Csupa jó hírrel szolgálhatunk a biztosítási piac első negyedévét illetően az MNB friss adatai alapján – kezdte a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) mai az online sajtótájékoztatóját Pandurics Anett, a szervezet elnöke. A Századvég kutatásából kiderült: a lakosság háromnegyede még nem hallott a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokról.
Hubert Aiwanger bajor gazdasági miniszter szerint mérkőzésenként 15 ezer néző lehet jelen a müncheni Allianz Arénában a jövő pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
Továbbra is nagyon dübörög a német részvénypiac. A válságból való kijutást továbbra is árazzák a befektetők, és egyelőre úgy tűnik, hogy az idei választás eredménye - amely a hatalomváltás szempontjából akár még történelmi is lehet - egyelőre nem aggasztja a piaci szereplőket. A legnagyobb kapitalizációjú részvények között szétnézve azonban azt látjuk, hogy jelentős differenciálódás zajlik közöttük, és nagyon nem mindegy, hogy melyiket vesszük bele a portfoliónkba. A technikai elemzés segítségével megnéztük a DAX komponensek között azokat, amelyek a legígéretesebbnek tűnnek.
Az elmúlt évben a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) tagjainak a díjbevétele 4,8 százalékkal haladta meg a 2019-est a véglegesnek tekinthető negyedik negyedéves adatok alapján. Kissé más biztosítói körben az MNB statisztikái ehhez egészen közeli, 4,7 százalékos növekedésről számoltak be március elején.
Megéreztük, de megúsztuk: 2020-ban a biztosítási díjak világszinten csupán 2,1 százalékkal, azaz 80 milliárd euróval csökkentek – állapítja meg az Allianz legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése. 2020-ban a magyar biztosítási piac a globális tendenciákat meghazudtolva tiszteletreméltó, 3,5 százalékos növekedést mutatott.
Az egy évvel korábbit és az elemzői várakozásokat is jócskán meghaladó első negyedéves nyereségről számolt be a német Allianz biztosítócsoport. A menedzsment javulást érzékel a fontosabb divízióknál, és megerősítette 2021-es célkitűzéseit.
A CIG Pannónia másfél évtizeddel ezelőtti megálmodása után újra egy nagy hazai biztosító létrehozásának gondolata foglalkoztatja az Aegon-ügy kapcsán Horváth Bélát, a biztosítási szakma doyenjét. A Glória Biztosító és a Nationale-Nederlanden egyik alapítójával, az Aviva és a CIG Pannónia egykori első emberével azt jártuk körbe, miért éri meg Magyarországnak megakasztania egy nagy, tisztán piaci tranzakciót, amilyen a 830 millió eurós VIG-Aegon-deal lett volna. Interjú.
Az MNB értesítette az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal elindulhat. A piaci szereplőktől kapott jelzések szerint az év második felében további intézmények tervezik benyújtani a pályázatukat. Rövidesen így a minősített otthonbiztosítások még szélesebb köre elérhetővé válik, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét.
A friss, első negyedévre vonatkozó árfolyamadatok alapján azok tudtak eddig magasabb hozamokat zsebre tenni az önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári tagok közül, akik magasabb kockázatú portfóliókban tartják megtakarításaikat.
Egyiptom megfelelő berendezéseket szerez be, hogy megakadályozza a Szuezi-csatornában történt incidens megismétlődését - ígérte keddi iszmáilíjai látogatásán az egyiptomi elnök.
Az Aviva brit biztosítótársaság 2,5 milliárd euróért (2,94 milliárd dollár) eladta lengyelországi érdekeltségét, az Aviva Poland céget a német Allianznak - jelentette be pénteken a brit társaság.
Miközben Európa nagy része szobafogságban ül otthon, kétségbeesetten előkaparva matematikai ismereteit, hogy segítsen a szintén otthon ragadt gyereknek a tanulásban, közben lopva ránézve az otthoni kovászból sülő kenyérre, a befektetők már kiszabadultak a négy fal közül és képzeletben egy Bajor autópályán hasítanak éppen, élvezve a sebességhatárok nélküli száguldást. A vezető német index, a DAX index új csúcsra futott, amiben jelentős része volt a klasszikus autógyártóknak. Technikai elemzés.
Frissültek az MNB oldalán az önkéntes nyugdíjpénztárakra vonatkozóan a Teljes Költségmutatók (TKM). A számokból kiderül: a nyugdíjpénztárak 10 éves időtávon 0,33-2,55%-os éves költséget vonnak el, ami jellemzően alacsonyabb, mint a nyugdíjbiztosítások 1,08-5,39%-os terhelése. Az idei eddigi hozamokból az is látszik, hogy a kockázatkereső portfóliókkal lehetett a legtöbb pénzt zsebre tenni.
Tovább javult a hazai tőzsdei vállalatok transzparenciája, mindegyik magyar cég jobb eredményt ért el az idei felmérésünkben, mint egy évvel korábban. A blue chipek továbbra is az élmezőnyben vannak, de a midcapek is kezdik beérni őket, sőt, idén egyikük felállhatott a dobogó harmadik helyére - derül ki a Portfolio idén már 20. alkalommal elkészített transzparencia-felméréséből, amelynek szakmai partnere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) volt, és amely 19 bank, befektetési szolgáltató és alapkezelő bevonásával készült.
Az idei felmérés alapján a legtranszparensebb hazai tőzsdei vállalat az OTP lett, a bankot a Mol követi a listán és idén a dobogóra felfért egy midcap is, a Graphisoft Park a harmadik helyet szerezte meg.
A hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményén, a BÉT Legek díjátadón a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit díjazza, a ma megtartott eseményen a Portfolio felmérése alapján a BÉT a kibocsátói transzparencia díjat az OTP-nek, a kibocsátói transzparencia mid-cap különdíjat a Graphisoft Parknak, a legjobb befektetői kapcsolattartónak járó díjat pedig Réthy Róbertnek, a Mol befektetői kapcsolatok vezetőjének adta át.
Chatbot, használat alapú casco biztosítás, bringás app és távoli kárrendezés. A hazai biztosítási szektorban is egyre több ügyfélbarát insurtech-fejlesztés, innovatív app, biztosítási termék jelenik meg, a biztosítóknak küldött körkérdésünk nyomán ezeket gyűjtöttük csokorba.
A koronavírus-válság során emberek milliói kényszerültek otthonaikba, jelentősen megnövekedett az igény az olyan kommunikációs és social media platformok szolgáltatásaira, mint például a Google vagy a Facebook, a tőzsdéken óriásit tudtak ralizni az technológiai vállalatok részvényei. Az oltások megkezdésével azonban látótávolságon belülre került a válsághelyzet vége, így adódik a kérdés, hogy jó befektetés lehet-e 2021-ben is a jelenleg rendkívül magasan értékelt tech szektor – több elemző véleményét is összegyűjtöttük a dilemmával kapcsolatban.
Magyarország legnagyobb, 19%-os piaci részesedésű biztosítója jöhet létre azzal, hogy az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) megvásárolja a holland Aegon régiós érdekeltségeit, köztük az 1992 óta tulajdonában lévő Aegon Magyarországot. A VIG meglévő magyar biztosítójával, az Unionnal együtt ugyanis már nagyobbak lesznek, mint az első helyen álló Allianz, így a bécsi biztosító kilencvenes évek óta dédelgetett álma válhat valóra: Ausztria, Csehország, Szlovákia és Románia után Magyarországon is piacvezetővé válnak. Az árazás arról árulkodik, hogy a magyar piac nagyon-nagyon sokat ér az osztrákoknak.
Több ezer lakás, számos nagy irodaház, logisztikai- és bevásárlóközpont kötődik a vezető hazai ingatlanfejlesztők nevéhez. Ők azok, akik több millió négyzetmétert felépítve a leginkább hozzájárulnak Budapest megújulásához, akiknek tevékenysége olyan épületekre terjed ki, amit a városban élők akár lakhatás, akár munkahely, akár bevásárlás miatt gyakran nap mint nap használnak. Idén először a Top 50 iparági szereplő listája mellett további 4 toplistával is készültünk, hogy még szélesebb körben tudjuk bemutatni a hazai ingatlanpiacot befolyásoló szereplőket. Elsőként azt az 5 ingatlanfejlesztőt soroljuk fel ABC sorrendben, akiknek a tevékenysége leginkább hozzájárul Budapest fejlődéséhez. Íme a Top 5 ingatlanfejlesztő.
Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke, irányításával – többek között - gazdaságpolitikai fordulat jöhet az országban, bár, hogy milyen konkrét lépéseken keresztül, az nagyban függ majd attól, hogy egy valószínűleg republikánus többségű szenátussal milyen lesz az együttműködése a demokrata elnöknek. Ha Biden megvalósítja programját, abból egyértelműen profitálhat több vállalati szektor, mint például a megújuló energiával, elektromos autók gyártásával vagy infrastruktúra-fejlesztéssel foglalkozó cégek, de lesznek olyanok is, mint például az olajipar, amelyek annak örültek volna, ha Donald Trump marad hivatalban. Hangsúlyeltolódások tehát lesznek, amelyek a tőzsdei árfolyamokban is tükröződnek majd, összességében azonban elmondható, hogy a következő hónapok egyre inkább újra az amerikai jegybank esetleges likviditásösztönző lépéseiről, és a koronavírus-járványról fognak szólni. Bár nem a demokrata elnök + republikánus többségű szenátus az elképzelhető legjobb forgatókönyv a tőzsdéknek, a bizonytalanságnál még ez is jobb, így rövid távon folytatódhat a rali, a technikai kép biztató, könnyen új történelmi csúcsra emelkedhetnek a vezető amerikai részvényindexek.