kbc

Tényleg kivonul az Aegon? Három nagy érdeklődő is van már a biztosítóra

Tényleg kivonul az Aegon? Három nagy érdeklődő is van már a biztosítóra

A Bloomberg után most a Reuters is beszámolt róla, hogy eladó az Aegon kelet-európai tevékenysége, megemlítve, hogy a régióban elsősorban Magyarországon, de mellettünk Lengyelországban, Romániában és Törökországban is aktív a biztosító. Három nagy nyugat-európai érdeklődőt nevezett meg a hírügynökség a társaságra, ugyanakkor a lehetőség magyar szereplők fantáziáját is megmozgathatja, hiszen az ország - az Allianz mellett - legértékesebbnek tekinthető biztosítójáról van szó.

Változás a K&H Alapkezelőnél: új fióktelep veszi át az alapok kezelését

Változás a K&H Alapkezelőnél: új fióktelep veszi át az alapok kezelését

A K&H Alapkezelő közleménye szerint minden, az alapkezelő által kezelt alap és intézményi portfólió esetében a kezelési jogot átadják a KBC Asset Management magyar fióktelepének. Ha ez utóbbiról valaki még nem hallott volna, nem meglepő, ugyanis csak idén márciusban alapították. A változások július 1-jével lépnek hatályba, a döntés az összes alapot érinti. Az alapkezelő Portfolio-nak küldött válasza szerint a cél a hatékonyságnövelés és a szinergiák kiaknázása.

Veszteségbe fordult a K&H anyabankja a koronavírus miatt

5 millió eurós veszteséget szenvedett el az első negyedévben a belga KBC. Ahogy már négy hete jelezte a pénzügyi csoport, a pénzügyi eszközök koronavírus miatti átértékelődése húzta le az eredményt, mégpedig 385 millió euróval.

A koronavírus miatt figyelmeztette befektetőit a K&H anyabankja

A koronavírus-járvány miatti piaci folyamatokra hivatkozva egy 0,4 milliárd eurós negatív eredményt tételt jelzett előre május 14-én esedékes első negyedéves gyorsjelentéséhez a KBC. Jelezték: várható kockázati költségeikre egyelőre nem tudnak megbízható előrejelzést adni. A piac pozitívan fogadta az iránymutatást, így 2% feletti pluszban mozog a társaság árfolyama.

Nagy bejelentéseket tettek a koronavírus miatt Európa bankjai: egyelőre nem lesz osztalék

Sorra jelentik be Európa nagybankjai, hogy az Európai Központi Bank és más felügyeletek felszólításának megfelelően elhalasztják idei osztalékfizetésüket, hogy ehelyett a koronavírus elleni védekezésre fordítsák tavalyi nyereségüket. A magyar nagybankok tulajdonosai közül számos jelentett be a napokban hasonló intézkedést, de például a svájci UBS mindenképpen szeretne osztalékot fizetni idén is.

Több mint egy évtizede nem volt ilyen az OTP-nél

Több mint egy évtizede nem volt ilyen az OTP-nél

Nagyon kilógott a szlovák leánybank az OTP Csoportból, talán az egyetlen olyan pénzintézet volt, amit nem sikerült megerősíteni, és amelynek piaci részesedése olyan alacsony volt, hogy már nem volt értelme önmagában működtetni, ezért az OTP úgy döntött, hogy eladja. Utoljára több mint egy évtizede került sor nagyobb eszközeladásra az OTP-nél, akkor a Garancia Biztosítótól vált meg az OTP.

Eladja az OTP szlovák leányát

Megvásárolja a belga KBC Csoport az OTP Bank szlovák leányvállalatát, az OTP Banka Slovenskót – adta hírül a magyar bankcsoport sajtóközleményben.

Erős negyedévet zárt a K&H anyabankja

Erős negyedévet zárt a K&H anyabankja

Erőteljes, 702 millió eurós adózás utáni eredménnyel zárta a KBC 2019 utolsó negyedévét, az év egészére azonban az egy évvel korábbinál 3%-kal alacsonyabb profitot könyvelt el a belga pénzügyi csoport.

Egyre több a pénz a zöld befektetésekben, Magyarországon is jönnek az új dobások

Egyre több a pénz a zöld befektetésekben, Magyarországon is jönnek az új dobások

Egyre tudatosabbak az emberek a környezetük és a bolygó iránt nemcsak a mindennapjaikban, hanem a befektetéseikben is. Ezt bizonyítja, hogy a fenntartható befektetést célzó alapok kezelt vagyona az utóbbi években kilőtt Európában, és már Magyarországon is több ilyen alapot találni – hangzott el a K&H Alapkezelő mai sajtóeseményén.

Örülnek a befektetők a számoknak: jelentett a K&H anyabankja

Örülnek a befektetők a számoknak: jelentett a K&H anyabankja

612 millió eurós profitról jelentett a belga KBC csoport, a K&H anyabankjánál a nettó kamatbevételek, valamint a díj- és jutalékbevételek emelkedni tudtak, a kereskedési bevételek viszont gyengén szerepeltek. A befektetők úgy tűnik, örülnek a csoport számainak, a KBC részvényeinek árfolyama  a nyitást követően közel 3%-ot erősödik.

Újabb piacra törne be az OTP? Ennek elég kicsi a valószínűsége

Újabb piacra törne be az OTP? Ennek elég kicsi a valószínűsége

Több európai pénzintézet is érdeklődik az egyik lengyel bank, az mBank megvásárlása iránt, köztük lehet az OTP is, írja a lengyel Parkiet. A lengyel lap arról ír, hogy az OTP is érdeklődik az mBank megszerzéséért, de valószínűbb, hogy végül olyan pénzintézet vásárolja meg a lengyel bankot, amely már jelen van Lengyelországban.

Remekelt a K&H anyabankja is

Az elemzői várakozásokat meghaladó, 745 millió eurós második negyedéves adózott eredményt ért el a KBC. A belga pénzügyi csoport előrehozott, részvényenként 1 eurós osztalékfizetéssel kedveskedik részvényeseinek.

Óriási IT-fejlesztésre szánta el magát a K&H

A KBC fejlesztést hajt végre a szlovákiai és magyarországi banki alaprendszerekben, ez a bank vezetősége által elfogadott ötéves digitális stratégia egyik fő eleme. A K&H alaprendszerét az ötéves program első két évig tartó fázisában cserélik le.

Nyeresége nagy részét kifizeti a K&H anyabankja

Az egyévvel korábbi több mint másfélszeresére rúgó, 621 millió eurós nettó nyereséget ért el a negyedik negyedévben a KBC, a teljes éves profit megfelelt a tavalyinak a hitelállomány 5%-os növekedése mellett.

Hatalmas sztorikba keveredett az OTP és a lengyel állam

Hatalmas sztorikba keveredett az OTP és a lengyel állam

Az OTP és a lengyel állam az utóbbi évek két legnagyobb vásárlója a régiós bankpiacon, amely egyébként egyre jobb formában van. Kiugró jövedelmezőséget értek el a bankjaink az elmúlt 2-3 évben, holott nálunk működnek messze a lemagasabb költségszinttel a hitelintézetek.

Szárnyalásba kezdhet a Mol-papír

Továbbra is pozitívnak ítéli meg a Mol-részvény kilátásait a KBC Equitas, számításaik alapján 3560 forintot is megérhet a papír, így 15 százalékos felértékelődési potenciál is lehet benne, még az INA eladásában rejlő opció nélkül is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.