Gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest a jövő évtől életbe lépő termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken, a II. Baranyai Agrár Napon a minisztérium közleménye szerint.
A francia búzatermelők az EU mezőgazdasági tartalékként ismert válságfinanszírozási forrásainak felszabadítását és az állami támogatások növelését sürgetik, mivel a tavaly ősz óta tartó tartós esőzések miatt a főbb európai gabonatermelő országokban gyenge terméseredmények várhatók. A franciaországi búzatermelők általános szövetsége (AGPB) az idei évet a lágybúza szempontjából 2016 óta a legrosszabbnak nevezte.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken közzétett adatai szerint a világélelmiszer-árindex júliusban enyhén csökkent. A gabonafélék árának mérséklődése részben ellensúlyozta a hús, a növényi olajok és a cukor árának emelkedését – írja a Reuters.
A tíz napja tartó forróságban többnyire csak elszórt jelleggel hoztak enyhülést záporok, de szerdán az Alföld szárazsággal küzdő területein többfelé voltak felhőszakadással is járó heves zivatarok, így ezeken a helyeken enyhült az aszály - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Rekordszintű, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb, havi előrejelzésében.
Újrakezdik a gabonakészletek felhalmozását Norvégiában a koronavírus-járvány, az Európában zajló háború és a klímaváltozás miatt - jelentette be kedden a norvég kormány.
Májusban már a harmadik egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben, mivel a gabona és a tejtermékek árindex-emelkedését nem ellensúlyozta teljes mértékben a cukor árának csökkenése.
Az IKAR orosz agrárpiacikonjunktúra-intézet egy hónapon belül harmadszor rontotta az idei orosz búzatermésre vonatkozó előrejelzését a kedvezőtlen időjárás miatt.
Félmillió hektárt fognak újravetni a fagytól károsodott orosz régiókban az agrárgazdálkodók - jelentette ki Okszana Lut mezőgazdasági miniszterjelölt keddi moszkvai parlamenti meghallgatásán.
Két, mezőgazdasággal foglalkozó orosz intézet is azzal számol, hogy az idei gabonatermés elmaradhat a tavalyitól, elsősorban az ország déli részeit sújtó szárazság miatt.
Vlagyimir Putyin elnök utasítására az orosz kormánynak javaslatokat kell előterjesztenie a gabonakereskedelem megkönnyítésére, célzottan India és Kína felé, valamint további támogatásokat kell kidolgoznia a hazai gazdálkodók számára, beleértve a finanszírozást és az üzemanyagellátás biztosítását.
Előzetes bejelentési kötelezettség lépett életbe keddtől a hazánkba bármely országból behozni kívánt mezőgazdasági termékek esetében – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
Embertelen állapotok alakultak ki a magyar-ukrán határon a kamionforgalomban, ami a magyar gazdaság szempontjából is komoly kihívást és nehézséget jelent, ezért két fontos döntést is hoz a magyar kormány a helyzet enyhítésére – jelentette be csütörtöki brüsszeli tárgyalásai utáni sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
Csökkentek a globális élelmiszerárak februárban havi összevetésben elsősorban a gabonafélék alacsonyabb világpiaci ára miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.
Lengyelországnak meg kell büntetnie azokat, akik az elmúlt hétvégén több tonna ukrán gabonát öntöttek ki a két ország határának közelében – jelentette ki Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes hétfőn.
Az ukrán miniszterelnök amiatt háborodott fel, hogy a lengyelországi tüntetések során mintegy 160 tonna ukrán kukorica semmisült meg egy vasútállomáson, ami szerinte a "felelőtlenség és büntetlenség" jele.
A geopolitikai kockázatok rányomják a bélyegüket a hangulatra.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Két nap egymás után ért találat külföldi teherhajót.
Egyre izgalmasabb a választási verseny.