A következő hetekben bocsátja konzultációra etikus 2.0 koncepcióját a Magyar Nemzeti Bank, amelytől a túl magas költségmutatójú életbiztosítási termékek kivezetését, az értékesítési hibák felszámolását és az ügyfélérték növelését várja a jegybank. A kormány a sikeres lakásbiztosítási kampány után ráfordul az öngondoskodási piac és az agrárbiztosítások megújítására, előbbi felfuttatása érdekében a biztosítási közvetítők nagyobb fokú bevonását tervezi a pénztári piacon is. A biztosítók eközben arra számítanak, hogy jövőre már nem sújtja őket az extraprofitadó, és megfogadja néhány további javaslatukat is a kormány, amelyek között egy családvédelmi életbiztosítás bevezetése is szerepel. Minderről a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének (MABIASZ) a konferenciáján volt szó hétfőn Visegrádon.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct biztosításközvetítő cégre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.
Tovább emelkedett a lakásbiztosítási kampányban új szerződést választók száma, legalábbis erre utalnak a piacvezető online biztosításközvetítő adatai, amelynél a legtöbb új szerződést a KÖBE, a Genertel, a Groupama és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el.
250-300 ezer váltást és szerződés-átdolgozást, a szerződések 8%-át érintő aktivitást, változatlan piaci koncentrációt és 1 százalékpontos penetrációnövekedést vár jelen állás szerint a lakásbiztosítási kampánytól az Insura.hu biztosításközvetítő, amelynek adatai szerint az Alfa, a KÖBE, a Generali és a Groupama biztosítók szerezték meg eddig a szerződések 65%-át, tehát jól állnak a nagy biztosítók.
Egy ezer mérföldes út első lépéseit tette meg az ország legnagyobb alkuszcége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz a biztositasipiac.hu elindításával, amellyel nem a magyar biztosítási piac kannibalizációját, hanem annak fejlesztését ígérik. Minden kezdet nehéz, ennek megfelelően lassabban indult el a lakásbiztosítási kampány is – mondja Keszthelyi Erik elnök-vezérigazgató, akivel az online biztosításközvetítésről, a lakásbiztosítási kampányról, az érdekeltségükbe tartozó CIG Pannónia növekedéséről és a Posta Biztosítók mára biztosan meghiúsult megvásárlásáról is beszélgettünk.
A március 1-jén indult és április 2-án éjfélig tartó hazai lakáskampányban mindenki soron kívül, díjmentesen újíthatja meg lakásbiztosítási szerződését. A biztosítótársaságok kedvező konstrukciókkal és akciókkal készültek erre az időszakra, és van olyan biztosításközvetítő, ahol hétvégén, személyes megkereséssel is lehet ügyet intézni.
10, 50, de akár 60 százalékos díjkedvezménnyel nyitott a lakásbiztosítási kampány a hazai biztosítóknál az online alkuszoktól származó adatok szerint, így alig akad olyan ügyfél, aki ne találhatna jobb, olcsóbb biztosítást magának. Az insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítóknál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát, a Biztosítási Elemző Központ szerint a legtöbben a K&H, az Alfa, a KöBE, a Groupama és Generali lakásbiztosítási ajánlatait választják.
Soha nem látott érdeklődés mellett, több mint 400 érdeklődő részvételével zajlott le kedden a Portfolio 17 éves múltra visszatekintő biztosítási konferenciája. Rendezvényünk közönsége véleményt mondott a szakmát érdeklő aktuális kérdésekről, e közönségszavazás eredményeit mutatjuk be az alábbiakban.
Kihívások egész sorával szembesül ma a magyar biztosításközvetítői szakma, a szabályozási javaslatok megvalósulása lassan halad, a piaci konszolidáció viszont dübörög ezek egy részének megoldásaként. A Portfolio keddi Biztosítás 2024 konferenciája a közvetítői-értékesítői kerekasztal-beszélgetéssel zárult.
„Új dimenzió a biztosítási piacon: személyes szakértelem a digitális térben” címmel tartotta meg előadását Keszthelyi Erik, a Hungarikum Alkusz elnök-vezérigazgatója a Portfolio keddi Biztosítás 2024 konferenciáján.
Megállapodást írt alá az Eurolife ‘94 Biztosítási Közvetítő Alkusz Kft. és a Grantis Hungary Zrt. az Eurolife ‘94 biztosításközvetítésre irányuló alkuszi megbízási szerződései átruházásáról, amelyeket a Grantis kezel tovább.
A magyar háztartások háromnegyedének van lakásbiztosítása, ezzel jól állunk Európában. Annál több a probléma maguknak a biztosításoknak a tartalmával: sokszor elavultak, az ingatlanok alulbiztosítottak, a befizetett díjak harmadából lesz csak kárkifizetés, és túl magas a biztosítók piaci koncentrációja. Ezen akar változtatni a Nemzetgazdasági Minisztérium az idén először meghirdetett márciusi egyhónapos felmondási lehetőséggel, néhány hét múlva tehát biztosítók és közvetítők egész sora fog ráállni kifejezetten a lakásbiztosítási ügyfelek átcsábítására vagy megtartási céllal a biztosításuk átdolgozására. Megnéztük, hogy áll a piac a kampány előtt. Külön szekcióban foglalkozunk a témával a Portfolio közelgő Biztosítás 2024 konferenciáján is, érdemes regisztrálni a rendezvényre!
Gyakorlatilag megszűnt 2023-ban a toborzás a független pénzügyi közvetítői piacon: évek óta komoly kihívás az elöregedés, a fiatalok hiánya, ám igazán látványos ütést a 2022. szeptembere óta hatályos kata-módosítás - miszerint katás adózó csak magánszemélynek állíthat már ki számlát - vitt be a szakmának, ahol így még nehezebbé vált pályakezdőként elindulni - világít rá a Grantis független pénzügyi tanácsadó elemzése.
Egyre kevesebb biztosításközvetítő dolgozik Magyarországon, ennek ellenére a nem-életbiztosítási értékesítésben felmutatott teljesítményük jelentősen nőtt az idei első félévben, miközben az életbiztosítási új szerzések minimum vegyes képet mutattak. 100 forintnyi befizetett biztosítási díjunkból stabilan 8,0-8,5 forint jut a független közvetítőknek, miközben a biztosításközvetítői szektor egészének - igaz, egyre koncentráltabban eloszló - jövedelmezőségére sem lehet panasz. A felügyelet friss adataiból szemezgettünk.
Napokon belül elkezdődik az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amely még idén is mintegy 850 ezer 2010 előtt vásárolt gépjárművet, köztük közel 450 ezer személygépkocsit érint majd. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban 10-15 százalékos átlagdíj-emelkedésre és 80 ezer szerződésváltásra számít.
A lakosságnak értékesített termékek utáni, szolgáltatók által fizetett biztosításközvetítői jutalékok betiltásáról folyik eszmecsere az EU-ban, egyelőre a tiltás ellenzői állnak nyerésre. A témáról Paul Carty tartott előadást a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) esztergomi konferenciáján.
A Signature 40 talentpályázat médiapartnere a Portfolio volt.
A Ryanair és a Wizz Air után újabb légitársasággal foglalkoztunk.
Mire kell számítanunk 2025-ben?
Feltűntek a fronton a kínai Tigrisek.
Ma lesz a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése.
Milyen helyzetben vannak ezek a házak?
Tényleg jön az 5 százalékos THM?
Ha az adatok mögé nézünk, már messze nem olyan szép a kép.