AutoWallis

Újabb akvizícióról állapodott meg az AutoWallis Szlovéniában

2020. november 13. 08:46 | Portfolio

Újabb akvizícióról állapodott meg az AutoWallis Szlovéniában

Miután az AutoWallis néhány hete sikeresen vette át Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedését, most újabb akvizícióról állapodott meg az országban. A mostani, előzetes megállapodás alapján az AutoWallis tulajdonába kerülhet a szlovén piac újabb jelentős szereplője, az Avto Aktiv is, mely négy városban értékesít és szervizel BMW, MINI, Jaguar, Land Rover, Toyota és Suzuki járműveket.

Tőkeemelést tervez az AutoWallis

2020. november 10. 08:46 | Portfolio

Tőkeemelést tervez az AutoWallis

November 30-án tartja rendkívüli közgyűlését az AutoWallis, melyen a részvényesek többek között a társaság alaptőkéjének maximum hatmilliárd forintra történő felemelésére, valamint saját részvények vásárlására szóló igazgatósági felhatalmazásról dönthetnek. A felhatalmazások célja, hogy a vállalat tovább folytassa tavaly meghirdetett növekedési stratégiájának megvalósítását, melyhez kapcsolódóan idén már több jelentős üzletfejlesztést, akvizíciót jelentett be.

A piaci turbulenciák ellenére ismét növekedett az AutoWallis

2020. november 02. 09:00 | Portfolio

A piaci turbulenciák ellenére ismét növekedett az AutoWallis

Visszatért a növekedés a harmadik negyedévre az AutoWallis belföldi üzletágában: 19 százalékkal több új gépjárművet értékesítettek itthon. A nemzetközi piacokon ennél is jobb teljesítmény volt tapasztalható, 27 százalékkal több új jármű talált gazdára. Összességében így belföldön és külföldön együtt kumuláltan 22 százalékkal futott fel az értékesítés, ami a koronavírus miatti visszaesés ellenére az azt megelőző időszak növekedési dinamikáját közelíti, és az idei évben végrehajtott üzletfejlesztések és akvizíciók hatása nélkül is növekedést mutat. A szolgáltatói üzletágban tranzakciókkal sikerült ledolgozni a második negyedév kijárási korlátozásai miatti alacsonyabb szervizkihasználtságot, az első három negyedév növekedésének a mértéke kumuláltan 10 százalék. Az első kilenc hónap adatai részben már tartalmazzák az idei év hat jelentős üzletfejlesztését és tranzakcióját, de azok teljes egészében csak a 2021-es számokban jelentkeznek.

Az AutoWallis csoport lesz az Opel importőre Magyarországon

2020. október 30. 08:45 | Portfolio

Az AutoWallis csoport lesz az Opel importőre Magyarországon

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta, hogy az AutoWallis leányvállalata legyen az Opel márka importőre Magyarországon. A hazai mellett három régiós országban is az AutoWallist választotta a márka importőrének a meghatározó német autógyár, ezzel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat tovább növelheti árbevételét, mellyel újabb jelentős lépéssel kerül közelebb ahhoz, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává váljon.

Az AutoWallis átvette a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedést

2020. október 19. 09:46 | Portfolio

Az AutoWallis átvette a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedést

Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a német autómárka mellett továbbiakat is értékesítsen Szlovéniában.

Mától lehet kereskedni az AutoWallis NKP kötvényeivel

2020. október 02. 10:19 | Portfolio

Mától lehet kereskedni az AutoWallis NKP kötvényeivel

A mai naptól lehet kereskedni az AutoWallis NKP kötvényeivel a tőzsde XBond piacán, miután a Budapesti Értéktőzsde regisztrálta a társaság által kibocsátott értékpapírokat. A tőzsde autós vállalatának kötvényjegyzése áprilisban volt a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. Az aukció túljegyzéssel zárult, az ajánlatokból elfogadott 3 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt 2,827 százalékos átlagos hozammal vásárolták meg az intézményi befektetők. Az AutoWallis a kötvényekből befolyt összeget leányvállalati hiteleinek refinanszírozására használja fel.

Új gazdasági igazgató az AutoWallisnál

2020. október 01. 09:51 | Portfolio

Új gazdasági igazgató az AutoWallisnál

Gazdasági igazgatói pozíciót hozott létre az AutoWallis, miután az elmúlt időszakban végrehajtott üzletfejlesztések és akvizíciók következtében a jövőben jelentősen növekednek a csoportnál a pénzügyek koordinációjával kapcsolatos vezetői feladatok. A pozíciót október 1-től Seres Attila tölti be, aki komoly tapasztalatokat szerzett nemzetközi és hazai nagyvállalatoknál.

Az AutoWallis lehet az Opel importőre Magyarországon is

2020. szeptember 16. 10:50 | Portfolio

Az AutoWallis lehet az Opel importőre Magyarországon is

Három régiós ország után Magyarországon is az AutoWallist választotta az Opel márka importőrének a meghatározó német autógyár, ezzel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat tovább növelheti az eladott új gépjárművek számát és árbevételét, mellyel újabb jelentős lépéssel kerül közelebb stratégiai céljainak megvalósításához.

2020. szeptember 14. 09:09 | Portfolio

Az AutoWallis figyelmeztetést kapott az MNB-től

Az MNB figyelmeztette az AutoWallist, hogy a jövőben mindenkor határidőben tegyen eleget a rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek.

Elárulták a magyar tőzsdei cégek, milyen lépésekre készülnek a koronavírus árnyékában

2020. szeptember 07. 16:51 | Portfolio

Elárulták a magyar tőzsdei cégek, milyen lépésekre készülnek a koronavírus árnyékában

A Portfolio Private Investor Day rendezvényének első szekciójában a magyar tőzsdei cégek árulták el, milyen kihívásokkal néznek szembe a mostani piacon, mik a fejlesztési tervek, irányok és miért lehet jó döntés magánbefektetőként beszállni egy-egy magyar sztoriba.  Az Alteo továbbra is kitart eddigi stratégiája mellett, az AutoWallis jobb értékesítési számokkal kalkulál az év második felében, az Opus Global a szervezeti-működési szinergiák kiaknázására koncentrál, az OTP pedig nem zárkózik el a további bankvásárlástól.

Tartja célárát és ajánlását a Concorde az AutoWallisra

2020. szeptember 02. 09:14 | Portfolio

Tartja célárát és ajánlását a Concorde az AutoWallisra

A hét elején tette közzé gyorsjelentését az AutoWallis, a friss számok közzététele után a Concorde is értékelte a vállalat eredményét, az elemzőház tartja korábban megfogalmazott ajánlását és célárát.

A koronavírus miatt veszteséges lett az AutoWallis

2020. augusztus 31. 09:00 | Portfolio

A koronavírus miatt veszteséges lett az AutoWallis

A kedvezőtlen működési környezet ellenére az AutoWallis bevétele nagyjából stagnált az idei első félévben, azonban a koronavírus negatív hatásai miatt veszteséges lett a vállalat, az eredmény visszaesésének elsődleges oka a koronavírus okozta repülőtéri forgalom teljes leállása miatt visszaesett autóipari szolgáltatások, valamint a nemzetközi disztribúciós üzletágban a korábban legnagyobb fedezettermelő modellek (Ssangyong Korando, JLR Discovery) kifutása, és a pótlásra érkezett új modellek késedelme miatt átmenetileg visszaeső fedezettermelő képesség volt.

Díjat csökkent és magyar Mercedesekkel bővít a SHARE NOW Budapesten

2020. augusztus 26. 14:04 | Portfolio

Díjat csökkent és magyar Mercedesekkel bővít a SHARE NOW Budapesten

A nyár folyamán megújult a SHARE NOW autómegosztó Budapesten, aminek köszönhetően szélesebb körben vált elérhetővé az autómegosztás a fővárosban lakók számára. A vállalat jelentősen csökkentette a kisebb autók percdíjait is, amelyek költséghatékony használatát a SHARE NOW Pass25 előfizetés bevezetése szintén segíti. Továbbá lejjebb mentek az egynapos csomagok árai, illetve már minden hosszabb időre szóló csomag tartalmaz levezethető kilométereket is.

Többségi tulajdonrészt szerez az Iniciál Autóházban az AutoWallis

2020. augusztus 06. 16:02 | Portfolio

Többségi tulajdonrészt szerez az Iniciál Autóházban az AutoWallis

További 20 százalékos üzletrészt szerez az AutoWallis az Iniciál Autóházban, ezzel 60 százalékra növeli részesedését a nyugat-magyarországi régióban meghatározó pozícióval rendelkező, hét autómárka értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozó vállalatban.

AutoWallis: piaci átlag felett teljesített az újgépjármű-értékesítés az első félévben

2020. július 31. 09:27 | Portfolio

AutoWallis: piaci átlag felett teljesített az újgépjármű-értékesítés az első félévben

A koronavírus-járvány hatására jelentősen romló külső környezet ellenére jóval a piaci átlag felett teljesített az AutoWallis újgépjármű-értékesítése az első félévben: miközben Magyarországon átlagosan 25 százalékkal, addig az AutoWallisnál mindössze 5,6 százalékkal csökkentek a hazai eladások. A magyar tőzsde autós vállalatának nemzetközi értékesítése ugyanakkor 15,6 százalékkal bővült, így összességében 2,8 százalékkal növekedtek az újgépjármű-eladások.

Az AutoWallis lehet az Opel importőre három közép-kelet-európai országban

2020. július 23. 11:22 | Portfolio

Az AutoWallis lehet az Opel importőre három közép-kelet-európai országban

Újabb jelentős lépést tesz a nemzetközi terjeszkedés terén az AutoWallis, miután az Opel márka importőre lehet Horvátországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában. Ezzel a lépéssel a csoport nagy mértékben növelheti az eladott új gépjárművek számát és árbevételét.

Részletes keresés