Keresett kifejezés: 57 1= | Találatok száma: 11799 Új keresés

Trump bejelentése megtörte a lendületet, de pluszban zárt Amerika

2025. június 27. 22:04 | Portfolio

Trump bejelentése megtörte a lendületet, de pluszban zárt Amerika

Csütörtök este Donald Trump bejelentette, hogy megvan a vámmegállapodás Kínával, ezt követően felemás hangulatban indult a nap az ázsiai tőzsdéken, Európában azonban emelkednek a tőzsdék. Amerikában is emelkedés volt látható, a Nasdaq és az S&P 500 is történelmi csúcson nyitott. Nemrég azonban Trump bejelentette, hogy megszakadtak a kereskedelmi tárgyalások Kanadával.

Hamarosan 319 ezer forint lesz a horvát átlagnyugdíj

2025. június 27. 18:05 | MTI

Hamarosan 319 ezer forint lesz a horvát átlagnyugdíj

A horvát parlament pénteken elfogadta az új nyugdíjbiztosítási törvényt, amely szerint a kormány mandátumának végéig a jelenlegi 645 euróról 800 euróra (mintegy 257 ezer forintról 319 ezer forintra) emeli az átlagnyugdíjat, továbbá 13. havi nyugdíjat vezet be - közölte a horvát közszolgálati rádió.

Vészesen apad és melegszik a Duna: ebből még nagy baj lehet

2025. június 27. 11:00 | Major András

Vészesen apad és melegszik a Duna: ebből még nagy baj lehet

A térséget sújtó csapadékhiány miatt ismét a történelmi mélypontokat közelíti a magyarországi folyók vízállása, és a hőségben felmelegedésük is fokozódik. A szélsőségesen alacsony vízállás számos ágazatban okozhat gondot, a folyami teherszállítást, az ivóvízellátást, az agráriumot, a turizmust, valamint az energiatermelést és -ellátást is kedvezőtlenül érintheti. Magyarországon több olyan fontos erőmű is működik, melyek hűtésében a folyóvíznek szerepe van, eddig azonban az erőművek extrém alacsony vízállás és kiemelkedően magas vízhőfok esetén is mindig megoldották a hűtést és a folyamatos villamosenergia-termelést.

Rekordokat dönt az euróra spekuláló opciós kereskedés

2025. június 27. 08:19 | Portfolio

Rekordokat dönt az euróra spekuláló opciós kereskedés

Több mint 56 milliárd dollárnyi opciós forgalmat bonyolítottak le az euróra csütörtökön, jóval meghaladva bármely más deviza volumenét. A kereskedők egyre inkább az 1,20-as szint áttörésére játszanak, miközben a dollár gyengülése és az európai gazdasági optimizmus hajtja felfelé a közös devizát.

Karnyújtásnyira a történelmi csúcs Amerikában

2025. június 26. 22:02 | Portfolio

Karnyújtásnyira a történelmi csúcs Amerikában

Szerdára mondhatni teljesen lenyugodtak a kedélyek a világ tőzsdéin a közel-keleti eseményeket követően, ezt követően csütörtökön felemás kereskedést láthattunk Ázsiában, Európában emelkedtek a tőzsdék, és Amerikában is pluszban vannak az indexek annak ellenére, hogy a vártnál rossza GDP-adat érkezett az USA-ból.

Idén előreléptünk a neves versenyképességi rangsorban, de 2008-hoz képest így is 10 hellyel állunk hátrébb

2025. június 26. 11:00 | Pitti Zoltán

Idén előreléptünk a neves versenyképességi rangsorban, de 2008-hoz képest így is 10 hellyel állunk hátrébb

A tavalyi 54. helyről a 48. pozícióba lépett előre Magyarország az IMD idei – 69 országot vizsgáló – versenyképességi felmérésében. Az előrelépés egyfelől a korábban előttünk járó országok pozícióvesztésének következménye, másfelől a tavalyi GDP-teljesítményünk szerény mértékű növekedésének tudható be. Hazánk a 2008-ban elfoglalt helyezéséhez képest jelenleg 10 egységgel rosszabbat foglal el. A pozícióvesztésben kiemelt szereppel bír többek között az üzleti hatékonyság gyengülése, a piacgazdasági normáktól eltérő kormányzati magatartás, valamint a gazdasági teljesítmény külső körülményektől függő hektikus változása.

Borsos áron is gyorsan elkapkodják a vevők a minilakásokat

2025. június 26. 10:39 | Portfolio

Borsos áron is gyorsan elkapkodják a vevők a minilakásokat

A minilakások iránt 2025-ben is élénk a kereslet, különösen a fővárosban és a nagyvárosokban. Ezek a kisebb alapterületű ingatlanok rendkívül keresettek, elsősorban befektetési célból, és az értékesítési idejük is jelentősen rövidebb a nagyobb ingatlanokénál – számolt be a Duna House.

Már a GDP is az esőt várja - az aszály tovább ronthatja az idei növekedést

2025. június 25. 16:00 | Braunmüller Lajos

Már a GDP is az esőt várja - az aszály tovább ronthatja az idei növekedést

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő két hét csapadékmennyisége nagyban befolyásolhatja az idei GDP-növekedést - amelyet az utóbbi hónapokban amúgy is egyre haloványabb várakozások öveznek. A napról napra súlyosbodó aszály komolyan fenyegeti a magyar mezőgazdaság idei teljesítményét, amely - az agrárium kis súlyának dacára - már a gazdasági növekedési kilátásokat is ronthatja. Az országos csapadékhiány és a tartós hőség különösen az alföldi területeken okoz jelentős károkat, miközben a mezőgazdasági területek mindössze 2-3 százalékát öntözik rendszeresen. A vetésszerkezetben jelentős szerepet játszó búza esetében is lehet mennyiségi csökkenés a mostani időjárás miatt, az igazi vesztes viszont a kukorica lehet. Ha nem jön érdemi eső két héten belül, a kukorica várható termésének fele is odaveszhet, amely már meglátszana az amúgy sem erős idei GDP-növekedési számokon is.

Tényleg szüksége van Magyarországnak még több bankautomatára?

2025. június 25. 13:40 | Müller András

Tényleg szüksége van Magyarországnak még több bankautomatára?

Egy nemrég elfogadott jogszabály szerint a magyarországi bankoknak 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, jövő év végéig pedig minden 500 fő feletti településen biztosítaniuk kell legalább egy bankautomata működését. Az MNB adatai alapján részletesebben megvizsgáltuk az ATM-helyzetet, hogy kiderüljön, szüksége van-e az országnak ennyi ATM-re. Spoiler alert: nincs.

A magas inflációt az az illúzió is hajtja, hogy még feszes a munkaerőpiac

2025. június 25. 12:11 | Tar Gábor

A magas inflációt az az illúzió is hajtja, hogy még feszes a munkaerőpiac

Idénre 1%-os gazdasági növekedést és 4,5%-os inflációt valószínűsít az ING Bank - derült ki a pénzintézet sajtótájékoztatóján, ahol Virovácz Péter, a bank vezető elemzője ismertette a hazai gazdaság rövidtávú kilátásaira vonatkozó előrejelzésüket. Virovácz Péter kiemelte: a magas inflációt az az illúzió is hajtja, hogy feszes a munkaerőpiac. Nincsenek nagyon durva  elbocsátási hullámok, inkább rejtett leépítések zajlanak, jegyezte meg. Az elemző nem számol azzal, hogy változna idén az alapkamat, illetve év végére 410-415 körüli euró/forint-árfolyamot vár.

Hamarosan indul Kapu Tibor, de vajon mennyire van rendben az űrállomás, ahová megérkezik?

2025. június 25. 07:00 | Pruzsinszki Bence

Hamarosan indul Kapu Tibor, de vajon mennyire van rendben az űrállomás, ahová megérkezik?

Sok várakozást követően után úgy néz ki, hogy hazánk második űrhajósa ma reggel fél kilenckor indulhat majd a Nemzetközi Űrállomásra, az Axiom Mission 4 keretei közt. A korábbi hetekben feszült figyelem övezte a NASA és két amerikai űrvállalat, az Axiom Space és a SpaceX által vezetett küldetést, ugyanis kezdetben időjárási körülmények, később pedig technikai gondok hátráltatták az űrhajósok indulását. A SpaceX Falcon-9 folyékony oxigéntartályának problémái után a Nemzetközi Űrállomás egyik moduljának szivárgása miatt kellett ismét elhalasztani a küldetést. Ugyan utóbbi nem újkeletű probléma, a jelenlegi helyzetben a NASA további vizsgálatok szükségességére hivatkozva mégis elnapolta az Ax-4 indítását. Cikkünkben összeszedtük, mit lehet tudni az ISS-t érintő szivárgási problémákról.

Irán újra bombázott, de Donald Trump közbelépett - Egyelőre kitart a lendület a tőzsdéken

2025. június 24. 19:11 | Portfolio

Irán újra bombázott, de Donald Trump közbelépett - Egyelőre kitart a lendület a tőzsdéken

Az ázsiai és az európai részvénypiacok is nagyot emelkedtek, miután Donald Trump bejelentette, hogy tűzszünet jön az Izrael és Irán közötti háborúban. Trump gratulált mindkét országnak, Izraelnek és Iránnak, hogy volt kitartásuk, bátorságuk és intelligenciájuk véget vetni annak, amit úgy kellene hívni, hogy a 12 napos háború. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy kedd hajnalban mindkét fél részéről támadásokról számoltak be, ráadásul a tűzszünet életbe lépése után is folynak a támadások. Ennek ellenére egyelőre kitart a lendület az európai részvénypiacokon, és az amerikai résvénypiacok is emelkedéssel nyitottak.

Dübörög a nagy állampapír-mutatvány, sok milliárd forint keresi a helyét

2025. június 24. 16:30 | Süle-Szigeti Bulcsú

Dübörög a nagy állampapír-mutatvány, sok milliárd forint keresi a helyét

Júniusban is folytatták a portfóliójuk átsúlyozását a lakossági befektetők, alig két hét alatt újabb 56 milliárd forintot vettek ki az inflációkövető állampapírokból, miközben az idei év két kedvencének tekinthető fix és bónusz állampapírok névértéken több mint 80 milliárdos növekedést könyvelhettek el. A heti értékesítési adatokból az is látszik, hogy mérsékelt a lakossági érdeklődés az állampapírok iránt, de ez nem meglepő, tekintve, hogy már korábban lecsengtek az új vásárlásokat elsődlegesen hajtó hatalmas állampapír-kifizetések.

Brutális áramfogyasztás Magyarországon: bármelyik pillanatban jöhet az újabb rekord

2025. június 24. 14:15 | Major András

Brutális áramfogyasztás Magyarországon: bármelyik pillanatban jöhet az újabb rekord

2025 eddigi legerősebb hőhulláma hatására hétfő este idén nyári csúcsára emelkedett a villamosenergia-felhasználás és az áramimport Magyarországon. A következő napokban a történelmi rekordot is megközelítheti a rendszerterhelés a hűtési igény erősödése miatt, az árampiacon pedig szélsőségesen magas árak alakulhatnak ki az esti időszakokra vonatkozóan. Mindez ismét aláhúzza az energiatárolók és terjedésük támogatásának fontosságát.

Itt az MNB kamatdöntése!

2025. június 24. 14:00 | Portfolio

Itt az MNB kamatdöntése!

Mai kamatdöntő ülésén változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank. A döntés megfelelt a várakozásoknak, ezzel immár kilencedik egymást követő alkalommal tartja szinten az alapkamatot a jegybank. A mai MNB-kommunikáció azonban így is tartogat izgalmakat.

Nyomás alatt az arany - Mit érdemes most csinálni?

2025. június 24. 13:00 | Portfolio

Nyomás alatt az arany - Mit érdemes most csinálni?

A rendkívül feszült hétvégi és hétfői események után hétfő este Donald Trump bejelentette, hogy tűzszüneti megállapodást kötött Irán és Izrael. Ennek hatására ralizni kezdtek a tőzsdék, zuhan az olaj, és az aranyat is adni kezdték a befektetők. Ugyan a tűzszünet csak alig néhány órát élt, de a piacokon továbbra is kitart a lendület és a nyugalom. Az arany mostani esésével ráadásul egy nagyon fontos támaszt szakított le, így megnéztük, hogy mire van most kilátás a nemesfém piacán.