korrupció

Közelebb került leváltásához a brazil elnök

A Dilma Roussef brazil államfő elleni bizalmatlansági eljárás megindítására szavazott vasárnap a dél-amerikai ország parlamentjében az alsóházi tagok több mint kétharmada, Rousseff így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megfosszák elnöki megbízatásától.

Megszólalt az Eurocontact az Alstom-BKV-ügyben

Cáfolja a milliárdos nagyságrendű BKV-s megvesztegetési botrányban való részességét az Eurocontact Public Affairs GmbH. Kiadott közleményük szerint a cég valóban együttműködött az Alstom csoporttal a budapesti metrótender ügyében, ám ez a megállapodás mindösszesen egy szokásos tanácsadói szerződés volt. Emellett a Strabag-ügyben való érintettségüket is cáfolják, azt ugyanis az Osztrák Legfelsőbb Bíróság jogerősen -bűncselekmény megállapítása nélkül - lezárta.

Uniós pénzzel akartak csalni, de kézre kerültek

A napokban vádat emeltek egy több mint 180 milliós vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az ügy utóbb előkerült elkövetőjével szemben is - írja a napi.hu. Az ügyben négy embert már börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék. A vádlott azzal segítette már elítélt társait, hogy szlovákiai székhellyel egy fiktív céget alapított, amelynek közreműködésével hamis árajánlatot, megrendelőlapot, adásvételi szerződést és számlákat bocsátottak ki.

Íme Európa legkorruptabb országai

Horvátországban, Romániában és Bulgáriában a legnagyobb a korrupció a közbeszerzések terén, bruttó hazai termékük (GDP) mintegy 15 százalékát veszítik el hűtlen kezelés miatt - derült ki a RAND Europe kutatóintézet felméréséből, amelyet az Európai Parlament rendelt meg - írja az MTI.

A közbeszerzéseknél 140-320% közötti túlárazás is lehet

A 2009 és 2015 közötti közbeszerzéseket elemezte a Korrupció Kutató Intézet és ennek a legfőbb eredményeit mutatta be Tóth István János. Már előadásának elején sokkolta a közönséget: ahol van ártorzítás, ott annak a becsült értéke 140-320% közötti.

Több sebből véreznek a legnagyobb közbeszerzések

Majdnem minden közbeszerzésben, amit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ír ki, találni legalább három dolgot, ami lehetőséget ad a korrupcióra - olvashatjuk a K- Monitor blogjában. Az összeállított lista alapján kiderült, hogy a legtöbb pénzt elköltő közbeszerzők listáját toronymagasan a NIF vezeti, a rangsorban a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) követi. A gyanús hirdetményeknek köszönhetően több milliárd forint vándorolt kétes hátterű nyertesekhez.

Korrupció Magyarországon: nagyobb a csábítás EU-pénz esetén

Magyarországon 2009-15 között az EU támogatásokból finanszírozott 40 százaléknyi közbeszerzés a korrupció magasabb szintje mellett valósult meg, mint azok a beszerzések, amelyekben nem volt ilyen támogatás - mutat rá minap megjelent tanulmányában a Korrupciókutató Központ Budapest. Az elemzés azt is rögzíti, hogy a túlárazás jelensége sokkal gyakoribb, illetve nagyobb mértékű volt az EU-s közbeszerzéseknél, mint a többi közbeszerzésnél. Az anyag további fontos megállapítása, hogy a magyar közbeszerzéseket 2009-2014 között mindvégig a korrupciós kockázatok növekedése jellemezte, majd elindult némi javulás. Az összesítés alapján az is kiderült, hogy a 2009-2015 közötti időszak egészében a magyar közbeszerzések 30 százaléka verseny nélkül bonyolódott le, ezen belül az EU támogatásokkal lebonyolított közbeszerzések 31 százalékánál nem volt verseny. A magyar sajtóban nagy visszhangot kapott az, hogy megromlott a viszony Orbán Viktor kormányfő és Simicska Lajos között, amelyet a tanulmány most a számok nyelvén is bemutat.

A magyar korrupció továbbra is aggasztja az Európai Bizottságot

Az Európai Bizottság (EB) által kiadott Magyarországról szóló legfrissebb országjelentés szerint a közigazgatási, a közegészségügyi, illetve a közbeszerzési korrupció továbbra is aggodalomra ad okot. A jelentés kimondja: a közbeszerzések terén továbbra is problémát okoz Magyarországon a verseny és az átláthatóság biztosítása. A hazánknak folyósított uniós források felfüggesztésének veszélye nem múlt el. Magyarország korlátozott haladást ért el az 5. országspecifikus tanácsi ajánlás végrehajtásában - olvashatjuk az EB jelentésében.

Ilyen korrupciós módszerrel működtek az EU-pályázatok?

A szekszárdi önkormányzat képviselői az egyik óvodaberuházás kapcsán arról beszéltek egy 2012-es, ma közzétett hangfelvételen, hogy az uniós pályázatokhoz kapcsolódó közbeszerzéseken természetes a túlárazás, mert így még a 15 százalékos önrészt sem kell végül kifizetniük az önkormányzatoknak.

Belebukott a befolyásos japán miniszter a korrupciós botrányba

Benyújtotta lemondását csütörtökön Japán korrupciós botrányba keveredett gazdasági minisztere, miután egy lap azt írta róla, hogy szó szerint zsebre tette azokat az összegeket, amelyeket egy építési vállalat vezetőjétől kapott "politikai adományként".

Korrupciós körkép: mindenhol van, kivéve az én piacomon

A magyar cégvezetők a magyarországi üzleti élet szerves részének gondolják a korrupciót, de saját környezetükben állítólag nem tapasztalják a jelenséget. 2015-ben az adatvisszaéléstől tartottak a legtöbben, de inkább saját alkalmazottaiktól félnek, mint egy külső támadástól. Az EY felmérést készített a magyar kkv-szektor korrupciós kockázatairól, az eredmények nem meglepőek és nem is biztatóak.

Lenyúltuk a korrupció elleni küzdelemre adott EU-s pénzeket?

Fennáll a gyanú, hogy "a magyar ellenőrök megcsapolták a közbeszerzések szabályosságának kontrolljára adott uniós pénzeket"- írja a hvg.hu az Európai Csalás Elleni Hivatalra (OLAF) hivatkozva. Az abszurd ügyet fokozza, hogy bár a Nemzeti Adó és Vámhivatal folytat nyomozást az ügyben, de erről Tállai András államtitkár nem tud, miközben Polt Péter legfőbb ügyész igen.

Bíróság elé állt a spanyol király testvére

A történelem során elsőként áll bíróság elé a spanyol királyi család tagja hétfőn. Cristina hercegnőt férje, Inaki Urdangarin üzleti ügyei ellen hat éve zajló nyomozás keretében hallgatják ki adócsalásban való bűnrészesség vádjával.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.