Globál

Kimondta a Kreml: a NATO az ellenségünk

Kimondta a Kreml: a NATO az ellenségünk

Az észak-atlanti szövetség napról napra megerősíti az Oroszországgal szembeni ellenségességét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél egyértelműbbé tegye az ukrán konfliktusban való részességét - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

Ezúttal Japánt fenyegette meg az orosz külügyminisztérium

Ezúttal Japánt fenyegette meg az orosz külügyminisztérium

Az orosz külügyminisztérium álláspontja szerint Japán veszélyezteti a Csendes-óceán térségének stabilitását azzal, hogy nagy hatótávolságú rakéták telepítésébe kezd, erre a fenyegetésre pedig Moszkva „azonnal reagálni fog” – írja a RIA Novosztyi.

Különleges csapatot hoz létre Joe Biden, mellyel az Amerika felett röpködő ismeretlen tárgyakat fogják tanulmányozni

Különleges csapatot hoz létre Joe Biden, mellyel az Amerika felett röpködő ismeretlen tárgyakat fogják tanulmányozni

Új, számos kormányzati ügynökségen átívelő különleges csapatot hoz létre az amerikai kormány Joe Biden elnök megbízásából – jelentette be John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője a Hill szerint. A csapat célja az Egyesült Államok felett elfogott ismeretlen repülő objektumok tanulmányozása lesz.

Áll a bál a Csendes-óceánon a kínai lézerfegyver miatt

Áll a bál a Csendes-óceánon a kínai lézerfegyver miatt

Diplomáciai úton tiltakozott a Fülöp-szigeteki külügyminisztérium a manilai kínai nagykövetségen kedden, alig egy nappal azt követően, hogy Manila szerint a kínai parti őrség lézerrel vakította el egy Fülöp-szigeteki járőrhajó legénységét a Dél-Kínai-tengeren.

Oroszország legalizálná a hackerkedést

Oroszország legalizálná a hackerkedést

Az orosz kormány legalizálná a hackerkedést, mindaddig amíg az az ország érdekében történik. Jóllehet, a hazafias hackereket, akik jelentős szerepet töltenek be az Ukrajna ellen folytatott kiberhadviselésben, eddig sem üldözték a hatóságok – írja a Cybernews.

Kiszivárgott: az orosz felsővezetésnek is egyre kellemetlenebb a sikereket halmozó zsoldosvezér

Kiszivárgott: az orosz felsővezetésnek is egyre kellemetlenebb a sikereket halmozó zsoldosvezér

Egyre több a bizonyíték arra, hogy már a Kreml is az egyre népszerűbb zsoldosvezér, Jevgenyij Prigozsin politikai térnyerésének megfékezésére törekszik. A Wagner-csoport alapítója ugyanis politikai befolyása növelésére igyekszik kihasználni a zsoldosok által elért sikereket. A kiszivárgott információk szerint már Vlagyimir Putyin orosz elnök is figyelmeztette egy magánbeszélgetésen – számolt be róla a Reuters.

Kiszivárgott: így szállította Irán a drónokat Oroszországba

Kiszivárgott: így szállította Irán a drónokat Oroszországba

A Guardian értesülései szerint Irán civil kereskedőhajókon, valamint állami tulajdonban álló repülőgépeken szállított le legalább 18 nagy hatótávolságú drónt Oroszországnak. Ellentétben a tavaly tömegesen bevetett Sahed drónokkal, ezek a pilóta nélküli repülőgépek rakétákat szállítanak, és újra felhasználhatóak.

Bahmut kapujában az oroszok, készülődnek egy újabb offenzívára - Háborús híreink hétfőn

Bahmut kapujában az oroszok, készülődnek egy újabb offenzívára - Háborús híreink hétfőn

Vasárnap folyamán az orosz erők elfoglalták a Donyeck megyében található Kraszna Hora falut. A település alig két kilométerre északra fekszik Bahmuttól, melyért hónapok óta heves harcok folynak. Mindeközben egy magas rangú ukrán tiszt szerint Moszkva valószínűleg még ezen a héten új offenzívát fog indítani, mely során bevetik a tavalyi évben mozgósított több százezer katonát is. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb híreivel.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!