dollár

Esni kezdett a forint is

A Donald Trump körüli botrányok veszélybe sodorták az adócsökkentési és egyéb intézkedéseinek végrehajthatóságát és a tőke a biztonságosnak hitt menedékeszközökbe kezdett áramlani. Közben a dollár azért esett, mert az adócsökkentés növekedés- és inflációfelpörgető hatása intenzív kamatemelést váltott volna ki a Fedtől, de mindez most szertefoszlani látszik. A piac már csak egyetlen idei kamatemelést áraz, de azt is bizonytalanul. A dollár esése azonban technikai okok miatt kifulladhat rövid távon. A forint napok óta toporgott egy fontos technikai szint közelében, de ma délelőtt a negatív nemzetközi hangulatban újra esni kezdett, az euró jegyzése 310 fölé lendült.

Keményen büntetik a dollárt

Rendkívül fontos technikai szinten ment át az euró a dollárral szemben tegnap és ma reggelre tovább erősödött, így féléves csúcsra, Donald Trump választási győzelmekor látott szintre kapaszkodott. Mivel az egyre súlyosabb Trump-botrányok az intézkedési tervei keresztülvitelét is veszélyeztetik, most éppen ez az egyik fő hajtóerő a dollár esése mögött, közben azonban az euró nagy menetelése több devizapárban is elakadhat rövid távon. A forintnak is fontos technikai szinttel kell megküzdenie, ha tovább akar erősödni.

Adták a részvényeket Európában

Rossz volt a hangulat az európai részvénypiacok többségén, ami részben annak tudható be, hogy tegnap estek az amerikai részvényindexek Donald Trump FBI-botránya miatt. A magyar tőzsdén bőven akadnak izgalmak a kezdeti esést emelkedés, majd újra esés váltotta fel, a befektetők rángatták a hazai részvénypiacot.

280 forint alatt járt a dollár!

Az EU működésének átfogó reformját ígéri a német-francia tengely, közben Donald Trump újabb titkosszolgálati botránya az elnöki adóterveket is veszélybe sodorhatja, mindez pedig oda vezetett, hogy ma délelőtt már átlépte a kerek 1,10-es szintet az euró a dollárral szemben és egy újabb fontos technikai szinthez közelít. Közben a forint a vártnál jobb első negyedéves magyar GDP-adat hatására már út is jutott egy fontos technikai szinten, hiszen az euróval szemben másfél, a dollárral szemben hathónapos csúcsra kapaszkodott.

Három éve nem láttunk ilyet - Mi lesz most az euróval?

Május első hetében - három év óta először - többségbe kerültek az euró dollárral szembeni erősödésére játszó spekulatív határidős pozíciók. A nagybefektetők idei hangulatváltozásában a Donald Trump körül kialakult zűrzavaros amerikai belpolitikai helyzet mellett az európai politikai kockázatok mérséklődése, illetve az egyre biztatóbb konjunkturális folyamatok is szerepet játszottak. Az euró/dollár árfolyam kulcsfontosságú technikai szintek közelében tartózkodik, egy erős ellenállási szinttel kell megküzdenie az eurónak, viszont ha ez sikerül, akkor új, bő féléves csúcsra kapaszkodhat az árfolyam.

Új csúcson a forint, 310 alá is benézett az euró

A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adatok hatására esett délután a dollár a főbb devizák között az euróval szemben és az, hogy a Fed elnyújtottabb kamatemelést hajthat végre, jót tett a forintnak is. Az euróval szemben a 310-es szint alá s benéztek a jegyzések, azaz újabb egyhavi csúcsra kapaszkodott a forint.

Egyhavi csúcsra kúszott a forint

Bár a fejlett részvénypiaci hangulat inkább óvatosságot sugallt és a dollár is erősödött a kockázatkerülés jegyében, a forint ezekkel dacolva mérsékelten erősödött és így sikerült elérnie a 310-es szintet az euróval szemben, ami egyhavi forintcsúcsnak felel meg.

Féléves csúcsra ugrott az euró Macron győzelmének hírére

Átlépte az 1,10-es kerek szintet a vasárnap esti elektronikus kereskedésben az euró a dollárral szemben és így féléves csúcsra ugrott Emmanuel Macron francia elnökválasztási győzelmének hírére. A két héttel ezelőtti első forduló eredménye alapján már megtört az euró 3 éve tartó csökkenő trendje, azóta konszolidálta erejét az európai fizetőeszköz, most pedig újabb lendületet vehet.

Szárnyal az euró, szenved a dollár

Igencsak mozgalmasra sikeredett az euró-dollár árfolyamkereszt tegnap délutáni-esti kereskedése. A közös európai fizetőeszköz ugyanis közel féléves csúcsára emelkedett a dollárral szemben. Ma délután is izgalmakra számíthatunk a tengerentúli makroadatok miatt.

Gyengül a forint a jó hangulat mellett is

Amint azt reggel előrevetítettük: két napig tartó szárnyalás után visszagyengült valamelyest az euró a dollárral szemben. Közben a forint ma délután kissé gyengült, az euróval szembeni jegyzések újra 313 fölé lendületek, amelyben a Brüsszel felől érkező mai kritikáknak is lehet szerepe.

Ez az év a dollár térnyeréséről fog szólni

A megtakarítások egy része keresi a normál kockázatot, és szolgáltatóként most ennek az igénynek a legnehezebb eleget tenni az alacsony hozamkörnyezet miatt. Ráadásul a piaci szereplőknek fel kell készülniük a jövő januárban életbe lépő MIFID 2 szabályozásra, ami jelentős költség a piaci szereplőknek, és akár a termékkínálat szűkülését is okozhatja. Parádi-Varga Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója főleg a tengerentúli fix és változó kamatozású kötvényekben lát most lehetőséget: szerinte a 2017-es év a dollár éve lesz.

Ugrik az euró, gyengül a forint

Azzal a piaci fellélegzéssel, amit a francia elnökválasztás első fordulója váltott ki, megtört az euró 3 éves csökkenő trendje a dollárral szemben és minderre rátett még egy "lapáttal" a ma délutáni EKB-szivárogtatás. Annak ugyanis az az üzenete, hogy a francia fejlemények és a javuló gazdasági körülmények kevésbé teszik indokolttá a még mindig havi 60 milliárd eurós pénznyomtatási ütemet. Az euró öthavi csúcsközelbe ugrott a dollár ellenében, és mindez nem igazán kedvező a forint számára, amely ma kissé gyengült. A régióban a líra-rand páros esést szenvedett el, míg a lengyel zloty erősödni tudott.

Ritkán látunk akkora szakadást a forint árfolyamán, mint ma

Az elmúlt 10 évben mindössze egyetlen példát találtunk akkora és le nem dolgozott szakadásra a forint dollárral szembeni árfolyamában péntek estétől hétfő hajnalig, mint ma. Ez pedig az volt, amikor 2010. július 17-én szombaton derült ki, hogy félbe maradtak a magyar kormány és az IMF közötti tárgyalások és a nemzetközi küldöttség hazautazott. Fontos, hogy akkor a forint grafikonján a szakadás (rés) a zuhanást jelentette, ma viszont szárnyalt a forint és ez okozta a jókora rést. Ennek oka, hogy a francia elnökválasztási eredmény fellélegzési ralit váltott ki szerte a világban, ami a dollárt a mélybe küldte az euró ellenében, a forint pedig ugrott az euróval szemben a jó hangulatban.

Szárnyakra kapott a forint

Látványosan visszaerősödött tegnap a dollár az euróval szemben, ma pedig tovább araszol, így a dollárindex is fontos technikai szint felett maradt. Közben a forint a napok óta tartó 313-314 közötti ingadozás után ma 314 fölé jutott az euró ellenében, azaz új négyhavi mélypontra bukott. Megnéztük gyorsan, hogy a technikai elemzés szerint hol vannak azok a szintek, amelyek megállót jelenthetnek a forint gyengülési hullámában.

Meglepő költségvetési lépéseket tehet a kormány

Kiegyensúlyozott és egészséges a magyar gazdaság, és ez várhatóan 2017-ben így is marad, ám a közelgő választások még hozhatnak meglepő költségvetési intézkedéseket. Jövőre már 4% körül lehet az infláció, de mi a helyzet a versenyképességgel? Mi várható az euróövezetben, és milyen hatással lesz Donald Trump elnöksége az amerikai gazdaság stabilitására? Az ezekkel kapcsolatos előrejelzéseiket mutatták be a Raiffeisien elemzői egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Nem bír lendületbe jönni a forint

Továbbra is négyhavi mélypontja közelében ingadozik a forint az euróval szemben, azaz nem tud elrugaszkodni az erősödés felé a 314 közeli szintekről. Közben az angol font szárnyalása elakadt azzal együtt, hogy a parlament megszavazta az előrehozott választásokat. Figyelemre méltó, hogy a cseh korona csaknem odáig visszagyengült, ahonnan szabadjára engedték bő két hete.

A nap végén nagyot ment az OTP

Továbbra is a vasárnapi francia választással kapcsolatos bizonytalanságok tartották ma nyomás alatt a tőzsdéket. A menekülőtermékek, például az arany ára tovább emelkedik.

Idei mélypontjánál a forint, megtépték a fontot

Idei mélypontjánál a forint, megtépték a fontot

Napon belül mintegy 2,5%-os szárnyast váltott ki tegnap az angol font dollárral, illetve 1,5%-os erősödést az euróval szembeni árfolyamában az a váratlan bejelentés, hogy előrehozott választásokat kezdeményez a brit kormányfő. Ez és a vele járó politikai felhatalmazás ugyanis jelentősen javítja egy gyors és mindkét félnek vállalható tartalmú Brexit-tárgyalási eredmény esélyeit, ami egyúttal az eurót is erősítette a dollár ellenében. Közben a borongós hangulatban a forint visszaesett idei mélypontjára az euróval szemben 314 közelébe, a cseh korona pedig láthatóan nem igazán tud élni azzal a szabadságával, amit két hete kapott vissza.

Szárnyal a font a váratlan brit bejelentésre

Theresa May brit miniszterelnök váratlan bejelentése okozott izgalmakat a devizapiacokon. A forint pedig erősödni tudott húsvéthétfői leszakadás után.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.