FONTOS Megtörtént Izrael ellencsapása Iránnal szemben, itt vannak a részletek
Lekörözték a kisebb tőzsdei cégek a nagyokat transzparenciában, egy mid-cap áll a dobogó tetején
Üzlet

Lekörözték a kisebb tőzsdei cégek a nagyokat transzparenciában, egy mid-cap áll a dobogó tetején

Portfolio
Jelentős előrelépés tapasztalható a hazai mid-cap vállalatok transzparenciájában - derül ki a Portfolio idén már 21. alkalommal elkészített transzparencia-felméréséből, amelynek szakmai partnere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) volt. A felmérésben résztvevők hazai alapkezelők és elemzők által adott pontszámok alapján az Alteo, amely az idei felmérésben szerepelt először, egyből az élre állt, az előző két évben győzedelmeskedő OTP pedig a második helyet szerezte meg. A blue chipek általánosságban gyengén teljesítettek, egyedül az OTP szerepel a top5-ben és alig volt olyan kategória, amiben a hazai bankon kívül más blue chip bekerült volna pontszám alapján az öt legjobb közé.

A Portfolio transzparencia-felmérése azért is fontos összesítés, mert ez alapján ítél oda díjakat a hazai részvénykibocsátóknak a BÉT. A hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményén, a BÉT Legek díjátadón a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit díjazza, többek között kioszt transzparencia-díjakat is a hazai tőzsdei vállalatoknak. Egy bizottság kvalitatív és kvantitatív tényezők szerint dönt a helyezettekről, amelynek alapját a Portfolio transzparencia felmérése adja. Idén a kibocsátói transzparencia-díjat az OTP, a kibocsátói mid-cap díjat az Alteo, a befektetői kapcsolattartó díjat pedig Pataki Sándor (OTP) és Karakó Tamás (ANY Biztonsági Nyomda) kapta a ma lezajlott eseményen.

Nagyot léptek előre a mid-capek

Márciusban került be a BUX indexbe az Alteo, így az idei transzparencia-felmérésben szerepelt először a vállalat és rögtön az első helyen debütált, a hazai piaci szereplők ítélete szerint a legtranszparensebben működő hazai vállalat az egyes kategóriákra adott osztályzatok átlaga alapján.

Különösen az alkalomszerűen adott, ad-hoc információk minősége és a kapcsolattartó alkalmassága alapján értékelték kiemelkedően jóra a társaságot válaszadók. Érdemes megemlíteni, hogy bár a transzparencia-felmérésben tavaly még nem szerepelt, de a befektetői kapcsolattartó szavazáson már akkor előkelő helyen végzett az Alteo.

A második helyen a tavalyi transzparencia-felmérés győztese, az OTP végzett a 2022 januárjában készített felmérésen, a harmadik helyet pedig szintén egy mid-cap, a Graphisoft Park szerezte meg, amely a tavalyi az ötödik pozícióról lépett előre.

Érdemes megemlíteni, hogy a legtranszparensebb hazai vállalatok listáján a top5-be az OTP-n kívül nem került be egyetlen blue chip sem, közben a midcap vállalatok transzparenciájában jelentős javulás látszik. A Mol és a Magyar Telekom, amelyek tavaly még a második és a harmadik helyet foglalták el, idén visszacsúsztak. A visszaesésben szerepet játszhatott a befektetői kapcsolattartók személyének változása, az átmeneti időszak érzékenyen érinthette a vállalatot. Nagyot javított viszont tavalyhoz képest a Waberer’s, amely bekerült az öt legtranszparensebb hazai vállalat közé.

osszesített

A módszertan

Felmérésünkben hat szempont alapján értékelhették az elemzők és alapkezelők a BUX-indexben szereplő társaságokat, a hazai cégeket 1-10-es skálán (1 a legrosszabb, 10 a legjobb) osztályozhatták.

Az első szempont a társaság egészének transzparenciája, de rákérdeztük arra is, hogy mennyire hitelesnek a tájékoztatás az egyes cégeknél, és hogy az ad-hoc információk milyen minőségűek, ezen felül értékelhették az alapkezelők és az elemzők a befektetői kapcsolattartók felkészültségét, továbbá azt is, hogy milyen minőségű gyorsjelentéseket tesznek közzé a társaságok.

A felmérésben idén a következő cégek elemzői és alapkezelői vettek részt: Accorde Alapkezelő, Aegon Alapkezelő, Allianz Alapkezelő, Amundi Alapkezelő, Budapest Alapkezelő, Concorde Értékpapír Zrt., Dialóg Alapkezelő, Equilor Befektetési Zrt., Erste Alapkezelő, Erste Befektetési Zrt., Eurizon (CIB) Alapkezelő, Hold Alapkezelő, KBC Equitas, OTP Alapkezelő.

Változás a BUX-tagoknál

A felmérésben idén újként szerepelt az Akko Invest, az Alteo és a Masterplast, így esetükben nem értelmezhető az év/év alapú változás, a BUX többi tagjánál viszont az látszik, hogy többnyire romlott a transzparenciapontszám az előző évhez képest a hazai alapkezelők és elemzők ítélete alapján. Csak a PannErgy, a Waberer’s és az AutoWallis tudott javítani a pontszámon az egy évvel korábbiról. A PannErgy még így sem kiemelkedő, hiszen a tavalyi, utolsó előtti hely alacsony pontszámáról javított, és arra volt elég, hogy a 16-os listában a 13. helyre lépjen előre. Az AutoWallis a középmezőnybe emelkedett fel, a Waberer’s viszont bekerült a top 5-be.

Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest nagyot esett az Appeninn pontszáma és ezzel az utolsó helyen végzett a felmérésben, a blue chipek közül pedig a Mol transzparenciapontszáma csökkent a legnagyobb mértékben.

A kategóriák

Az első kategória, amit a hazai alapkezelők és elemzők pontoztak, a társaság egészének transzparenciája. A tavalyi első helyezett OTP most a második helyre csúszott vissza, a Graphisoft Park vette át a vezetést, de nem sokkal lemaradva követte őket a harmadik helyen az Alteo is. Érdemes megemlíteni, hogy míg tavaly 9 feletti pontszámokkal lehetett a lista elejére kerülni, addig idén 8-assal kezdődnek a pontszámok. A top5-be felfért még a Nyomda és a Masterplast is, utóbbi idén debütált a felmérésben.

kat1

A tájékoztatás hitelessége alapján az OTP és a Graphisoft Park azonos pontszámmal az első helyen végzett, tavaly szintén a két cég vitte el ebben a kategóriában az első két helyet, akkor a Graphisoft Park valamelyest lemaradva a második helyre szorult. A második legtöbb pontszámmal a harmadik helyre került így az Alteo, a negyedik helyet a Nyomda szerezte meg, és a Richter is felért a top5-be.

kat2

Az ad-hoc információk minősége alapján az Alteót találták most a legjobbnak a felmérésben résztvevők a pontozások alapján, a tavalyi első helyezett OTP a negyedik helyre csúszott vissza. A blue chipek közül csak az OTP tudott a legjobb 5 közé kerülni ebben a kategóriában, a második és a harmadik helyet a Graphisoft Park és az Alteo szerezte meg, míg az ötödik a Waberer’s lett, amelynél tavaly csak a hetedik helyre futotta az akkori pontszáma.

kat3

A kapcsolattartó alkalmassága alapján az Alteo kapta a legmagasabb pontszámokat a hazai alapkezelőktől és elemzőktől, míg a második helyen megosztva végzett az OTP és a Nyomda, azonos pontszámmal. A kategóriában a legjobb öt közé idén bekerült a Waberer’s, amely javítani tudott a tavalyi pontszámáról és egy helyet előre lépett a Graphisoft Park is.

kat4

Idén az OTP gyorsjelentését ítélték a piacon a legjobbnak a felmérés résztvevői, így a hazai bank meg tudta őrizni első helyét. Ez volt az egyetlen kategória, ahol három blue chip is fel tudott kerülni a top5-be, a Mol és a Magyar Telekom a negyedik és az ötödik legmagasabb átlagos pontszámot kapta. A Graphisoft Park végzett a második helyen, míg az Alteo, amely tavaly még nem szerepelt a felmérésben, a harmadik lett.

kat5

Az idei évben a mid-cap cégek előretörése figyelhető meg a transzparencia-felmérésben, a blue chipek közül egyedül az OTP tudott minden kategóriában bekerülni a top5-be.

A hazai bank stabilan teljesített az elmúlt években, az előző két felmérésben az összesített pontszám alapján rendre elvitte az első helyet. Az OTP szakemberei számtalan befektetői eseményen, prezentáción, konferencián, háttéreseményen vesznek részt, ahol az intézményi befektetők személyesen is információkat szerezhetnek a bankcsoport és az iparág működéséről. A piaci szereplők értékelik az OTP működéséről elérhető adatok széles palettáját, a részletes negyedéves és éves beszámolóktól az online elérhető adatbázison keresztül a részletes befektetői prezentációkig.

nagytabla

A pontszámok alapján elmondható, hogy a gyorsjelentés minőségét tekintve még mindig erősek a hazai blue chipek, de a többi kategóriában a mid-capek sokat léptek előre, külön kiemelve az Alteót, amely most debütált a felmérésben és máris az első helyet tudta megszerezni az összesített pontszám alapján.

Befektetői kapcsolattartás

A Portfolio felmérése során a piaci szereplők szavazhatnak az olyan szakemberekről, akik aktívan részt vesznek a kis- és nagybefektetőkkel történő kapcsolattartásban, és akik tevékenységükkel sokat tesznek a hazai tőkepiac fejlődéséért. Az elmúlt két évben rendre a Mol befektetői kapcsolatok vezetője végzett az élen, idén azonban egy mid cap-cég, a Nyomda befektetői kapcsolattartója és gazdasági vezérigazgató-helyettese, Karakó Tamás kapta a legtöbb - szám szerint 8 - szavazatot. A Nyomda évek óta kiváló helyezéseket ér el a Portfolio transzparencia-felmérésén, nem csak a midcapek között, de az összesítésben is. Többször elnyerte a vállalat a kibocsátói transzparencia midcap különdíjat, például a tavalyi évben is. Idén szinte minden kategóriában a top5-ben végzett a vállalat és sikerült a legtöbb szavazatot begyűjtenie a befektetői kapcsolattartó-szavazáson is. A blue chipek közül az OTP befektetői kapcsolattartója kapta a legtöbb szavazatot, a piaci szereplők közül 7 fő voksolt Pataki Sándorra. Végül a BÉT a Portfolio transzparencia-felmérését alapul véve, de más tényezőket is figyelembe véve megosztott első helyen Karakó Tamást és Pataki Sándort díjazta a ma megtartott BÉT Legek eseményen.

Befektetői kapcsolattartás
név társaság pozíció szavazatok száma
Karakó Tamás ANY Biztonsági Nyomda befektetői kapcsolattartó 8
Pataki Sándor OTP befektetői kapcsolattartó 7
Szécsi Balázs Alteo befektetői kapcsolattartó 6
Forrás: Portfolio      

A címlapkép forrása: BÉT

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
chatgpt-chatgpt-2023-chatgpt-professional-chatgpt-hasznalata-chatgpt-ara-chatgpt-fizetos-chatgpt-ingyenes-chatgpt-openai-mesterseges-intelligencia-artificial-intelligence-mi-ai-chatgpt-openai