Tovább emelkedik a Mol
Folytatódik az emelkedés ma a Mol részvényeinek piacán, több mint 3 százalékot erősödött ma a hazai olajvállalat.
Folytatódik az emelkedés ma a Mol részvényeinek piacán, több mint 3 százalékot erősödött ma a hazai olajvállalat.
Az elmúlt időszakban elkezdett javulni a hangulat a nemzetközi piacokon, az amerikai tőzsdéken például hét hetes eső sorozat szakadt meg múlt héten és az európai, valamint az ázsiai tőzsdéken is hangulatjavulást lehet látni. Ehhez képest ma megtorpant ez a sokak szerint medvepiaci rali, hiszen az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszottak ma reggel, az európai tőzsdéken pedig esés bonatkozott ki. Ezzel szemben a magyar tőzsde jelentős emelkedést mutatott, miután megszületett az olajembargóról szóló egyezség.
Nagyot ugrott a Mol árfolyama a keddi kereskedés első perceiben, miután bejelentették, hogy sikerült tető alá hozni a megállapodást az olajembargóról szólóan. Ez több csatoránán át kedvező a hazai olajcég számára, hiszen egyrészt a bejelentés után felpattant az olajár, ráadásul a csővezetéken érkező olajra egyelőre nem vonatkozik az importtilalom.
Emelkedik az olaj ára a ma reggeli kereskedésben, miután az EU-s vezetők megállapodtak az olajembargóról az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részeként. A WTI júliusi határidős árfolyama 3 százalékos, a brent 1,4 százalékos pluszban áll.
Múlt héten visszpattantak az amerikai és a vezető nyugat-európai tőzsdék a korábbi hetek gyenge teljesítménye után. Ezt követően ma az ázsiai tőzsdéken is jó volt a hangulat, részben annak köszönhetően, hogy Sanghajban enyhítik a vírus miatti korlátozó intézkedéseket. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt is alapvetően pozitív mozgásokat lehetett látni, az amerikai tőzsdék azonban a Memorial Day ünnepe miatt zárva tartanak. Mindemellett ma elkezdődött a kétnapos uniós csúcs, ahol az olajembargó kérdése lehet elsősorban terítéken, kérdés, sikerül-e meggyőzni a magyar kormányt az újabb szankció támogatásáról.
Emelkedik az olajár hétfő reggel a kétnapos uniós csúcs előtt, ahol az olajembargó kérdése lehet elsősorban a terítéken. Közben Kína lazít a járványügyi szabályozásokon, ami az olajpiaci keresletet hajtja felfelé – írja a Bloomberg.
Két napig keményen ütötték a magyar részvénypiacot a különadókkal kapcsolatos bejelentésekre, különösen az OTP és a Mol árfolyama szenvedte meg az új intézkedéseket. Ma reggel egy kisebb felpattanással kezdődött a kereskedés, amit a támogató nemzetközi hangulat is segített. Napközben a tanácstalanság érződött a befektetőkön, délután azonban az OTP ismét lefelé vette az irányt, ami magával rántotta a BUX indexet is. A makroadatok tekintetében csendes volt a nap, az amerikai inflációs adat emelhető ki, ami meglepetésre csökkenést mutatott, megágyazva az erősödésnek a tengerentúli tőzsdéken. Itthon befektetők továbbra is az extraprofit-adós híreket és az azokkal kapcsolatos új információkat emésztették.
Az utóbbi két nap mélyrepülése után kisebb felpattanást látunk ma a magyar tőzsdén a nyitásban, amiből a Mol sem marad ki, közel 4 százalékos pluszban jár az árfolyam. Ez azonban még messze van attól, hogy a különadók hírére látott zuhanást ledolgozza az olajpapír.
Már tegnap is jelentős esést lehetett látni a magyar tőzsdén, azonban Orbán Viktor tegnapi különadókról szóló bejelentésére ma tovább eszkalálódott a helyzet, régen látott zuhanás alakult ki a magyar tőzsdén, a BUX közel 10 százalékos mínuszban is volt, miután az OTP és a Mol árfolyama is beszakadt. Ezt követően megnyugodott valamelyest a piac és a nyitástól távolodva elkezdték ledolgozni az esés egy részét, de még így is csúnya mínuszban van a magyar tőzsde. Ezek után lezajlott ma délután a kormányinfó, ahol több részlet is kiderült az extraprofit-adókról, ezt követően pedig elkezdett javulni a hangulat a magyar tőzsdén, bár a visszapattanás rövidéletű volt, és végül jelentős mínuszban zárt a BUX.
Alapvetően jó volt a hangulat szerdán az európai tőzsdéken, a magyar börze viszont alaposan kilógott, mind a négy hazai blue chip árfolyama esett, az élen ezek közül az OTP járt, a magyar bankrészvény árfolyama 4,7 százalékot esett, fontos technikai szinteket áttörve. Orbán Viktor kora délután jelentette be, hogy még ma fontos bejelentéseket tesz a mai kormányülés után, a befektetők pedig elkezdték beárazni azt, hogy a várható költségvetési kiigazítással kapcsolatban a különadók is szóba kerülnek.
Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a volatilitás a piacon, a korábbi hetekben nagyot estek a tőzsdék, részben az inflációs félelmek és a kamatemelések gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. Ehhez képest tegnap nagy ralit lehetett látni a tőzsdéken, ami egyesek szerint inkább csak egy medvepiaci rali volt, hiszen ma ismét esnek a tőzsdék. Ezt elsősorban a Snap tegnapi gyorsjelentése indikálta, amelyben a cég a kedvezőtlen gazdasági környezetre hivatkozva csökkentette árbevétel és profit előrejelzését, melyre nem csak a Snap részvényeit, de több másik technológiai papírt is megütöttek a befektetők.
Számos bizonytalansági tényező árnyékolja be a hetekben a tőkepiacokat, lehet itt gondolni a kínai koronavírus-helyzet miatti lezárásokra, a jegybankok likviditásszűkítéseire és az amerikai gazdaság lassulásától való félelmekre, melyeket a legjelentősebb kiskereskedő-óriáscégek nyugtalanító előrejelzései alátámasztottak a múlt héten, újabb komoly eladási hullámot gerjesztve a részvénypiacon. Gazdasági adatok szempontjából viszonylag csendes hétnek nézünk elébe, a legfrissebb adatok szerint májusban tovább emelkedett a müncheni Ifo-index, azaz a német gazdasági szereplők javulást érzékelnek a gazdaságban. Az ázsiai tőzsdék ma felemásan teljesítettek, kimondottan jó hangulatú kereskedést láthattunk azonban az európai tőzsdéken, és az amerikai tőzsdék is érdemben emelkedtek hétfőn.
A globális olajpiacok előtt álló kihívásokról beszélt ma Davosban a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezérigazgatója, kiemelve, hogy a kínai kereslet jelentős hatással lehet a következő hónapokban – tudósít a CNBC.
Miközben az európai részvénypiacokon még jó volt a hangulat, addig Amerikában viszonylag gyorsan elromlott. Jelentős esésbe fordultak a nyitás után a vezető tőzsdeindexek, az S&P 500 index a medvepiac határán billegett. A nap végén azonban fordult a kocka, végül az S&P 500 és a Dow Jones is minimális emelkedéssel zárt, előbbi ezzel elkerülte a medvepiaci zárást. Az egész hetet tekintve viszont az S&P 500 3%-ot, a Dow Jones 2,9%-ot, a Nasdaq 3,8%-ot esett.
Masszív esés volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a befektetők újra elővették a már ismert témákat, a globális gazdasági lassulást, az ukrajnai háborút, a magas inflációt, és újra egy nagyon rossz forgatókönyvet kezdtek el árazni, ráadásul ijesztő vállalati gyorsjelentések is érkeztek, a Target és egy nappal korábban a Walmart is a profitmarzsok szűkülésére figyelmeztetett. A tegnapi amerikai esés hatására Európában is lejtőre kerültek a részvényárfolyamok, az amerikai tőzsdéken pedig a nyitás után folytatódott az esés, és egészen a piaczárásig ide-oda rángatták az indexeket.
Ma délelőtt megérkezett az európai inflációs rangsor, ami alapján kilenc ország is van az Európai Unióban, ahol magasabb volt az éves infláció, mint Magyarországon - mindez nagyrészt a hatósági árstopoknak, főleg a rezsicsökkentésnek és a benzinár-stopnak köszönhető. Emellett nemrég egy gigantikus, 297 milliárd eurós csomagot jelentett be az európai bizottsági elnök, aminek célja az Oroszországtól való energiafüggőség csökkentése és az energiahatékonyság és a megújuló energia terjesztésének finanszírozása. Kifejezetten jó volt a hangulat a magyar tőzsdén, a Richter vezetésével mindegyik hazai blue chip pluszban zárt. Az európai tőzsdéken eközben leginkább az esés volt a jellemző, a tengerentúli indexek pedig már jelentős mínuszokkal zártak.
Az elmúlt napokhoz képest ma globális hangulatjavulás látszott a piacokon, az ázsiai indexek is emelkedtek és az európai tőzsdéken is erős volt a mai nap, a magyar tőzsde pedig kifejezetten jól teljesített, részben amiatt, mert a ma reggel közölt adatok szerint az első negyedéves GDP-növekedés jóval a várakozások felett alakult. A mai nap folyamán több fontos gazdasági adat érkezett, emellett az EKB és a FED vezére mondott este beszédet. Az amerikai tőzsdék ezeket követően 1,3-2,8 százalék körüli pluszban zárták a kereskedést.
Az elmúlt hetekben széleskörű tőkepiaci esést láthattunk, gyakorlatilag mindenhonnan menekültek a befektetők, legyen itt szó akár részvénypiacokról vagy kriptovalutákról - igaz, a múlt hét végén kisebb felpattanást láthattunk a tőzsdéken. A befektetőket továbbra is a jegybankok likviditásszűkítései, a kínai koronavírus-helyzet és az orosz-ukrán háború alakulása aggaszthatja, az elmúlt hetek alapján most is volatilis napokra számíthatunk a tőzsdéken. Gazdasági adatok szempontjából itthon az MNB közölte a fizetési mérleg adatokat márciusból, míg délelőtt érkezett az Európai Bizottság szokásos gazdasági előrejelzése is - a brüsszeli testület számításai szerint további intézkedések nélkül nem fog teljesülni a kormány 4,9%-os hiánycélja, részben azért, mert a rezsicsökkentés hatalmas terhet ró a költségvetésre. Emellett kiszivárgott, hogy lazítana a versenyjogi szabályokon az Európai Bizottság arra az esetre, ha teljesen leállnának az orosz gázszállítások az Európai Unió felé azért, hogy a lakosságot és a vállalati szférát minél inkább kíméljék az elszabaduló gázárak hatásaitól. Az ázsiai, európai, és az amerikai tőzsdéken is felemás hangulat látszott a hétfői kereskedés során, a vezető indexek a pozitív és a negatív tartomány között ingadoztak.
Napok óta azt találgatják a piaci szereplők, hogy vajon mikor fordulnak a tőzsdék, mikor lesz vége, ha csak átmenetileg is az esésnek. Ma fordultak az európai tőzsdék, a magyar piacon is jó volt a hangulat, az OTP árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett, a tengerentúli tőzsdeindexek pedig szintén emelkedést jeleztek a kereskedés végén.
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin az elmúlt napokban, részben az infláció aggasztja a befektetőket a tegnapi amerikai inflációs adat után, de a ma reggeli brit GDP adat sem segít a gazdasági lassulás miatt aggódó befektetőknek. Közben a geopolitikai feszültségek erősödnek, a Kreml ugyanis Finnország NATO-csatlakozási kérelmére úgy reagált, hogy az fenyegetést jelent Oroszország számára, ami nem segíti a stabilitást és a biztonságot Európában. Az amerikai indexek sokhavi mélyponton zárták a szerdai kereskedést és ma is eséssel nyitottak, bár délután már fordulat látszik. Az európai indexek egész nap nyomás alatt voltak és a magyar tőzsde sem tudta kivonni magát a nemzetközi hangulat alól, de a záráshoz közeledve mérséklődtek a mínuszok.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.