A parlamenti választások még a legkisebb izgalom: 10 kérdés - 10 válasz az építőipar hazai jövőjéről

Tudósításunk a konferenciáról itt olvasható.

Azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a legnagyobb bizonytalanságot ma az építőipari projektekben, a résztvevők többsége a megrendelőkre mutatott rá, a válaszadók 63%-a szerint a szektor bizonytalanságát leginkább az instabil megrendelői környezet okozza. Korábban Koji László ÉVOSZ-elnök előadásában, illetve az őt követő panelbeszélgetésen egy-egy szarkasztikus megjegyzés erejéig elhangzott, hogy azok az építőipari szereplők, akik egy asztalhoz ülnek, mindig olyasvalakit szidnak, aki épp nincs ott az asztalnál. A kérdésre adható további lehetséges válaszok egyébként a következők voltak: kiszámíthatatlan árak – erre a válaszadók 15%-a szavazott, illetve a szakemberhiány és a folyamatosan változó szabályozás – ezekre pedig 9-9%.

Az építőipari cégek siralmas helyzetével kapcsolatban nemrég szintén az ÉVOSZ és az Opten is riasztó adatokat tett közzé, de a konferencia látogatói között szerencsére az átlagnál jobbnak tűnik a helyzet: egy, a saját vállalatának kilátásait firtató kérdésre a hallgatóság nagyobb része írt pozitív választ, és kisebb része volt inkább pesszimista. A kérdésre, hogy a közönség hogyan látja most cége jövőjét, a válaszadók 16%-a felelte azt, hogy a cég látványos és dinamikus növekedésben van, és 39%-a azt, hogy csendesen, de stabilan fejlődik. A pesszimistább tábort alkotók jönnek: 38% azt válaszolta, hogy szükség lesz némi kiigazításra, míg 7% felelte azt, hogy „mint az iráni válogatott részvételét a VB-n, reménytelen” a helyzet.

A fentebb említett bizonytalansági faktor esetében a megrendelői környezet vitte a prímet.

No és ki a hazai építőipar legnagyobb megrendelője? Az állam

– lenne, ha nem állnának a projektek, részben az európai uniós források egy részének a felfüggesztése miatt. Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára a konferencián elmondta, hogy ezek hiányában a kormány igyekezett alternatív forrásokat azonosítani és bevonni, illetve összeállított egy több mint ezer projektből álló listát a következő tíz év potenciális beruházásairól, amely infrastrukturális, művelődési, kulturális és gazdaságélénkítő beruházásokat tartalmaz – arra az esetre, ha majd újra lesz pénz. Ennek megfelelően arra a kérdésre, hogy hogyan hat az iparágra az állami beruházások visszafogása, a résztvevők többsége, 56%-a azt felelte, hogy súlyos visszaesést okoz, 19%-a állami megrendelés-szkeptikusnak bizonyult és azt a választ részesítette előnyben, hogy ez majd egészséges piaci tisztulást hoz. A válaszadók 9%-a szerint az állami beruházások elmaradása érezhető, de kezelhető hatással jár, míg 16% a választásokig még biztosan nem szeretne beszállni ebbe a diskurzusba.

A konferencia egyik credója az őszinteség volt: a reggeli felhívásra - hogy mindenki nyugodtan tegye ki a szívét az asztalra, hiszen amúgysem árt az erősebb összefogás és az odafordulás az iparág szereplői között – többen is reflektáltak a nap folyamán, akár pozitív, akár negatív értelemben, esetleg nem kívánva megosztani egymással a cégük legféltettebb titkait és terveit. A forró kása azonban mindenféle titkolózás közepette is figyelmet követelt magának: nem lehetett elmenni amellett, hogy egy hónap múlva választások, ami sorsdöntő hatással lehet erre az iparágra is. A témában feltett kérdésre ezért volt egy menekülőút is, amit a válaszadók többsége választott is: arra a kérdésre, hogy mi lesz a hazai építőiparral a választások után, a hallgatók 48%-a mondta, hogy „inkább koccintsunk ma este!” A többiek az alább látható kördiagram szerinti megoszlásban válaszoltak.

Globális probléma, ami Európát és Magyarországot is érinti – sok ilyen van, az egyik a megfizethető lakhatás hiánya. A konferencián egy teljes panelbeszélgetés szólt ennek orvoslási lehetőségeiről, ahol a résztvevők egyetértettek abban, hogy a megfizethető lakhatás nem egyetlen varázsmegoldáson múlik, hanem többek között a telekárakon, a műszaki tartalmon, a kivitelezés időigényén és a fejlesztési folyamatok összehangolásán. A panelen elhangzott Menti-kérdés is természetesen ehhez kapcsolódott és arra volt kíváncsi, hogy vajon reális cél-e a megfizethető lakhatás, a résztvevők nagy többsége pedig ebben a kérdésben pesszimistának bizonyult, a „nem” válasz 66%-os súlyt kapott, míg csupán 15% vágta rá az ellentétét, az Otthon Start program áldásos hatásait emlegetve, míg 18% szerint bár reális cél a megfizethető lakhatás, sajnos még sokáig várat magára az elérése.

Egy kicsivel mélyebbre hatolva a szakmába, a következő felmérés az iparágon belüli folyamatproblémákra fókuszált. Ezek közül messze a legégetőbbnek a szereplők közötti koordinációs hiányokat tartják a válaszadók (31%), ami arra utal, hogy a projektek hatékonyságát leginkább az együttműködés és az információáramlás akadozása fogja vissza. A második leggyakoribb gond a pontatlan vagy hiányos tervezés (21%), amelyet szorosan követ a túl hosszú és bonyolult engedélyezési folyamat (20%). Emellett a reális koncepció nélküli projektindítások (15%) és a gyenge projektmenedzsment-kultúra (13%) is jelentős kockázati tényezőként jelenik meg, vagyis a problémák nemcsak adminisztratív, hanem az előkészítés és a szervezeti érettség oldalán is koncentrálódnak. A konferencia egyik megszólalója kiemelte, hogy felértékelődnek az emberi tényezők is, az ő esetükben egy egyszerű trükk segített: a megrendelői képviselő, a műszaki ellenőr, a kivitelező és a tervező egy közös térben való leültetése az építkezésen látványosan javíthatja a döntéshozatalt, mert a napi kapcsolódás csökkentette a félreértéseket.

Az építőanyagok ára és egyáltalán a hozzáférhetőségük körül riadalom mutatkozik az iparágban. Az egyik napról a másikra érkező áremelési hullám több csatornán át is begyűrűzik, költségsokkot okozva az alapanyagoktól a fuvarozáson át a végtermékekig. A magyar piac pedig erősen importorientált: nagyjából az építőanyag felét kell behozni, és még az itt gyártott anyagokhoz is külső forrásból lehet további alapanyagot vásárolni. A kérdésre, hogy támogatnák-e a hallgatók a kötelezően alkalmazandó hazai gyártású építőanyagok arányának előírását, a válaszadók többsége úgy válaszolt, hogy csak óvatosan támogatná: 47% igen, de kizárólag rugalmas keretek között, ami azt jelzi, hogy a piaci szereplők a hazai beszállítók erősítését fontosnak tartják, ugyanakkor nem szeretnék, ha a szabályozás túl mereven szűkítené a mozgásteret. Ezzel szemben 30% kifejezetten elutasítja az ötletet, mert szerintük az torzítaná a piacot, további 11% pedig az áremelkedéstől tart. A határozott, feltétel nélküli támogatók aránya 13%, akik úgy vélik, az előírás egyértelműen erősítené a hazai ipart.

Visszatérve az állam lehetséges iparági szerepére, elhangzott egy újabb kérdés, ami igazolta, hogy mindenki leginkább a stabilitásra vár. Az ágazat kiegyensúlyozását célzó állami lépések közül messze a hosszabb távú gazdaságpolitikai tervezhetőséget tartják a leghatékonyabbnak a válaszadók (75%), vagyis a piac számára a kiszámítható, előre látható kormányzati irány a legfontosabb kapaszkodó. Jóval kisebb arányban, de még mindig érdemi igényként jelenik meg a kiszámítható támogatások és pályázatok rendszere (15%). Ezzel szemben a minősítési és engedélyezési folyamatok egyszerűsítése (5%), illetve az exportorientált építőanyagipar támogatása (4%) csak szűkebb körben számít elsődleges prioritásnak, ami arra utal, hogy a szereplők elsősorban nem a célzott programokat, hanem a makroszintű stabilitást hiányolják.

A közel-keleti válság, a közelgő választások és az AI okozta zajban a fenntarthatóság és az ESG kérdése bár előkerült a konferencián, nagy hangsúlyt nem kapott. A Menti-kérdés is inkább a fenntarthatósági szabályokra vonatkozott, hogy vajon mennyire reális a zöld előírások további szigorítása az épületekre vonatkozóan? Meglepő módon a további szigorítást a válaszadók többsége alapvetően indokoltnak tartja, de jelentős fenntartásokkal: 47% szerint szükséges lenne, ugyanakkor a piac jelenleg nincs felkészülve a szigorítások befogadására. További 21% úgy látja, hogy a lépések nemcsak szükségesek, hanem már időszerűek is – ők valószínűleg olvastak már a klímakatasztrófákról, amelyek egyre gyakrabban épületeket is lebontanak – míg 17% szerint a szigorítások csak célzott támogatásokkal lennének valóban működőképesek. A kritikusabb vélemények kisebbségben maradnak: 8% túl gyorsnak érzi a szabályozás ütemét, 7% pedig egyáltalán nem látja értelmét a további szigorításnak.

A magyar építőipar digitalizációjában továbbra is látványos különbség van a projektfázisok között: miközben a tervezők és a gyártók régóta használnak modern eszközöket, a kivitelezés és az üzemeltetés felé haladva gyakran „eltűnnek” az információk, ami koordinációs hibákat, újratervezést és minőségi kockázatokat okoz. Arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a közönség a magyar építőipar digitalizációs szintjét, a megkérdezettek zöme úgy válaszolt, hogy a honi digitalizáció összességében lassú és elmarad a nemzetközi szinttől: ezt a válaszadók kétharmada (66%) mondta, míg 28% közepesnek ítéli a szintet, de gyors fejlődést érzékel. A pozitív szélsőérték ritka: mindössze 1% tartja kimondottan fejlettnek az ágazat digitalizációját, 5% pedig inkább bizonytalan választ adott.

Címlapkép forrása: Portfolio