áfacsalás

Hiába váltottak home office-ra a bűnözők is - A NAV digitális fegyvertára elől nem tudnak elbújni

Hiába váltottak home office-ra a bűnözők is - A NAV digitális fegyvertára elől nem tudnak elbújni

A NAV stratégiájának középpontjában a gazdasági szervezett bűnözés elleni fellépés áll, arra próbáljuk használni az erőforrásainkat, hogy a legnagyobb károkat okozó bűnszervezeteket megtaláljuk, azonosítsuk és időben megkezdjük a felszámolásukat. Ehhez az összes digitális platformot használjuk, amit a NAV az utóbbi néhány évben létrehozott, és amivel gigantikus adatvagyonra tett szert – jelentette ki Zámbó Péter István dandártábornok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgató-helyettese többek között elmondta azt is, hogy a bűnözők gyorsan alkalmazkodtak a járvány miatt kialakult helyzethez, azonban a hatósági kontroll is megerősödött.

Lebukott az alföldi maffia

Felszámolt egy - a többi között költségvetési csalással és jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel gyanúsított - Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

800 millió forint áfát csalt el húsimporttal, lebukott

Mintegy 800 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az a férfi, aki külföldről behozott hús áfájával csalt, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelést javasol.

Milliárdos áfacsalásban érintett bűnszervezetet számolt fel a NAV

Külföldi társszervek támogatásával számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy bűnszervezetet, amely a közösségi áfaszabályok kijátszásával csaknem egymilliárd forint adót csalt el - tájékoztatta a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.

Változik az uniós adórendszer

Továbbfejlesztik az uniós adórendszert az elektronikus kereskedelemben elkövetett csalások elleni fellépés és a kisvállalkozások növekedésének elősegítése érdekében - írta az Európai Bizottság közleménye pénteken.

Igazi sikertörténet lett a magyar csodafegyverekből

Igazi sikertörténet lett a magyar csodafegyverekből

Az Európai Bizottság csütörtökön közzétett legfrissebb adatai szerint az Európai Unióban kis mértékben ugyan, de csökkent az uniós országok áfakiesése 2017-ben: 137 milliárd forinttól estek el, ami 8 milliárd euróval kisebb a 2016-os összegnél. Érdekesebb folyamatokat mutat Magyarország szempontjából, ha a bizottsági jelentés 2018-ra vonatkozó áfarés-becslését nézzük: a magyar mutató 9%-ra eshetett, a 2017-es évhez képest az összes uniós ország közül a legnagyobb javulást érte el (Lettországgal és Lengyelországgal közösen), míg a 2013-as adatokhoz viszonyítva pedig szintén a dobogóra fért fel a magyar teljesítmény.

Milliárdos költségvetési csalás ügyében emeltek vádat egy bűnszervezet ellen

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emeltek vádat 23 emberrel, köztük egy bűnszervezet 14 tagjával szemben, akik az áfa megfizetése nélkül kávé, cukor, csokoládé és energiaital kereskedelmével foglalkoztak - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az MTI-t hétfőn.

A világ legmagasabb adókulcsa mellett is visszaszorult az áfacsalás

A magyar innovatív megoldások mellett nemzetközi összefogás is szükséges az országok határait kihasználó áfacsalásra szakosodott céghálók felszámolására, a tagállamok adóhatóságai közti információáramlás felgyorsítása segíthet a feketegazdaság elleni küzdelemben - mondta az MTI-nek Izer Norbert.

Elsült a kormány legújabb csodafegyvere

A hét egyik legérdekesebb sztorija volt, hogy bemutattuk: az online számlázás tavaly júliusi bevezetésének hatására tovább fehéredett a gazdaság.

Mitől szárnyalnak az áfabevételek?

Tovább csökkent Magyarországon az áfarés, az elméletileg beszedhető adóhoz képest be nem fizetett áfa aránya egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint. Hasonló folyamat olvasható ki abból is, hogy évek óta a várakozásokon felül emelkedik a költségvetés áfabevétele, miközben a dinamika meghaladja a főbb adóalapok növekedését. A gyorsan növekvő bevételeket magyarázhatják a gazdaság fehérítése érdekében több hullámban meghozott intézkedések (mindenekelőtt az online pénztárgépek, később az EKÁER, 2018-ban pedig az online számlázás bevezetése). Másfelől a méréssel kapcsolatos kihívások miatt a pontos okok feltárása további kutatásokat igényel, azért is, mert a rejtett gazdaság egészének alakulására vonatkozó nemzetközi becslések egyelőre alig mutatnak változást.

Páratlan lehetőség került a NAV kezébe

A Portfolio hasábjain két cikk is napvilágot látott kedden. Az egyikben a Portfolio elemezte a valósidejű online számlaadat szolgáltatás adóbevétel növelő hatásait, a másik pedig Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozata nyomán egyértelművé tette, hogy a 2018-ban keletkezett, a 2017-hez képest több mint 400 milliárd forinttal több ÁFA bevétel a gazdasági növekedés mellett jelentős részben az online számla-rendszernek is köszönhető. Mire lehetne vajon még felhasználni a pozitív első időszak hozta lendületet?

Szép csendben óriásit kaszál a kormány az új csodafegyverével

Évente több száz milliárd forint. Ennyi többletbevételt generálhat az államkasszának a kormány új fegyvere a feketegazdaság elleni harcban, az online számlázás. A legutóbbi áfabevételi adatok alapján a Portfolio elsőként becsülte meg a 2018 júliusa óta élesben működő gazdaságfehérítő eszköz költségvetési hatását. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára alátámasztotta lapunk következtetését: az általános forgalmi adóbevételek növekedése jelentősen meghaladja azt a mértéket, amit pusztán a makrogazdasági mutatók indokolnak. Ez tehát azt jelenti, hogy folytatódott a gazdaság fehéredése, részben az online számlázásnak köszönhetően.

Kétmilliárd forintos áfacsalást bonyolított le a tejes maffia

Több mint kétmilliárd forint áfát csalt el az a hat - korábban az Európai Unión belül tejkereskedelemmel foglalkozó - vádlott, akiket kedden a nem jogerős elsőfokú ítélet szerint egyebek mellett letöltendő fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék - közölte a törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.

Megszűnt az áfacsalási nyomozás a Masterplastnál - Mi jön most a cégnél?

2015-ben nyomozás indult a Masterplast egyik leányvállalatával és annak alkalmazottaival szemben, mivel a NAV gyanúja szerint a vállalatnál jogtalanul igényeltek vissza áfát, amivel különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás történt. A nyomozás az ügy komplexitása miatt évekig húzódott, most azonban megszüntették, mivel az illetékes főügyészség szerint nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Az ügy tanulságairól Tibor Dáviddal, a Masterplast elnökével beszélgettünk.

Egy ábra, ami megmagyarázza az Orbán-kormány sikerét

Az előző kormányzati ciklusban több évben is előfordult, hogy a tervezettnél jobb lett a költségvetés hiánya úgy, hogy közben a kormány jelentős adóintézkedésekről is döntött, amelyek kiharaptak a bevételekből. Ehhez nyilván kellett a kedvező gazdasági konjunktúra, de valószínűleg nem sikerült volna az áfacsalás elleni intézkedések nélkül.

Szép csendben őrült összegeket síbolnak el a szupergazdagok - íme 10 ijesztő eset

Gazdag színészek, ingatlanmágnások, cégtulajdonosok síbolnak el milliárdos vagyonuk mellé még sokmillió dollárnyi adót, sőt, van, hogy komplett ipari konglomerátumok állnak össze, hogy hamis számlákkal megspórolják az áfát. Szerencsére az adóhatóságok nem restek, sokszor előfordul, hogy a csalók sportkocsisait, kastélyait lefoglalják, magukat a bűnözőket pedig évekre rácsok mögé küldik. Bemutatunk tíz durva adócsalási botrányt.

Húsz évet is kaphatnak a most elkapott áfacsalók

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert génmódosított szójával kereskedő cégláncolatuk hatmilliárd forint kárt okozott a magyar államnak, miután Szlovéniából Magyarországra és Dániába szállította az árut, és az áfát nem fizette meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.