izrael

Egymásnak feszül a Közel-Kelet két nagyágyúja – Van még esély a békülésre?

2023. november 17. 18:30 | Ács Bence

Egymásnak feszül a Közel-Kelet két nagyágyúja – Van még esély a békülésre?

A török külpolitikai törekvésekkel foglalkozó cikksorozatunk hatodik, záró fejezete Ankara legkomolyabb regionális riválisával, Iránnal foglalkozik. A két nagyhatalom évek óta viaskodik az iszlám világ fölötti hegemónia megszerzéséért, a nyílt konfliktust azonban nagyon úgy tűnik, hogy igyekeznek elkerülni. Lássuk, milyen területeken jelent fenyegetést Teherán Erdogan számára, és mégis hogyan tudnak ilyen feszült helyzetben is több területen együttműködni?

Miért nem áll meg a népirtás vádja Gázában?

2023. november 16. 16:55 | Forrás Dávid, Szász Péter

Miért nem áll meg a népirtás vádja Gázában?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében a gázai háborúval foglalkoztunk, azt jártuk körbe, hogy mi alapján lehet arányosnak vagy aránytalannak tartani a Hamász október 7-i terrortámadására adott izraeli választ, és hogy bármelyik oldalon megáll-e a népirtás vádja – ahogy az ebben a konfliktusban már többször megfogalmazódott. A témával kapcsolatban Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense volt a vendégünk. Az adás második részében a Fundamenta MBH Bank általi felvásárlása volt a téma, erről Palkó Istvánt, lapunk vezető pénzügyi elemzőjét kérdeztük.

Elmondta Joe Biden, mi lehet az egyetlen megoldás az izraeli-palesztin konfliktusra

2023. november 16. 07:06 | Portfolio, MTI

Elmondta Joe Biden, mi lehet az egyetlen megoldás az izraeli-palesztin konfliktusra

Joe Biden amerikai elnök világossá tette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök számára, hogy a kétállami megoldás az egyetlen válasz az izraeli-palesztin konfliktus megoldására, és a Gázai övezet megszállása "nagy hiba" lenne - erről maga az amerikai elnök beszélt újságíróknak szerdán.

Aggasztó bizonyítékok: orosz rakétakkal lőhettek amerikai bázisra, veszélyes helyzet állhat elő

2023. november 13. 16:35 | Portfolio

Aggasztó bizonyítékok: orosz rakétakkal lőhettek amerikai bázisra, veszélyes helyzet állhat elő

Az elmúlt hetek során több tucat alkalommal kerültek tűz alá Irak és Szíria területén amerikai bázisok, most bizonyítékok kerültek elő arról, hogy egy orosz gyártmányú BM-27 Uragan rakéta-sorozatvető is tüzet nyitott egy amerikai támaszpontra. Nincs arról információ, hogy a fegyvert a térségben működő Iránbarát milíciák használják, erős a gyanú, hogy a fegyver az Aszad-kormányhoz lojális szíriai hadsereg (SAA) készletéből származik.

Netanjahu: a cél a Hamász elpusztítása

2023. november 12. 22:00 | MTI

Netanjahu: a cél a Hamász elpusztítása

Izrael első számú prioritása a Hamász elpusztítása, a Gázai övezet jövőjét illetően pedig érvényesülnie kell egy mindenre kiterjedő izraeli katonai biztosítéknak, amivel elkerülhető a terrorizmus újraéledése - jelezte a CNN amerikai hírtelevízióban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap.

Részletes keresés