Véget ért a téli álom? - Felrobbant két mémrészvény

Véget ért a téli álom? - Felrobbant két mémrészvény

Valóságos ralit láthattunk tegnap két, a korábban látott kisbefektetői őrület során is felkapott mémrészvénynél: mind a kanadai kannabiszcég Tilray, mind a szoftvergyártó BlackBerry jegyzése szárnyalt a nap második felében, a remek teljesítményt azonban nem csak technikai tényezőkkel, hanem mindkét cég esetében fontos hírekkel is lehet indokolni.

Fontos döntés születhet, ismét felrobban a kannabisz szektor?

Fontos döntés születhet, ismét felrobban a kannabisz szektor?

Viszonylag sok ideje nem foglalkoztunk már a kannabisz szektor helyzetével, az év első felében és tavaly év végén gőzerővel zajló legalizációs törekvések óta valamelyest ugyanis elcsendesültek a hangok a témában. Most azonban a szektor iránt érdeklődő befektetők ismét felkaphatták a fejüket egy, a kannabiszcégek számára kifejezetten örömteli hírre, ami az iparágban tevékenykedő vállalatok finanszírozását elősegítő SAFE törvényjavaslattal kapcsolatban történt.

Újabb mérföldkő a kannabisz szektor számára

Újabb mérföldkő a kannabisz szektor számára

A kannabisszal foglalkozó, tőzsdén jegyzett vállalatok részvényei emelkedtek a tegnapi kereskedésben, miután az e-kereskedelmi óriás Amazon kijelentette, hogy támogatni fogja a marihuána szövetségi legalizálását.

Itt az újabb őrület: Az évszázad befektetése, vagy dotcom lufi újratöltve?

Itt az újabb őrület: Az évszázad befektetése, vagy dotcom lufi újratöltve?

Túlzás nélkül állítható, hogy 2020 sztárbefektetései voltak a kannabisszal foglalkozó vállalatok részvényei, volt bőven híráramlás is a szektorral kapcsolatban, elég például az USA-szerte végigsöprő legalizációs hullámra, a különböző gyógyászati kutatásokra vagy a szektor nagyvállalatainak összeolvadására gondolni. A számtalan pozitív hír és történés hatására elképesztő ralit láthattunk a kannabisszal foglalkozó, tőzsdén jegyzett vállalatok részvényárfolyamaiban, azonban sokak szerint nincs még vége az árfolyamok emelkedésének, többek között erről is beszélgetett Mohos Kristóf, a Portfolio részvényelemzője Kardos Zsolttal, az Aegon Alapkezelő portfóliómenedzserével.

Országos legalizálás jöhet Mexikóban, ismét robbannak a kannabisz részvények

Országos legalizálás jöhet Mexikóban, ismét robbannak a kannabisz részvények

A tegnapi remek tőkepiaci hangulatban kimondottan jól teljesítettek a kannabisszal foglalkozó vállalatok részvényei, a stimulus  okán kialakult általános eufória mellett azonban más is hajtotta a szektor növekedését: a mexikói törvényhozók előterjesztettek egy törvényjavaslatot, amely alapján országos szinten legalizálnák a rekreációs kannabiszfogyasztást az USA déli szomszédjában.

Csúnyán leszerepeltek tegnap a kannabisz papírok

Csúnyán leszerepeltek tegnap a kannabisz papírok

Az elmúlt hetekben-hónapokban remek teljesítményt felmutató kannabisz részvények kimondottan rosszul teljesítettek a tegnapi alapvetően borús piaci hangulatban, több részvény esetében is két számjegyű visszaesést láthattunk.

Jön a Tilray gyorsjelentése, nagyot raliztak a kannabiszcégek

Jön a Tilray gyorsjelentése, nagyot raliztak a kannabiszcégek

A múlt hét végén erőteljes lefordulást láthattunk a két leginkább sztárolt, kannabisszal foglalkozó vállalat részvényénél, tegnap azonban komoly rali bontakozott ki a papíroknál. Alapvetően az egész szektornak remek napja volt a tegnapi, több részvény esetében is két számjegyű emelkedést láthattunk.

Máris kipukkant a lufi? Beszakadtak a sztárrészvények

Máris kipukkant a lufi? Beszakadtak a sztárrészvények

Rengeteget foglalkozunk mostanában a kannabisz szektor vállalataival, ennek persze meg is van az oka, egyre komolyabb befektetői érdeklődés övezi a tőzsdéken jegyzett cégek papírjait. Tegnapi hosszabb elemzésünkben megírtuk, hogy a két leginkább sztárolt részvény jó eséllyel erősen túl van árazva, érdemes lehet felkészülni a korrekcióra - nos, úgy néz ki ez nem is váratott sokáig magára.

Jöhet az újabb short squeeze? Erre a szektorra érdemes most figyelni

Jöhet az újabb short squeeze? Erre a szektorra érdemes most figyelni

Szinte már napi rendszerességgel megemlékezünk a kannabisz-szektor vállalatainak tőzsdei teljesítményéről, ismét egészen elképesztő napot tudhatnak maguk mögött a szektor vállalatai - korábban a 7-8 százalékos emelkedések még felfértek az öt legjobban teljesítő részvény listájára, ma már erről szó sincs, 30, 50 és közel 80 százalékos ugrásokról tudunk beszámolni, a hájp valóban a tetőfokára hágott. Egyes papírok esetében a magas short állomány miatt nem kizárt, hogy a kisbefektetők ismét megkergetik a shortosokat, ahogy azt a GameStop részvényénél is láthattuk.

Egy nap alatt megduplázni a pénzedet? Itt a legújabb tőzsdei őrület

Egy nap alatt megduplázni a pénzedet? Itt a legújabb tőzsdei őrület

2020 komoly ralija után idén még jobban beindult a kannabisszal foglalkozó vállalatok részvényei körüli őrület, egészen elképesztő árfolyamemelkedéseket láthattunk a szektor papírjainál. Úgy tűnik, rendesen összeálltak a csillagok az ágazat számára, Joe Biden elnökké választásával, a demokrata "kék hullámmal", a közösségi tőzsdések felbukkanásával és az újabb dekriminalizáció elleni törekvésekkel üstökösszerűen emelkedett a szektor vállalatainak részvényárfolyama az elmúlt hetekben. Persze az eszeveszett raliban adódik a kérdés, hogy nem szaladt-e el a ló a befektetőkkel, nincsenek-e esetleg túlárazva a leginkább sztárolt vállalatok részvényei? Elemzésünkben többek között ennek is utánajárunk.

Egy nap alatt 45 százalékot keresni? Ebben a szektorban simán

Egy nap alatt 45 százalékot keresni? Ebben a szektorban simán

Lassan már napi rutinná válik, hogy megemlékezünk a kannabisz-szektor vállalatainak tőzsdei teljesítményéről, a tegnapelőtti komoly rali után ugyanis tegnap sem csillapodtak a kedélyek, sőt – egy részvény esetében több, mint 40 százalékos emelkedésről számolhatunk be.

Egyre közelebb a legalizáció, szárnyalnak a kannabiszrészvények

Egyre közelebb a legalizáció, szárnyalnak a kannabiszrészvények

Remek napjuk volt tegnap a tőzsdéken a kannabisszal foglalkozó vállalatok papírjainak, miután a frakcióvezető Chuck Schumert is beleszámítva három demokrata szenátor nyilatkozott együttesen úgy, hogy a jelenlegi kongresszuson kiemelt fontosságú ügyként kezelnék a marihuánával kapcsolatos jogszabály módosításokat.

Egy nap alatt 60 százalékot keresni? Ezzel a papírral lehetséges!

Egy nap alatt 60 százalékot keresni? Ezzel a papírral lehetséges!

Tegnap részletesen foglalkoztunk a kannabisz szektor jelenlegi helyzetével és kilátásaival, megmutattuk, mekkora rali alakult ki az érintett vállalatok papírjainál. A tegnapi nap eseményei hűen alátámasztják az állításunkat, miszerint koránt sincs még vége a ralinak, komoly növekedési potenciál lehet egyes papíroknál. Tegnap ugyanis két nagyobb cég részvénye is 20 százalék feletti emelkedést tudott produkálni, míg egy, az iparágban tevékenykedő kisebb vállalat részvénye több, mint 60 százalékot ralizott.

Raliztak tegnap a kannabisz cégek

Raliztak tegnap a kannabisz cégek

Komoly rali bontakozott ki tegnap a kannabisz vállalatok piacán, miután az ENSZ Bizottsága megszavazta a kannabisz és a kannabiszgyanta eltávolítását az 1961. évi kábítószerekről szóló egységes egyezmény IV. jegyzékéből, így most már hivatalosan nem sorolják a marihuánát a heroinnal egy kategóriába.

Beindult a kannabisz őrület, zsákolják a papírokat a befektetők

Beindult a kannabisz őrület, zsákolják a papírokat a befektetők

4 államban is legalizálták tegnap a marihuána rekreációs célú fogyasztását, ma pedig a demokrata Joe Biden elnökségét árazva komoly érdeklődés alakult ki a kannabisz vállalatok részvényei iránt. Óriási ralin van túl néhány vállalat papírja, többen 5 százalék feletti pluszban nyitották a mai kereskedést, egyes részvényeknél két számjegyű az emelkedés.

Nagyot dobhat a kannabisz iparon Biden győzelme - Ezeket a részvényeket figyeld!

Nagyot dobhat a kannabisz iparon Biden győzelme - Ezeket a részvényeket figyeld!

Kilőttek az amerikai tőzsdéken jegyzett kannabisz vállalatok részvényei a demokrata alelnökjelölt Kamala Harris kijelentésére – a politikus állítása szerint a Biden elnökség alatt országos szinten dekriminalizálnák a marihuána fogyasztást. A bennfentesek szerint ez az intézkedés új távlatokat nyithat meg a feltörekvő ágazat számára.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.