Üzlet

2016. augusztus 24. 17:12 | Portfolio

Megtépték az OTP-t

Szerdán jelentős eséssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, napközben viszont folyamatosan dolgozták le a hátrányukat a tőzsdék, így végül a magyar piac zárásának időpontjában az angol tőzsde kivételével, pluszban álltak a főbb európai részvényindexek. A hazai tőzsde viszont felülteljesítő volt, köszönhetően az OTP jó teljesítményének.

2016. augusztus 24. 11:29 | Portfolio

A Tesla lenyomja a Bugattit, a Lamborghinit és a McLarent

Elon Musk újabb nagy dobással sokkolta a konkurenciát, bejelentette, hogy igény esetén a Model S és a Model X is rendelhető lesz nagyobb kapacitású akkumulátorral, amelynek köszönhetően luxus-sportautókat megszégyenítő gyorsulásra lesznek képesek a járműveik. A nagyobb akkumulátor pedig nagyobb hatótávolságot is lehetővé tesz, így míg a legtöbb gyártó csak beszél az 500 kilométeres hatótávolságú elektromos járművéről, a csúcs-Teslák már most 600 kilométeres táv megtételére lesznek képesek. A slusszpoént pedig még nem lőjük le.

2016. augusztus 24. 05:55 | Szandányi Levente

Elfelejthetjük, amit az autóvásárlásról gondolunk - Változások jönnek

Recseg-ropog a járműgyártás több mint 100 éves üzleti modellje. A belsőégésű motorokat felváltja az elektromos hajtás, az ember hamarosan kénytelen lesz átengedni az irányítást a robotpilótának és egyre többen választják a közösségi járműmegosztást a saját autó megvásárlása és fenntartása helyett. Az új technológiák, a mobilalkalmazások, a virtuális- és kiterjesztett valóság alkalmazása természetesen a marketingtevékenységekre és az értékesítési-csatornákra is érdemi hatással vannak. Így a jövőben jó eséllyel elfelejthetjük az autóvásárlás ma ismert menetét, körülményeit. De hogy lesz mindebből 1-1,5 millió forintos fizetés idehaza? Budaházy Szabolccsal, az Arworks ügyvezető-alapítójával beszélgettünk.

2016. augusztus 23. 22:15 | Portfolio

Csúcsközelben ragadt Amerika az olajugrás után

Jó hangulatot teremtett a Wall Streeten az a délutáni adat, miszerint csaknem 8 éves csúcsra ugrott az újlakás értékesítések volumene júliusban az Egyesült Államokban. A Nasdaq és az S&P500 napon belüli történelmi csúcsát "kóstolgatta", amiben az is segített, hogy piaci pletykák szerint az irániak is benne lehetnek az olajkitermelés befagyasztásában, így ez az olajnak is lendületet adott. Végül a vezető részvényindexek kis pluszban zártak.

2016. augusztus 23. 20:58 | MTI

Bejelentették a francia társasági adócsökkentést

Manuel Valls francia miniszterelnök kedden megerősítette, hogy a kis és középvállalatok társasági adója 28 százalékra csökken a jelenlegi 33,3 százalékról a jövő évi költségvetési törvény keretében.

2016. augusztus 23. 17:30 | Portfolio

Az OTP-ben volt egyedül igazán erő

A lengyel piac kivételéven Európában emelkedtek a főbb részvényindexek. A délután folyamán pedig a hazai tőzsdén is beindult az erősödés az OTP jó teljesítményének köszönhetően.

2016. augusztus 23. 17:20 | Portfolio

Lecsapott a hurrikán a szélerőművekre

Szokatlan dolog történt augusztus 7-én Skóciában, a délutáni hurrikán következtében olyan sok energiát termeltek a szélerőművek, hogy az messze meghaladta a napi szükségletet. A skót energiahálózat-üzemeltető arra szólította fel a szélfarmokat, állítsák le a turbinákat. Ezért nem kis összeget, 5,5 millió fontot fizetett.

2016. augusztus 23. 13:45 | Nagy Viktor

Hogy kényszerítheti térdre egy beszállító a világ legnagyobb autógyártóját?

Le kellett állítani a Golf gyártását, mert a Volkswagen nem tudott megegyezni két beszállítójával. A jogi vita nem csak a világ egyik legnépszerűbb modelljének a gyártását veszélyeztette, de a Volkswagennél közel 30 ezer és a majd 500 beszállítónál további több tízezer alkalmazott munkáját érintette. Bár azóta megállapodás született, a történet jól mutatja, milyen kiszolgáltatottak az autógyártók, és milyen erősek a beszállítóik. Az látszik, hogy az autógyártók maguknak csinálták a bajt.

2016. augusztus 23. 11:30 | Portfolio

Jó úton halad a Masterplast

Hétfőn, piaczárás után jelentett a Masterplast, mely a régiós piacainak többségén jól teljesített, ennek köszönhetően az EBITDA és a profit is emelkedett az előző év ugynezen időszakához képest. A menedzsment pedig megerősítette az egész évre vonatkozó várakozásait.

2016. augusztus 23. 07:10 | Portfolio

Sokba került a skótoknak a túl sok szél

Szokatlan dolog történt augusztus 7-én Skóciában, a délutáni hurrikán miatt ugyanis olyan nagy mértékű volt a szélenergia termelés, hogy az messze meghaladta a napi szükségletet. A skót energiahálózat-szolgáltató egy 2010 óta hatályban lévő szabályozás értelmében arra szólította fel a szélfarmokat, állítsák le a turbinákat. Ezért nem kis összeget, 5,5 millió fontot fizetett nekik.

2016. augusztus 22. 18:55 | MTI

Újabb lavinát indíthat el a Volkswagen

Láncreakciót indít el a Volkswagen Golf típusú gépkocsik gyártásának felfüggesztése a Volkswagen (VW) csoport beszállítói körében - figyelmeztetett hétfőn a német anyaggazdálkodási, beszerzési és logisztikai szövetség (BME).

2016. augusztus 22. 17:09 | Portfolio

A Mol volt a nap nyertese

Eséssel nyitották a hetet az európai tőzsdék, azonban gyorsan fordult a hangulat, a délelőtt folyamán 1 százalék körüli pluszban is álltak a fontosabb európai részvényindexek. A délután már egyértelműen az eladók dominálnak a piacokon jelenleg a 0,1 és 1 százalék közötti mínuszokban állnak az európai tőzsdék.

2016. augusztus 22. 15:47 | Portfolio

Nagyot szakítanak ma, akik hittek a rákgyógyszergyártó cégben

A rákgyógyszereirol ismert biotechnológiai céget, a Medivationt a közelmúltban többen is felvásárolták volna, a licitháborút azonban a Pfizer nyerte - számolt be a Financial Times. Most a hivatalos bejelentésre is sor került, a hírre kilőtt a Medivation árfolyama.

2016. augusztus 22. 12:55 | Portfolio

12 ezer milliárd forintos felvásárlás kapott zöld utat

Rábólintott az amerikai hatóság minden idők legnagyobb olyan tranzakciójára, melyben egy kínai vállalat vásárol fel egy külföldi céget. A ChemChina még februárban tett 43 milliárd dolláros ajánlatot a svájci vetőmag- és növényvédőszer-gyártóra, a Syngentára, az engedélyt azonban csak most kapták meg. A felvásárlás az év végéig valósulhat meg ténylegesen is. A Syngenta részvényárfolyama 10 százalékos erősödéssel reagált a hírre.

2016. augusztus 22. 10:15 | Portfolio

Magas hozamú befektetések - Online előadás

Nem ismered ki magad a pénzügyek útvesztőiben? Elöntenek a banki, befektetési ajánlatok, de nem tudod megkülönböztetni az árpát a korpától? A Portfolio Trader Akadémián megtanítjuk a befektetések alapjait, és tudatossá teszünk a pénzügyekben.

2016. augusztus 21. 13:02 | Portfolio

Boltzárkabaré: most meg Orbán helyettesét cáfolja Varga

Minden olyan értesülést cáfol Varga Mihály, ami arról szól, hogy a kormány a vasárnapi boltzár újbóli bevezetését fontolgatja - reagált ezzel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes e heti szavaira a nemzetgazdasági miniszter a HírTV-nek.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta