
A 2022 végén, a ChatGPT megjelenésével kezdődő generatív mesterséges intelligencia (MI) forradalom szintet lépett, a technológia felhasználása mára napi rutinná vált a felhasználók között. A KSH szakértője azonban felhívta a figyelmet, hogy az így kapott információkat érdemes fenntartásokkal kezelni.
Napjainkban az egyén soha nem látott mennyiségű információval találkozik, azonban ezek értelmezése, rendszerezése és felelős felhasználása csak megfelelő adatműveltséggel lehetséges. Az MI-eszközök hasznos támogatást nyújthatnak, de az eredmények értő befogadásához és a tudatos döntéshozatalhoz továbbra is szükséges a statisztikai alapok ismerete
– mondta a Portfolio-nak Kása Katalin, a hivatal Felhasználói kapcsolatok főosztályának vezetője, és hozzátette, hogy a statisztikai tudás gyakorlati alkalmazása ma fontosabb, mint valaha. Az adatokkal átszőtt világban a statisztikai ismeretek jelentősége nem szűkül, hanem felértékelődik.
Minél több információ érhető el, annál nagyobb szükség van arra, hogy képesek legyünk az adatok mögötti összefüggéseket megérteni, a forrásokat kritikusan vizsgálni és az eredményeket felelősen alkalmazni
– tette hozzá, továbbá kiemelte, hogy az MI és más digitális eszközök támogatják az adatfeldolgozást, de az adatok értelmezéséhez és megfelelő felhasználásához továbbra is nélkülözhetetlen a statisztikai műveltség. Ez segít eligazodni a mindennapokban – legyen szó gazdasági kérdésekről, társadalmi jelenségek megértéséről vagy akár személyes döntésekről.
A KSH idén immár 12. alkalommal hirdeti meg a STAT WARS versenyt középiskolások számára, valamint 8. alkalommal a STAT WARS UNI vetélkedőt felsőoktatásban tanuló hallgatóknak. Az egyetemistáknak szóló megmérettetés szervezésében 2023-tól a Magyar Nemzeti Bank (MNB), 2025-től pedig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) is közreműködik.
A versenyek célja, hogy a fiatalok ne csupán fogyasztói legyenek a statisztikai adatoknak, hanem képesek legyenek azok kritikus értelmezésére is.
„A statisztika nem pusztán számok halmaza: egy eszköz arra, hogy a társadalmi és gazdasági jelenségek között jobban eligazodjunk. Az MI korában a statisztikai műveltség az egyik szilárd alap, amelyre a technológiai megoldások épülhetnek”– mondta Kovács Julianna, a KSH Kommunikációs főosztályának vezetője és hozzátette: "Fontos azt is látni, hogy amit a KSH statisztikának hív, az már nemcsak egy szűk tudományterületet jelent, hanem magában foglalja a legtágabb értelemben vett adattudomány művelését is a hivatal tevékenységeinek szerves és alapvető részeként.”
A STAT WARS versenyek résztvevői gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek az adatgyűjtés, - elemzés és -értelmezés területén, valamint megismerkedhetnek az adatbázisok használatával és a statisztikai adatok gyakorlati alkalmazásával. A versenyzők elméleti tudásukat problémaorientált és kritikus gondolkodást igénylő, összetett, de gyakran játékos statisztikai feladványok megoldásával fejleszthetik, miközben csapatmunkára és együttműködésre való készségüket is próbára tehetik.
A STAT WARS középiskolai versenyre 4 fős csapatok (+ 1 felkészítő tanár) jelentkezését várják az ország bármely középfokú iskolájából. A megmérettetés során két korosztályban (9–10. évfolyam, valamint 11. és magasabb évfolyam) versenyeznek a tanulók. Három online forduló és egy személyes részvételt igénylő döntő után hirdetik ki a nyerteseket a Statisztikai Palotában. A verseny az Eurostat által szervezett Európai Statisztikai Verseny (European Statistics Competition - ESC) nemzeti fordulójának felel meg, az első két helyezett csapat kvalifikálja magát az európai szakaszba. A 2023-as ESC fináléjában 19 ország 5208 csapata közül bronzéremig jutottak a magyar diákok.
A korábbi évek magyar döntőiben olyan játékos feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak, mint például
- oszlopdiagram készítése szörp hosszú hengerekbe töltésével, a korábban kiszámított adatoknak megfelelő arányban
- mini szabadulószoba
- adathalászat – megfelelő adatok kipecázása egy medencéből az adott kérdésnek megfelelően
- képzeletbeli családi költségvetés készítése
- statisztikai képrejtvények megfejtése
A KSH által az egyetemistáknak szervezett vetélkedő globális szinten is kuriózum
A STAT WARS UNI versenyre maximum három fős csapatok jelentkezhetnek. A hallgatók két kategóriában (BA/BSc és MA/MSc) és összesen négy fordulóban mérhetik össze tudásukat a gazdasági, társadalmi és területi adatok feldolgozása és megjelenítése terén. Az első három forduló itt is elektronikus formában zajlik, majd a legjobb 5-5 csapat jut be a döntőbe. A fináléban a versenyzőknek egy óra áll rendelkezésükre egy komplex, statisztikai témájú feladat megoldására, amelyet aztán tíz percben kell prezentálniuk a zsűri előtt.
A STAT WARS UNI zsűrijében egyetemi oktatók, valamint a KSH, az MNB és a MEKH szakértői foglalnak helyet. Az első három helyezett csapat pénzjutalomban részesül. Nemzetközi viszonylatban is ritkaságszámba megy, hogy egy nemzeti statisztikai hivatal kizárólag felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók részére hirdessen statisztikai versenyt – hasonlóra csak Olaszországban és Kanadában van példa, ahol statisztikai témájú poszterek készítésében versenyezhetnek a hallgatók.
Mindkét versenyre 2025. szeptember 8. és október 5. éjfél között lehet nevezni a KSH weboldalán található online jelentkezési lap kitöltésével.
A KSH stratégiai célkitűzéseinek egyik kulcseleme a statisztikai jártasság terjesztése és a statisztika tudományág népszerűsítése a nagyközönség, különösen a fiatalabb generációk körében.
A 2024/2025-ös tanévben a STAT WARS középiskolai versenyen 1600 diák, míg a STAT WARS UNI-n 143 csapatban mintegy 430 hallgató vett részt, és tette próbára tudását. A statisztikai versenyek révén a diákok és hallgatók betekintést nyerhetnek a KSH működésébe és tevékenységének jelentőségébe is. Érdekesség, hogy a korábbi résztvevők közül többen később a hivatalnál helyezkedtek el, ami jól mutatja, hogy a versenyeknek a jövő statisztikus generációjának kinevelésében is kiemelt szerepük van. A szervezők mindkét verseny követelményeit az érintett korcsoport tudásszintjéhez igazítják.
A cikk megjelenését a KSH támogatta. A középiskolai vetélkedőre itt, az egyetemistáknak szóló versenyre itt lehet regisztrálni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Egymilliárd köbméter vizet kellett visszatartani: olyan mélységbe húzódott a talajvíz, ahonnan a növények már nem tudják felvenni
Nagy a baj Magyarországon, és nehéz lesz a megoldás.
Kikapcsolt állapotban is mérgezi a levegőt: ez a konyhai berendezés 500 ezer autó károsanyag-kibocsátásával ér fel
A magyar háztartások többségében ott rejtőzik a csendes gyilkos.
Ukrajna is kénytelen elismerni: ez az orosz fejlesztés felülmúlja az eddig látottakat
Minden szempontból nagyot léptek.
Lebénult miattuk a fél internet, nincs magyarázat a kék halálra
Hétfő este kezdenek helyreállni a legfontosabb weboldalak az AWS kiesése után.
Szijjártó titokzatos washingtoni útja: kiderült, mi zajlik a kulisszák mögött
Kedden repülőre száll a magyar külügyminiszter.
Erős lépést tett a fenyegetett sziget: mostantól lelőhetik a keleti nagyhatalom drónjait
Kérdés, hogy mit lépne Peking.
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!