Mohos Kristóf

Mohos Kristóf

Mohos Kristóf 2020 óta dolgozik részvényelemzőként a Portfoliónál, közgazdász mesterdiplomáját nemzetközi képzés keretein belül 2022-ben szerezte (summa cum laude). Munkája során elsősorban a legaktuálisabb részvénypiaci trendekkel és energetikai témákkal foglalkozik, illetve a fontosabb árupiaci termékekkel (például arany, urán, réz) és a kínai részvénypiaccal kapcsolatban publikál elemzéseket.
Cikkeinek a száma: 459
Még közel sincs vége a dollár gyengülésének – A profik szerint ebbe a 3 részvénybe kell fektetni

Még közel sincs vége a dollár gyengülésének – A profik szerint ebbe a 3 részvénybe kell fektetni


Rendkívül izgalmas heteket élünk a tőzsdéken, a vámháború újabb és újabb fejleményeire reagálva nagy csapkodások vannak a globális részvénypiacokon. Ebben a környezetben felértékelődik a profi elemzők és szakértők iránymutatása, és a Jefferies stratégái most meg is tették tétjeiket és elmondták, hogy szerintük mely részvényeket kell most venni. Mutatjuk a listát legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező részvényekről.

Itt a 2 részvény, amelyek a profik szerint nagy nyertesei lesznek a nukleáris fordulatnak

Itt a 2 részvény, amelyek a profik szerint nagy nyertesei lesznek a nukleáris fordulatnak

Donald Trump jóvoltából ismét fókuszba került egy izgalmas befektetési lehetőség, ami korábban az AI-narratíva meggyengülése miatt szorult a háttérbe: a nukleáris energiáról van szó. Az elnök egyik nagy célkitűzése, hogy az amerikai energiadominancia új korszakát indítsa el, aminek fontos pillére lesz az atomenergia. Mostani elemzésünkben megnézzük, hogy a nukleáris energiával kapcsolatos befektetési lehetőségek közül mit talál most izgalmasnak a Goldman Sachs elemzőcsapata.

Nagy izgalmak jöhetnek ennél az olcsó magyar részvénynél

Nagy izgalmak jöhetnek ennél az olcsó magyar részvénynél

Közel 9 százalékos osztalékhozam, emelkedő árfolyam és kitörés előtt álló grafikon, ráadásul még olcsó is – sok érv szól egy nagyon izgalmas magyar részvény mellett. De mielőtt rátenyerelnénk a Vétel gombra, van itt egy bökkenő: hamarosan történni fog egy olyan esemény, ami a múltbeli példák alapján nagyon kedvezőtlen folyamatokat is elindíthat a papírnál.

Olyan dolog készül Amerikában, amit a második világháború óta nem láttunk

Olyan dolog készül Amerikában, amit a második világháború óta nem láttunk

Donald Trump egyik legfontosabb választási ígérete volt, hogy az amerikai energiadominancia új korszakát indítja el és a világ energiaexportőrévé teszi az Egyesült Államokat. Ennek kulcsfontosságú lépése, hogy szabad utat enged a kereskedelmi nukleáris energiának és az atomerőmű-építéseknek, melyek közismerten rendívül lassú és drága folyamatok voltak mostanáig. A legfrissebb fejleményeket nézve úgy tűnik, hogy beváltja ígéretét az amerikai elnök, ez pedig egy olyan izgalmas befektetési lehetőséget teremt, amit sokan már temettek az elmúlt hónapokban.

Bejártuk a Mol pozsonyi olajfinomítóját – Izgalmas képeket mutatunk!

Bejártuk a Mol pozsonyi olajfinomítóját – Izgalmas képeket mutatunk!

A szlovákiai olajipar 130 éves jubileuma alkalmából lehetőségünk nyílt egy nemzetközi sajtóút keretein belül betekintést nyerni a Mol szlovákiai olajfinomítójának, a Slovnaftnak a működésébe. Az izgalmas képek mellett sok égető kérdésre is választ kaptunk a vállalat vezetőitől az ellátásbiztonsági aggályokkal kapcsolatban, de szóba kerültek az orosz leválás kihívásai és szűk keresztmetszetei is, ráadásul a Slonvaft "elődjéről", az 1895-ben alapult Apollo-ról is érdekes információkat tudtunk meg.

Lemaradtál az aranyról? Mutatunk egy befektetést, amibe még nem késő beszállni!

Lemaradtál az aranyról? Mutatunk egy befektetést, amibe még nem késő beszállni!

Rengeteg okot fel lehet sorolni amellett, hogy miért érdemes a mostani bizonytalan gazdasági és geopolitikai környezetben aranyba fektetni. Ebben nincs semmi új, ezt már rengetegen elmondták, mindenki tudja, az arany árfolyamán is meglátszik, újra történelmi csúcsközelben van a nemesfém jegyzése. A grafikonra ránézve sokan gondolhatják azt, hogy erről a vonatról már lemaradtak. Nos, ezt nem olyan könnyű megítélni, meg sem próbáljuk a mostani elemzésünkben. Maradva a vonatos analógiánál most inkább egy másik "szerelvényt" ajánlunk, ami az erős hátszél ellenére mintha az állomáson ragadt volna.

Olcsó részvényt mutattunk, elszállt az árfolyam – Itt az ideje eladni?

Olcsó részvényt mutattunk, elszállt az árfolyam – Itt az ideje eladni?

Kis túlzással ziccernek tűnt az idei év elején a lengyel részvénypiacba való befektetés: közeledő ukrajnai béke, brutális mennyiségű EU-s pénz és a vele járó gazdasági fejlődés, ráadásul kirívó olcsóság a vezető papíroknál. A ziccert gólra is váltottuk: a januárban kielemzett vállalat árfolyama több, mint 30 százalékot szárnyalt azóta. Most viszont elérkeztünk arra a pontra, amikor már nem tudnánk sziklaszilárd meggyőződéssel rátenyerelni a Vétel gombra, és - maradva a focis hasonlatnál - most inkább beállnánk védekezni, ha csak egy rövid időre is.

Ez a befektetés az aranynál is nagyobbat robbanhat – Mutatjuk, hogyan lehet beszállni!

Ez a befektetés az aranynál is nagyobbat robbanhat – Mutatjuk, hogyan lehet beszállni!

Egyre élesebb geopolitikai konfliktusok, elmérgesedő vámháború és rendszerszintű bizonytalanság, amit elsősorban Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan lépései okoznak - egy ilyen környezetben nem csoda, hogy előtérbe kerültek a menekülőeszközök a befektetéseknél, az arany gyorsan új történelmi csúcsra ugrott. Van viszont egy másik, az arany "kistestvérének" is mondott eszköz, ami ugyanúgy biztonságot kínál az extrém helyzetekben, ráadásul a szemünk előtt zajló gigatrendnek, a zöld átállásnak is az egyik zászlóshajója. Lehet még tovább fokozni: történelmi szemmel nézve nagyon olcsónak számít ez az eszköz az aranyhoz képest.

Izgalmas befektetési lehetőséget mutattunk - Most kilőtt az árfolyam!

Izgalmas befektetési lehetőséget mutattunk - Most kilőtt az árfolyam!

Még márciusban tettünk közzé egy elemzést, ahol egy olyan kritikus anyaggal foglalkoztunk, ami nélkül akár bajba is kerülhet az európai fegyverkezés, ennél fogva izgalmas befektetési lehetőségnek tartottuk a sztorit. Most meg is jött egy fontos jelzés, és valósággal kilőtt egy általunk figyelt részvény árfolyama.

Ide pakolták a pénzhegyeket a befektetőlegendák – Mutatjuk, mit kell venni

Ide pakolták a pénzhegyeket a befektetőlegendák – Mutatjuk, mit kell venni

A piaci szereplők mindig nagyon közelről figyelik, hogy hogyan rendezik át időről időre portfólióikat a már évtizedek óta a szakmában lévő, számos kisebb-nagyobb válságot átélt befektetési legendák. A Donald Trump elnöki lépései okán ránk szakadt rendszerszintű bizonytalanságban talán még inkább felértékelődik a "nagy öregek" iránymutatása, ennek apropóján most összegyűjtöttük a főbb üzeneteket, amiket Warren Buffett, Soros György, Ray Dalio és Michael Burry közvetített az első negyedévben a részvényvásárlásokon és eladásokon keresztül.

Komoly tervek a biogáz területén – Miért éri ez meg a Molnak?

Komoly tervek a biogáz területén – Miért éri ez meg a Molnak?

A régió vezető szereplőjévé tervez válni a Mol a biometán területén, ezzel kapcsolatban Horváth Ádámmal, a Mol csoport Downstream Új és Fenntartható Üzletágak igazgatójával készítettünk egy interjút. A vezető többek között a szabályozási és támogatói rendszer fókuszait részletezte, de szó volt a biometán-termelés költséghatékonyságának javításáról és a szűk keresztmetszetekről is, de a regionális terjeszkedésről és a beruházások megtérüléséről is beszélt.

Kiderült, melyik befektetésben lát most nagy fantáziát Warren Buffett

Kiderült, melyik befektetésben lát most nagy fantáziát Warren Buffett

Donald Trump amerikai elnök ténykedései miatt a 2025-ös vélhetően az egyik legizgalmasabb évként fog bekerülni a történelemkönyvekbe: látványosan mérgesedő viszony Kínával, erős ráhatás az orosz-ukrán háború rendezésére, na meg persze az általános vámbejelentések, amelyek rendszerszintű leolvadáshoz, majd meredek felpattanáshoz vezettek a világ tőzsdéin. Ebben az extrém bizonytalan miliőben rendkívül felértékelődik a már évtizedek óta a befektetési szakmában lévő, számos kisebb-nagyobb válságot és eufóriát átélt profi guruk iránymutatása. Ezért most megnézzük, hogy hogyan rendezte át portfólióját, milyen részvényeket vett és adott el a viharos első negyedévben az egyik legelismertebb befektetőlegendának, Warren Buffettnek a vállalata.

Váratlan fordulat a benzinárnál: kezdhetünk félni?

Váratlan fordulat a benzinárnál: kezdhetünk félni?

Bár az idei évet eddig meredeken zuhanó üzemanyagárak jellemezték, a legfrissebb nemzetközi fejleményeket látva nem kizárt, hogy eljött a fordulat a töltőállomásokon. Az egyre magasabb árakat nézve felmerül a fontos kérdés, hogy vajon drágának számít a magyar benzin a régiós mezőnyben? Cikkünkben arra is kitértünk, hogy van-e realitása a piaci szereplők által rendkívül károsnak és versenytorzítónak ítélt árstop-intézkedéseknek.

Úgy alakulhat át a pénzügyi rendszerünk, hogy nem ismerünk majd rá

Úgy alakulhat át a pénzügyi rendszerünk, hogy nem ismerünk majd rá

Rengeteg okot fel lehet sorolni a mostani bizonytalan makrogazdasági környezetben az arany mellett, ráadásul a Donald Trump amerikai elnök gerjesztette rendszerszintű bizonytalanság és a növekvő globális költségvetési hiányok mellett van egy nagyon izgalmas érv, amiről egyelőre kevesen beszélnek, de akár paradigmaváltó is lehet a nemesfém megítélése szempontjából – és nem mellékesen jelentős átalakulást hozhat a globális pénzügyi rendszerben. A fejlett világ pénzintézeteire vonatkozó szabályozások 2019-es változása alapján a legbiztonságosabb eszközök közé minősítették át az aranyat, 2025 júliusában pedig az USA is el fogja ismerni és be fogja építeni ezt a módosítást, ami hatalmas volumenű aranyvásárlást indíthat el a legnagyobb amerikai pénzintézeteknél. A Basel III szabályrendszer amerikai "változatának" módosítása várhatóan jelentősen növelni fogja az intézményi aranykeresletet, ezzel pedig tovább hajtja a már dübörgő aranypiaci ralit.

Rég nem látott dolog történt a benzinkutakon

Rég nem látott dolog történt a benzinkutakon

Az idei év egyelőre nagyon kedvezően alakul a hazai autósok számára, hiszen Donald Trump amerikai elnök vámintézkedéseinek és az OPEC-országok ténykedéseinek köszönhetően nagyot esett az olajár, a forint pedig remekül teljesít a dollárral szemben, ezek hatására valósággal bezuhant a benzin és a dízel ára a hazai kutakon. Van viszont egy érdekes mechanizmus, amire a nagy áresés közepette talán kevesen figyeltek fel: széles kilengések mentén december óta egyre jobban szűkült az árkülönbség a benzin és a dízel között, sőt, nemrég ez a különbség átfordult negatívba. Elemzésünkben utánajárunk, hogy mi áll a rég nem látott jelenség hátterében.

Olyan fordulat történhetett ma, aminek nagyon nem fognak örülni az autósok

Olyan fordulat történhetett ma, aminek nagyon nem fognak örülni az autósok

Bezuhanó olajár és erős forint: az elmúlt hetekben már jócskán 600 forint alatt tankolhattak az autósok a hazai benzinkutakon, sőt, a nemzetközi folyamatokat elnézve már az 550 forintos literenkénti ár sem tűnt egészen lehetetlennek. Ma viszont történt egy olyan bejelentés, ami alapjaiban írhatta át a kilátásokat a kőolaj és a dollár piacán is, és ha valóban megtörténik a trendfordulás, akkor bizony megint jöhetnek a 6-ossal kezdődő árak a kutakon. Ráadásul történt egy nagyon fontos fejlemény, ami a fentiektől teljesen független és a megugró nemzetközi olajárnál és az egyre erősebb dollárnál is sokkal nagyobb hatással lehet a hazai üzemanyagárakra.

Ez most nagyon összejött: magasan verte a várakozásokat a Mol

Ez most nagyon összejött: magasan verte a várakozásokat a Mol

Ma hajnalban közzétette a 2025. évi első negyedéves gyorsjelentését a Mol: a legfrissebb számok újfent azt mutatják, hogy az olajcég eredménye az orosz-ukrán háború kirobbanása okozta energiaválság előtti időknél magasabb szinten tudott stabilizálódni. A friss számok bár messze vannak azoktól az eredményektől, amiket a rendkívül magas energiaár-környezetben tudott hozni a társaság, azonban jóval a hosszú távú átlag felett sikerült zárni a negyedévet, ezzel az elemzőket is alaposan meglepve, különösen a Downstream tekintetében. Az összességében kedvezően alakuló működési környezetben az Upstream és a Downstream szegmensek szállították az eredmény oroszlánrészét. Hernádi Zsolt a gyorsjelentés kapcsán figyelmeztet: a továbbiakban is hasonló, zavaros és bizonytalan idők jöhetnek, és bár az idei üzleti évre kitűzött célok teljesítésében jó úton halad a társaság, de megnőttek a kockázatok.

Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP

Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP

A Portfolio Investment Day konferencia panelbeszélgetései során számos izgalmas témát érintettek a megívott vezetők és szakértők: többek között terítékre került, hogy a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben mikbe érdemes (és nem érdemes) befektetni, de arról is szó volt, hogy a magyar vállalkozói szféra hogyan éli meg a fokozódó vámháborút. Régiós részvények, ingatlanbefektetés, luxusipar vagy aranyba menekülés: melyik most a legjobb ötlet? Mikor és hogyan lesz 30 ezer forinton az OTP árfolyama? Csúcson is érdemes beszállni az aranyba?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.