kiskereskedelem

Az üzletek nagy része zárva volt, felére esett a H&M bevétele

Az üzletek nagy része zárva volt, felére esett a H&M bevétele

A koronavírus-járvány alaposan megviselte a ruházati kiskereskedelmi cégeket, így a H&M-met is, a világ második legnagyobb divatláncának a bevétele a felére csökkent az elmúlt hónapokban, és egyelőre júniusban is jóval elmarad a tavalyitól a forgalom.

1200 üzletét zárhatja be világszerte a Zara tulajdonosa

1200 üzletét zárhatja be világszerte a Zara tulajdonosa

Mintegy 1200 áruházát zárhatja be világszerte a Zarát tulajdonló Inditex - írja a The Guardian. A koronavírus-járvány az Inditex csoportot is megviselte, az értékesítésük alig felére esett vissza a tavaly február-május közti időszakhoz képest. A bezárások főként a kisebb európai és ázsiai üzleteit érinti a cégnek.

Ha ezt bejelentik, azonnal visszatérhet az élet a hazai bevásárlóközpontokba

Ha ezt bejelentik, azonnal visszatérhet az élet a hazai bevásárlóközpontokba

A 2010-es mélypont óta évi 6-7 százalékos kiskereskedelmi bővülés ment végbe Magyarországon, ami régiós szinten is jó eredmény. A vásárlóerő bővülésével tehát a kiskereskedelem is lépést tartott. A vírushelyzet miatti törvényi korlátozások következtében viszont ez a rali most megtört. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról, a bérlők és a bérbeadók közti viszonyról, valamint a kiskereskedelmi várakozásokról a Portfolio harmadik online ingatlankonferenciáján a retail workshop keretében beszéltek a szakértők.

Nagyot esett a magyar kiskereskedelem a koronavírus-járvány közepette

Nagyot esett a magyar kiskereskedelem a koronavírus-járvány közepette

Jelentős visszaesésen ment keresztül a kiskereskedelmi forgalom áprilisban a KSH jelentése szerint. A kijárási korlátozás időszakában nem meglepő módon 10,2%-kal csökkent a kiskereskedelem az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer-kereskedelem kismértékben csökkent – gyakorlatilag stagnált – azonban a nem élelmiszer és az üzemanyag-kereskedelem nagyot zuhant.

Rég nem látott boltösszeomlást hozott a koronavírus - Lesznek még áldozatok

Rég nem látott boltösszeomlást hozott a koronavírus - Lesznek még áldozatok

Nem csak a légitársaságokra és az utazási irodákra mért súlyos csapást a koronavírus-járvány, de a kiskereskedelmi szektort is érzékenyen érintette. Olyan nagy amerikai kiskereskedelmi láncok jelentettek csődöt az elmúlt hetekben, mint a J.C Penny, vagy a Neiman Marcus, és nagy valószínűséggel a sornak még nincs vége. Vannak azonban olyan iparági szereplők, akiknél a járvány ellenére idén növekedést várnak az elemzők. Megnéztük, hogy mely cégek lehetnek a koronavírus következő áldozatai és mely vállalatok kínálhatnak most izgalmas befektetési sztorit.

Koronaválság: örömteli hír érkezett Németországból - De tényleg megkezdődött a V alakú kilábalás?

Koronaválság: örömteli hír érkezett Németországból - De tényleg megkezdődött a V alakú kilábalás?

A legfontosabb német gazdasági hangulatindex, az Ifo májusban jelentős javulást mutatott az áprilisi történelmi mélypont után, így hajlamosak lehetünk arra gondolni, hogy a gazdaság megkezdte a V alakú kilábalást a válságból. A kép azonban ennél árnyaltabb: az UniCredit és az ING elemzői felhívják a figyelmet, hogy a javulás valóban jelentős, de az index még mindig alacsony szinten áll, és minden bizonnyal a gazdasági aktivitás csak 2022-ben éri el a válság előtti szintet. És ekkor még nem beszéltünk egy esetleges második járványhullámról.

Irodát vagy üzletet bérelsz? - Mindegy, mert ezekről jobb, ha tudsz!

Irodát vagy üzletet bérelsz? - Mindegy, mert ezekről jobb, ha tudsz!

Nagy változásokat hozott a koronavírus az elmúlt két hónapban a bérlők és a bérbeadók viszonyában. Gyakran egymásnak ellentétes érdekek feszültek egymásnak, miközben sokan próbáltak egy egészséges kompromisszumot kialakítani az iroda és a kiskereskedelmi piacon egyaránt. A helyzet azonban még nem oldódott meg: hogyan fogunk visszatérni az irodába? hogyan nyitnak újra az üzletek? milyen jogi problémák merülhetnek fel? Milyen változások maradhatnak velünk és melyek tűnhetnek el? Az alábbiakban ezeket jártuk körül.

Teljesen összeomlott a magyar vendéglátás, a kiskereskedelem is beszakadt

Teljesen összeomlott a magyar vendéglátás, a kiskereskedelem is beszakadt

Váratlanul közzétette a KSH a legfrissebb kiskereskedelmi és vendéglátási adatokat, amelyből kiderült, hogy nem meglepő módon teljesen összeroppant a vendéglátás a koronavírus-válság időszakában, azonban a kiskereskedelem csak átmeneti visszaesést szenvedett el.

Nagy zuhanás után emelkedhet a magyar kiskereskedelem

Nagy zuhanás után emelkedhet a magyar kiskereskedelem

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a március második felétől visszaeső fogyasztás az áprilisi mélypont után, a május eleji biztató kezdettel fokozatosan egyre bővül, és az év második felére visszaerősödhet a piac - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

Csődbe menekült egy nagy kiskereskedelmi lánc - Kritikus két hónap jön most

Csődbe menekült egy nagy kiskereskedelmi lánc - Kritikus két hónap jön most

Rendhagyó módon szombaton, telefonon zajlott le a JC Penny meghallgatása az amerikai csődbíróságon, egy nappal azután, hogy az ikonikus amerikai kiskereskedelmi lánc bejelentette, hogy csődvédelembe menekül. A cég jövője a következő két hónap eseményeitől függ – írja a CNBC.

Pusztít a koronavírus: összezuhant az amerikai kiskereskedelem

Pusztít a koronavírus: összezuhant az amerikai kiskereskedelem

Az április kiskereskedelmi eladások visszaesése az Egyesült Államokban egy újabb jelene annak, hogy a koronavírus erőteljes ütést visz be a gazdaságnak. A kiskereskedelem volumene az előző hónaphoz képest az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben, 16,4%-ot esett.

Három forgatókönyvet vázolt fel a Nielsen a járvány utáni időszakra

Három forgatókönyvet vázolt fel a Nielsen a járvány utáni időszakra

Magyarországon a Covid-19 világjárvány márciusi megjelenése óta ötszörösére nőtt az e-kiskereskedelem növekedési üteme. A pandémia nagy nyertesei a webáruházak, hiszen a megváltozott helyzet hatására a fogyasztók szinte azonnal a világhálóról kezdték menedzselni bevásárlásaikat - mutat rá a Nielsen. 

Van, ami örökre elveszett a koronavírus miatt

Van, ami örökre elveszett a koronavírus miatt

Már látszik, hogy a járványnak lesznek hosszú távú következményei a kiskereskedelmi szektorra, csődök, boltbezárások, elbocsátások következtében és nagyon valószínű, hogy a fogyasztás egy számottevő része örökre elvesztett – véli a Wells Fargo elemzője.

Mi lesz a magyar cégekkel a válság után? Hogy tudnak sikeresen talpra állni?

Mi lesz a magyar cégekkel a válság után? Hogy tudnak sikeresen talpra állni?

Milyen felelőssége van a cégeknek, és hogyan befolyásolja a klímahelyzetet a vállalati működés? Mit tudnak tenni most a magyar vállalatok azért, hogy a vírusválság után hatékonyabb, mégis etikusabb és zöldebb üzleti modellel tudjanak visszatérni? Ezekről a kérdésekről is szó volt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány legfrissebb Otthon is Műhely c. beszélgetésében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.