A Louis Vuitton koreai egységénél júniusban történt rendszerfeltörés következtében kiszivárgott néhány ügyféladat – köztük elérhetőségek –, de nem érintette az ügyfelek pénzügyi adatait – közölte pénteken a luxusmárka dél-koreai leányvállalata.
Egy vezető amerikai védelmi elemző figyelmeztetése szerint Oroszország 5-10 éven belül megtámadhatja a NATO-t, ha Ukrajna elveszíti a háborút – írja a Kyiv Post.
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat – közölte az MNB. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
Az ukránbarát Orosz Önkéntes Hadtest (RDK) több tíz gigabájtnyi titkos adatot szerzett meg az orosz elektronikus hadviselési rendszerekről, amelyek súlyos hiányosságokra és sebezhetőségekre világítanak rá - derült ki friss jelentésekből.
Egy új AI-alapú védelmi rendszert vezetett be a csalók ellen az ausztrál CommBank: a pénzintézet mesterséges intelligenciával működő profilok ezreit használja a bűnözői hálózatok megzavarására és felderítésére - tudósított a Finextra. Hasonló témákról is szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön, regisztráció és részletek itt!
Németország szeretne létrehozni Izraellel közösen egy kibernetikai kutatási központot, valamint elmélyíteni a két ország hírszerzési és biztonsági szolgálatainak együttműködését - közölte vasárnap Alexander Dobrindt német belügyminiszter.
A napi átutalási limit tavaly szeptemberi bevezetése óta a bűnözők ismét a bankkártyákat vették célkeresztbe – az elmúlt fél évben nőtt a kártyaadatokkal elkövetett visszaélések száma és az elszenvedett károk összértéke. A banki tranzakciók felett júliustól a pénzintézetek saját, valós idejű szűrőrendszere mellett a központi visszaélésszűrő rendszer is őrködik – hívta fel a figyelmet az Erste.
A WhatsApp üzenetküldő szolgáltatást betiltották az amerikai képviselőház összes hivatali eszközén biztonsági kockázatok miatt.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak, ezúttal SMS-ben, nem létező tartozásról - olvasható a vonatkozó közleményben. A társaság arra kéri ügyfeleit, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők, ezzel kapcsolatban minden szükséges tájékoztatás megtalálható az erre a célra létrehozott weboldalon.
Miközben Európa egyre komolyabban fejleszti a hadseregeit, hogy elkerüljön egy jövőbeli háborút, kevesen gondolnak bele, hogy a legnagyobb pusztítást ma már egyetlen laptop is okozhatja. Egy jól irányzott kibertámadás elég ahhoz, hogy egy hajó keresztbe forduljon a Szuezi-csatornában, megbénítva a világkereskedelmet – vagy hogy egy ország kórházai, repülőterei és áramhálózata egyszerre álljon le. Az Európai Bizottság a ReArm Europe újrafegyverkezési csomagban komoly forrásokat osztana el a kibervédelemre, Európa megvédésében pedig komoly szerep juthat a CR14 tallinni központjának, amely épp az ilyen forgatókönyvekre készíti fel a NATO és a kontinens védelmi rendszereit, valósághű háborús gyakorlatokon keresztül.
"Rosszindulatú, célzott hackertámadás" érte az érettségi vizsga informatikai rendszerét, amely mintegy félmillió magyar személyes adatát tehette kockára a 2022 és 2025 között vizsgázó diákok vagy szervező tanárok közül - hívta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal közleménye, melyet a Telex szúrt ki.
Az Európai Unió saját kiberbiztonsági adatbázis létrehozásával igyekszik csökkenteni az Egyesült Államoktól való digitális függőségét, miután egy áprilisi amerikai finanszírozási válság veszélybe sodorta a globális kibersebezhetőségi rendszer működését. Az új uniós intézkedések célja, hogy megerősítsék a tagállamok ellenálló képességét a növekvő számú államilag támogatott kibertámadással szemben – írja a Financial Times.
Folyamatos támadásoknak vannak kitéve a Google e-mailes szolgáltatásainak, a Gmailnek felhasználói, az amerikai techcég rendszeresen tesz közzé tippeket arra vonatkozóan, hogy lehet ezek ellen védekezni - írta meg a Forbes.
Az MBH Bank új biztonsági intézkedést vezetett be 2025 júniusától: az MBH Netbankban és a legfrissebb, 3.6.0-s verziójú mobilalkalmazásban új regisztráció vagy eszközváltás esetén az első 24 órában korlátozott funkciókkal használható a rendszer - írja a Pénzcentrum. Hasonló témákról is szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön is, regisztráció és részletek itt!
Az MNB adatcsalásokra vonatkozó „öt csapás” intézkedéscsomagja valós társadalmi problémára reagál, és egy olyan bűncselekmény-típus hatásait igyekszik csökkenteni, illetve a bankokra átterhelni, amellyel szemben az OTP Bank évek óta nagy erőkkel és jó eredményekkel küzd - hívta fel a figyelmet a legnagyobb hazai bank, kitérve arra a veszélyre is, hogy "minél nagyobb felelősséget terhel a bankokra a szabályozó, annál nagyobb mértékben kockáztatja a további morális eróziót, azaz a felelőtlen magatartást és a jóhiszeműnek álcázott csalások volumenének a növekedését."
A tegnapi nap folyamán egy kutatócsapat részletes tanulmányt közölt arról, hogy az amerikai Meta és az orosz Yandex nyomkövető kódjaikkal jelentős mennyiségű személyes felhasználói adatot gyűjtöttek be éveken keresztül jogtalanul. A két vállalat androidos telefonokon működő alkalmazásaikban gyűjtött böngészési adataikat összekapcsolták a felhasználók személyazonosságaival, megkerülve ezzel a szokásos internetes adatvédelmi sztenderdeket. A The Register közlése szerint az esetet követően néhány órával a kutatók arra figyeltek fel, hogy a biztonsági problémát okozó követőkódok eltűntek, tehát a Meta és a Yandex bezárta a biztonsági rést a visszaélés nyilvánosságra kerülése után.
Régiós szintű a probléma.
Úgy látszik, sosem tanulnak belőle.
Aggódhat a japán kormány a választások előtt.
Villámok, szélvihar, jég is jöhet.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.