A Nespresso bejelentette, hogy 2022-ben minden csésze kávéja karbonsemleges lesz - az otthoni és a professzionális ügyfeleknek szánt termékek egyaránt. A vállalást több mint 10 éven át tartó munka előzte meg, amely során a Nespresso jelentős mértékben csökkentette szén-dioxid kibocsátását, a fennmaradó részt pedig erdőgazdálkodással ellensúlyozta - szerepel a cég közleményében.
A klímasemlegesség és a természet fontossága is a népszerű témák közé tartozik az idei Brain Bar-on. Lőrinczi István (Urban Jungle Missionary) egy videóban mutatta be a permakultúra alapelveit és a megvalósítását a gyakorlatban, vagyis, hogy hogyan neveljünk megfelelően növényeket az erkélyen.
A 46,7 ezer négyzetméteres Alléé felújítása során belsőleg megújul és energiatakarékosabbá válik az épület. Az átépítés során elkerített részeken és a szabadon maradt falakon jótékonysági művészeti projekt fog megvalósulni.
A Sustainable World konferencia harmadik szekciójában a zöld energia témakörről beszéltek az előadók és a kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Kiderült többek között, hogy mekkora a magyar emberek karbonlábnyoma, hogy melyek azok az országok, amik a legtöbb megújuló energiát használják és a legkevesebb fossziliset, illetve arról is beszélgettek a szakértők, hogy a Robin Hood-adó a nagy beruházásokat sújtja, míg a kisebb megújuló projektekre a bankok nem adnak finanszírozást a tranzakciós költségek és a kockázat miatt.
Mennyire fontos, hogy egy vállalat fenntarthatóan működjön? És kinek kell ezt "kikövetelnie": a jogalkotónak, a piacnak, az üzleti partnereknek, vagy maguknak a fogyasztóknak? Erről is beszélgettek a Sustainable World 2020 konferencia panelbeszélgetésének résztvevői.
Javában zajlik a Sustainable World hibrid konferencia, az első előadások során a kormányzati szektor és a nagyvállalatok fenntarthatósági céljait ismerhette meg az offline és az online hallgatóság.
A Portfolio Sustainable World 2020 konferenciájának második panelbeszélgetésében a piaci résztvevők elmondták, hogy rövid időn belül már nem az lesz a kérdés egy vállalatnál, hogy kimarad-e a fenntarthatósági irányból, hanem az, hogy a kimaradás milyen versenyhátrányt okoz. A magyar alapok több hazai zöld kötvényt szeretnének látni a piacon, ebben az ÁKK-t is megszólították.
Zajlik a Portfolio Sustainable World 2020 konferenciája, ahol a második szekcióban a fenntartható befektetések és zöld finanszírozás jövője került előtérbe. Az MNB szakértője elmondta, hogy 2021-től több újítással is találkozhatnak a piaci szereplők, a bankok kedvezményeket is kaphatnak, ha több zöld jelzáloglevelet bocsátanak ki.
Melyek a válságkezelés első lépései egy túlélő, fenntartható vállalatnál? Mit jelent ma a fenntarthatóság a vállalat üzletfejlesztése szempontjából? Vajon a covid hatására csökkent vagy nőtt a fenntarthatósági igény? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a legnagyobb vállalatok vezetői, Bán Zoltán, a Portfolio vezérigazgatójának moderálásában a Sustainable World 2020 konferencián.
A Nestlé újabb lépéseket tesz annak érdekében, hogy csomagolásainak a 100%-át 2025-ig újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá tegye, és hogy a következő 5 év alatt egyharmadával csökkentse a műanyag-felhasználását. Az új lépések között szerepel egy 30 millió dolláros beruházás az élelmiszeripari újrahasznosított műanyagok arányának növelése érdekében az Egyesült Államokban, illetve egy újrahasznosítható papírcsomagolás bevezetése Franciaországban - hangzott el a cég sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt évtizedben rendkívüli módon felerősödtek az éghajlatváltozás kézzelfogható hatásai és ezzel párhuzamosan globálisan is megindult egy közös tenni akarás. Minden egyén, cég, iparági szereplő a saját mindennapjaiban, működésében tudja (ha egyáltalán akar) csökkenteni a kibocsátását - adott esetben a költségeit is - és ezzel hozzájárulni a klímasemleges célok eléréséhez. A Portfolio első fenntarthatósági konferenciája, a Sustainable World 2020, nemcsak nevében és témájában szól a fenntarthatóságról, hanem a szervezés első pillanatától kiemelt figyelmet kapott a minimális környezeti terhelés. Ahol pedig elkerülhetetlen volt a kibocsátás, ott karbonlábnyom számítás után a semlegesítéssel érjük el, hogy a konferencia Zero Karbon lehessen. De hogyan is működik ez a gakorlatban? Riesz Lóránt, a PANNON Pro Innovációs Kft. Zero Karbon elnevezésű Programjának projektfejlesztési vezetője mutatja be milyen adatok kellenek a számításhoz, és hogy kell elképzelni a semlegesítést.
A pandémia során szinte minden ingatlantípusnál felértékelődött a külső terek megléte, az új igények pedig új irányt is adhatnak a jelenleg tervezés alatt álló projekteknek és az egész építész szakmának. Bjarke Ingels dán építész szerint eljött az idő, hogy az innováció felpörgesse az építészetet és nemcsak az erkélyek kapcsán szeretne elindítani egyfajta forradalmat, hanem a lakások elrendezésében, a statikai rendszerekben, a mechanikai megoldásokban, a homlokzatok energiahatékonyabbá tételében is változásokat szeretne - írja az Octogon.
A Prologis közelmúltban közzétett ESG jelentésből kiderül, hogy mintegy 456 fenntartható épület-tanúsítványt szerzett meg a vállalat. A napelem-kapacitásuk meghaladta az eredetileg csak másfél év múlvára kitűzött200 MW célszámot, így 2025-re ennek a duplját tervezik - szerepel a cég jelentésében.
2020-ban már 6,91 milliárd dollárnál tart a PropTech cégekbe folyó befektetési összeg, a legnépszerűbb területek között júliusban a BigData, a térképes megoldások és a drónok voltak - derül ki az Unissu júliusi összefoglalójából.
Öt kistelepülésen valósulnak meg olyan természetes vízmegtartásra épülő programok, amelyek Belügyminisztérium és a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország támogatásával segítik az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz - tájékoztatta a két szervezet csütörtökön az MTI-t.
Kaptunk egy új lehetőséget, hogy tiszta lappal kezdjük a gazdaság újraindítását, de most egy megváltozott világban kell alkalmazni és befogadni mindazt, aminek eddig csak a felszínét kapargattuk. Kétség kívül nehéz időszak következik, így a legveszélyesebb hiba most az lehet, hogy eldobjuk magunktól azt a biztos kapaszkodót és mankót, amit a fenntarthatóság és a fenntartható működés kínál. Ez nem más, mint a hatékonyság és a költségcsökkentés. Mindez eddig versenyelőny volt, a jelen helyzetben létkérdés. De nem állunk meg itt! Egy túlélő villámgyorsan alkalmazkodik az adott helyzethez és máris a következő lépésen gondolkozik, így tudja maximálisan kihasználni a klímapolitika és a fenntarthatóság azon előnyeit, amelyek élénkítik a gazdaságot, stabilitást hoznak a pénzügyekbe, átalakítják az energetikát, és enyhítik a vállalati és társadalmi problémákat. Ennek nyomán a Portfolio szeptember 9-én rendezi meg a Sustainable World 2020 – A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.
Az MNB Zöld Programjával kívánja elősegíteni a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentését, a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának bővítését. Ezért a bankszektorban megtett intézkedések után a tőkepiacon is megkezdi a zöld pénzügyek meghonosítását - közölte a jegybank. Ennek keretében elemzést tesz közzé a zöld kötvénykibocsátást ösztönző jegybanki szabályozói lehetőségekről.
Minden budapesti lakosnak érdemes figyelnie a postaládáját, mert a Fővárosi Önkormányzat tízezer meghívót küldött ki Budapest első klímaügyi közösségi gyűlésére. Az állampolgári gyűlésnek is nevezett fórum csak Magyarországon számít újkeletű dolognak, már számos országban, például Nagy-Britanniában, Franciaországban, Lengyelországban is sikerrel alkalmazzák hosszútávú stratégiák megalkotásakor.
A CPI Property Group bejelentette, hogy zöldkötvényeket tervez Magyarországon kibocsátani - írják a közleményben. A tranzakcióból származó bevételt általános vállalati célokra használnák fel, ideértve a beruházásokat, felvásárlásokat, fejlesztéseket, tartozások törlesztését.