Hatalmas erősítést kapott az ukrán légierő: megérkeztek az első Mirage vadászgépek
Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, megérkeztek az első francia Mirage 2000-5s vadászgépek Ukrajnába – írja a The Kyiv Independent.
Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, megérkeztek az első francia Mirage 2000-5s vadászgépek Ukrajnába – írja a The Kyiv Independent.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a Volga térségében gyakorlatot tartanak a Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétákkal, és erről videót is közölt – írja a Reuters.
Két ukrán forrás szerint az orosz–ukrán háborúban bevetett észak-koreai rakéták pontossága jelentősen javult az elmúlt időszakban – írja a Reuters.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt mondta, a katonai támogatásért cserébe hozzáférést szeretne Ukrajna ritkaföldfém-készletéhez. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán úgy reagált, az ásványkincsekbe történő befektetéseket illetően nyitott az együttműködésre a partnerországokkal, mivel ez része az ukrán győzelmi tervnek is. A Kreml nem tartja jó ötletnek az üzletet, Olaf Scholz kancellár szerint pedig Trump elképzelése „nagyon egoista”. Zelenszkij szerdán kijelentette, ha nem hajlandó az Egyesült Államok segíteni Ukrajna NATO-csatlakozásában, akkor adjanak alternatív biztonsági garanciákat – például nukleáris fegyvereket.
Problémák merültek fel a hadsereg által újonnan bevezetett gépkarabélyok fejlett optikai rendszereivel kapcsolatban, derül ki egy friss jelentésből - tudósított a Military.com.
Az NBC News információi szerint Donald Trump amerikai elnök csapata megosztott abban a kérdésben, hogyan kellene leállítani az ukrajnai háborút. Az is kiderült, hogy a múlt héten egy időre leálltak az Ukrajnába tartó amerikai fegyverszállítmányok.
Azerbajdzsán egy orosz Pancír-Sz1 légvédelmi rendszer rakétájának maradványait találta meg a tavaly december végén lelőtt utasszállító romjai közt – tudta meg a Reuters.
A Google felülvizsgálta mesterséges intelligenciával kapcsolatos irányelveit, és eltávolította a szabályokból azt a részt, miszerint tartózkodik az AI potenciálisan káros alkalmazásoktól, például fegyverek és megfigyelés céljára történő felhasználásától. Ez a vállalat növekvő ambícióit tükrözi, hogy az AI-technológiát és a szolgáltatásokat szélesebb körben értékesítse, beleértve a kormányzati ügyfeleket is - írja a CNBC. A mesterséges intelligencia megoldások üzleti alkalmazásáról lesz szó egy egész napon át március 5-ei AI in Business c. rendezvényünkön, regisztráció és részletek itt!
Újfajta nagyenergiájú lézerfegyvert tesztel az Egyesült Államok, a megoldást már rá is rakták egy amerikai hadihajóra – derül ki egy amerikai katonai jelentésből, melyet a CBS szemlézett.
Donald Trump egyelőre folytatja az Ukrajnának biztosított fegyverszállítást, sajtóhírek szerint nyersanyogakat akar cserébe szerezni Kijevtől. Az ukrán hadvezetés teljesen átszervezi a haderőt, hadtest alapú összetételre váltanak. Az ukrán vezérkar 50 ezer katonát visz a frontra más fegyvernemekből. Oroszország elítélően reagált Donald Trump azon tervére, melyek szerint nyersanyagokért cserébe akarja támogatni tovább Ukrajnát. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi eseményeivel.
A különféle páncélozott járműveken elhelyezett, a köznyelvben "madárkalitka" vagy "tyúkketrec" néven elterjedt kiegészítő páncélzat az orosz-ukrán háború igazi visszatérője: míg 2023-ban még vicc tárgyát képezte, addig mostanra már-már alap kiegészítő lesz a járműveken. Az ukránok most az egyik kedvenc fegyverükre is felszerelték.
Az olasz védelmi minisztérium sürgeti a Leonardo és a Rheinmetall vállalatokat, hogy gyorsítsák fel a 23 milliárd eurós harcjármű-megrendelés teljesítését. A minisztérium célja, hogy Olaszország felkészüljön a növekvő globális biztonsági kihívásokra. A két vállalat közös projektje keretében 1050 Lynx harcjárművet és 272 Panther harckocsit gyártanak az olasz hadsereg számára - közölte a Defense News.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint két TU-95MSz stratégiai bombázó hajtott végre rutinszerű repülést a Barents-tenger és a Norvég-tenger térségében - számolt be a Reuters.
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén működő lázadó csoportok szövetsége, amelynek tagja az M23 mozgalom is, humanitárius okokra hivatkozva tűzszünetet jelentett be. A Kongó-folyó Szövetség néven ismert csoport közleményben tudatta, hogy a fegyvernyugvás február 4-től lép életbe - tudósított a Reuters.
A lengyel lakosság többsége már nem támogatja az Ukrajnának való fegyverküldést – derül ki egy friss pollból, melyet az Ukrainszka Pravda szemlézett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már régóta próbálja elérni, hogy a nyugati szövetségesek több légvédelmi rendszert, valamint lőszert szállítsanak Ukrajnába. A tavaly év végén megérkező IRIS-T SLS rendszerekről például már ki is került az első videó, amin működés közben láthatóak.
Donald Trump elnök egyelőre folytatja az Ukrajnának biztosított fegyverszállításokat, miután átmenetileg leállította a projektet – tudta meg a Reuters.
Nem vehet részt a február közepén esedékes Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC), a világ egyik legnagyobb biztonságpolitikai eseményén két német párt, az AfD és a BSW – írja a Politico.
A Kalasnyikov Csoport új, rövid hatótávolságú föld-levegő rakétarendszert mutat be az IDEX 2025 nemzetközi védelmi és fegyverzeti technológiai kiállításon Abu Dhabiban. A SAM BRD TPVO Krona-E névre keresztelt rendszer elsődleges célja az érzékeny infrastruktúrák védelme, különös tekintettel a közepes méretű pilóta nélküli légi járművek (UAV-k) elleni védekezésre - számolt be az Army Recognition.
Az Egyesült Államok által Ukrajnának nyújtott katonai segítség az elmúlt hónapokban jelentős késedelmet szenvedett, ami komoly következményekkel járt a frontvonalakon harcoló ukrán erők számára. A Reuters vizsgálata szerint a késedelmeket több tényező okozta, köztük a kongresszusi viták, a Biden-kormányzaton belüli nézeteltérések és a kaotikus fegyverkövetési rendszer.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kétszer is megtörtént az eset, rövid időre.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Az OTP lehet a nap nyertese?
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.