kukorica

Úgy tűnik, hogy mindennek elszáll az ára – Meddig tarthat még ez az őrület?

Úgy tűnik, hogy mindennek elszáll az ára – Meddig tarthat még ez az őrület?

Már néhány hónapja megindultak a találgatások elemzői és szakértői berkekben, hogy vajon elindulhatott-e egy új árupiaci szuperciklus, amely tartósan magasabb nyersanyagárakat eredményezhet vagy csak átmeneti jellegű emelkedésről van szó, ami majd lecseng a koronavírus-járvány enyhülésével párhuzamosan. Természetesen nehéz igazságot tenni egyelőre, de kétségtelen, hogy számos alapanyag jelentősen megdrágult az elmúlt időszakban, és az idei adatok sem utalnak arra, hogy ez a folyamat lassult volna. A réz árfolyama például már alig valamivel marad el a több mint tíz éve elért mindenkori csúcsától, az építésre alkalmas faanyag és a kukorica ára is rendesen elszállt, de meg lehetne még említeni többek között az etanolt, a sertést, a palládiumot vagy éppen az olajat is. Érdekes módon tehát úgy tűnik, hogy nem egy-egy szeparált esetről van szó a nyersanyagok drágulása kapcsán, hanem a bányászati, az olajipari és a mezőgazdasági termékek széles körét érinti.

E10: Románia és Bulgária már előttünk, de mikor jön Magyarország?

Európában egyre több országban állnak át az E10 üzemanyag használatára, Románia és Bulgária is beállt a sorba, és 8, illetve jövő héttől 9 térfogatszázalékosra emeli az etanol arányát az országban kapható motorbenzinben. Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója a Portfolio-nak elmondta, hogy az átállás Magyarországnak is érdeke, hiszen az itt megtermelt kukorica nagy része így nem exportra kerülne, ugyanakkor az ország szójaimport függősége is jelentősen csökkenne. A Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója, Hódos Ferenc szerint fontos lenne minél hamarabb cselekedni, a jelenlegi EU-s szabályozás szerint ugyanis 2030-ig legfeljebb annyi etanolt lehet majd felhasználni az üzemanyagokban, amennyi 2020-ban ténylegesen felhasználásra kerül.

Azonnali átfogó vetőmag-ellenőrzést rendelt el a miniszter

Azonnali hatállyal átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű GMO-s (génmódosított) kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra, jelentette be Fazekas Sándor, írja az MTI.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.