Rendkívüli bejelentés jött az MVM-től: hatalmas összeget fizet be a költségvetésbe

Rendkívüli bejelentés jött az MVM-től: hatalmas összeget fizet be a költségvetésbe

Rendkívüli bejelentést tett a Budapesti Értéktőzsdén az MVM Zrt., ugyanis jelentős méretű, 309 milliárd forintos osztalékelőleget fizet november végéig az idei nyeresége terhére egyedüli részvényese felé, praktikusan az állami költségvetésbe. A befizetést nagyrészt az eredményes külföldi működés teszi lehetővé. A szokatlan lépés érdemben segítheti az elszaladt költségvetési hiány idei lefaragását, illetve a reptérvásárlási tervek megvalósítását, hiszen a GDP mintegy 0,4%-áról van szó.

Indulhat az év végi hajrá a nyugdíjbiztosításoknál

Indulhat az év végi hajrá a nyugdíjbiztosításoknál

Az idei második negyedév végén az MNB adatai szerint 466 ezer nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben látványosan megugrik az új szerződést kötők száma, mivel az év végéig befizetett összegek után megszerezhető az idei adójóváírás is. A szövetség becslése szerint a szerződésállomány év végére eléri a 480 ezres szintet.

Magyarország jelentős összeggel száll be a Türk Befektetési Alapba

Magyarország jelentős összeggel száll be a Türk Befektetési Alapba

Magyarország érdekelt a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) megerősítésében, ezért százmillió euróval járul hozzá a Türk Befektetési Alaphoz. Budapest lesz a házigazdája a Közlekedési Konnektivitási Program következő szakértői ülésének a hónap végén. Ezen kívül Magyarország kész csatlakozni a közös polgári védelmi mechanizmushoz is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután részt vett a TÁSZ külügyminiszteri szintű ülésén Asztanában.

Így szabadulnak a készpénztől a magyarok

Így szabadulnak a készpénztől a magyarok

Az ATM-ek készpénzbefizetés funkciójának használati gyakorisága negyedévről negyedévre növekszik. 2023 első félévében az automatákon keresztül történő készpénzbefizetések darabszámban megelőzték a pénztári befizetéseket. A pénztári készpénzbefizetés értékben és darabszámban is lassú csökkenésnek indult, bár a nagyobb értékű befizetéseket még mindig itt intézik az ügyfelek - olvasható az OTP közleményében.

Fontos időpontra figyelmeztet az Agrárminisztérium

Fontos időpontra figyelmeztet az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az agrárkár-enyhítési rendszer tagjainak 2023. szeptember 15-ig beérkezően kell megfizetniük a kárenyhítési hozzájárulást.

Újra hódítanak a lakástakarékok: megnéztük, melyik a legjobb

Újra hódítanak a lakástakarékok: megnéztük, melyik a legjobb

Újra három szolgáltató érhető el a lakás-takarékok piacán, miután a Fundamenta évekig tartó egyeduralma után idén márciusban az OTP, majd május elején az Erste is piacra dobta az új termékét. A befizetéseinkre most akár 30%-os kiegészítést is kaphatunk, ezeket azonban nem szabad úgy tekinteni, mintha ugyanekkora hozamot biztosítanának. Legutóbb összehasonlítottuk az OTP és a Fundamenta termékeit, most megnéztük, az Erste hogyan kíván beszállni a versenybe.

Leleplezzük a lakástakarékokat és a nyugdíj-megtakarításokat: mit ér a 20-30%-os jóváírás?

Leleplezzük a lakástakarékokat és a nyugdíj-megtakarításokat: mit ér a 20-30%-os jóváírás?

Az éppen reneszánszukat élő piaci, állami támogatás nélküli lakástakarékoknál, valamint a nyugdíjcélú megtakarítások 20%-os adójóváírásainál egyaránt beleeshetünk abba a hibába, hogy az ilyen típusú termékeknél megtalálható befizetésarányos kiegészítést úgy tekintjük, mintha ugyanekkora többlethozamot biztosítanának. A valóság azonban az, hogy hosszabb futamidejű a megtakarításunk, a bónuszok annál kisebb tényleges, vagyonarányos megtérülést jelentenek. Megnéztük, melyik terméknél hogyan működik a befizetésarányos kiegészítés, és az valójában mekkora nyereséget jelent.

FBAMSZ: ideje felkészülni az év végi adójóváírásra

FBAMSZ: ideje felkészülni az év végi adójóváírásra

Az idei második negyedév végére az MNB adatai szerint 436 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 9,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a szerződésállomány év végére túllépi a 460 ezres szintet. A 2014 óta elérhető termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. Emiatt az év utolsó heteiben látványosan megugrik az új szerződések száma - derül ki az FBAMSZ közleményéből.

Mennyit tegyünk félre, hogy tisztességes nyugdíjunk legyen?

Mennyit tegyünk félre, hogy tisztességes nyugdíjunk legyen?

Bár a közeli jövő tervezésére általában nagy hangsúlyt fektetünk, a nyugdíj oly távolinak tűnik, hogy nehéz tisztán látnunk ezzel kapcsolatban. Azt viszont most, a jelenben tudjuk megalapozni, hogy milyen életszínvonalon fogunk élni idős éveinkben. Vajon mennyit tegyünk félre nyugdíjra?

Több ezer magyar kezdett el hirtelen a nyugdíjra gyűjteni

Több ezer magyar kezdett el hirtelen a nyugdíjra gyűjteni

Egyre többen gondolják úgy, hogy tenniük is kell a pénzügyi nehézségektől mentes időskor és az egészségmegőrzés anyagi feltételeinek biztosításáért, derült ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) első negyedéves eredményeiből. Amellett, hogy mind a taglétszám és a pénztárakban kezelt vagyon is növekedett 2021 azonos időszakához képest, az ÖPOSZ eredményeiből az is kiderült, hogy a nyugdíjpénztári befizetések csaknem 18, az egészségpénztári hozzájárulások pedig 17 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

Egyre több magyar tesz félre a nyugdíjra, megugrott az egészségpénztárak népszerűsége

Egyre több magyar tesz félre a nyugdíjra, megugrott az egészségpénztárak népszerűsége

A több mint 2 millió hazai pénztártagnak tavaly is kiemelten fontos volt a pénzügyi nehézségektől mentes időskor és az egészségmegőrzés anyagi feltételeinek biztosítása, az öngondoskodás. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) 2021-es eredményei azt mutatják, hogy a nyugdíjpénztári befizetések több mint 4,6%-kal, míg az egészségpénztári hozzájárulások csaknem 12,5%-kal bővültek a megelőző évhez képest. A taglétszám gyarapodása az egészségpénztáraknál volt jelentősebb, de az ÖPOSZ tagpénztárainál 27 ezer új belépőt regisztráltak 2021-ben összesen. A kezelt vagyon mindkét pénztártípusnál növekedett - derül ki az ÖPOSZ közleményéből.

Szorgosan gyűjtenek nyugdíjra a magyarok

Szorgosan gyűjtenek nyugdíjra a magyarok

A befizetések alapján, mintegy 2 millió hazai pénztártag számára továbbra is kiemelten fontos az anyagi gondoktól mentes időskor és az egészséges életmód anyagi feltételeinek megteremtése. Ezt bizonyítják az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) harmadik negyedéves eredményei, melyek szerint a nyugdíjpénztári befizetések 7,6 százalékkal, míg az egészségpénztári hozzájárulások több mint 16 százalékkal bővültek a tavalyi év azonos időszakához képest.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.