Turzó Ádám Pál

Turzó Ádám Pál

elemző

Ádám a Portfolio-nál a pénzügy divízió tagjaként a pénzügyi informatika/fintech területért felelős elemzőként dolgozik, kiemelten foglalkozik a bankszektor digitalizációjával, az elektronikus fizetések jövőjével, a nemzetközi fintech trendekkel. 2016-ban Junior Prima díjat kapott. Az újságírás mellett a konferenciaszervezés tartalmi részében is aktívan részt vesz, valamint 4 évig címlapszerkesztőként hangolta össze a szerkesztőség munkáját. Előbb a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szociológia BA, majd a Közgazdaságtudományi Karán pénzügy mesterszakon szerzett diplomát.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 595
Sosem volt még ilyen fontos a készpénzmentes fizetés - Mire jó a bankok új rendszere?

2020. április 06. 10:43 | Turzó Ádám Pál

Sosem volt még ilyen fontos a készpénzmentes fizetés - Mire jó a bankok új rendszere?

A készpénzmentes fizetési megoldások segíthetnek lassítani a koronavírus járványt, hiszen számos tanulmány szerint a készpénz is hordozója lehet a vírusnak. Szerencsére a hazai bankok éppen azelőtt indítottak el egy vadiúj, világverő készpénzmentes infrastruktúrát, hogy a koronavírus járvány itthon is megjelent. Megnéztük, milyen területen tudja kiváltani a készpénzt az azonnali fizetési rendszer már most, illetve a közeljövőben.

Végigsöpör a koronavírus a magyar IT-szektoron - Mi lesz az informatikusok sorsa?

2020. március 26. 11:01 | Turzó Ádám Pál

Végigsöpör a koronavírus a magyar IT-szektoron - Mi lesz az informatikusok sorsa?

A globális válság első hatásait már most érzik a hazai IT-vállalatok: van, ahol ez jelentős extra terhelés, megrendelések formájában jelentkezik, de több piaci szereplő arról számolt be, az ügyfeleik bizonytalansága is érzékelhető már. A szektor zökkenőmentesen állt át szinte teljes home office működésre, a gondot inkább az jelentheti számukra, ha elhúzódik a válság, lesz-e elég megrendelésük. Ugyanakkor úgy néz ki, az alkalmazottaikat megtartva tervezik átvészelni a következő nehéz időszakot. Ha a válság nem csitul el egy-két hónapon belül, akkor főleg a kisebb IT-vállalkozásoknak jelenthet majd gondot, hogy a csökkenő bevételek miatt kifogynak a tartalékokból, és fizetési problémákkal szembesülnek, elbocsátásokra kényszerülnek.

2020. március 20. 17:43 | Turzó Ádám Pál

A koronavírust is megfékezheti az app, amit egy magyar cég fejleszt

Mobilappot fejleszt egy magyar csapat, amely megmondja, hogy találkoztunk-e koronavírusos beteggel az elmúlt 14 napban, mikor, mennyire volt közel hozzánk és mennyi ideig tartózkodtunk egymás közelében – jelentette be a szóban forgó cég alapítója. A cég az app elindításához egészségügyi szervezet partnert keres, akár a WHO-nak is odaadnák a nyílt forráskódú fejlesztésüket, mely már jövő hétre elkészülhet.

Kinek van igaza, a boltfosztogató pánikolóknak vagy a miattuk háborgóknak?

2020. március 20. 15:05 | Turzó Ádám Pál

Kinek van igaza, a boltfosztogató pánikolóknak vagy a miattuk háborgóknak?

„Minek fosztják ki a boltokat a hülye pánikolók? Én nem vagyok ilyen retardált, a boltokban úgyis lesz kaja, majd ha elfogy, veszek!” – hirdetik büszkén a gondolatot százak és ezrek Facebookon, baráti beszélgetésekben, osztják és likeolják a „pánikolókat” ekéző mémeket, trash influencerek mennek nagyot ezzel. A másik végletet pedig azok jelentik, akik kartonszám pakolják a lisztet, UHT tejet, az 5 literes olajat a kosárba, fagyasztják a féldisznókat, és nem gondolnak sem másra, sem azokra, akik a boltokban vért izzadnak. De felejtsük már el, hogy mindenki retteg és pánikol: sokan azért vásárolnak be hetekre előre, hogy ne kelljen boltba járniuk kétnaponta. Mert ez lenne a lényeg: aki teheti, maradjon otthon!

Vadiúj készpénzgyilkos fegyvereken dolgoznak egyes magyar bankok

2020. március 06. 05:51 | Turzó Ádám Pál

Vadiúj készpénzgyilkos fegyvereken dolgoznak egyes magyar bankok

Hamarosan, azaz akár heteken, hónapokon belül sorra új fizetési megoldásokkal jelenhetnek meg a bankok, az új megoldások a hétfőn elstartolt azonnali fizetési rendszerre épülnek. A QR-kódos pénzküldés mellett több bank tervezi az indulást a fizetési kérelemmel is. A hazai bankok valódi fintech-képességekre tehetnek szert, melyek nem csak egy-egy szolgáltatónál, elszigetelten működnek, hanem a bankrendszer egészében, az összes banki ügyfél között.

Néhány órán belül élesítik Magyarország készpénzgyilkos rendszerét

2020. február 29. 16:50 | Turzó Ádám Pál

Néhány órán belül élesítik Magyarország készpénzgyilkos rendszerét

Alig néhány órán belül, hétfőn nulla óra nulla perckor elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, ezzel egy új korszakba lépünk az elektronikus fizetések területén. Már az induláskor több újdonságra számíthatunk, de a legütősebb innovációk és készpénzgyilkos megoldások később várhatóak, összeszedtük, mi mindenre lehet jó az új rendszer.

Indul az instant fizetés Magyarországon, itt vannak a részletek

2020. február 28. 10:28 | Turzó Ádám Pál

Indul az instant fizetés Magyarországon, itt vannak a részletek

Hétfőn éjjel elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, a központi infrastruktúrát kiépítő és működtető Giro és az MNB is készen áll, a tesztek alapján a bankok is felkészültek az indulásra - árulta el lapunknak Selmeczi-Kovács Zsolt, a Giro Zrt. vezérigazgatója. A rendszerhez nemcsak bankok, hanem más cégek, például közműszolgáltatók is kapcsolódhatnak majd akár közvetlenül, akár a Giro adatfeldolgozási szolgáltatásán keresztül. Annak is látnák értelmét, hogy külföldi példákhoz hasonlóan egy egységes mobilfizetési megoldás jöjjön létre az azonnali rendszerre. Az éjszakai és a napközbeni átutalási rendszer sorsáról, a projekt költségeiről és a fintechek előtt nyitva álló lehetőségekről is kérdeztük a szakembert.

Örökre eltűnhet a készpénz az életünkből, ha bejön a svédek új mesterterve

2020. február 21. 12:25 | Turzó Ádám Pál

Örökre eltűnhet a készpénz az életünkből, ha bejön a svédek új mesterterve

A svéd jegybank szerdán elkezdte tesztelni a világ első digitális jegybankpénzét, az e-koronát – jelentette be a központi bank. Ha egyszer élesben is bevezetik, az e-korona hétköznapi fizetési tranzakciók elszámoló egysége lesz, úgy küldhetik egymás között az emberek, akár egy smst. Az új pénzhez a bitcoin révén ismertté vált megosztott főkönyvi technológiát használják a svédek.  Az e-korona újdonsága azonban nem ebben áll: a Riksbank évszázados tabut döntene le azzal, hogy nem fizikai, azaz dematerializált pénzt bocsát ki. Elmagyarázzuk, miért olyan nagy dolog ez.

Új területen hódít az egyik magyar fintech sikersztori

2020. február 04. 10:15 | Turzó Ádám Pál

Új területen hódít az egyik magyar fintech sikersztori

A fintech forradalom - ugyan a mindennapi bankoláshoz képest pár éves késéssel - de elindult a vagyonkezelési, privátbanki szegmensben is, nagy piaci átalakulásra számíthatunk. A következő öt évben az inkumbenseknek bőven meggyűlhet a bajuk a bigtechekkel is.  Nyugat-Európában és Amerikában már mainstreammé válik a környezettudatos befektetés (ESG), míg Magyarországon legfeljebb csak a fiatalabb generációt érdekli ez a téma. A daily banking teljesen személytelenné vált, de a privátbanki világban még messze nem ezt látni, ezért olyan digitális kommunikációs csatornákra van szükség, amelyek a személyes és a digitális kiszolgálást ötvözik. Rokob Imrével, a Dorsum üzletfejlesztési igazgatójával, és Fischer Bálinttal, a Dorsum  innovációs vezetőjével beszélgettünk.

Totális készpénzháború és szuperolcsó bankszámlák jöhetnek, ha a kormány enged

2020. január 29. 05:55 | Turzó Ádám Pál

Totális készpénzháború és szuperolcsó bankszámlák jöhetnek, ha a kormány enged

Elkészültek a bankok az azonnali fizetési rendszerhez igazodó olcsó számlacsomagjaikkal, azonban úgy szeretnék ezeket bevezetni, hogy legalább alapesetben ne bukjanak a szolgáltatáson. Ezért a lakossági tranzakciós illeték és az ingyenes készpénzfelvétel terhének csökkentéséről tárgyalnak a Pénzügyminisztériummal. A lakossági elektronikus átutalások illetékének kivezetése durván 13 milliárd forintos költségvetési kiesést jelentene, de hozzájárulhat a drága készpézhasználat csökkentéséhez. A kormány nem szívesen nyúl a tökéletes adóbeszedő-gépezethez, amellyel úgy juttat évi közel 230 milliárdot a költségvetésbe, hogy azt a bankok szedik be helyette. Pedig ezen bukhat el a készpénz elleni háború.

Robotok álltak munkába a legnagyobb magyar biztosítónál, 12-szer gyorsabbak az embernél

2020. január 24. 11:00 | Turzó Ádám Pál

Robotok álltak munkába a legnagyobb magyar biztosítónál, 12-szer gyorsabbak az embernél

A legnagyobb hazai nem-élet biztosítónál, vagyis az Allianznál már a mindennapok része, hogy az alkalmazottak robotokkal dolgoznak együtt, akik pontosan ugyanazt csinálják, mint amit ők. Amit az ember 4 perc alatt végez el, azt a robot 20 másodperc alatt befejezi, és az alkalmazottak ezt ma már el is fogadják. Ugyanakkor a biztosító digitalizációs startégiája nem csak erről szól: az elektronikus termékcsaládok kialakítása, a kárrendezés és a kárbejelentés digitalizációja, a papírmentesítés, a kiberbiztonság megerősítése mind ide tartozik, ráadásul a világ egyre inkább elmozdul a belső hálózatok által uralt működésből a cloud alapú működés irányába - véli Végh István, az Allianz informatikáért felelős vezérigazgató-helyettese.

Egyetlen húzással blockchainre vált egy pici ország teljes pénzügyi rendszere

2020. január 22. 15:40 | Turzó Ádám Pál

Egyetlen húzással blockchainre vált egy pici ország teljes pénzügyi rendszere

Egy ázsiai léptékben kicsi, nem túl régi és nem túl fejlett pénzügyi kultúrával, de progresszív szabályozókkal  rendelkező országban, Kambodzsában épp most vezetnek be egy blockchain technológiával működő fizetési rendszert, amely az országban már a 2016-ban elindított azonnali fizetési rendszert egészít ki. A magas készpénzhasználattal és a bankkapcsolattal nem rendelkezők magas arányával küzdő ország egy hatalmas ugrással igyekszik ledolgozni lemaradását. Minderről a kambodzsai jegybank alelnökével és főigazgatójával, Serey Cheával beszélgettünk, aki az MNB Lámfalussy-konferenciájára látogatott el Magyarországra.

2020. január 12. 09:00 | Turzó Ádám Pál

Itt a lista, mennyit kaszálhatsz Orbán Viktor új tervével

Ha megvalósul Orbán Viktor csütörtökön bejelentett terve, és a háromgyerekes anyák szja-mentességet kapnak életük végéig, az azt jelenti, hogy bármit is dolgoznak, többmilliós adómegtakarítást élvezhetnek. De nagyon nem mindegy, hogy mekkora keresettel rendelkezik, melyik szektorban dolgozik az anya: egy teljes munkaidős közmunkás anyánál például a pénzügyi szektorban dolgozó anyák 8-szor több adómegtakarítást kaphatnak.

Fontos változás jön, minden magyar banki ügyfél levelet kap róla

2019. december 29. 10:01 | Turzó Ádám Pál

Fontos változás jön, minden magyar banki ügyfél levelet kap róla

Január végéig minden banki ügyfél tételes kimutatást kap arról, miért és mennyi pénzt fizetett bankszámlához kapcsolódó szolgálatatásokért az elmúlt öt hónapban, és ezentúl minden év elején számíthatunk majd a részletes éves kimutatásra. Elképzelhető, hogy a rájuk zúduló transzparencia miatt lesznek, akik bankot váltanak majd.

2019. december 20. 06:10 | Turzó Ádám Pál

Feltűnt négy magyar cég, amely felforgatná, amit a bankolásról eddig gondoltál

Szeptemberben életbe lépett a PSD2-es szabályozás azon része is, amely a banki adatvagyont megnyitja külső szolgáltatók, fintech cégek előtt.  Itthon négy erre feljogosító engedélyt adott ki az MNB, mi pedig megkerestük ezeket a cégeket, mikor indulhatnak el a szolgáltatásukkal, és mennyire készültek fel a bankok a fogadásukra. Az MNB fokozott figyelmet és ellenőrzéseket ígér a területen, és azt is megtudtuk tőlük, hogy hamarosan újabb fejlemény várható a PSD2-es erős ügyfélhitelesítés ügyében is.

Hamarosan nemzetközi fintech újítás érkezik Magyarországra

2019. december 19. 06:10 | Turzó Ádám Pál

Hamarosan nemzetközi fintech újítás érkezik Magyarországra

Az Ersténél a lánglelkű, de még az ötlet fázisánál tartó zsenik helyett érettebb stádiumban lévő, értékelhető referenciával rendelkező fintech partnereket keresnek, akikre európai, globális szinten vadásznak. Már van is olyan cég, amelyikkel rövid időn belül együttműködést indítanak el - árulta el Bek-Balla László, az Erste Bank Digitális Csatornák és Contact Center vezetője. A külső innovátorok felkutatásában Simó György, a Day One Capital ügyvezető partnere segített a banknak, aki szerint a jó ötlet határokon túl is létezik, a növekedési elvárásokhoz pedig a hazai piac nem elég nagy. Azt is megtudtuk, a bank az új generációs, nyílt platformú net- és mobilbankját, a George-ot 2020 második felében vezeti be itthon.

Ilyet még nem láttunk: brutálisan megugrottak az online fizetések

2019. december 16. 16:54 | Turzó Ádám Pál

Ilyet még nem láttunk: brutálisan megugrottak az online fizetések

Az idei harmadik negyedévben éves alapon 60 százalékkal nőtt az online kártyás vásárlási forgalom, a negyedévben már közel 470 milliárd forintot hagytunk ott az e-boltokban. Pedig a novemberi black friday, és a karácsonyi szezon miatt erős utolsó negyedév még ennél is nagyobb növekedést hozhat. Az MNB egyik elejtett mondatából arra is következtethetünk: a boltokban üzemelő POS-terminálok valójában nem mind "eltűnnek", hanem csak külföldi szolgáltatók termináljai lépnek a helyükbe.

A kormány egyetlen húzása miatt fulladozik a készpénzben Magyarország

2019. december 07. 05:50 | Turzó Ádám Pál

A kormány egyetlen húzása miatt fulladozik a készpénzben Magyarország

Az IMF elemzése szerint a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése miatt jelentős mértékben nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány, évente mintegy 100 ezer forinttal nőtt az egy főre jutó készpénz iránti kereslet az intézkedés hatására. A készpénzállomány növekedését ugyanakkor az utóbbi években a szürkegazdaság felszámolását célzó intézkedések, az online pénztárgépek bevezetése és az elektronikus számlázás  valamelyest lassította. Megállapítják azt is, határozott szabályozói lépések híján a készpénz elektronikus alternatívái nem nyerhetnek gyorsan teret, és kíváncsian várják, a 20 ezer forint alatti tranzakciók tranzakciós illeték mentességének hatását.

Hatalmas lehetőség előtt állunk: a digitális gazdaság hozhatja el Magyarország felemelkedését

2019. november 07. 11:31 | Turzó Ádám Pál

Hatalmas lehetőség előtt állunk: a digitális gazdaság hozhatja el Magyarország felemelkedését

A digitális gazdaság ma a magyar gazdaság hozzáadott-érték teremtésének 20 százalékát adja, és ez 2023-ra 25 százalékra nőhet - derül ki az IVSZ és a Microsoft friss kutatásásból, melynek eredményeiről Laufer Tamás IVSZ-elnökkel beszélgettünk. Ma Magyarországon majdnem 500 ezer olyan munkavállaló dolgozik, akinek nap mint nap digitalizációs eszközöket kell használniuk a munkájuk során, de kb. 8-10 éven belül 1,5 millióra nőhet a számuk. Mindezek miatt különösen fontos, hogy a lakosság digitális kompetenciáit fejlesszük, a nagyvállalalti és a kkv-szektort a munkaerő továbbképzésére ösztönözzük - véli a szakember.

2019. november 04. 11:15 | Turzó Ádám Pál

Kiberbiztonsági területen készül nagy dobásra az OTT-ONE

Az OTT-ONE Nyrt. új területen terjeszkedik, a kiberbiztonsági megoldások piacát is megcélozták három új fejlesztéssel: egy blockchaines bűnjelkezelő megoldással, egy titkosított adattárolóval és egy úgynevezett okosrelével. Ez nehéz és időigényes feladat, de a korábbi termékeik és meglévő tapasztalataik alapján logikus irányba lépnek, ráadásul a kiberbiztonsági piac folyamatosan növekszik, így nagy potenciált lát benne a cég menedzsmentje.

Részletes keresés
Holdblog

Szegény, de szexi...

Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról