Turzó Ádám Pál

Turzó Ádám Pál

elemző

Ádám a Portfolio-nál a pénzügy divízió tagjaként a pénzügyi informatika/fintech területért felelős elemzőként dolgozik, kiemelten foglalkozik a bankszektor digitalizációjával, az elektronikus fizetések jövőjével, a nemzetközi fintech trendekkel. 2016-ban Junior Prima díjat kapott. Az újságírás mellett a konferenciaszervezés tartalmi részében is aktívan részt vesz, valamint 4 évig címlapszerkesztőként hangolta össze a szerkesztőség munkáját. Előbb a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szociológia BA, majd a Közgazdaságtudományi Karán pénzügy mesterszakon szerzett diplomát.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 605
Egyedülállók a magyar oltási számok a nemzetközi rangsorban, de ennél még sokkal jobbak is lehetnénk

2021. március 13. 06:24 | Turzó Ádám Pál, Csiki Gergely

Egyedülállók a magyar oltási számok a nemzetközi rangsorban, de ennél még sokkal jobbak is lehetnénk

Több szempontból is rendkívüli a magyar oltási kampány nemzetközi összehasonlításban: bizonyos mutatókban Magyarország egyenesen élen jár, mint a népességarányos átoltottság, miközben más mutatók a rendszer árnyoldalait mutatják be. A már beérkezett vakcinákat alacsony arányban használtuk fel, csakhogy a kínai és orosz vakcinák miatt mi sokkal több vakcinával rendelkezünk, és ezeket ráadásul egy hétig tart feloldani. Amikor viszont már beadhatnánk, a rendszer korlátaira is fény derül.

Ragályosabb és cselesebb a dél-afrikai koronavírus mutáns, amely Magyarországra is megérkezett

2021. március 07. 13:41 | Turzó Ádám Pál

Ragályosabb és cselesebb a dél-afrikai koronavírus mutáns, amely Magyarországra is megérkezett

Tavaly ősszel fedezték fel, december közepén hivatalosan is bejelentették a dél-afrikai mutáns koronavírus létezését, mely egy hete már Magyarországon is megjelent. A brit mutánshoz hasonlóan ragályosabb, de ezen felül a vakcinákkal és a természetesen szerzett immunitással szemben ellenállób virúsvariáns már lassan 50 országban van jelen, és úgy néz ki, alaposan átírja a korábbi járványügyi modelleket. A nyájimmunitás elérése is nehezebb lesz úgy, hogy a mutánsokkal is meg kell küzdenünk. Mutatjuk, mit érdemes tudni a dél-afrikai mutánsról.

Filléres csomaggal köszönt be az új fintech sztár Magyarországra

2021. február 20. 11:00 | Turzó Ádám Pál

Filléres csomaggal köszönt be az új fintech sztár Magyarországra

A ZEN pénzforgalmi szolgáltatásokat kínáló lengyel fintech startup bejelentette hivatalos indulását Magyarországon. A fintech értékajánlata hasonlít a már több milliónyi felhasználót bezsákoló korábbi fintech úttörőkéhez, de egy sor olyan feature-rel is operálnak, amelyeket eddig más szolgáltatóknál nem láttunk. Havi 1-5 euróért komoly, akár 15 százalékos cashbacket adnak, és a kisebb előfizetésben is már több hasznos funkciót kaphatunk, ha szeretünk online vásárolni. Megnéztük a cég hátterét és alapításának körülményeit, előzményeit is.

Élesítés előtt a magyar digitális oltásigazolás, de még mindig sok minden változhat a háttérben

2021. február 15. 09:01 | Turzó Ádám Pál

Élesítés előtt a magyar digitális oltásigazolás, de még mindig sok minden változhat a háttérben

A kormány oltásigazolást vezet be, a magyar digitális okmány gyakorlatilag elkészült, élesítés előtt áll, és mint a pénteki közlönyben megjelent, márciusban kezdik meg az első védettségi igazolásokat plasztikos és digitális verzióban kiadni. A magyar verzióhoz képest több funkcióra használható észt digitális oltásigazolási platformról pedig úgy értesültünk, Magyarország egyelőre nem is teszteli a megoldást, mindössze csak meghallgatták az észteket, és vizsgálják az együttműködés lehetőségét. Ez a nemzetközi színtéren is jó esélyekkel induló rendszer képes a teljes oltási kampányról naprakész jelentéseket készíteni, a gyártótól a beoltott betegig feltörhetetlenül leköveti az összes ampullányi vakcinát.

A magyar újranyitást is veszélybe sodorhatja az itthon is megjelent brit mutáns - Mit tudunk a szuperfertőző koronavírusról?

2021. február 10. 06:10 | Turzó Ádám Pál

A magyar újranyitást is veszélybe sodorhatja az itthon is megjelent brit mutáns - Mit tudunk a szuperfertőző koronavírusról?

A múlt hét végén a kormány bejelentette határozottnak tűnő, két szakaszos újranyitási tervét, pénteken azonban Orbán Viktor és Gulyás Gergely is kibiggyesztett a tervre egy kérdőjelet. A miniszterelnök pénteken a járványhelyzet romlásáról számolt be, Gulyás Gergely pedig kijelentette, a harmadik járványhullám veszélye közvetlen, az oltóanyagok hatékonyak, de a terjedése gyorsabb a mutánsnak. Kedden Müller Cecília országos tisztifőorvos elárulta: a brit mutánst 24 esetben már Magyarországon is kimutatták. Megnéztük, mennyire veszélyes a szóban forgó brit „szupervírus”, hogyan alakulhatott ki, hogyan terjedt szét a világban és keresztbe tehet-e a magyar újranyitási tervnek.

Itt a kormány döntése: változik az értékbecslés, jönnek az olcsóbb és gyorsabb lakáshitelek

2021. február 03. 13:20 | Turzó Ádám Pál

Itt a kormány döntése: változik az értékbecslés, jönnek az olcsóbb és gyorsabb lakáshitelek

A keddi közlönyben megjelent az a pénzügyminisztériumi rendeletmódosítás, amely lehetővé teszi a statisztikai alapú ingatlan-értékbecslést, ez pedig gyorsabb hitelügyintézést, több tízezer forintos megtakarítást jelenthet a banki ügyfeleknek. Egyetlen szépséghibája, hogy a lakásérték 80%-a helyett annak 60%-áig lehet majd eladósodni vele.

Történelmi IT-fúzió és digitális újítások - Elárulták a bankok, mire készülnek idén

2021. február 03. 06:10 | Turzó Ádám Pál

Történelmi IT-fúzió és digitális újítások - Elárulták a bankok, mire készülnek idén

Digitális hitelek, szelfis azonosítás, folyamatautomatizáció robotokkal, mesterséges intelligencia és felhő, Apple Pay és Google Pay - néhány azok közül a fejlesztések és technológiák közül, amelyek bevezetését, használatba vételét 2021-ben tervezi a bankszektor. Kilenc bank válaszolt IT-körképünkre, melyből többek között az is kiderült, a Magyar Bankholding, azaz a "szuperbank" három tagbankjánál (BB, MKB, Takarék) elindult a fúziós lépések informatikai előkészítése, mely a következő évek egyik legnagyobb banki IT-feladata lehet.

Hiába lett kötelező, nem minden boltban fizethetünk készpénzmentesen Magyarországon

2021. január 08. 06:10 | Turzó Ádám Pál

Hiába lett kötelező, nem minden boltban fizethetünk készpénzmentesen Magyarországon

2021. január elsejétől kezdve az online pénztárgépet üzemeltető kereskedőknek legalább egy elektronikus fizetési megoldást biztosítaniuk kell a vásárlóik részére, azaz vagy bankkártyát kell elfogadniuk, vagy azonnali átutalást kell fogadniuk a kasszáknál. A gyakorlatban azonban úgy tapasztaltuk, még sok olyan kereskedő van, amely nem teljesíti az elvárást. Publikus adat azonban egyelőre közelítőleg sincs arról, hány kereskedő vezette be vagy mulasztotta el bevezetni az elektronikus fizetést.

Szép csendben lépett a kormány: digitális ugrás jön a bankolásban Magyarországon

2021. január 07. 06:25 | Turzó Ádám Pál

Szép csendben lépett a kormány: digitális ugrás jön a bankolásban Magyarországon

Varga Mihály november végén hatpontos, a digitális bankolást támogató javaslatcsomagot jelentett be, a munka pedig azonnal el is indult, hogy ezeket a gyakorlatban is mielőbb alkalmazhassuk: a jogszabályi változások a javaslatok egy részénél már meg is történtek, és egy „bónusz”, a bankok által szintén támogatott intézkedésre is sor került. Például a jogszabályi keretek már adottak ahhoz, hogy netbankokban, mobilbankokban a korábbinál sokkal több ügyet intézhessünk el, a családtámogatásokat  elejétől a végéig digitálisan tudjuk igénybe venni, kialakítás alatt áll az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, digitálissá és olcsóbbá válhat az ingatlanok értékbecslése.

Így lettem majdnem milliomos bitcoinból, de aztán mégsem

2020. november 29. 17:00 | Turzó Ádám Pál

Így lettem majdnem milliomos bitcoinból, de aztán mégsem

Hét évvel ezelőtt kaptam egy darab papírt, amiről nem tudtam, mennyit érhet. A kis papír ugyanis egy cold storage bitcoin tárca volt, és az egyik legnagyobb magyar bitcoin-gurutól kaptam, aki azt mondta, nem tudja, van-e benne bitcoin. Én sem tudtam, de a héten végül pontot tettem a történet végére.

Már a felhőbe készülnek a magyar bankok, de a nagy rendszercserék ideje még nem jött el

2020. november 27. 14:00 | Turzó Ádám Pál

Már a felhőbe készülnek a magyar bankok, de a nagy rendszercserék ideje még nem jött el

A bankok legacy IT-rendszerei még bőven alkalmasak arra, hogy csere helyett új eszközökkel és technológiákkal modernizálva még évekig gyorsan és hibamentesen kiszolgálják a banki üzletmenetet. A következő években a bankok folyamatosan építik ki a felhő-képességeiket, a cloud native trend és a konténerizáció hatékonyabb működést, rugalmas skálázhatóságot hozhat nekik - véli Kovach Anton, a Shiwaforce alapító-vezérigazgatója, akivel a COVID-hatásról, a banki IT-feladatok kiszervezéséről is beszélgettünk.

Az OTP elárulta, hogyan küzdenek a világjárvánnyal és a hackerekkel

2020. november 26. 12:30 | Turzó Ádám Pál

Az OTP elárulta, hogyan küzdenek a világjárvánnyal és a hackerekkel

Önálló kontaktkutatás, saját „operatív törzs", OTP-s tisztifőorvos, állandó tesztelés – csak néhány intézkedés azok közül, amelyekkel a pénzintézet a járvány negatív hatásait próbálja meg kivédeni. Ez persze nem olcsó mulatság: Magyarországon eddig több mint egymilliárd forintot fordítottak a közvetlen járványvédekezésre, a bankcsoport egészét tekintve pedig még magasabb ez az összeg. Mindeközben a bank az elmúlt hónapokban új típusú és mértékű kibertámadásokat ver vissza, az utóbbi négy hónapban a bank kibervédelmi központja közel 1000 behatolási kísérletet akadályozott meg. Az OTP Bank informatika- és bankbiztonsági ügyvezető igazgatójával, Bucsek Gáborral beszélgettünk minderről.

Az MKB elárulta, mire volt jó az új alaprendszer és az agilis szervezet a koronavírus idején

2020. november 11. 08:02 | Turzó Ádám Pál

Az MKB elárulta, mire volt jó az új alaprendszer és az agilis szervezet a koronavírus idején

A COVID-járvány berobbanásakor az MKB modern alaprendszerével könnyebb volt az átállás a digitális, home office működésre, és az új fejlesztések is gyorsabban haladtak, ugyanakkor a banki szervezet már folyamatban lévő agilis transzformációja is nagy szerepet játszott abban, hogy az egyik napról a másikra tömegesen megjelenő ügyféligényekre gyors válaszokat adjon a bank. A bank üzleti és IT-területei közötti együttműködésről, a bank digitális fejlesztéseiről, a PSD2-ben rejlő lehetőségekről beszélgettünk Pereczes Jánossal és Koczka Dániellel, akik azt is elárulták, az MKB új alaprendszere akár a bankholdingos házasságból összeálló szuperbankot is kiszolgálhatná.

Nagyot fordult a világ a fintech vállalatokkal: az innováció kőkemény üzleti kérdés lett

2020. november 04. 08:00 | Turzó Ádám Pál

Nagyot fordult a világ a fintech vállalatokkal: az innováció kőkemény üzleti kérdés lett

Megváltozott a világ, a fejlesztési technológiák, a platformok, a bigtech vállalatok és a fintech kihívók átformálták a pénzügyi IT-cégek működését. Az innováció a fintech piacon ma már nem csupán technológiai kérdés: az üzleti know-how ismerete ugyanúgy elengedhetetlen része a termékfejlesztésnek, mint a leginkább up-to-date technológiák alkalmazása. A fintech szervezetekben dolgozó tehetségek megtalálása, megtartása és menedzselése szintén embert próbáló feladat, a témáról Csorba Gyulával, a Dorsum stratégiai igazgatójával és vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk, aki idén az IVSZ az év menedzsere Gyurós Tibor-díjat is kiérdemelte.

A digitalizáció globális versenyt hoz a bankszektorban: fintech-kihívók rabolhatják ki a banki széfeket

2020. november 03. 07:00 | Turzó Ádám Pál

A digitalizáció globális versenyt hoz a bankszektorban: fintech-kihívók rabolhatják ki a banki széfeket

Már több mint 150 kihívó bank működik a világban, amelyek a teljes pénzügyi szolgáltatás portfóliót lefedve, gyökeresen új működési modellben versengenek a banki ügyfelekért. Sokkal alacsonyabb operációs költséggel és lényegesen hatékonyabb és gyorsabb ügyfélszerzési folyamattal, radikálisan új termék-megközelítésekkel támadják a bankok piacát. A COVID-járvány momentumot teremtett a bankoknak és nagyvállalatoknak arra, hogy átgondolják a piaci tevékenységüket és a működésüket, a hosszú távú jövőjüket. November 5-én a digitális bankolás nemzetközi trendjeiről, a SIBOS fintech-konferencián felvetett témákról tartunk online konferenciát, ahol Strén Gábor, a Microsoft Magyarország pénzügyi szektor ügyféligazgatója is elmondja véleményét a globális bankszektorban zajló trendekről. A szakemberrel az eseményen várható témák kapcsán beszélgettünk.

Elindult a nyílt bankolás Magyarországon, hova jutottunk egy év alatt?

2020. október 31. 17:12 | Turzó Ádám Pál

Elindult a nyílt bankolás Magyarországon, hova jutottunk egy év alatt?

Már több mint egy éve éles a PSD2, vagyis az új pénzforgalmi irányelv Magyarországon, ami a „nyílt bankolás” időszakát hivatott elhozni. Az európai szintű szabályozás célja, hogy a fintechek és bankok, illetve a bankok egymás közötti technológiai és üzleti kapcsolódási kockázatait kezelje, egyidejűleg kinyissa a versenyt a szereplők között. Banki körképet készítettünk arról, mi történt a területen az elmúlt bő egy évben, milyen szolgáltatásokat indítottak el azóta a bankok a területen.

Magyarország 5G-s digitális központja jött létre a győri egyetemen

2020. október 20. 10:00 | Turzó Ádám Pál

Magyarország 5G-s digitális központja jött létre a győri egyetemen

A Széchenyi István Egyetem bázisán létrejött Digitális Fejlesztési Központ fő tevékenységi területe a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzése, kiemelt fókuszában az 5G technológiával. Az autonóm járműrendszerek fejlesztése és az országban egyedülálló európai színvonalú méréstechnikával vizsgálják a technológiában rejlő lehetőségeket. Mindemellett a központnak kiemelt szerepe van abban, hogy az 5G-vel kapcsolatos félelmeket eloszlassa, az álhírekből táplálkozó konteókat megcáfolja. Wersényi Györggyel, a Széchenyi Egyetem dékánjával beszélgettünk minderről.

Csányi Péter: brutálisan nő a készpénzállomány Magyarországon, azonnali lépésekre van szükség

2020. október 14. 08:35 | Turzó Ádám Pál

Csányi Péter: brutálisan nő a készpénzállomány Magyarországon, azonnali lépésekre van szükség

A bankszektor digitalizációs javaslatcsomagjából több fontos intézkedés várat még magára: ilyen a lakossági tranzakciós illeték kérdésének kezelése, az e-ügyintézési törvényben rögzített szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása vagy éppen a jelzáloghitelek folyósításánál szükséges közjegyzői közreműködés egyszerűsítése. A készpénz társadalmi költsége évente több száz milliárd forintra tehető, ezért szükség lenne a havi kétszeri díjmentes készpénzfelvétel megszüntetésére, készpénzhasználati limitek bevezetésére – véli Csányi Péter, az OTP Bank digitális értékesítésért és fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az egész bankszektor érdeke, hogy a mobilfizetési megoldások elterjedjenek, ezért is fejlesztett az OTP egy más bankok számára is nyitott mobilfizetési megoldást.

Részletes keresés
Holdblog

Forradalom a konnektorban

Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Kasza Elliott-tal

Comcast Corporation - elemzés

Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10