FONTOS Elárulta az Államkincstár, hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok

Deviza

Meddig száguldhat a dollár rakéta? Már késő felszállni rá?

2022. augusztus 25. 17:00 | Beke Károly

Meddig száguldhat a dollár rakéta? Már késő felszállni rá?

Ismét a paritásig erősödött a dollár az euróval szemben, júliussal ellentétben viszont most úgy tűnik, hogy ott is tud maradni. A szakemberek nagy része szerint hosszútávon is az amerikai devizának „áll a zászló”, van olyan elemző, aki a 0,75-0,8-as jegyzést is elképzelhetőnek tartja. A következő időszak kulcskérdése az lehet, meddig emelheti a kamatot az EKB az eurózóna inflációs kockázatai miatt. Ennek esélyét azonban egyre inkább mérsékli, hogy az európai energiaválság miatt a recessziós félelmek egyre erősebbek, ami akár véget is vethet a frankfurti szigornak.

Ennyi volt, megint 411 forint felett az euró

2022. augusztus 25. 16:16 | Portfolio

Ennyi volt, megint 411 forint felett az euró

Szerdán nagyot menetelt a forint, a csütörtöki kereskedésben viszont ennek a felértékelődésnek egy nagy részét visszaadta a hazai fizetőeszköz. Elsősorban ez euró-dollár árfolyamában látott fordulat állhat a forint gyengülése mögött.

Beletéptek a forintba, 410 alatt járt az euró

2022. augusztus 24. 17:21 | Portfolio

Beletéptek a forintba, 410 alatt járt az euró

Az utóbbi másfél hét egyértelműen a forint jelentős gyengüléséről szólt, hiszen 390 környékéről bőven 410 fölé ugrott az euró árfolyama. A szerdai kereskedés viszont a forint fokozatos felértékelődéséről szólt, így a 414 feletti szintekről a 409-es szintig süllyedt az euró-forint kurzusa.

Esik tovább a forint, sosem volt még ilyen gyenge a dollárral szemben

2022. augusztus 23. 21:27 | Portfolio

Esik tovább a forint, sosem volt még ilyen gyenge a dollárral szemben

Tovább erősödött a dollár az euróval szemben, így már stabilan a paritás alatt jár a jegyzés. A forint is gyengülésnek indult, délután a 412-es szint fölé kúszott az euró jegyzése is, a dollár-forint pedig sosem volt még ilyen magasan, 416 felett is járt a jegyzés. Késő est tovább esett, 414 felett fejezi be a napot a hazai deviza az euróval szemben.

Átvitte a paritást a dollár, elképesztő mozgások a piacon

2022. augusztus 22. 20:32 | Portfolio

Átvitte a paritást a dollár, elképesztő mozgások a piacon

Továbbra sem kedvezőek a külső körülmények a forint szempontjából, a dollár átvitte a paritást, a gázár pedig az egekben. Így nem is meglepő, hogy hétfőn is gyengül a magyar deviza, majd a múlt hetihez látott negatív hangulatban folytatta.

Évtizedes rekordok dőlnek: szenved az euró, hasít a dollár

2022. augusztus 22. 17:49 | Portfolio

Évtizedes rekordok dőlnek: szenved az euró, hasít a dollár

Az euró alig több mint egy hónapon belül másodszor került a paritás alá a dollárral szemben. A stratégák úgy látják, hogy még egyáltalán nem a folyamat végét, hanem sokkal inkább a kezdetét látjuk. Ennek az lehet az oka, hogy a dollárt erősíti a Fed szigorú monetáris politikája, miközben az eurót gyengíti az európai gázválság és a recessziós kockázatok erősödése.

Elakadt a forint sokadik gyanús szárnyalása is

2022. augusztus 19. 17:20 | Portfolio

Elakadt a forint sokadik gyanús szárnyalása is

A hét első felében szinte megállíthatatlannak tűnt a forint zuhanása, hiszen 392-ről 408-ig drágult az euró, aztán szerdán és csütörtökön 408 körülről éles fordulattal 404 körülig visszahúzták az árfolyamot. Pénteken aztán az ismét borongósabb nemzetközi piaci hangulatban, erős dollár mellett megint ütöttek egyet a forinton és 408,5 felett új bő egyhavi mélypontra jutott az euróval szemben. Itt azonban megint egy éles fordulat látszott az árfolyamban, majd a délutáni kereskedés során megint gyanús forinterősödés alakult ki, ez azonban szintén elakadt.

Rángatják a forintot, már 403 közelében a dollár

2022. augusztus 18. 20:53 | Portfolio

Rángatják a forintot, már 403 közelében a dollár

A szerdai éles forintpiaci fordulatot csütörtökön délután újabb hasonlóan éles fordulat követte a 408 körüli szintről, így rövid idő alatt 404 közelébe süllyedt az euró jegyzése. Mindez azután történt, hogy reggel az MNB nem emelte tovább az egyhetes betéti kamatot, így arra első körben eséssel reagált a forint, majd délután az európai tőzsdei gázárak még tovább emelkedtek, ami mostanában általában a forintot is gyengíti. Az esti órákra a forint újra gyengült a vezető devizákkal szemben.

Szögezzük le végre: sem a rubel, sem az ukrán hrivnya nem hasonlítható a forinthoz!

2022. augusztus 18. 06:15 | Beke Károly

Szögezzük le végre: sem a rubel, sem az ukrán hrivnya nem hasonlítható a forinthoz!

Az utóbbi hónapokban időről időre felbukkant a magyar sajtóban az a vélemény, mely szerint még az orosz rubel és az ukrán hrivnya is jobban teljesít a forintnál a háború alatt. Látszólag ez lehet, hogy így is van, azonban ezzel almát hasonlítanánk a körtéhez. A két deviza esetében ugyanis a háború kitörése óta nagyon komoly tőkekorlátozások vannak érvényben, melyek korlátozzák a devizaforgalmat. Vagyis jelen pillanatban sem az orosz, sem az ukrán fizetőeszköz aktuális árfolyama nem tekinthető piacinak.

Éles fordulat a forintnál, most már szárnyalásról beszélhetünk

2022. augusztus 17. 15:30 | Portfolio

Éles fordulat a forintnál, most már szárnyalásról beszélhetünk

Hétfő reggeltől szerda délig szakadt a forint több ok együttes hatására, az euró jegyzései 392-ről 408-ig ugrottak, majd konkrét hír nélkül előbb megállt, aztán megfordult a forint rossz sorozata és szerda délutánra már több mint 4 egységgel 404 alá erősödött. Ez azt jelenti, hogy most már erősebb szinten jár, mint ahol ma reggel láttuk és a napon belüli bő 4 egységnyi forinterősödés már lényegében szárnyalást jelent.

Épp kezdtünk volna fellélegezni, aztán megint szakadékba zuhant a forint – Mi történt?

2022. augusztus 17. 11:30 | Beke Károly

Épp kezdtünk volna fellélegezni, aztán megint szakadékba zuhant a forint – Mi történt?

Alig két nap alatt majdnem 4 százalékkal zuhant a forint az euróval szemben, így a múlt heti erősödését teljesen lenullázta. Sőt, lassan megint a július elején látott történelmi mélypontra lesz érdemes figyelni. Úgy tűnik, hogy megint minden összeesküdött a magyar deviza ellen, a tartósan magas világpiaci gázár mellett a vártnál erősebb gazdasági növekedés sem tud segíteni.

Megtorpant a forint zuhanása, de így sem néz ki szépen

2022. augusztus 16. 21:56 | Portfolio

Megtorpant a forint zuhanása, de így sem néz ki szépen

Másfél nap alatt több mint tíz egységgel emelkedett az euró-forint jegyzés, így kedden már a 406-ös szintet is átlépte, aztán estére jött egy mérsékelt korrekció. Egyszerre több dolog is összeesküdött a forint ellen, melyek miatt megakadt a múlt heti erősödés.

Megint gyengül a forint az euróval szemben

2022. augusztus 15. 20:18 | Portfolio

Megint gyengül a forint az euróval szemben

A 392 közeli stabil kezdés után ütni kezdték a forintot az euróval szemben és már délelőtt 398 fölé ugrott az árfolyam. Mindez azután történt, hogy péntek este a Standard & Poor’s negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátását, ami egy esetleges későbbi leminősítés előszele lehet, illetve a hétvégén kiszivárgott egy magyar bírósági irat, ami az igazságszolgáltatás függetlensége körüli aggályokat erősítheti, így az EU-pénzes tárgyalásokra is kihathat. Közben persze az sem tesz jót a forintnak, hogy a dollár újra erőre kapott, részben a vártnál gyengébb kínai makroadatok, a gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek hatására, amelyeket az is mutat, hogy meglepő kamatvágást jelentett be hétfő reggel a kínai jegybank.

Ezért akadt el a forint szárnyalása!

2022. augusztus 11. 15:37 | Portfolio

Ezért akadt el a forint szárnyalása!

Arra a hírre, hogy újraindul az orosz kőolajszállítás Magyarországra a Mol közbenjárása miatt, tegnap napon belül 8 egységnyi forinterősödés alakult ki egészen 393-ig az euróval szemben, így teljesen ledolgozta a magyar fizetőeszköz azt az esést, amit az olajszállítás megszakadásának híre egy nappal korábban kiváltott. Az euró jegyzése ma reggel a 395-ös szint körül ingadozott, majd újra eljutott 393 körülig, de itt megint elakadt a forinterősödési hullám. Az MNB a mai egyhetes betéti tenderen nem emelte tovább a kamatot.

Megütötték a dollárt az amerikai inflációs adatra, a forint is nagyot fordult

2022. augusztus 10. 21:38 | Portfolio

Megütötték a dollárt az amerikai inflációs adatra, a forint is nagyot fordult

Szerdán délelőt két hullámban újabb jelentős forintgyengülés alakult ki azután, hogy kedden a Barátság-vezeték déli ágán leálltak az olajszállítások. Az euró jegyzései egészen 401,3-ig emelkedtek, majd arra a hírre, hogy napokon belül újraindulhatnak az orosz olajszállítások, a forint erősödésbe kapcsolt és 398 közelébe visszajött. Délután pedig az amerikai inflációs adat rázta fel a devizapiacokat.

Ütést kapott a forint az orosz kőolajszállítások leállítása hírére - Közelbe került a 400-as euró

2022. augusztus 09. 21:14 | Portfolio

Ütést kapott a forint az orosz kőolajszállítások leállítása hírére - Közelbe került a 400-as euró

A vártnál jóval magasabb magyar inflációs adat hatására kedd reggel elsőre gyengült a forint, majd erősödött, aztán 394-395 között hullámzott egészen odáig, hogy megjelentek az első hírek az orosz kőolajszállítások leállításáról Magyarország, Csehország és Szlovákia felé. A hírre a Mol és a magyar tőzsde mellett a forintot is megütötték, az euró jegyzései 398-ig ugrottak. A késő esti órákban csupán szerény mértékű visszaerősödés látható, egy euróért valamivel több, mint 397 forintot kell fizetni.

Nincs megállás: a héten is folytatja az erősödést a forint

2022. augusztus 08. 09:42 | Portfolio

Nincs megállás: a héten is folytatja az erősödést a forint

A múlt heti jelentős erősödése után ezt a hetet is jól kezdi a forint, a hétfői kereskedésben határozott erősödést mutat, és 393 alá került a jegyzés az euróval szemben. A dollár ugyanakkor szintén erősödik, ami akár még fordulatot is hozhat a forint piacán.

A meglepő amerikai adatok után is jól tartja magát a forint

2022. augusztus 05. 15:24 | Portfolio

A meglepő amerikai adatok után is jól tartja magát a forint

A forint egész héten szépen teljesített, a hetet még 400 fölött kezdte, és péntekre már majdnem 10 egységgel erősödött, az euróval szembeni jegyzések péntek reggel a 394-es szint alatt is jártak. Majd jöttek a délutáni, vártnál sokkal erősebb amerikai munkanélküliségi adatok és ezek megmozgatták a devizapiacokat is. (Technikai okok miatt sajnos az árfolyamchartokon nem tudjuk megjeleníteni a mozgásokat.)