font

Brexit: kimondták az elképzelhetetlent a britek - Összeomolhatnak a tárgyalások és az Egyesült Királyság is

Brexit: kimondták az elképzelhetetlent a britek - Összeomolhatnak a tárgyalások és az Egyesült Királyság is

A Brexit négy éve tartó tragikomédiájának új és döbbenetes szintje az, hogy a brit parlamentben egy kérdésre nyíltan kimondta a brit kormány minisztere, hogy meg akarják sérteni a nemzetközi egyezményként és törvényként funkcionáló uniós kilépési megállapodást és a szerda délután közzétett belső piaci törvényjavaslat tényleg ezt tartalmazza. Egy több évszázados jogállamban ez elég erős húzásnak számít, ami mögött nyilván Boris Johnson kormányfő nagy taktikázása áll. A nyílt törvénysértést lehetővé tevő javaslat miatt azonnali hatállyal lemondott a brit kormány vezető jogásza, ma hathetes mélypontra esett az angol font a dollárral szemben, és záporoznak az elítélő és józanságra buzdító nyilatkozatok az ír, francia, német és belga fővárosokból. Mivel ez a brit húzás az EU-brit tárgyalások összeomlásához is vezethet, a Fitch Ratings most már alapeseti forgatókönyvnek mondja azt, hogy nem lesz kereskedelmi megállapodás a két fél között, azaz januártól jöhet a hard-Brexit. Közben az Egyesült Királyság felbomlásának veszélyére figyelmeztetnek a walesiek és a skótok, mert az új törvényjavaslat az ő autonómiájukat is jelentősen csorbítaná.

Már reggel megbotlott a forint, aztán az inflációs adatra alig mozdult

Már reggel megbotlott a forint, aztán az inflációs adatra alig mozdult

A délelőtti gyengülés után kedden a nap második felében nagyot fordult a forint árfolyama, amikor az MNB bejelentette, hogy devizaswapokon keresztül forintlikviditást szív ki a következő időszakban. Ezt követően a 362 körüli árfolyam meredeken visszaesett 360 alá.

Lépett az MNB, fordult a forint

Lépett az MNB, fordult a forint

Erősödéssel kezdett a forint kedd reggel az euróval szemben, így 360 alatt járt a jegyzés. Délelőtt aztán megint a gyengülés felé mozdult a magyar deviza, amit azonban az MNB bejelentése megfordított: a jegybank devizaswap eszközének bevezetése forinterősítő volt.

Brexit: a legdurvább zsarolással álltak elő a britek, kiakadtak Brüsszelben

Brexit: a legdurvább zsarolással álltak elő a britek, kiakadtak Brüsszelben

Ha október 15-ig nem tudunk megállapodni a januártól érvényes EU-brit szabadkereskedelmi szabályrendszerben, akkor nincs értelme tovább tárgyalni, nem lesz megállapodás és ez is jó kimenet az Egyesült Királyságnak – hangsúlyozza a ma adásba kerülő üzenetében Boris Johnson brit miniszterelnök az EU-brit tárgyalások holnapi újabb fordulója előtt. Erre a nyomásgyakorlási kísérletére a Financial Times információi szerint azzal tesz még rá egy jó nagy lapáttal Johnson, hogy egy olyan brit törvénytervezet készül, amely egyoldalúan felülírná az EU-val megkötött és már mindkét oldalon ratifikált kilépési megállapodást, ha az a bizonyos szabadkereskedelmi megállapodás nem jön létre október közepéig. Azzal zsarolnának tehát a britek, hogy a megállapodásban rögzített állami támogatási és északír vámbeszedési szabályokat nem tartják be. Innentől kezdve az a legfontosabb kérdés, hogy blöfföl-e Johnson, azaz tényleg bevállalja-e a kereskedelmi megállapodás nélküli januári kilépést, mert ha nem, akkor ebből végül tényleg az lesz. Az eddigi legdurvább zsarolási kísérletre máris erős üzenetek jöttek hétfőn Brüsszelből: Ursula von der Leyen bizottsági elnök azt üzente: ha nem tartják be a britek a kilépési megállapodást, akkor ne is álmodjanak arról, hogy szabadkereskedelmi megállapodást köt velük az EU és más névtelenséget kérő diplomaták is önsorsrontó brit stratégiáról beszéltek. Ezek láttán a brit kormányszóvivő sietett leszögezni, hogy a kormány be szeretné tartani a kilépési megállapodást és csak néhány technikai jellegű, a végrehajtást segítő változtatást szeretnének az új törvényjavaslattal.

Brit ingatlanfejlesztő társaságot vásárolt meg egy magyar ingatlanfejlesztő

Brit ingatlanfejlesztő társaságot vásárolt meg egy magyar ingatlanfejlesztő

Nemzetközi terjeszkedési stratégiájának részeként megvásárolta a brit Blackswan ingatlanfejlesztő társaságot a Cordia International Zrt. A vállalat a tranzakciót az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében végrehajtott kötvénykibocsátás segítségével finanszírozta. Az akvizíció révén a Cordia Blackswan számára lehetőség nyílik arra, hogy Anglia West Midlands régiójában 550 millió font (221 milliárd forint) értékben valósítson meg projekteket.

Itt a 360-as euró - Öt hónapja nem láttunk ilyet

Itt a 360-as euró - Öt hónapja nem láttunk ilyet

Az utóbbi napok gyengülése után már 360 közelében kezdte a pénteki napot a forint az euróval szemben. Az amerikai tőzsdék tegnapi zuhanása nem túl jó előjel a piaci hangulatot illetően, így akár a 360-as lélektani határt is megugorhatja az árfolyam.

Az ötödik legnagyobb esést a forint szenvedte el idén Európában

Az ötödik legnagyobb esést a forint szenvedte el idén Európában

Mivel ma már 360 közelében toporog a forint az euróval szemben, azaz 3%-ra járt a tavasszal kialakult történelmi mélyponttól, megnéztük gyorsan, hogy az idei évet tekintve ez a 8,5% körüli forintesés hol áll az európai rangsorban.

Éles fordulat a forint árfolyamában, 356-nál az euró

Éles fordulat a forint árfolyamában, 356-nál az euró

Hétfő délután ismét jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, átmenetileg 356 felett is jártak a jegyzések, aztán kedd délelőtt 355 körül hullámzott a kereskedés, délben határozott erősödés indult 354-ig, itt aztán elfogyott a lendület. A délután második részében éles fordulat következet be, hiszen újra 356-ig esett a forint. Az euró közben sikeresen áttörte felfelé az 1,20-as szintet a dollárral szemben, igaz csak pillanatokra maradt felette, majd gyors süllyedés következett.

Nagyot fordult a hétvége előtt a forint, de még nem menekült meg

Nagyot fordult a hétvége előtt a forint, de még nem menekült meg

A jelentős gyengülés után pénteken menetrendszerűen fordult a forint, 353 közelében is járt az euró jegyzése. Hétfő reggel innen megint inkább a gyengülés felé hajlik a magyar deviza, így korai lenne arról beszélni, hogy megmenekült volna a forint.

Történelmi veszteséget jelentett a Rolls-Royce

Történelmi veszteséget jelentett a Rolls-Royce

A koronavírus-válság nem kímélte a légi ipar szereplőit, beleértve a hajtóművek gyártásával foglalkozó brit Rolls-Royce-t is. A vállalat történelme legnagyobb veszteségét jelentette be, mintegy 5,4 milliárd fontot. A bejelentéssel egyidőben további lépéseket is bejelentettek, hogy csökkentsék veszteségeiket a jövőben. A befektetők kissé bizonytalanok, a részvény zuhant 10 százalékot, majd a délutáni kereskedési órákban visszakapaszkodott.

Egyre jobban elszakad a forint a régiótól – Hol lehet vége az esésnek?

Egyre jobban elszakad a forint a régiótól – Hol lehet vége az esésnek?

Csütörtökön további kismértékű gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így már jóval 356 felett indul a magyar deviza napja. Az utóbbi napokban a forint egyre inkább elszakad a régiótól, jelentősen alulteljesítővé vált. Kérdés, hogy ez meddig tarthat.

Esik tovább a forint, közelíti a 356-os szintet az euró

Esik tovább a forint, közelíti a 356-os szintet az euró

Kedden az MNB kamatdöntése előtt határozottan gyengült a forint az euróval szemben, majd a jegybank azon üzenetének hatására, miszerint nincs lehetőség az irányadó kamat további csökkentésére, hirtelen teljesen visszaerősödött a magyar fizetőeszköz. A ma reggeli órákban azonban újabb forintgyengülési hullám indult, ma dél körül volt egy hirtelen esés 355-ig, majd az esti órákra a 356-os szint közelébe gyengült a hazai fizetőeszköz. Így tehát összességében nem nyugodott meg a forintpiac, és az árfolyam kezd leválni a régiós devizák között a zloty-korona páros árfolyampályájáról is.

Éles fordulat a forint piacán egy fontos MNB-üzenet miatt

Éles fordulat a forint piacán egy fontos MNB-üzenet miatt

Már reggel óta folyamatosan gyengült a forint az euróval szemben, aztán délután az MNB kamatdöntéséről szóló közlemény hatására új egyhavi mélypontra bukott 354 feletti árfolyamnál. Itt azonban éles fordulat következett be arra az üzenetre, hogy nem lesz több kamatvágás idehaza.

Egyhavi mélypontra küldték este a forintot

Egyhavi mélypontra küldték este a forintot

Stagnálással, a 351-es szint közelében kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd délben átmenetileg 352-ig gyengült, ami egyhavi forintmélypontot jelentett, aztán visszaerősödött 351-ig. Estére azonban megint 352 fölé emelkedett az euró árfolyama, miközben a zloty erősödött, a korona pedig csak kicsit gyengült. Holnap az MNB kamatdöntésére, főként annak nyelvezetésre lesz érdemes figyelni. Emellett fontosak a koronavírus terjedésével, illetve a vakcinakutatások eredményeivel kapcsolatos hírek. Utóbbiak közül ma az egyik éppen jelentős részvénypiaci hangulatjavulást váltott ki, mert ideiglenesen engedélyeztek egy vérplazmás kezelési módszert az Egyesült Államokban.

Újra hanyatlik a forint: közel a 349-es euró

Újra hanyatlik a forint: közel a 349-es euró

Kismértékű erősödéssel kezdte a forint a hetet az euróval szemben, vagyis alig volt hatása a péntek késő esti két hitelminősítői elemzésnek. Délelőttre aztán megint a gyengülés felé mozdult a magyar deviza.

Családi ház vagy lakótelepi lakás? - Ekkora a különbség a négyzetméterárakban

Családi ház vagy lakótelepi lakás? - Ekkora a különbség a négyzetméterárakban

Nagyon nem mindegy, hogy ugyanazon a településen, vagy régión belül családi házat, lakótelepi, vagy társasházi lakást szeretnénk eladni, vagy vásárolni, az egyes ingatlantípusok között ugyanis akár több száz ezer forintos különbségek is lehetnek. A KSH legfrissebb területi bontású adataiból kiderül, hogy mennyiért adták el az egyes lakóingatlantípusokat az országban, 2020 első hónapjaiban.

Megbotlott a forint a kiábrándító GDP-adat után

Megbotlott a forint a kiábrándító GDP-adat után

Érezhetően gyengült pénteken a forint miután a reggel megjelent adatok szerint a vártnál lényegesen nagyobbat esett a magyar gazdaság a második negyedévben. Este pedig jönnek a hitelminősítők, akik még hozhatnak mozgást a magyar deviza piacára.

Tapad a 345-höz a forint

Tapad a 345-höz a forint

Továbbra sem mozdul jelentősen a forint árfolyama, 345 körül kezdi a napot a magyar deviza az euróval szemben. Egyelőre viszonylag nyugodtnak tűnik a hangulat a devizapiacon, nem látszanak nagy kilengések, a hét második felében érkeznek majd lényeges adatok, melyek befolyásolhatják a befektetőket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.