Keresett kifejezés: 44 7= | Találatok száma: 7971 Új keresés

Betettek a kamatemelések: jókora eséssel zárt Amerika

2022. december 15. 22:02 | Portfolio

Betettek a kamatemelések: jókora eséssel zárt Amerika

Jelentős esésben vannak a vezető részvényindexek Európában, miután a tegnapi amerikai kamatdöntést követően ma az EKB is megtartotta kamatdöntő ülését, ahol a döntéshozók 50 bázispontos emelésről határoztak, emellett pedig a mennyiségi szigorítás elkezdéséről is döntés született. A jegybankelnök ugyancsak elmondta, hogy a fiskális támogatásoknak átmenetinek és célzottnak kell lenniük az országoknál, ugyanis amennyiben a fiskális intézkedések túlságosan nagyok lesznek, akkor az inflációs kockázatot jelent, ebben az esetben az EKB-nak további kamatemeléseket kell végrehajtania, ez egy kimondottan erős üzenet volt az EKB részéről, aminek következtében még nagyobb esésbe kapcsoltak a tőzsdék.

Nagy Márton a magyar energiahelyzetről: „Ez egy tragédia”

2022. december 15. 14:19 | MTI

Nagy Márton a magyar energiahelyzetről: „Ez egy tragédia”

A kormány azt tervezi és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Még mindig készpénzben fürdik a magyar gazdaság - mikor jöhet a fordulat?

2022. december 15. 10:00 | Portfolio

Még mindig készpénzben fürdik a magyar gazdaság - mikor jöhet a fordulat?

A fizetési módok mára teljesen átalakultak, a készpénzes fizetés kezd kimenni a divatból. Gondolnánk elsőre. A bankkártyás fizetés mellett ugyan már rengeteg digitális fizetési mód is létezik, a fintech innovációk sora pedig szinte végeláthatatlan, a statisztikák szerint a készpénzes fizetés népszerűsége mégis töretlen. A digitalizáció hatása a pénzügyek terén ugyan megkérdőjelezhetetlen, az azonban továbbra is kérdés, hogy vajon a társadalom készen áll-e a digitális megoldások széleskörű használatára, ezzel háttérbe szorítva a régi fizetési szokásokat, és így a készpénzhasználatot.

Törlesztési moratórium: amit Magyarország művelt, az példátlan egész Európában, de most vége

2022. december 14. 12:59 | Palkó István

Törlesztési moratórium: amit Magyarország művelt, az példátlan egész Európában, de most vége

„Az még létezett?” – kapták fel a fejüket sokan, amikor Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (képünkön) kedden bejelentette, hogy december 31-e után nem hosszabbítja meg a kormány a koronavírus-válság miatt bevezetett törlesztési moratóriumot. Amely egyébként egész Európa legtartósabb és legnagyvonalúbb hitelmoratóriuma volt, de már csak a lakossági hitelek 3%-a és a vállalatiak 1%-a maradt benne. A kivezetés időzítése tökéletes ahhoz, hogy a lehető legkevésbé fájjon, illetve ne ez a lépés fájjon igazán a hazai hiteladósok társadalmának és a bankszektornak a jövő évben.

Koronavírus: sorra szedi az áldozatait a long Covid

2022. december 14. 08:38 | Portfolio

Koronavírus: sorra szedi az áldozatait a long Covid

Egy kormányzati tanulmány szerint a long Covid szerepet játszott több mint 3500 ember halálában az Egyesült Államokban, ez pedig arra utal, hogy a SARS-CoV-2 hatása súlyos maradhat a világjárvány korszakának elmúlása után is, írja a Bloomberg.

Megjött a hónap legfontosabb adata - Pluszban zárt Amerika

2022. december 13. 22:05 | Portfolio

Megjött a hónap legfontosabb adata - Pluszban zárt Amerika

Ma délután kerültek publikálásra a novemberi inflációs adatok Amerikából, az elemzők 7,3 százalékos várakozásához képest kisebb mértékben, mindössze 7,1 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához képest. Az adatok publikálását követően ezúttal is jelentős árfolyammozgások voltak tapasztalhatók, kilőttek a tőzsdék, és a dollár is gyengülni kezdett. A nap végére szerényebb emelkedést jeleztek a vezető amerikai indexek.

Magasabb fokozatba kapcsoltak a tőzsdék - Közel lehet a fordulat

2022. december 13. 16:00 | Portfolio

Magasabb fokozatba kapcsoltak a tőzsdék - Közel lehet a fordulat

Az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan ismételten markáns elmozdulások követték az amerikai inflációs adatokat, az elemzők 7,3 százalékos várakozásához képest mindössze 7,1 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak novemberben, így tehát tovább enyhült az inflációs nyomás, ami egyúttal azt is jelenteni, hogy valóban közeledhetünk a Fed kamatemelési ciklusának végéhez.

Kijöttek a friss számok: ennyit gombolnak le rólad a befektetési alapok

2022. december 13. 15:00 | Árgyelán Ágnes

Kijöttek a friss számok: ennyit gombolnak le rólad a befektetési alapok

Valamelyest nőtt a magyar befektetési alapok súlyozatlan átlagos költségterhelése tavaly, de a számok mögé nézve láthatjuk, hogy sok alapkezelőnél csökkentek a díjak. A friss adatok szerint azok fizetnek a legtöbbet, akik ingatlanalapot vagy származtatott konstrukciót vesznek, a legolcsóbbak pedig nem meglepő módon a likviditási és pénzpiaci alapok, de ebbe a csoportba tartoznak a kötvény- és tőkevédett alapok is.

A végén menetelt még egy nagyot Amerika, jókora plusszal kezdte a hetet

2022. december 12. 22:01 | Portfolio

A végén menetelt még egy nagyot Amerika, jókora plusszal kezdte a hetet

Ezen a héten sem fognak unatkozni a befektetők, hiszen egymás után érkeznek majd az inflációs adatok, és egy napon belül a Fed és az EKB döntéshozói is összeülnek a következő körös kamatdöntések miatt. Kérdés, mekkorára sikerül a tűzijáték az év utolsó ülésein, a szakértők egyelőre lassuló kamatemelési tempóra számítanak, a fő kérdés inkább az lesz, milyen kilátásokat fogalmaznak meg a jegybankárok. Mindeközben a tőzsdéken kitart az elmúlt időszakban újra dominánssá vált negatív hangulat, az ázsiai piacok is estek hétfőn, és Európában is kisebb mínuszban zártak a tőzsdék. Ezzel szemben az USA-ban pluszban vannak a vezető részvényindexek, bár az elmozdulások mérsékeltek.

Kivégezheti a kormány a családtámogatásokat: mi lesz itt januártól?

2022. december 12. 16:59 | Palkó István

Kivégezheti a kormány a családtámogatásokat: mi lesz itt januártól?

Jelentősen szűkült a kormány költségvetési mozgástere az elmúlt hónapokban, így megnőtt az esélye, hogy Hornung Ágnes családügyi államtitkár finomhangolásról szóló legutóbbi szavai inkább szigorítást, mint enyhítést vetítenek előre a több milliós családtámogatások területén. A babaváró, az otthonfelújítási támogatás, a falusi CSOK, a lakásáfa-visszaigénylés és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye is lejár december 31-én, de hogy milyen formában élnek tovább, egyáltalán megmaradnak-e, azt csak az év utolsó napjaiban tudhatjuk meg. Bemutatjuk a piac általunk hallott értesüléseit és várakozásait.

Karácsonyi ajándékvásárlás: a magyarok több mint fele túlköltekezik

2022. december 12. 10:48 | Portfolio

Karácsonyi ajándékvásárlás: a magyarok több mint fele túlköltekezik

A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból. Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag készülni az ünnepekre. A fiatalabb válaszadók a hitelkártyakeretük nagy részét tervezik felhasználni az ajándékok vásárlásához, és főként illatszereket, okostelefont és ruhaneműt vásárolnak hitelre.

Története során először Európán kívül vesz bankot az OTP

2022. december 12. 07:46 | Nagy Viktor

Története során először Európán kívül vesz bankot az OTP

Régóta tervezi az OTP, hogy Európán kívül is megveti a lábát, és bár a hírek korábban például Vietnamról szóltak, most egy másik országban, Üzbegisztánban vásárol bankot a magyar pénzintézet. Üzbegisztán sorra tervezi privatizálni a most még állami tulajdonban lévő bankjait, ennek a sorozatnak az első lépése az Ipoteka Bank eladása, amely Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 8,5 százalék, a bank több mint 1,6 millió lakossági ügyféllel és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az ukrajnai háború miatt csúszott a tranzakció, ma azonban Taskentben aláírták a felek az adásvételi szerződést.

Hatalmas bejelentésre készül az Orbán-kormány - Mutatjuk, mi várható

2022. december 12. 06:22 | Csiki Gergely

Hatalmas bejelentésre készül az Orbán-kormány - Mutatjuk, mi várható

Már az elfogadás pillanatában borítékolható volt, hogy a 2023-as költségvetés nem állja ki az idő próbáját, ezért előbb vagy utóbb a kormány a tervezet módosítására kényszerül. Úgy tűnik, hogy a kormány ehhez optimális időpontot választott, ugyanis - a válságokkal sújtott időszakban jelentős kockázatok és bizonytalanság közepette - az év utolsó napjaira hagyta ezt a fontos feladatot. Bemutatjuk, hogy mit várhatunk a rendeleti úton előálló új jövő évi büdzséről és előrevetítjük annak fő tartalmát. Cikkünkből kiderül, hogy a szinte új költségvetés megalkotásának folyamatában újabb, számításaink szerint akár 1500 milliárd forintos pótlólagos kiigazításra kényszerül a kormány. Ezt időközben pedig részben már kezelte is.

Már csak pár napod maradt, hogy akár 280 ezer forint állami ingyenpénz üsse a markod

2022. december 10. 18:00 | Árgyelán Ágnes

Már csak pár napod maradt, hogy akár 280 ezer forint állami ingyenpénz üsse a markod

Közeledik az év vége, így kevesebb mint egy hónap maradt arra, hogy maximálni tudjuk a nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel elérhető állami adójóváírás mértékét, amely akár 280 ezer forintra is rúghat. Cikkünkben összeszedtük az egyes nyugdíjcélú termékek tulajdonságait, ahogyan azt is, mire érdemes figyelni és mik lehetnek a buktatók.

Fontos szinten zárt az OTP

2022. december 09. 17:15 | Portfolio

Fontos szinten zárt az OTP

Összességében jó hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül az emelkedést a Richter vezette, de a tegnapi esést követően jó napot zárt a Mol is. Az OTP részvényei is emelkedtek ma, végül a Portfolio által is kiemelt, valamint a befektetők által is figyelt, kulcsfontosságú 10 000 forintos támaszszinten zárt az árfolyam. A Magyar Telekom részvényei pedig a hazai nagypapírok közül egyedüliként kisebb mínuszban zártak.

Nyugdíjkorhatár: mikor és meddig kell emelni Magyarországon?

2022. december 09. 10:00 | Farkas András

Nyugdíjkorhatár: mikor és meddig kell emelni Magyarországon?

A Brüsszelnek megígért helyreállítási terv szerint  a kormány nagyon rövid határidővel készül a nyugdíjreformra. Ennek megfelelően most azonosítom, hogy a nyugdíjrendszerben jelenleg hol vannak teendők és hol kell sürgősen beavatkozni. Mindezek alapján azt mondhatjuk például, hogy rövid távon valószínűleg nem kell emelni a nyugdíjkorhatárt, viszont gyorsan öregszik a magyar társadalom, ezért később valóban célszerű a 65 éves életkorban várható további élettartam alakulásához kötni a nyugdíjkorhatárt. Ezek fényében a nagy átalakítás egyik fő kérdése lehet a Nők40 jövőjének újragondolása. Számba vesszük a nyugdíjrendszer felülvizsgálatának lehetőségeit, íme az étlap, amiből a kormány válogathat.

Összefog a Masterplast és a Market Építő Zrt., új közös kőzetgyapotgyár épül

2022. december 09. 09:30 | Portfolio

Összefog a Masterplast és a Market Építő Zrt., új közös kőzetgyapotgyár épül

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast és a Market Építő Zrt.  A vállalatvezetők ünnepélyes keretek között írták alá azt a megállapodást, amelyben főként a magyar és kelet-közép európai piaci igények ellátását biztosító kőzetgyapot hőszigetelőanyag gyárak létesítését célozzák. Ez jelentős lépés a magyar tulajdonú építőanyag-gyártás erősítése felé – közölte mai sajtótájékoztatóján a két vállalat. Tibor Dávid, a Masterplast elnöke elmondta, hogy ezzel a korábban bejelentett, előkészítési fázisban lévő kőzetgyapot gyár mellett egy második gyár is lesz.

Emelkedtek az amerikai tőzsdeindexek

2022. december 08. 22:00 | Portfolio

Emelkedtek az amerikai tőzsdeindexek

Az elmúlt napokban ismét elromlott a hangulat a tőzsdéken, hiszen újra előtérbe kerültek a recessziós félelmek, amelyek többek között azt is eredményezék, hogy az amerikai S&P 500 index zsinórban az 5. kereskedési napját zárta tegnap mínuszban. Ezek után az ázsiai tőzsdék is estek, egyedül a hongkongi piac tudott emelkedni a járványügyi korlátozások lazításáról szóló hírek miatt. Ami a hazai piacot illeti, megjelent reggel a friss inflációs adat, melyet követően jelentős mínuszban nyitott a BUX. A hazai piacot főleg a Mol húzta ma lefelé, melynek elsősorban cégspecifikus okai vannak. Mindeközben az európai tőzsdéken mérsékelt esés alakult ki, az amerikai piacok viszont emelkednek.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is