tesla

Elektromosautó-lázban ég a világ, jönnek a Tesla trónkövetelői

Elektromosautó-lázban ég a világ, jönnek a Tesla trónkövetelői

Bár a világ nagy autógyártói is egymás után rukkolnak elő elektromos modellekkel, ebben a témában egyértelműen a Tesla jut elsőként eszünkbe, róla szólnak a hírek, vele van tele a sajtó, ami nem kis részben Elon Musknak, a mémeknek és botrányoknak is köszönhető, ráadásul a cég részvényárfolyama is rakétaszerűen emelkedik, az idei ralival a Tesla lett a világ legnagyobb piaci értékű autógyártója. Pedig, ha csak a tőzsdei jelenlétet nézzük, akkor már nincs egyedül a Tesla, egymás után érkeznek a trónkövetelők, egyre több a tőzsdén jegyzett elektromosautós cég, amelyek többsége azért eddig inkább csak az ígéretekkel és lehetőségekkel csábította a befektetőket, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna a részvényeikkel pénzt keresni, sőt. Megnéztük, milyen vállalatok részvényein keresztül szállhatnak be a befektetők az elektromobilitás forradalmába.

Megállíthatatlan a Tesla, új csúcson az árfolyam

Megállíthatatlan a Tesla, új csúcson az árfolyam

Ma újabb 5 százalékot emelkedett a Tesla árfolyama, ezzel új rekordszintre emelkedett az árfolyam, a cég tőzsdei értéke pedig 360 milliárd dollárra ugrott, Musk pedig már a világ negyedik leggazdagabb embere.

10 izgalmas befektetés, ami követheti a Tesla és az Apple példáját

10 izgalmas befektetés, ami követheti a Tesla és az Apple példáját

Az elmúlt néhány hétben két cég, az Apple és a Tesla is bejelentette a részvényeinek felaprózását. Önmagában a tranzakció nem lenne közvetlenül hatással az árfolyamra, viszont rendkívül népszerű részvényekről beszélünk, így evidens, hogy a splitek mögött meghúzódó ok, hogy a részvények még inkább hozzáférhetőek legyenek a kisbefektetők számára. Jim Cramer a CNBC Mad Money című műsorának házigazdája összegyűjtött 10 olyan részvényt, amelyek árfolyama magasra emelkedett az elmúlt hónapokban, és amelyek számára kedvező lehetne a részvényfelaprózás.

Folytatódik a Tesla őrület, rekord közelben a részvény

Folytatódik a Tesla őrület, rekord közelben a részvény

Emelkedik a Tesla árfolyama pénteken a nyitás előtti kereskedésben, miután két elemzőház is frissített az ajánlását a cégre. A mai emelkedéssel a Tesla megdöntheti a korábbi zárócsúcsát.

Itt a világ első 800 kilométer hatótávú elektromos autója

Itt a világ első 800 kilométer hatótávú elektromos autója

Idén szeptember 9-én mutatja be az elektromos autók gyártására létrejött startup, a Lucid az első autóját, az Air-t, amelyről a gyártó azt állítja, hogy ez a világon az első 500 mérföld, vagyis közel 805 kilométer hatótávú elektromos autója. Hivatalos mérés még nem volt, így a végeredménnyel érdemes még várni, ráadásul azt is tudjuk, hogy a valóságban jóval kisebb az elektromos autók hatótávja, mint amit a hivatalos méréseken tudnak az autók.

A Tesla felébresztette az alvó óriásokat

A Tesla felébresztette az alvó óriásokat

Egyre inkább kiéleződik a fogyasztókért folyó verseny az elektromos autók piacán, ami abból is látszik, hogy a Tesla piaci részesedése Németország elektromos autó piacán a júliusig tartó időszakban a tavalyi 18,4 százalékról 8,7 százalékra esett vissza idén.

Mi ütött Elon Muskba? Botrányok egész sorozatát ontja az internetre

Mi ütött Elon Muskba? Botrányok egész sorozatát ontja az internetre

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX milliárdos vezérigazgatója saját bevallása szerint is „mindig is őrült volt Twitteren,” de valahogy az elmúlt néhány hónapban sikerült kifejezetten nagy vihart kavarnia a közösségi platformon tett kijelentéseivel. Musk Twitter-aktivitása a befektetői közt, illetve egészségügyi, felügyeleti és politikai oldalon is felkavarta az állóvizet, legutóbb éppen Egyiptomban okozott tömeges felháborodást. Zseni feltaláló vagy őrült svindler Musk? Sokan vitatkoznak ezen a kérdésen, de az biztos, hogy a hozzá kapcsolódó közösségi médiaaktivitás izgalmasabb, mint egy átlagos milliárdos vezérigazgatóé. Elon Musk legnagyobb vihart kavart tweetjeiből szemezgettünk.

Öntik a pénzt a Tesla új riválisába

Öntik a pénzt a Tesla új riválisába

Az Xpeng Motors, a Tesla egyik kínai riválisa tárgyalásokat folytat 300 millió dollár körüli forrás bevonásáról még az amerikai tőzsdére való bevezetése előtt – írja a CNBC az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

Elon Musk trükkös üzenete a riválisainak: kész átadni a Tesla legmenőbb megoldásait

Elon Musk trükkös üzenete a riválisainak: kész átadni a Tesla legmenőbb megoldásait

Elon Musk kijelentette, kész átadni riválisainak a legmenőbb megoldásaikat annak érdekében, hogy segítse őket az elektromosautó-gyártásban. Elképzelése szerint a jövőben a Tesla hajtásláncát, akkumulátorát és önvezető rendszerét is használhatnák más autógyártók, természetesen jelentős összegekért cserébe. Egy ilyen felállás nagyon nehéz helyzetbe hozná azokat, akik élnének a lehetőséggel.

Tőzsdei körkép - online előadás

Tőzsdei körkép - online előadás

Meddig emelkedhetnek még a tőzsdék? Lesz-e egyáltalán korrekció, és ha igen, milyen árfolyamszintek lehetnek elérhetőek? Mi lesz a dollárral vagy a nemesfémekkel? Milyen egyedi részvénysztorikban lehet fantázia? Számos kérdés, amely megfogalmazódik mostanság a tőzsdei kereskedők, befektetők fejében egy ilyen fél évvel a hátunk mögött. Az online webináriumon áttekintjük, hogy hol állnak a hazai és nemzetközi tőzsdék, részvények, devizapiacok, valamint fel lehet tenni a Portfolio Trader elemzőjének a saját kérdéseket is.

Mégsem lesz egyszínű a Tesla Cybertruck

Mégsem lesz egyszínű a Tesla Cybertruck

Nem valószínű, hogy a Tesla Cybertruck elérhető lesz bármilyen más színben, mint az alap acél szín, azonban Elon Musk, a Tesla vezére az eddigi csöndet megtörve néhány Twitter poszt alá kommentelt, amelyek szerint az acél felmelegítésével lehetséges lenne más színeket kapni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.