A Kering francia luxuskonszern részvényei 14 százalékos esést könyveltek el, miután a cég bejelentette, hogy a Gucci eladásai az első negyedévben várhatóan 20 százalékkal csökkennek az előző évhez képest, főként az ázsiai piaci tranzakciók visszaesése miatt, ami a csoport teljes bevételének 10 százalékos csökkenését vetíti előre - számolt be a Cnbc.
Interjút adott Szergej Nariskin, az orosz külföldi hírszerzés (SzVR) vezetője az orosz állami médiának. Egyebek mellett beszélt Emmanuel Macron francia elnök ötletéről is, aki katonákat szeretne küldeni Ukrajnába.
A francia kormány hétfőn közölte, hogy az év hátralévő részére leállítja az alacsony jövedelműek elektromos autós lízingtámogatását célzó programot, miután a kereslet jóval meghaladta az eredeti terveket.
32 millió eurós (kb. 12 milliárd forint) bírságot kapott az Amazon a francia hatóságoktól, mert Párizs szerint túlságosan szigorúan figyelték meg a dolgozóikat – írja a CNBC.
Szeptemberben egy francia-német kormányzati tervezet teljes intézményi reformot javasolt az Európai Unióban. Nem egyszer világosan utalva arra, hogy a magyar kormány vétózásra épülő tárgyalási stratégiája miatt szükséges az EU átalakítása, főként úgy, hogy új tagállamokat vehetnek fel a szövetségbe. Bár már 15-17 ország támogatja a kezdeményezést, évekig is eltarthat a strukturális átalakításról szóló vita. Mindez pedig felerősítette a vitát arról, hogy mégis a többsebességes Európai Unióé lehet a jövő.
98 éves korában hunyt el Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnöke.
Egy dubaji fedőcégen keresztül továbbra is üzletel Oroszországgal a francia Decathlon sport- és szabadidős cikkeket gyártó csoport - derítette ki a Disclose oknyomozó szervezet.
A kínai elnök azt szeretné, ha még több francia cég fektetne be az országban, és reméli, hogy Franciaország tisztességes és a diszkriminációtól mentes üzleti környezetet biztosít a kínai cégek számára. Erről Hszi Csin-ping hétfőn beszélt Emmanuel Macron francia államfővel telefonon.
A francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire hétfőn kijelentette, hogy az Izrael és a Hamász iszlamista csoport közelmúltbeli összecsapásai várhatóan "korlátozott" hatással lesznek az olajárakra és a gazdaság egészére, amíg a helyzet nem fajul át szélesebb regionális konfliktussá – írja a Reuters.
Több mint 10%-ot zuhantak az egyik legnagyobb európai bank, a Societe Generale részvényei, miután a bank az új stratégiai tervében azt közölte, hogy szinte egyáltalán nem számít az árbevétel növekedésére.
A Miniszterelnökség szerint az orosz import az egyetlen lehetséges forrása a hazai atomerőművi blokkok üzemanyag-ellátásának. Ez ellentmond a korábbi híreknek, amely szerint a paksi atomerőmű orosz fűtőelemeit franciára cseréli Magyarország – számolt be róla a Népszava.
Orbán Viktor miniszterelnök négy évvel hosszabbította meg saját kormányzására vonatkozó terveit, miközben egy érdekes információt is elejtett Paksi Atomerőművel kapcsolatban – számolt be róla a Telex, a kötcsei rendezvényen tartózkodó résztvevők elmondása alapján.
Azerbajdzsán nem engedett be a zömében örmények által lakott enklávéba, Hegyi-Karabahba tíz, a régió lakosainak Franciaországból küldött humanitárius segélyt tartalmazó járművet, amelyet a párizsi polgármester, Anne Hidalgo vezette küldöttség szállított a Lacini-folyosó bejáratához - közölte Nikol Pasinján örmény miniszterelnök a kormány csütörtöki ülésén.
Franciaország továbbra is a világ elsőszámú turisztikai célpontja, s az idei nyári szezon az infláció és az áremelkedések ellenére sikeresebb, mint a tavalyi, bár kompromisszumokra késztették a hazai turistákat - közölte a francia kormány.
Isabelle Adjani francia színésznőnek október 19-én bíróságon kell felelnie pénzmosási és adócsalási vádakra - tudatták kedden igazságügyi források. A sztár ügyvédje nem kívánta kommentálni a bejelentést.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta, hogy a Wagner csoport parancsnokságát egy magas rangú zsoldos vegye át, akit "Szedoj", magyarul "ősz hajú" néven ismernek. A nom de guerre az Európai Unió szankciós dokumentumai, francia hivatalos dokumentumok és orosz médiajelentések szerint Andrej Trosev a Wagner egyik magas rangú parancsnokához tartozik.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.