Gazdaság

Már most érik az új Varga-csomag

Már most nem áll meg a lábán a 2014-es költségvetés. Egyes elemzők ugyanis a jelenlegi számok ismeretében egy 160 milliárd forintos lyukat látnak a tervezetben. Ez egyúttal előrevetíti, hogy a kormány jövőre megint kiigazító csomagra kényszerül év közben.

Kitart a kedvező trend az eurózónás szolgáltatásokban

A francia és a német szolgáltatói szektor is bővülést mutat, ezen két legnagyobb országot követően pedig nem meglepő, hogy az eurózónás számok is kedvezően alakultak. A szeptemberi szolgáltatói szektorra vonatkozó beszerzésimenedzser-index értéke 52,2 pontig emelkedett az előző havi 50,7 pontos szintet követően, és ez az érték a vártnak (52,1) lényegében megfelelő.

2013.10.03 09:53 Németország szolgáltatói szektora továbbra is bővül

2013.10.03 09:48 Bővülésbe váltott a francia szolgáltatói szektor

Jaksity: Gyászos helyzetben a gazdaság

A rövidtávú fiskális és monetáris lépések ellenére a magyar gazdaság helyzete továbbra is gyászos - véli Jaksity György. A Concorde Értékpapír igazgatóságának elnöke szerint miközben folytatódik a jövőnk felélése és emiatt a hosszú távú növekedési pályánk kilátásai inkább romlanak még az alacsony kamatok ellenére is, amelyek viszont kérdéses, hogy meddig fenntarthatóak. Jaksity György szerint probléma az is, hogy a magyar gazdaság GDP arányos beruházási rátája a régióban és világviszonylatban is rendkívül alacsony, ami miatt a magánszektorban az új munkahelyek nem jönnek létre, miközben a válságadók, a rezsicsökkentés és egyéb akciók miatt viszont hetente jelentenek be az érintett cégek leépítéseket. Az eurózónáról optimistábban vélekedett Jaksity. Elmondása szerint az EU és az euró jövőjében hisz, de nem elképzelhetetlen egy a szétesés valamilyen formáját jelentő forgatókönyv is.

Nyomtalanul eltűntek az afrikai támogatások

A 2003 és 2011 között Kongónak nyújtott nagyjából 1,9 milliárd euró Európai Uniós támogatás több mint fele kárba veszett - derül ki az EU auditori jelentéséből. A megvalósult programok eredményei sem bizonyultak tartósnak, az épületeket nem tudják fenntartani, a tréningelt rendőri erők nyomtalanul felszívódtak.

Beszólt az S&P az EU-nak: nem kellene még lazítani

Korántsem ért véget az euróövezeti adósságválság, és veszélyesnek bizonyulhat, ha a jelenlegi kedvező piaci kondíciókat a valutauniós kormányok a válság végének közeledteként értékelik, mivel ez a szükséges további konszolidációs lépések és szerkezeti reformok hanyagolását eredményezheti - áll a Standard & Poor's szerdán Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.

Draghi: minden lehetőséget vizsgálunk

Miközben az inflációs nyomás továbbra is mérsékelt az eurózónában, a különböző bizalmi indikátorok a gazdasági aktivitás erősödésére utalnak - nyilatkozta Mario Draghi. Az Európai Központi Bank elnöke a kormányzótanács ülését követően elmondta, hogy egészen addig kitartanak a laza monetáris kondíciók mellett, amíg a helyzet úgy kívánja. A kormányzótanács minden lehetőséget vizsgál. Volt szó kamatcsökkentésről is.

A vártnál jóval kevesebb új munkahely van az USA-ban

Jóval kevesebb új munkahely jött létre szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokban - derült ki az ADP ma közölt foglalkoztatási jelentéséből. Az előző havi (felülvizsgált) 159 ezres értéket követően 166 ezer fővel nőtt a foglalkoztatás, míg a piac 180 ezret várt volna.

Fordulat Olaszországban - Berlusconi engedett

Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke szerdán pártja szenátusi frakciója nevében bejelentette, hogy a PdL bizalmat szavaz a Letta-kormánynak. Szerda délután nagy többséggel bizalmat is szavazott az olasz szenátus.

Nem változott a kamat, Draghira várunk

A várakozásoknak megfelelően ma sem változtatott az irányadó ráta szintjén (0,5%) az Európai Központi Bank kormányzótanácsa, amely ezúttal Párizsban ülésezett. A befektetők Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára várnak, abban bízva, hogy az elnök szavai alapján pontosabb képet kapnak arról, hogy mi várható a következő hónapokban.

Így adózunk jövőre

Öt százalékra csökkenhet a húsáfa, kibővül a családi adókedvezmény, nem kell tranzakciós illetéket fizetni a bankkártyás fizetések után, csipszadó jön a szörpökre, könnyítések a vállalkozásoknál - ilyen javaslatok állhatnak a ma kormány elé kerülő adócsomagban.

Soros: az euróválságnak vége, de még mindig széteshet Európa

Az euróválságnak vége, ugyanakkor a győzelem hatalmas áldozatokkal járt és még rengeteg veszély fenyegeti Európát. Amennyiben a németek nem lépnek a kezdeményezések útjára és nem tesznek lépéseket a feszültségek feloldására (például az euróbondok bevezetésével), akkor a politikai konfliktusok akár az egész Európai Unió széteséséhez is vezethetnek - véli Soros György a világhírű befektető.

Egy nappal korábban ülésezik az EKB

A szokásostól eltérően, ezen a héten nem csütörtökön, hanem ma tartja soron következő kamatmeghatározó ülését az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. Újabb likviditásfokozó intézkedésre nem számítanak az elemzők, Mario Draghi szavaira azonban ezúttal is érdemes figyelni. A döntést háromnegyed kettőkor ismerteti a bank, a sajtótájékoztató pedig fél háromkor veszi kezdetét.

Még várunk a nagy exportrobbanásra

Júliusban 448 millió eurós többlet volt a külkereskedelmi mérlegben. A ma megjelent részletes adatok hajszálnyival több exportot és kevesebb importot mutatnak, mint az előzetes számok, de az összkép nem változott. Maradt a magas többlet, stagnáló export mellett.

Megszorítás elé néznek a nyugdíjasok a spanyoloknál

A spanyol kormánynak az utóbbi időszakban számos szektort meg kellett támogatnia, így például a bankrendszert és az energiaszektort, ennek megfelelően a költségvetés lehetőségei korlátozottak. Az egyik fő kockázatot a nyugdíjrendszer jelenti, a munkaügyi miniszter szerint 2016 végéig 36,5 milliárd eurós hiány halmozódik fel a rendszerben. A helyzet kezelése érdekében a nyugdíjszabályokat is módosítanák, szorosabb kapcsolatot akarnak létrehozni a társadalombiztosítási bevételek és kiadások között - írja a Bloomberg.

Lesz-e ebből magyar felemelkedés?

Kevés dolog valósult meg a rendszerváltozás gazdasági illúzióiból Magyarországon. 20-25 évvel a rendszerváltozás után már teljesen nyilvánvaló, hogy a felzárkózási folyamatunk elakadt, a régióban pedig egyre hátrébb csúszunk vissza. Nem lettünk sikeres ország, és utólag visszanézve sokkal jobban értjük, milyen okok vezettek ide. Kétrészes írásom első felében vázlatosan áttekintem, miként változott a felzárkózási kilátásainkról szóló felfogásunk, értékelésünk az évek során, a második részben pedig arról írok, hogy melyek azok a tényezők, amelyek megváltoztatása nélkül a konvergencia továbbra is ábránd maradhat. Természetesen ebben a kérdésben nincsenek örök igazságok, csak folyamatosan változó ismereteink. Ezek azonban jelenleg arra mutatnak, hogy ha egyszer majd a gazdaságpolitika elégedetten hátradől a nagy átalakítások után, meglepődve fogja tapasztalni, hogy továbbra sincs érdemi felzárkózás.

Még egy jó hír az amerikai feldolgozóiparból

Tovább nőtt az optimizmus az amerikai feldolgozóiparban - derül ki az ISM szeptemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke a várt csökkenés helyett 0,5 ponttal 56,2 pontra emelkedett. A konszenzus 55 pont volt.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.