Befektetés

2017. január 01. 10:40 | Huszák Dániel

Mibe fektessek 2017-ben?

2016-ban megúsztuk az összeomlást, ez viszont jelentős részben annak köszönhető, hogy a tavaly fellépő kockázatok igazán csak idén fognak kiteljesedni; gondoljunk akár Trump győzelmére, akár a Brexitre, akár az olasz bankválságra. Elsősorban az amerikai részvénypiacban, illetve Prémium Magyar Államkötvényekben (PMÁK) lehet fantázia, ha befektetést keresünk, a kötvényalapokat és a fejlett európai részvénypiacot viszont érdemes lehet elkerülni. Összeszedtük, hogy különböző célok mellett mibe lesz érdemes fektetni az új évben.

2016. december 30. 22:14 | Portfolio

Jövőre futhat neki újra a 20 ezernek a Dow

2016 utolsó kereskedési napja végig pesszimista hangulatban telt el a Wall Streeten, elsősorban a technológiai szektor képviselői szenvedtek. Így a Dow Jones indexnek továbbra sem jött össze a 20 ezer pontos álomhatár feletti zárás, ezzel 2017-ben ismét próbálkozhat.

2016. december 30. 18:23 | MTI, Portfolio

Hét éve nem ment ekkorát az olaj

A kőolaj jegyzése nagy valószínűséggel 2009 óta a legnagyobb mértékű emelkedéssel zárhatja 2016-ot annak hatására, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok megállapodtak a termelés csökkentéséről az energiahordozó árának a felhajtása érdekében.

2016. december 29. 10:33 | Árgyelán Ágnes

Most bebizonyítjuk, hogy a múltbeli hozamok alapján döntenek a befektetők!

Ha valaha is a kezedbe került egy, a befektetőknek szóló könyv vagy cikk, biztos találkoztál már azzal - az egyébként teljesen jogos - figyelmeztetéssel, hogy ne (csak) a múltbéli hozamok alapján dönts, ha befektetésekről van szó, mert ez sokszor félrevezető lehet. A Portfolio friss számításai szerint azonban a befektetőket nagyon is befolyásolja, hogyan teljesítettek a múltban a kiszemelt eszközök, egyes hazai befektetési alapok keresletében például egyértelműen kivehető a múltbeli hozamok pozitív vagy negatív hatása. És ez nem is mindig baj. Kifejtjük, miért.

2016. december 29. 08:58 | Portfolio

Két napod maradt, hogy százezreket kapj az államtól

Két munkanapunk maradt arra, hogy maximalizáljuk a 2016-os év után igénybe vehető adójóváírásunkat. Ha nem sietünk, már csak a jövő évi adónkat csökkenthetjük. Háromféle nyugdíjcélú megtakarításra, illetve egészségpénztári befizetés után is jár nekünk a kedvezmény bizonyos összeghatárig.

2016. december 28. 09:47 | Portfolio

Hétszázmilliós gigabírság az MNB-től két brókercégnek

Az MNB engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenység és bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenység miatt összesen 675 millió forint bírságot szabott ki az Új-Zélandon bejegyzett 3TG FX Ltd., valamint a PERFECTO FX Ltd. társaságokkal szemben, s véglegesen megtiltotta, hogy azok Magyarországon jogosulatlanul tevékenységet végezzenek - olvasható a jegybank oldalán.

2016. december 27. 08:43 | Portfolio

Barcza: 74%-ra csökken az adósságráta, véget ért egy korszak

Idén év végén is teljesülni fog az alkotmányos adósságszabály, mivel 74,7%-ról 74% körülre mérséklődik az adósságráta - jelentette ki a Világgazdaságban megjelent interjúban Barcza György. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója úgy látja, hogy a jövőre lejáró 2,5 milliárd eurónyi devizaadósság megújítása kapcsán nem szabad túlterhelni a forintalapú piacot, és az esetleges jüanalapú kibocsátás mellett a jen is szóba jöhet, mert lesz jenalapú lejáratunk is. A lakossági állampapír állomány eddigi dinamikus felfutása a bankbetétek és befektetési alapok felőli átsúlyozással is összefüggött, de ez a korszak véget ért Barcza szerint. Jelzése szerint 2017. január 1-jétől a lakossági állampapírok hozamszintjén nem változtat az ÁKK, de a rövid papírok forgalmazói jutalékán igen.

2016. december 23. 16:30 | Portfolio

Kockázatok, amelyeken görcsöltél, pedig jövőre fájhatnak csak igazán

Jövőre is kitarthat az idei év végén tapasztalható részvénypiaci optimizmus, a nyárhoz közelítve azonban érdemes lehet kockázatkerülőbb befektetések után néznünk. A kötvények aranykora viszont lejárt, ezért ezeket érdemes lesz elkerülni 2017-ben a pénzünket kezelő magyar befektetési szakemberek szerint.

2016. december 22. 14:22 | Portfolio

Gyorsabban juthatunk hozzá a lakásra kuporgatott pénzünkhöz jövőre

Jövő júliustól a jelenlegi három hónapról két hónapra csökken a lakás-takarékpénztári szerződések kiutalási időszaka egy kormányrendelet alapján. Az új szabály csak a 2017. júliusától kötött szerződésekre lesz érvényes. Mindez az ügyfeleknek minimális hasznot hoz, a lakáskasszák dolgát viszont megnehezítheti.

2016. december 22. 09:50 | Portfolio

Gyilkos árverseny alakult ki a hedge fundok között

Egyre olcsóbbak a hedge fundok Amerikában, a hagyományos "2 és 20"-as költségmodellt már nagyon kevesen használják, ráadásul egyre több alap ad engedményt is a költségeiből.

2016. december 21. 17:05 | Portfolio

Nem is gondolnád, mennyi pénzük van a legjobban kereső magyaroknak

A magyar háztartások több mint 70 százaléka nem rendelkezik akkora megtakarítással, ami fedezné éves fogyasztását, 60 százalékuk pedig hat hónapig sem tudná kihúzni - derült ki egy ma megjelent MNB-s tanulmányból. A legjobban kereső 20% átlagosan 10 millió forintnyi pénzügyi vagyonnal bír, és a pénzügyi eszközök 80 százaléka a háztartások mintegy 15 százalékának kezében van.

2016. december 21. 10:02 | Portfolio

2016 röhejessé tette a hedge fundokat

Ez az év röhejessé tette a hedge fundokat - kezdi beszámolóját a Bloomberg. A nyugdíjalapok, politikusok, Warren Buffett, sőt még az alapok vagyonkezelői is kommentálták a befektetések kiábrándító teljesítményét, magas költségeit és piac telítettségét.

2016. december 19. 15:35 | Portfolio

A magyar befektetők kis kedvence már nem is annyira menő

Több mint 20 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon egy hónap alatt, novemberben közel 5687 milliárd forintot elérve. A legtöbb pénz múlt hónapban az abszolút hozamú alapokba áramlott, míg az ingatlanalapok másfél éve tartó pozitív értékesítési adatai most megtörtek, novemberben 3,6 milliárdnyi tőkét vontak ki innen befektetők. Ettől függetlenül havi szinten az ingatlanalapok teljesítettek a legjobban 5%-os hozammal, a teljes vagyonon belüli részarányuk pedig már közelít a 13%-hoz.

2016. december 19. 10:53 | Portfolio

Babonás évkezdés a Magyar Nemzeti Galériában

Talán már sokaknak ismerősen cseng a Múzeum+ programsorozat, amely keretében a Magyar Nemzeti Galéria éjszakába nyúlóan tárt kapukkal és egy hétköznapi téma köré szervezett nem hétköznapi programokkal várja az érdeklődőket. A 2017-es év első, január 19-ei Múzeum+ programjának témája a babona.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i