interjú

Komoly vitát váltottak ki Elon Musk szavai, Izrael is reagált

2023. május 18. 06:40 | MTI

Komoly vitát váltottak ki Elon Musk szavai, Izrael is reagált

Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban. Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője kedden Elon Musk megjegyzését "antiszemita ízűnek" nevezte.

Árérzékenyek lettek az ügyfelek, sokan ki fognak hullani a biztosítási piacról (Interjú)

2023. május 11. 13:00 | Palkó István

Árérzékenyek lettek az ügyfelek, sokan ki fognak hullani a biztosítási piacról (Interjú)

Ha elfogy a türelmük a külföldi tulajdonosoknak, akkor szükségszerűen el fog indulni a magyar biztosítási piac konszolidációja mindenféle állami tulajdonosi szándék nélkül is. Lesznek, akik ki fognak hullani a piacról – prognosztizálja Nyilasy Bence, az idén 15 éves Wáberer Hungária Biztosító Zrt. vezérigazgatója, akivel a biztosító által elért eredmények mellett a kötelező biztosításokról, a várható lakásbiztosítási kampányról és az ügyfelek felerősödött árérzékenységéről is beszélgettünk.

Repülőrajtot vett az állami tőkeprogram (Interjú)

2023. május 10. 11:00 | Portfolio

Repülőrajtot vett az állami tőkeprogram (Interjú)

Márciusban berobbant a tőkepiacra a Nemzeti Tőkeholding (NTH) által meghirdetett, három pillérből álló Baross Gábor Tőkeprogram. Az első pillér két alprogramot tartalmazó pályázati kiírása már le is zárult, 14 alap fordíthatja beruházásokra, zöldfejlesztésekre és a tőzsdei aktivitás ösztönzésére az elnyert mintegy 170 milliárd forint forrást. A pályáztatás tapasztalatairól, az alprogramok várható eredményeiről és az NTH intézkedéseiről Katona Bence vezérigazgatóval beszélgettünk.

Orbán Viktor:

2023. május 05. 07:54 | Portfolio

Orbán Viktor: "Az oroszok nem fogják tétlenül nézni, hogy megölik az elnöküket"

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában adott élő interjút, melyben kifejtette, hogy szerinte Ukrajna nem győzhet: "Nincs olyan élénk fantáziám, hogy valaki egy atomhatalmat képes legyőzni. Az oroszok nem fogják tétlenül nézni, hogy megölik az elnöküket, nem fognak belenyugodni egy vereségbe" - jelentette ki. A kormányfő a pápalátogatásról, az energiaárakról és az ukrán gabonaexport vámmentességéről is beszélt.

Csomagautomatát használ? Fontos bejelentés érkezett

2023. május 03. 15:36 | Portfolio

Csomagautomatát használ? Fontos bejelentés érkezett

A GLS Hungary bejelentette, hogy üzembe helyezte ezredik csomagautomatáját, amelyet a budapesti Allee bevásárlóközpontban telepítettek. A korábban kihelyezett eszközök bővítése mellett a cég tovább folytatja az ütemezett hálózatbővítés.

Rekordkamatok, adóemelés, orosz helyzet: mit üzen a Raiffeisen vezére? (Interjú)

2023. május 03. 06:05 | Palkó István

Rekordkamatok, adóemelés, orosz helyzet: mit üzen a Raiffeisen vezére? (Interjú)

A mostani piaci kamatok mellett nincs érdemi hitelfelvétel – mondja Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, aki a gazdasági kilátásokat illetően optimista, a hitelpiac idei alakulását viszont vegyesen látja. Interjúnkban sok más mellett az extraprofitadó friss, a Raiffeisen számára adóemelést jelentő változásáról, az orosz hatásokról, a külföldi mini bankválság tanulságairól és a nem fizető hitelekről is kérdeztük a bankvezért, aki csütörtöki Hitelezés 2023 konferenciánkon is beszélni fog, érdemes eljönni.

Videó: 9 hónap után 1,2 milliós fizetés vár az Aldi kiválasztott dolgozóira

2023. április 21. 11:00 | Portfolio

Videó: 9 hónap után 1,2 milliós fizetés vár az Aldi kiválasztott dolgozóira

Idén is regionális vezetőket toboroz az Aldi Magyarország: azok, akik megfelelnek a kiválasztási folyamaton, 5-6 boltot irányítanak majd, a terület átvétele után bruttó 1,2 millió forintos havi fizetésért. A részletekről Kulcsár Dénest, az áruházlánc ügyvezetőjét kérdeztük.

Teljes állami kézbe került az egyik legnagyobb magyar biztosító, mit mond az új vezérigazgató?

2023. április 06. 10:30 | Palkó István

Teljes állami kézbe került az egyik legnagyobb magyar biztosító, mit mond az új vezérigazgató?

Kadocsa Balázs lett a Posta Biztosító elnök-vezérigazgatója, miután az állam sikeresen lezárta a német Talanx csoport 67%-os részesedésének megvásárlását, így 100%-os tulajdonossá vált. Az új tulajdonosi szemlélet mellett a biztosítási különadó hatásairól, az általa sújtott egyszeri díjas életbiztosítások sorsáról, a postai ügyfelek elöregedéséről és a Keszthelyi Erik-féle Magyar Biztosítóholdinggal való lehetséges kapcsolatról is kérdeztük a szakembert.

Megszólalt az Alteo-vezér a felvásárlás után: még csak most kezdődik a tánc!

2023. április 04. 15:00 | Mohos Kristóf

Megszólalt az Alteo-vezér a felvásárlás után: még csak most kezdődik a tánc!

Az elmúlt évek fokozatos építkezését tekintve egy ideje már bele lehetett látni az Alteo-sztoriba, hogy ez egy nagy durranás lesz, végre egy cég a magyar tőzsdén, amiben rengeteg fantázia van. Tavaly ért be igazán a gyümölcs, jelentős növekedésről számolt be a vállalat gyakorlatilag minden fontosabb soron, az év során többször újra kellett skáláznunk a grafikonjainkat, hogy kiférhessenek az árbevétel-és profitszámok. Mindezek mellett lehet beszélni még a konkrét mérföldkövekről tavaly, mint például a hazai energetikai szektorban elsőként szerzett független, nemzetközi ESG-tanúsítványról, a közel 2 milliárd forint rekord osztalék kifizetéséről vagy a különböző felvásárlásokról - lényeg a lényeg, valósággal berobbant 2022-ben az Alteo. Egy ilyen környezetben történt nemrég tulajdonosváltás a vállalatnál, ami során a Mol szerzett harmadmagával többségi tulajdonrészt a megújuló energiára fókuszáló Alteóban. A nemrég lezárult felvásárlás körülményeiről, az új struktúrában rejlő lehetőségekről, az Alteo jövőképéről és a hazai energetika helyzetéről is beszélgettünk Chikán Attilával, a vállalat vezérigazgatójával, illetve Kovács Domonkossal, a cég vezérigazgató-helyettesével.

Rendkívül veszélyes eszköz a kampány, érteni kellene, miről szól a biztosítás (Interjú)

2023. április 03. 10:30 | Palkó István

Rendkívül veszélyes eszköz a kampány, érteni kellene, miről szól a biztosítás (Interjú)

Erőteljes konszolidáció zajlik a magyar biztosításközvetítői piacon a Hungarikum és más szereplők vezetésével, öregszik a szakma, és egyre erősebb az alulbiztosítottság problémája is, amivel foglalkozni kell. A biztosítókra kivetett rekord összegű különadót részben a közvetítők fizetik meg a csökkentett jutalékokon keresztül. Közeledik az első lakásbiztosítási kampány is, amely megosztja a hazai biztosítási piac szereplőit, utóbbival kapcsolatban két javaslatot is megfogalmaz interjúnkban Papp Lajos. A szakember hat év „kihagyás" után tért vissza a legnagyobb hazai alkuszszövetség, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöki székébe, e kérdésekről mind beszélgettünk vele.

Orbán Viktor: megkérdőjeleződik az EU értelme, a világháború reális veszély

2023. március 31. 07:55 | Portfolio

Orbán Viktor: megkérdőjeleződik az EU értelme, a világháború reális veszély

Orbán Viktor miniszterelnök élő interjút adott a Kossuth Rádió reggeli műsorában, a kormányfő szerint a háború egyre véresebb és brutálisabb, és reális veszély egy világháború kitörése is. A kormányfő arról is beszélt, hogy szerinte most "megkérdőjeleződik az EU értelme, és mindenki érzi, hogy ha Európa tovább gyengül, annak a háborútól függetlenül messzeható hatásai lesznek". Az árstopokat szerinte ki kell vezetni, ahogy csökken az infláció, ezeket fokozatosan kell megszüntetni.

„Képzelje el, hogy azzal a hírrel megy haza, nem kap többé fizetést a munkájáért” (Interjú)

2023. március 30. 10:30 | Palkó István

„Képzelje el, hogy azzal a hírrel megy haza, nem kap többé fizetést a munkájáért” (Interjú)

Olyan nagy a magyar biztosítók adóterhe, hogy nem lehet rá egyetlen intézkedéssel reagálni, ráadásul ez csak egy az idei év számos kihívása közül – derül ki interjúnkból, amelyben Alexander Viktor Protsenkóval, az Allianz Hungária Biztosító elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk. A problémák mellett az innováció, a termékfejlesztés és az értékesítés irányairól is beszélt a biztosítóvezér, és rákérdeztünk, szerinte az Aegon és az Union biztosítók sorsa vár-e az Allianzra is.

Hitelek, kamatok, bankfiókok: mire számíthat a magyar lakosság az OTP-nél?

2023. március 21. 09:59 | Palkó István

Hitelek, kamatok, bankfiókok: mire számíthat a magyar lakosság az OTP-nél?

Havonta egyszer beül egy bankfiókba, és ügyintézőként dolgozik Becsei András, akit az OTP Bank vezérigazgató-helyettesévé neveztek ki január 1-jével a Retail divízió élére. E szokása jelentősége mellett a jelzáloghitelpiac aktualitásairól, a kamatok alakulásáról, a lakás-takarékpénztári értékesítés újraindításáról és az OTP-fiókok sorsáról is beszélgettünk vele. Arra számít a bankszakember, hogy június 30-án valóban véget ér a kamatstop, és nagy lehetőségeket lát a hitelfelvétel még egyszerűbbé és digitálisabbá tételében. Utóbbiról előadást is tart a Portfolio május 4-ei Hitelezés 2023 konferenciáján, érdemes regisztrálni a rendezvényre.

Részletes keresés