Kata-módosítás: "ez egyértelműen adóemelés"
Zara László adótanácsadó a Reuters hírügynökség tudósítójának arról beszélt, hogy az új kata-szabályok rengeteg kisadózót kiszorítanak a kedvező adózás alól. A többiek pedig adóemelést szenvednek el.
Zara László adótanácsadó a Reuters hírügynökség tudósítójának arról beszélt, hogy az új kata-szabályok rengeteg kisadózót kiszorítanak a kedvező adózás alól. A többiek pedig adóemelést szenvednek el.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszter-helyettesének expozéjával indult el a kata-törvényjavaslatról szóló vita a Parlamentben. Az ellenzéki képviselők határozottan álltak ki a módosítások ellen, és felvetették, hogy az Alkotmánybíróság elé viszik az ügyet. Közben ezrek tüntetnek a kata-változások ellen és a hírek szerint már a Margit-hídon okoznak fennakadásokat.
Annyira gyorsan kellett a kormánynak beterjesztenie az új kata-törvényjavaslatot, hogy az tele lett helyesírási hibával. A Törvényalkotási Bizottság hétfő este korrigálta ezeket egy módosító javaslat keretében, de érdemi változások a beterjesztett adószabályok tartalmával kapcsolatban nem történtek. Vagyis az eredeti formájában fogadhatják el pár órán belül a parlamenti képviselők a kisadózókat érintő adómódosítást, ezzel ellehetetlenítik a kata alkalmazását.
A Minősített Könyvelők Egyesülete megdöbbent a kata módosításáról szóló törvényjavaslat láttán. Úgy vélik, ha a módosítások ebben a formában életbe lépnek, akkor annak többszázezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja.
A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült - így reagált Parragh László, a szervezet elnöke a kormány által hétfőn beterjesztett új kata-törvényjavaslatra. Vagyis a kata-módosítások szószólója és legnagyobb képviselője is elhatárolódott a törvénytervezettől.
A kormány 24 óra leforgása alatt teljesen átalakítja a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Jelentős, az előzetes várakozásokat is meghaladó szigorításokat hajt végre a hétfőn parlamentnek beterjesztett és várhatóan már kedden megszavazott törvényjavaslattal. Az alábbiakban összegyűjtöttük az első szakértői és érdekképviseleti véleményeket. Kérdéseinkkel megkerestük az adóügyekben illetékes Pénzügyminisztériumot, amint érkezik onnan válasz, frissítjük cikkünket.
Varga Mihály pénzügyminiszter hétfő délben beterjesztette a katával kapcsolatos adómódosítást. A kormány alapjaiban írja át a kisadózók adónemét. A parlamenti képviselők kivételes sürgősségi eljárás keretében tárgyalják a módosítást, és holnap már el is fogadhatják.
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata törvényt - jelentette be hétfőn a Pénzügyminisztérium. A tárca szerint az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították. Gyorsértékelésünk már olvasható a cikkben. Lényeges változás, hogy a kisadózók nem élvezhetik az alacsony adó előnyét, ha egyetlen forintot is beszámláznak céges ügyfeleknek. Egyúttal megszűnik a bt-k katás adózásának lehetősége. Egyetlen nap alatt gyakorlatilag több százezer kisadózó életét írja át a kormány, nagy mértékben szűkítik ezzel az eddigi katázók körét, és az érintetteknek év közben kell alkalmazkodniuk az új adószabályokhoz. A lehetséges következmények között meg lehet említeni a feketegazdaság előretörését, valamint az érintettek esetében az adóterhek emelkedését.
Az Egyesült Államok pénteki bejelentése, miszerint felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es kettős adóztatást kizáró egyezményét, reagálásra késztette a magyar kormányt: rövid időn belül három miniszer is megszólalt, és a jelek szerint "papíron" is készül valamire a magyar fél.
Az amerikai pénzügyminisztérium pénteken közölte, hogy felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es kettős adóztatást kizáró egyezményét, miután Budapest úgy döntött, hogy megvétózza az Európai Unió új, 15 százalékos globális minimumadójának bevezetését – írja a Reuters.
2022-ben jellemzően csökkentek a jövedelmeket, valamint a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok, aktuális mértékük azonban hangsúlyos különbségeket mutat a vizsgált országokban - olvasható ki a Mazars idén már 10. alkalommal megjelent közép- és kelet-európai adóbrosúrájából. A gyermektelen munkavállalók esetében az adóterhelés még mindig kimagasló Matgyarországon európai összevetésben.
Már többször is beszámoltunk róla, hogy változások várhatók a KATA adónemmel kapcsolatban, a cél leginkább a visszaélések felszámolása lenne. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javaslatai után, most az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) is közreadta az álláspontját.
A kormány a hatalmas méretű költségvetési kiigazítás keretében jelentős mértékben támaszkodik adóemelésekre, ezek nagy része különadó-emelés, vagy úgynevezett pótadók kivetése. Cikkünkben bemutatjuk a különadók főbb előzményeit, a különadók kihirdetését, és minden egyes különadó-módosítás főbb részletét, így például az adó mértékét. Több különadó esetében is részletesen értelmezzük a változások lényegét, illetve a várható hatásokat. Mit lehet tudni a bankadó változásáról, a kiskereskedelmet terhelő pótadóról, az energiaszektort, vagy épp a repülést terhelő különadóról? Mutatjuk a legfontosabb információkat az új különadókról és a különadó-emelésekről.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) átalakított formában tartaná meg a KATÁ-t és online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal - olvasható a szervezet tájékoztatójában. A fővárosi kamara úgy vélekedik, hogy Parragh László MKIK-elnök KATÁ-val kapcsolatos nyilatkozatai ellentétesek a kamara alapszabályával és csakis az ő személyes nézeteit tükrözik. A BKIK szakértői megalapozottabb döntéselőkészítés mellett érvelnek a KATA-átalakítás kapcsán, és ezért egy részletes bontást is közöltek, hogy jelenleg milyen csoportok milyen céllal használják ezt a kedvezményes adózást és kik azok, akik visszaélnek vele.
Folytatódik a KATA adónem körüli hírcsepegtetés. Szerdán Varga Mihály pénzügyminiszter Parragh László kamarai elnökkel tárgyalt a témában.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén kiemelt figyelmet fordít az Online Számla Rendszer adatainak elemzésére. Az ügy rengeteg vállalkozást érint idehaza, ezért nem mindegy, hogyan készülnek fel a nagyobb adóhatósági figyelemre az érintettek. Melyek a leggyakoribb adatszolgáltatási hibák, mik az eddigi vizsgálati eredmények gyakorlati tapasztalatai, hogyan folytatja le a NAV az ilyen típusú ellenőrzéseit, miért fontos a rendszeres ellenőrzés, milyen adókockázattal és bírsággal néznek szembe a cégek? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában Varga Diána, az RSM Hungary adóüzletágának vezető menedzsere és Budai Mátyás, az adóüzletág menedzsere volt az érdeklődő vállalkozók segítségére a tanácsadó cég online fórumán.
Első ránézésre furcsa, de nem teljesen szokatlan időpontot választott a kormány az új különadók kihirdetésére. Június 4-én ugyanis a szombati közlönyben jelent meg a kormány rendelete az "extraprofitadóról". Cikkünkben bemutatjuk minden egyes különadó-módosítás főbb részleteit, az adóalapokat, az adó mértékét és több különadó esetében is részletesen értelmezzük a változások lényegét: így például a bankadó, a biztosítási adó és a tranzakciós illeték esetében.
Időről-időre felmerül a kisadózó vállalkozások tételes adójának átalakítása, megszüntetése idehaza, és az elmúlt napokban intenzív vita alakult ki a témában. Ennek okainak, az átalakítás indokainak, a módosítás lehetséges szempontjainak feltárásában Kocziha Andrea, a Moore Hungary adópartnere volt a segítségünkre.
Az ÁFA-vonatkozású ügyekben az utóbbi években már megszokhattuk, hogy az EUB döntései markánsan befolyásolják az egyes ügyek kimenetelét, illetve bizonyos esetekben a hazai jogszabályokat is átszabják.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki már régóta szorgalmazza a KATA átalakítását, vasárnap újra megszólalt az ügyben és azt mondta: új rendszernek kellene jönnie 2023. január elsejétől.
Fontos szabályozást módosítanak.
Már ismerjük az első negyedéves adatokat.
Braun Erik elemzése.
Közben egy kínai és cseh felvásárlási ajánlat is érkezett a végveszélybe került cégre.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.