dollár

Lassan erőre kap a dollár Yellen szavaira

Az amerikai inflációs adat délutáni megjelenése kavarta fel az állóvizet a devizapiacokon. este pedig a Fed kamatdöntése után fordult a hangulat.

Meghúzták a forintot, most a legolcsóbb az euró a nyaraláshoz

Új bő féléves csúcsra, 306,1-ig erősödött ma kora este a forint az euróval szemben a kedvező nemzetközi befektetői hangulatban, ami a régióból most inkább csak a magyar fizetőeszközt segítette. Közben az euró a dollárral szemben napok óta nem mozdult érdemben, így a dollár/forint jegyzések is 273 körül járnak, ami szintén féléves forintcsúcs közeli helyzetet jelent.

Így játszhatod meg a brit választást a devizapiacon

Jelentős konzervatív fölény jönne a legjobban az angol fontnak, a billegő választási eredmény viszont akár a januárban látott 1,2 dollár közelébe is leviheti pénteken az árfolyamot - hozta ki a Bloomberg felmérése.

Nagyot kaszálhatnak, akik hisznek Trumpban és a dollárban

A Goldman Sachs befektetési szakemberei szerint a dollár az idén 10%-ot erősödhet majd az euróval és a japán jennel szemben, nagyrészt annak köszönhetően, hogy az amerikai jegybank még kétszer kamatot emel az év hátralevő részében - írja a Bloomberg.

Délután fordult az euró

A délelőtti gyengülés után a nap második felében erősödni kezdett az euró a dollárral szemben, a jegyzések egészen 1,12-ig felkúsztak, innen azonban visszapattant a kurzus. Közben a forint is javítani tudott a délelőtti gyengülését követően.

Kezd visszatérni a dollár ereje

Az elmúlt kereskedési napok alapján úgy tűnik, hogy az euró menetelése elakadt, a dollár a mélyrepülésből pedig kezd talpra állni. A forint az euróval és a dollárral szemben is féléves csúcsa közelében mozog, de utóbbival szemben esélyes, hogy rövidesen lefordul erről. A brit és az amerikai részvénybefektetők ma pihennek, így ez kihathat ma az egész világra a kereskedési aktivitást és a piaci mozgások méretét illetően: csendesebb kereskedésre van kilátás.

Remek formában búcsúztatja a hetet a forint

Az euróval és a dollárral szemben is féléves csúcs közelében búcsúztatja a hetet a forint, miközben egyébként jó a nemzetközi befektetői hangulat, a kockázati étvágy újra visszatért a piacokra.

Új féléves csúcsra húzták a forintot

A Fed tegnap esti jelzései hatására gyengült a dollár a főbb devizákkal szemben, és az elnyújtottabb kamatemelések üzenete ma több feltörekvő piaci deviza között a forintnak is jót tett. Délután a forint az euróval szemben 306,5-ig erősödött, ami immár féléves forintcsúcsot jelent, és ezzel párhuzamosan a dollárral szemben 274 alatt szintén féléves csúcs alakult ki.

Közel kéthónapos csúcson a forint

Amint arra tegnap délután is felhívtuk a figyelmet: fordulat jelei látszanak az euró/dollár árfolyamban, ami azóta meg is történt. A dollár korrekciója miatt a forint is lefordult féléves csúcsáról, délután viszont erősödni kezdett a magyar fizetőeszköz. Olyannyira, hogy az euróval szemben 308 alá, közel kéthónapos csúcsra került az árfolyam.

Ezekben az órákban dől el a dollár sorsa

Sem a tőzsdéken, sem a devizapiacokon nem alakult ki reggel kockázatkerülés az éjjeli manchesteri terrortámadás miatt, délelőtt pedig a remek európai konjunktúra adatok hatására újra javult a hangulat, ami féléves csúcson tartotta az eurót a dollárral szemben. Délutánra azonban elkezdett legörbülni az árfolyam, és technikai indikátorok alapján is esélyes, hogy lesz egy kis dollárerősödés. Most éppen fontos szintnél egyensúlyoz az euró/dollár, ami a 275 körüli dollár/forint árfolyamra is fontos hatással lehet.

Merkel tovább fűti az eurót, folytatódik a dollár hanyatlása

Mind az euró/dollár árfolyam, mind a dollárindex addig a szintig jutott, ahonnan tavaly november 9-én, Donald Trump megválasztásának hírére elindult a dollárerősödés, azaz a piac teljesen ledolgozta a Trump-hatást, sőt ma délutánra már gyengébb szintre ütötték a zöldhasút, mint a választási eredmények megjelenésekor láttuk. Ebben annak is szerepe van, hogy Angela Merkel német kancellár szerint az EKB monetáris politikája szerint gyenge az euró, amely megjegyzésre az euró még tovább erősödött, és új féléves csúcsra ugrott. A dollár esése és a forint erősödése miatt immár 275 alatt jár a forint a dollárral szemben, azaz újabb féléves forintcsúcsról beszélhetünk.

Elképesztő, mit művel az euró - Lehet ezt még fokozni?

Több mint egy éve nem volt olyan gyenge hete a dollárnak, mint a múlt héten: az euró pár nap alatt több fontos technikai szintet is úgy tört át, mintha ott sem lettek volna. A Trump-eufóriából való feleszmélés, illetve a javuló eurózónás kilátások miatt szárnyra kapott a közös deviza, a spekulatív tőke pedig hetek óta menekül az euró eladási (dollár vételi) pozíciókból. Az euró nagy ralija miatt megnőtt egy korrekció esélye, a momentumindikátorok túlvett állapotot jeleznek, az eurót azonban ez egyelőre nem igazán zavarja.

Mi lesz a világgal, ha tényleg megbuktatják Trumpot?

Donald Trump januári beiktatása óta felpezsdült az élet a Fehár Ház körül, májusban viszont még a korábbinál is jobban felpörögtek az események. Az amerikai elnök oroszokhoz fűződő viszonya a napról-napra kiderülő újabb részletek miatt egyre gyanúsabb lett, ezért sokakban felmerült, hogy Trumpot képviselőtársai eltávolíthatják az Egyesült Államok éléről. Bár ehhez további, nagyon durva dolgoknak kellene kiderülniük, az ügy aktualitására való tekintettel a Nordea bank elemzői megnézték, hogy Trump eltávolítása milyen piaci hatásokkal járna.

Kicsit megijedt Amerika a Trump-botrány újabb felvonásától

Az amerikai részvénypiac már kezdte teljtesen lerázni magáról a Trump-káosz miatti aggodalmakat, amikor péntek este kiderült, hogy egyik közeli fehér házi emberét máris vizsgálat alá vonták az orosz szál kapcsán. Erre a hírre zárásra megbillentek a vezető indexek, de még így is 0,5-0,7%-os pluszban tudtak zárni. Közben a dollár továbbra is nagyon szenved, az euróval szemben például újabb féléves mélypontra bukott 1,12 felett.

Féléves csúcsra ugrott a forint a hanyatló dollárral szemben

Miközben a részvénypiac már kezdi lerázni magáról a Trump-káosz miatti aggodalmakat, a dollár még mindig szenved és ez különösen látványos az euróval szemben, így a jegyzések péntek este immár 1,12 közelében járnak. Mivel közben a forint jól tartja magát, így a dollárral szemben újabb féléves csúcsról beszélhetünk 276-os árfolyam mellett.

Esni kezdett a forint is

A Donald Trump körüli botrányok veszélybe sodorták az adócsökkentési és egyéb intézkedéseinek végrehajthatóságát és a tőke a biztonságosnak hitt menedékeszközökbe kezdett áramlani. Közben a dollár azért esett, mert az adócsökkentés növekedés- és inflációfelpörgető hatása intenzív kamatemelést váltott volna ki a Fedtől, de mindez most szertefoszlani látszik. A piac már csak egyetlen idei kamatemelést áraz, de azt is bizonytalanul. A dollár esése azonban technikai okok miatt kifulladhat rövid távon. A forint napok óta toporgott egy fontos technikai szint közelében, de ma délelőtt a negatív nemzetközi hangulatban újra esni kezdett, az euró jegyzése 310 fölé lendült.

Keményen büntetik a dollárt

Rendkívül fontos technikai szinten ment át az euró a dollárral szemben tegnap és ma reggelre tovább erősödött, így féléves csúcsra, Donald Trump választási győzelmekor látott szintre kapaszkodott. Mivel az egyre súlyosabb Trump-botrányok az intézkedési tervei keresztülvitelét is veszélyeztetik, most éppen ez az egyik fő hajtóerő a dollár esése mögött, közben azonban az euró nagy menetelése több devizapárban is elakadhat rövid távon. A forintnak is fontos technikai szinttel kell megküzdenie, ha tovább akar erősödni.

Adták a részvényeket Európában

Rossz volt a hangulat az európai részvénypiacok többségén, ami részben annak tudható be, hogy tegnap estek az amerikai részvényindexek Donald Trump FBI-botránya miatt. A magyar tőzsdén bőven akadnak izgalmak a kezdeti esést emelkedés, majd újra esés váltotta fel, a befektetők rángatták a hazai részvénypiacot.

280 forint alatt járt a dollár!

Az EU működésének átfogó reformját ígéri a német-francia tengely, közben Donald Trump újabb titkosszolgálati botránya az elnöki adóterveket is veszélybe sodorhatja, mindez pedig oda vezetett, hogy ma délelőtt már átlépte a kerek 1,10-es szintet az euró a dollárral szemben és egy újabb fontos technikai szinthez közelít. Közben a forint a vártnál jobb első negyedéves magyar GDP-adat hatására már út is jutott egy fontos technikai szinten, hiszen az euróval szemben másfél, a dollárral szemben hathónapos csúcsra kapaszkodott.

Három éve nem láttunk ilyet - Mi lesz most az euróval?

Május első hetében - három év óta először - többségbe kerültek az euró dollárral szembeni erősödésére játszó spekulatív határidős pozíciók. A nagybefektetők idei hangulatváltozásában a Donald Trump körül kialakult zűrzavaros amerikai belpolitikai helyzet mellett az európai politikai kockázatok mérséklődése, illetve az egyre biztatóbb konjunkturális folyamatok is szerepet játszottak. Az euró/dollár árfolyam kulcsfontosságú technikai szintek közelében tartózkodik, egy erős ellenállási szinttel kell megküzdenie az eurónak, viszont ha ez sikerül, akkor új, bő féléves csúcsra kapaszkodhat az árfolyam.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.