Éjszaka tovább bombázták Kijevet iráni kamikaze-drónokkal az oroszok, az ukrán rendőrség és területvédelmi erők pedig kézifegyverekkel próbálták elhárítani a támadást. Az esetről látványos videó is készült.
Nicaragua messze nem szerepel annyit a világsajtó címlapjain, mint Oroszország, Venezuela, Észak-Korea vagy Irán, hiszen egy mindössze 6,6 millió fős, gazdaságilag jelentéktelen országról van szó, amely érdemben nem tud beleszólni a nagy geopolitikai folyamatokba. Az egykori kommunista gerillából lett többszörös elnök, Daniel Ortega azonban egyre látványosabban hívja fel a világ figyelmét országára: összerúgta a port az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal és Hollandiával, eddig utolsó országként elismerte Pekinget, és hangosan kiáll Oroszország ukrajnai inváziója mellett. Eközben a diktatúra egyre elnyomóbbá válik: lényegében megsemmisítették az ellenzéket, a független médiát, legújabban pedig koncentrált támadást indítottak a katolikus egyház ellen a mélyen vallásos országban. Menekülő apácák, őrizetbe vett püspök, összeesküvésért letartóztatott papok – az egyházüldözés miatt már Ferenc pápának is meg kellett szólalnia.
Oroszország a harctéri kudarcok miatt úgy döntött, az ukrán civil infrastruktúra, elsősorban az energiaellátási rendszer bombázásával próbálja megtörni az ukránok ellenállását – írja szokásos, napi elemzésében a brit hírszerzés.
A Continental technológiai vállalat ünnepélyes keretek között bejelentette, hogy a vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó budapesti székhelyű üzleti területe, a Continental Autonomous Mobility Hungary új csapatokat hoz létre Szegeden a következő hónapokban.
Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő szerint Oroszország még nem értesítette az Egyesült Államokat arról a nukleáris hadgyakorlatáról, amit Moszkva évente végrehajt az évnek ebben a szakaszában - írta meg a Reuters.
Kilencemeletes épületbe zuhant egy Szohuj Szu-34-es repülőgép a dél-oroszországi Jejszk városában, a detonáció és az azt követő tűz áldozatainak száma 22 főre emelkedett – írta meg az Interfax.
Gyorsan terjed egy videó a közösségi médiában, melyen egy mozgósított orosz katona társaival azon reklamál, hogy airsoftos mellényben küldik őket Ukrajnába harcolni. Ezek a mellények arra valók, hogy műanyaggolyókat kilövő játékfegyverek ellen nyújtsanak védelmet, illetve hordozókapacitást, valódi fegyverek ellen még valódi plate-tel együtt sem nyújtanak megfelelő védelmet.
A tárgyalásokban részt vevő két amerikai tisztviselő szerint a Pentagon már komoly egyeztetésben van arról, hogy fizetnek Elon Musk tulajdonában levő Starlink műholdas hálózatáért, a szükséges financiális kereteket is megtalálták hozzá. - írta meg a Reuters.
Az amerikaiak 70 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országukban mennek a dolgok, a demokraták 55, a republikánusok 85 százaléka fogalmazott meg negatív véleményt az Egyesült Államokban zajló folyamatokról - derült ki az AP hírügynökség és a NORC közvéleménykutató hétfőn nyilvánosságra hozott reprezentatív országos felméréséből.
Az Egyesült Államok egyetért a brit és a francia nyilatkozatokkal, miszerint az iráni drónok szállítása Oroszországnak sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely jóváhagyta Irán és hat másik ország között 2015-ben létrejött nukleáris megállapodást - írja a Reuters Vedant Patelt, az amerikai külügyminisztérium szóvivőjét idézve hétfőn.
Hiábavaló, téves számításból hozott "nem konstruktív" lépésként jellemezte a Mahsza Amini halála nyomán Iránnal szemben elrendelt uniós szankciókat Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter hétfőn.
Folytatódnak a tárgyalások az ukrán fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő, ENSZ-közvetítéssel létrejött megállapodás meghosszabbításáról és kiterjesztéséről - közölte Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő hétfőn, az ENSZ-képviselők moszkvai találkozóját követően, amelyről a Reuters számolt be.
Újabb omikron alvariáns indulhat terjedésének ősszel-télen - írja a Facebookon Dobson Szabolcs gyógyszerész, aki egy Lancetben megjelent tanulmányra hivatkozik.
Heves harcokról érkeztek hírek mind Donyec mind Herszon megyéből. Kína megkérte az állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajnát. Újabb kamikaze drónok csapódtak be Kijev központjába. Cikkünk folyamatosan frissül.
Újabb fogolycserét hajtott végre az ukrán és az orosz oldal, ezúttal 108 ukrán nő szabadult ki orosz fogságból - jelentette be hétfőn Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Az Európai Unió külügyi tanácsa az Európai Békekeretből nyújtandó 500 millió euró támogatásról állapodott meg Ukrajna számra, hogy Kijev fegyvereket vásárolhasson védelmének biztosításához - közölte az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, a tagországok külügyminiszterinek egynapos tanácskozását követően hétfőn.
A fehérorosz védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy éleslövészeti gyakorlatokat és légvédelmi rakéták irányított kilövését hajtják végre az orosz erőkkel közös csoportosítás keretében - írja a Reuters az Interfaxra hivatozva.