
Lakásfelújítási támogatás 2021
Október közepén jött a bejelentés, miszerint otthonfelújítási programot indít a kormány január 1-jétől. Novák Katalin közölte, a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségeinek a felét átvállalja az állam, legfeljebb három millió forintig. A 2015-ben indított otthonteremtési program új elemének az igényléséhez nem szükséges a CSOK felvétele.
Az előzetes bejelentések értelmében egyébként szintén január 1-től vezetik vissza az 5 százalékos új lakásokra vonatkozó áfát. A bejelentéssel így már nemcsak az új lakást vásárló családosok, hanem a használt lakóingatlan tulajdonosai is részesülnek a lakásprogram támogatásaiból.
Kinek jár a lakásfelújítási támogatás?
A miniszter a lakásfelújítási program részleteit ismertetve elmondta: ha valaki 2021. január 1-je után felújításba kezd és gyűjti a számlákat, az állam visszautalja neki a költségeinek felét, legfeljebb hárommillió forintot.
Néhány nappal később a miniszter hozzátette, hogy a 3 milliós visszatérítést az anyagköltségekre és munkaköltségekre is igénybe vehetik majd az arra jogosultak, de azt is elmondta, hogy a nevelt gyermek(ek) életkorához lesz kötve a lakásfelújítási támogatás igénybevétele, ugyanakkor azoknál a szülőknél, akik beteg gyermekük után GYOD támogatást kapnak, és gyermekükkel együtt élnek, terveik szerint nem lesz ilyen életkori határ.
Most pedig arról jött a bejelentés, hogy január elsejétől akár 10 millió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok új többgenerációs otthon létrehozására. Novák Katalin közölte, a kormány támogatja az új többgenerációs otthonok létrehozását, ezért január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a családi otthonteremtési támogatás (csok) akár maximális összege, ráadásul januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant.

Lakásfelújítás és építőipar
Az elmúlt években az építőipar legnagyobb gondja a munkaerőhiány volt, és ez sajnos sokszor az elvégzett munkák minőségében és a vállalási időkben is látszott. A járvány megjelenése miatt azonban kevesebb lett a megrendelés és nagy számban tértek haza külföldről a szakipari munkások is, így kevésbé érződött a hiány. A kérdés az, hogy a családtámogatás keretében frissen bejelentett otthonteremtési támogatás milyen hatással lesz az építőipari munkaerőhiányra.
A Novák Katalin által bejelentett támogatás most családok százezreit ösztönözheti lakásfelújításra. A felújítás azonban növeli a munkaerő iránti igényt, így sokan tartanak attól, hogy most majd ismét hónapokat kell várni a drága burkolásra, festésre, vakolásra, vagy bármilyen más szakipari munkára.
Az építőipari és tervező cégeknek jelenleg 25 százalékkal kisebb a megrendelés-állománya, mint egy évvel ezelőtt volt, ebből arra lehet következtetni, hogy ha a lakáspiacon bővül is a fizetőképes kereslet, akkor is lesz elegendő kapacitás - nyilatkozott Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Címlapkép forrása: Getty Images
Trump emberének merész terve: felforgathatja az amerikai tőzsde 55 éves szabályait
Már nagyon gyors változást ígérnek a negyedéves jelentések kukázásánál.
Erős bejelentést tett a Fed döntéshozója: így alakulhatnak a kamatok
Egy kimagasló oka volt a kamatvágásnak.
Példátlan: gyakorlatilag lekapcsolták a netet egy egész országban
Cél az "erkölcstelenség elleni fellépés".
Kiderült Trump gázai béketerve
Nemzetközi testület irányítaná a területet, ő maga állna az élére.
Az Egyesült Államok olyan szabályt vezetett be, ami felforgathatja a globális kereskedelmet
Főleg kínai cégekre csaptak le, de EU-n belüli vállalatok is bajba kerültek.
Hatalmas összeget csoportosít át a kormány, de nem világos, mire megy a pénz
Úgy osztanak újra 35 milliárd forintot, hogy csak a pénz címzettje ismert.
Botrány a bíróságokon: mesterséges intelligencia gyártott hamis jogi hivatkozásokat
Alapjaiban alakul át a jogalkalmazás.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl


Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.