2009. december 21. 14:30 | Portfolio
"Az oroszok már a spájzban vannak" címmel indult a hét a Portfolio.hu-n március 30-án, ugyanis az OMV e napon jelentette be, hogy túladott a 21.2%-os MOL-pakettjén, és a vevő pedig nem más volt, mint Oroszország negyedik legnagyobb olajvállalata, a Surgutneftegas. A nagy meglepetést keltő tranzakció nem keltett osztatlan sikert a hazai közéletben, mindenkiben megindultak a régi reflexek. A Surgutneftegasnak mindmáig nem sikerült elérnie, hogy bejegyezzék a MOL részvényesi jegyzékébe, így a hazai oljatársaság rendes éves közgyűlésén részt sem vehetett a Surgut. Az ügy azóta a bíróságra került. A MOL menedzsmentje kihasználva az alkalmat és meglévő támogatottságát, egy sor olyan alapszabály-módosítást fogadtatott el, amellyel még nehezebbé tette a MOL (irányításának) ellenséges átvételét. Lehet, hogy a tavaszi eseményektől teljesen függetlenül történt, de az elemzők szeretik a Surgut sztorihoz kötni, hogy a nyár közepén a MOL-nak meggyűlt a baja az orosz bányahatósággal, amelynek következményeként most gázturbinákat kénytelen telepíteni az oroszországi ZMB mezőnél. Az idei év eddig ismert utolsó felvonása októberben következett, amikor is a Handelsblatt azt taglalta hasábjain, hogy a Surgut esetleg kivonulna Magyarországról a MOL INA-ban lévő részesedéséért cserébe. Az értesülést/felvetést az összes érintett cáfolta, és Hernádi Zsolt a MOL elnök-vezérigazgatója később úgy nyilatkozott, hogy nem kívánják átadni a horvát olajtársaságot. A harcnak még koránt sincs vége.