M&A

2013. június 14. 09:20 | Portfolio

Enyhén növekvő befektetői bizalom jellemzi a régiót

Lassan kezd visszatérni a közép-európai kockázatitőke-befektetők optimizmusa és befektetői aktivitása. Erre lehet következtetni a Deloitte közép-európai kockázatitőke-befektetők körében végzett felmérésének eredményeiből, a régióban kötött jelentős ügyletekből, valamint a sikeres tőkebevonásokból, melyek együttesen arra vallanak, hogy az intézményi tőkebefektetők nem veszítettek érdeklődésükből régiónkban - derül ki a Deloitte közleményéből.

2013. június 14. 06:30 | Portfolio

Hatalmas prémiumokat fizetnek a biotech cégekért

A közelmúltban látott napvilágot az IMAP legfrissebb tanulmánya, mely a tavalyi évre vonatkozóan a globális gyógyszeripari és biotechnológiai felvásárlások alakulását elemzi. Ebből többek között az derül ki, hogy az említett ágazatban az M&A-tranzakciók száma és összértéke egyaránt csökkent 2011-hez képest. A felvásárlási ügyletek többségénél az elsődleges motiváció a fejlesztési fázisban lévő készítmények megszerzése volt, ennek nyomán pedig nem meglepő, hogy a biotechnológiai cégek iránt változatlanul nagy volt az érdeklődés. A biotech cégekért fizetett felvásárlási prémiumok egyébként 12 éve nem látott szintre emelkedtek 2012-ben.

2013. június 13. 14:49 | Portfolio

Budapest akár régiós startup központ is lehetne

A DBH Csoport számára nem volt kérdéses, hogy érdemes részt venni a Jeremie-pályázaton, a szereplők helyzete azért is volt könnyebb, mert az EU társfinanszírozás miatt tőkeáttétellel lehetett az alapokat felállítani. A DBH viszonylag hamar megkezdte a befektetések kihelyezését, jelenleg már befektetési döntéssel az alap forrásainak több mint 60%-át lekötötték. Magas növekedési potenciált az egészségiparban és az ICT iparágban látnak, a befektetésiek is ezekből a szektorból kerülnek ki. Vannak olyan cégeik, amelyektől akár 1-3 éves időtávon is ki lehet szállni, azonban lesznek olyanok is, amelyekbe tovább maradnak. A DBH szerint most az lenne a legfontosabb, hogy Budapestet régiós startup központként pozicionáljuk, hiszen ezzel alapozhatjuk meg a tartós tőkebeáramlást - mondta el Dr. Erdei Sándor, a DBH Investment elnök-vezérigazgatója, aki a Portfolio.hu-HVCA iparági konferenciáján is ott volt.

2013. június 12. 17:27 | Portfolio

A kiszámíthatatlanság miatt Magyarország háttérbe került

A Portfolio.hu-HVCA konferenciájának záró szekciójában tanácsadók és befektetési bankárok beszéltek a cégértékesítési piacról, mint kiderült a régióban vannak jó lehetőségek, viszont Magyarország kilóg a sorból, a kedvezőtlen gazdasági kilátások és a bizonytalan jogszabályi környezet a befektetők számára túlságosan kockázatos. Az M&A piacon az elhúzódó válság számos új tendenciát indított el, az újra feléledő privatizáció, a szakmai és pénzügyi befektetők új piacokra való betörése, valamint alternatív finanszírozási források (high yield kötvények) megnyílása a tranzakciós aktivitást támogatja. A kihívásokkal teli környezetben viszont az M&A piacon nem lehet nagyobb emelkedésre számítani, tranzakciók vannak, bár azok véghezvitele nagyon komplikált és hosszadalmas.

2013. június 12. 15:23 | Portfolio

Nincs egyszerű dolguk a régiós befektetőknek

A Portfolio.hu-HVCA Private Equity & Corporate Finance konferenciáján külön panelben tekintették át a résztvevők a magántőke iparág jelenlegi helyzetét. A The Riverside Company alapítója, Szigethy Béla előadásában bemutatta, hogy melyek azok a buktatók, amelyet egy befektető elkövethet, azonban arra is mondott több példát, hogy a befektetők miként csinálhatják meg a szerencséjüket. A panelbeszélgetésből kiderült, hogy a régióban vannak azért jó lehetőségek, a pénzügyi szektor igaz a kockázati kitettségét csökkenti és szigorúbb feltételekkel hitelez, azonban ennek ellenére tranzakciókat lehet csinálni. A magántőke társaságok számára viszont nehezebb az iparági környezet, sokkal többet kell dolgozni, és az eredmények sem jönnek olyan könnyedén, mint korábban.

2013. június 12. 14:03 | Portfolio

Óriási üzletre készül a Vodafone

Sorra jelentik be a távközlési piacon az újabb és újabb tranzakciókat. Míg a tengerentúlon többek között a Sprint Nextelért folyik heves csata a Dish Network és a SoftBank között, addig Európában a Vodafone tervezi kivetni hálóját a német Kabel Deutschland Holding AG-re. A hírre elszálltak a német szolgáltató részvényei.

2013. június 12. 13:12 | Portfolio

Nemzetközi piacra kell kivinni az ígéretes magyar cégeket

A Jeremie-alapok kétségtelenül hozzájárultak a magyar startup közösség felvirágoztatásához, az Európai Uniós forrásokból is felállított alapok több tucat befektetést hoztak már, és a következő években minden adott ahhoz, hogy a kihelyezési aktivitás fennmaradjon. Az első sikeres exitre is sor került, a PortfoLion tavaly szállt ki az egyik biotechnológiai cégéből, amit egy svéd szakmai befektető vitt el. A Portfolio.hu-HVCA konferenciájának panelbeszélgetésében a tőkealap-kezelők arról is beszéltek, hogy a legnagyobb kihívás az, hogy a cégeket minél gyorsabban a nemzetközi piacra vigyék ki.

2013. június 12. 10:43 | Portfolio

Együttműködés nélkül ne várjunk gazdasági csodát

Az innováció kulcsszó a mai világban, a Portfolio.hu-HVCA mai konferenciájának első szekciójában elhangzottak alapján azt mondhatjuk, hogy a legfontosabb a fenntartható gazdasági növekedés érdekében az együttműködés, a holland innovációs ökoszisztéma is ezért működik olyan jól. A technológiai iparágban komoly potenciál van, a nyitóelőadásban egy magyar vonatkozású cég történetét ismerhette meg a közönség, az EPAM a régiós tudásbázisra alapozva 2012 eleje óta az amerikai tőzsdén is forog. Azonban vannak az innovációnak más területei is, ahol sikereket lehet elérni, több olyan magyar startup cég is van, amely újszerű formatervezési ötlettel keltette fel a befektetők érdeklődését, ilyen a Laokoon és a CocoDice.

2013. június 12. 10:07 | Portfolio

Hamarosan megszólal Soros György - Kövesse élőben!

Soros György neves befektető a Portfolio.hu-HVCA konferenciáján 11 órakor szólal meg. Az interjúbeszélgetést a Portfolio.hu oldalán élő videóközvetítés formájában követhetik.

2013. június 11. 16:20 | Portfolio

Magyarországnak a mostohagyerek szerep jut

Az első negyedév a cégértékesítési piacon gyengén sikerült, azonban 2013 áprilisa óta mintha megváltozott volna a helyzet, az új trend alapján a cégek egyre inkább hajlanak az akvizíciókra. Az M&A tranzakciók finanszírozásában erőteljes szelekció figyelhető meg, és sajnálatos módon a regionális szereplők nehezebben tudják csak a felvásárlásaikat finanszírozni. A befektetők szemszögéből nézve a jogi környezet nagyon sokat számít, a kiszámíthatatlanság miatt ma Magyarországnak a mostohagyerek szerep jut. Ezzel szemben a lengyel és a cseh piac elemében van, a tranzakciók értéke és darabszáma is javuló tendenciát mutat - mondta el Lengyel Zoltán, az Allen & Overy ügyvédi iroda partnere, aki a Portfolio.hu-HVCA iparági konferenciáján is részt vesz.

2013. június 11. 09:36 | Portfolio

Vasúti áruszállításba vásárolna be a magyar állam

Közel fél éves szünet után ismét elindultak az egyeztetések a magyar állam, a MÁV és a Rail Cargo Hungaria osztrák tulajdonosai között, a cél, hogy akár 25%-os részesedést szerezzenek a magyarok a 2006-ban privatizált cégben. Az utóbbi években több pletyka is szárnyra kelt, egyelőre azt lehet tudni, hogy a magyar fél erősen érdeklődik a részesedésszerzésért, a Magyar Hírlap szerint a vasúti árufuvarozó társaságban kisebbségi részesedést szerezhet az állam.

2013. június 10. 13:30 | Portfolio

Jelenleg is jó befektetési lehetőségek vannak a régióban

A magántőke társaságok számára kihívásokkal teli a jelenlegi iparági környezet, csak azok a szereplők tudják a helyzetüket megerősíteni, amelyek a legerősebbek. A középvállalati szegmensre fókuszáló The Riverside Company szerint a közép-kelet-európai régióban vannak jó befektetési lehetőségek, viszont az egyes országok között óriásiak az eltérések. A társaság szerint a cseh piac ígéretes, a lengyel meglehetősen drága a tőkepiaci emelkedések hatására, míg a magyar piac bonyolult. A befektető szakemberei folyamatosan monitorozzák a magyar és a régiós piacot, és a következő 3-5 éves periódusban minden adott egy új befektetésre. A legfontosabb, hogy azok a cégek lehetnek számukra befutók, amelyek a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket, ugyanis a az egyes országok belső piacai kicsik, és a növekedési lehetőségek is korlátozottak - mondta el Szigethy Béla, a társaság alapítója és társ-vezérigazgatója, aki a Portfolio.hu-HVCA iparági konferenciájának is az előadója lesz.

2013. június 07. 08:51 | Portfolio

Jóval tovább tart egy cégvásárlás Amerikában

A nagy várakozások ellenére az amerikai M&A piac visszaesést mutatott 2013-ban, a dollármilliárdos tranzakciók száma éves szinten 20%-kal esett vissza. A Greenhill befektetési bank vezetője szerint a statisztikák elfedik a mélyben meghúzódó folyamatokat, a tanácsadók nagyon elfoglaltak, egyszerűen az adásvétel aláírására sokkal több időt kell szánni, mint korábban. Két oka van a nyomott piaci hangulatnak, egyrészt a válság jóval mélyebb, a kilábalás a gazdaságban is csak nagyon lassan megy, másrészt a részvénypiaci szárnyalás sok vásárlót kivárásra sarkallt - írja a CNBC.

2013. június 06. 16:30 | Portfolio

Dicsőséges cégeladásból kevés akad

A cégfelvásárlási piac Európában az első negyedévben nem festett túl fényes képet, a tranzakciók mind értéküket, mind darabszámukat tekintve visszaestek. Minden bizonnyal azért volt gyengébb az év első három hónapja, mert az általános gazdasági környezet kedvezőtlen, recesszióban a cégek és a befektetők is inkább kivárnak. A régióban Magyarország a sor végén található, viszont Lengyelország az általánosnál jobb makrogazdasági környezete és a nagy belső piaca miatt még mindig az első helyen áll. Hazánkban azért van ok bizakodásra, a kockázati tőke iparág ugyanis Európa élvonalába tartozik, a Jeremie-alapoknak hála nagyon sok befektetésre van példa, igaz ezek egyenként kis összegűek voltak. Tranzakciókra több iparágban is lehet számítani, többek között a pénzügy-, az energetika- és a fogyasztási cikkek piaca is tartogat jó lehetőségeket - mondta el Seres Béla, a Deloitte Pénzügyi tanácsadás üzletágának közép-európai vezetője, aki a Portfolio.hu-HVCA iparági konferenciáján is részt vesz.

2013. június 06. 13:08 | MTI

Bővül az állami kockázati tőkeprogram

Bővül a kis- és középvállalkozások (kkv-k) fejlesztését ösztönző kockázati tőkeprogram, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a Magyarország által kidolgozott speciális pénzügyi konstrukciót - közölte Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben egy sajtótájékoztatón.

2013. június 06. 09:10 | Portfolio

Blokkolták a hatóságok a Heinz terjeszkedését

A világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata, a Heinz Ausztráliában a gyorsan növekvő bébiételek piacán tervezett felvásárlást, azonban a Rafferty's Garden megvételére nem kerülhet sor, mert a hatóságok versenykorlátozó indokokkal elutasították a kérelmet. Mint elmondták, ha a tranzakció létrejött volna, akkor a piacon 70-80%-os piaci részesedést ért volna el a Heinz. A bébiétel gyártó jelenleg a cégvezetők és egy magántőke társaság tulajdonában van, a kiszállási lehetőség ilyen formában meghiúsult, tehát más lehetőség után kell nézniük - írja a Reuters.

2013. június 04. 15:30 | Portfolio

Kivéreztetett vállalati szegmens próbál talpon maradni

Az elmúlt évekre jellemző gyenge gazdasági teljesítmény, visszaeső fogyasztás és az ágazati különadók a magyar vállalati szegmens kivéreztetéséhez vezetettek, pontosan ezért általánosságban elmondható, hogy tőkehiányos a szektor. A cégek ilyen környezetben alig gondolnak friss beruházásra vagy éppen vállalatfelvásárlásra, sokaknál inkább a működőképesség fenntartása az elsődleges kérdés. A kkv szektor esetében igaz történt több előnyös változás is (pl. MNB-program), azonban az összképen ezek sem tudnak segíteni. Az alternatív finanszírozási források megerősödése jól látható a piacon, azonban még mindig az elsőszámú finanszírozási forrás a hitel, amit a vállalati kötvénykibocsátások megemelkedése, vagy a kockázati- és magántőke társaságok aktivitása sem tud alapvetően megváltoztatni - mondta el Csont Dávid, a CIB Bank nagyvállalat és strukturált finanszírozás ügyvezető igazgatója, aki a Portfolio.hu-HVCA iparági konferenciáján is részt vesz.

2013. június 04. 09:01 | Portfolio

12 év után kiszáll a nyugdíjalap a magántőke óriásból

Amerika legnagyobb állami nyugdíjalapja, a Calpers még 2001-ben vásárolt 5,5%-os részesedést a Carlyle Groupban, azóta némileg csökkent a kitettség, most viszont úgy döntöttek, hogy végleg értékesítik a 4%-os pakettjüket. A társaság bő egy éve van a tőzsdén, a friss árfolyamok alapján közel 400 millió dollárt kaphatnak a részesedésükért cserébe. Mindezt kiegészítve az évek során szerzett egyéb bevételekkel az jön ki, hogy a nyugdíjalap a befektetését 3,5-szeresére növelte az időszak alatt - írja a Reuters.

2013. június 03. 12:50 | Portfolio

Új magvető alapot indít a PortfoLion Zrt.

A PortfoLion Zrt. OTP-DayOne Kockázati Tőkealap néven új befektetési tőkealapot indít a DayOne Capital Zrt.-vel együttműködésben. Az új alap az induló, akár még ötletszinten formálódó vállalkozások fejlesztését célozza és 1 milliárd forint jegyzett tőkével alakul, amely kizárólag magánforrásból származik. Az alapkezelők által folytatott befektetői tárgyalások június 1-ével sikeresen lezárultak, a befektetési tevékenység a nyár közepén indulhat meg - áll a PortfoLion közleményében.

Holdblog

Pénzgyáros AI

Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd