munkaerő

Magyarország lemaradt: tízből csak hárman dolgozhatnak otthonról

Magyarország lemaradt: tízből csak hárman dolgozhatnak otthonról

A magyar munkavállalók rugalmasságra vágynak, ugyanakkor a hazai vállalatok még le vannak maradva ezen a téren. A Randstad Workmonitor első negyedéves felmérése szerint míg nemzetközi szinten már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, nálunk csak tízből három. Pedig a dolgozók szerint a távmunka és rugalmas időbeosztás növeli a hatékonyságot, ami a vállalatok számára is egyértelmű előnyt jelent.

Itt vannak az ábrák, amelyek alapján az Orbán-kormánynak cselekednie kell

Magyarország számos, a fenntartható fejlődést érintő területen komoly előrelépést ért el az elmúlt években, ugyanakkor óvatosságra intő tényezőket is láthatunk. Összességében azokon a területeken, ahol a gazdaság ciklikus pozíciója meghatározó, ott javultunk, ahol viszont strukturális változásokra lenne szükség, ott jellemzően nincs érdemi változás. Az alábbiakban a KSH jelentéséből szemezgettünk.

Irreális bérigények a Balatonnál - Kifakadtak a vállalkozók

Irreális bérigények a Balatonnál - Kifakadtak a vállalkozók

Minden korábbinál nehezebb a szezonkezdés a szakképzett munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt a Balatonnál, ugyanakkor a növekvő kereseteknek köszönhetően kezdenek visszatérni a külföldön munkát vállaló fiatalok - számoltak be dél-balatoni kisvállalkozók egy balatonszárszói fórumon kedden.

Százával keresik a magyar bankfiókokba a munkaerőt

A fővárosban és vidéken is sok a betöltetlen álláshely a bankfiókokban, a mérlegfőösszege alapján legnagyobb 10 hazai banknál több mint 300 ilyen pozíciót tartanak nyitva - írja pénteki számában a Világgazdaság.

Megszűnik a munkahelyed? Egymillió magyar állást érint az új trend

Megszűnik a munkahelyed? Egymillió magyar állást érint az új trend

Magyarországon 1 millió munkahelyet érinthet az automatizálás 2030-ig - írja a McKinsey új tanulmánya. A cég szerint a munkaórák csaknem fele automatizálható, de attól nem kell félni, hogy ennyi munkahely megszűnne. Ez inkább azt jelenti, hogy az átalakulás miatt a munkavállalóktól teljesen más tudásra lesz szükség, mint eddig, miután a munkahelyek átalakulnak. Az automatizálás a munkaerőhiányra és az elmúlt években lassú termelékenységnövekedésre is megoldást nyújthat.

Csak egyetlen nagy dolgot ígért a kormány - Szerinted teljesítették?

10 év alatt 1 millió új munkahely. Ezt ígérte hatalomra jutása után a második Orbán-kormány 2010-ben. Most, közel nyolc év elteltével a miniszterelnök 736 ezer új munkahelyről számolt be, vagyis időarányosan nem is áll rosszul a kabinet. Lássuk, hogy mit mutatnak a Portfolio számai!

Menekülnek az ukrán melósok, csak nem hozzánk

Egyre nagyobb probléma Ukrajnában a munkaerő elvándorlása, a jegybank adatai szerint 2015 óta a munkaképes korú lakosság 7 százaléka ment el nyugatra - írja a Bloomberg. Néhány éve a magyar kormány is kacérkodott a gondolattal, hogy ukrán vendégmunkásokat csábítson az országba, az adatok azonban azt mutatják, hogy a lengyelek és az oroszok már elszipkázták előlünk a munkaerőt.

A legrosszabbat tesszük azzal, ha begyűjtjük a gyerekek mobiljait az iskolában

Az automatizálás valóban átalakítja a munkaerőpiacot, ezek a folyamatok azonban lassabban mennek végbe annál, mint amire napjaink néha szenzációra kihegyezett prognózisaiból következtethetnénk. A következő generációnak ugyanakkor már mindenképpen fel kell készülnie arra, hogy robotokkal dolgozzanak együtt, és még inkább képeznie kell magát.

"Nem merem fegyelmezni a dolgozót, mert félek, hogy felmond!"

Leginkább nem a béremeléssel reagálnak a vállalatok arra a helyzetre, ha nincs elegendő dolgozójuk. Ugyanakkor az is világos, hogy a munkaerőhiány elsősorban azokat a vállalatokat érinti, amelyek egyébként is relatív alacsonyabb béreket adnak. A hiánnyal gyakran szembesülő vállalatok egy része inkább a feketegazdaság felé fordul - vélik a Munkaerőpiaci tükör 2016 című kötet egyik tanulmányának szerzői. Ez részben azzal magyarázható, hogy az alacsony termelékenységű cégek nehezen tudnak bért emelni a vállalat továbbélésének kockáztatása nélkül. A kutatás során végzett interjúk során érdekes válaszokat kaptak a cégektől.

Érettségi helyett szakmunka? - Szomorú eredmények derültek ki

Az érettségit nem adó szakmunkásképzésben végzettek nagyobb részét ma már segéd- vagy betanított munkásként alkalmazzák - olvasható a Munkaerőpiaci Tükör 2016 című kötetben, vagyis minél alacsonyabb képzést kap valaki, annál valószínűbb, hogy nehéz helyzetbe kerül a munkaerőpiacon, továbbá kisebb bérel is kell beérnie. Habár a magyar reformok a német "duális képzést" tekintik mintának, attól nagyon messze van a hazai oktatás. Köllő János kutatásában arra jut, hogy a szakképzésen belüli közismereti óraszám csökkentése után a magyar diákok kevesebb ilyen jellegű tanóra után lépnek ki a munkaerőpiacra, mint amennyit a német szakmunkástanulók a képzésbe lépés előtt kaptak.

Már 600-an munkába álltak az új gumigyárban

Már mintegy 600 dolgozó, a tervezett létszám harmada munkába állt az Apollo Tyres áprilisban átadott gyöngyöshalászi abroncsgyárában, ahol hamarosan elkészül a busz- és teherautó-abroncsüzem épülete is - tájékoztatta a vállalat az MTI-t csütörtökön.

Egymillió magyar segíthetne rajtunk, de nem fognak

Magyarországon csúcsra emelkedett a munkaerőhiány a KSH friss adatai alapján, ami egyre inkább megnehezíti a cégek életét. Az összes vállalatvezető, akivel csak beszélünk, arra panaszkodik, hogy nem talál dolgozókat. Az elvándorlás, a közfoglalkoztatás, a képzési rendszer, az alacsony mobilitás, valamint a demográfiai gondok egyaránt szerepet játszanak a problémában. A konjunkturális ciklus miatt jövőre is velünk marad a munkaerőhiány. De mi lenne a megoldás?

Ez már a földi pokol: tombol a munkaerőhiány Magyarországon

Új csúcsra emelkedett Magyarországon a munkaerőhiány az idei harmadik negyedévben, a KSH friss adatai alapján ugyanis a vállalati szektorban 53 600 álláshely volt betöltetlen az időszakban. A teljes nemzetgazdaságban már több mint 73 700 állás áll üresen. A munkaerőhiány várhatóan a következő időszakban is velük marad, és érdemben fékezheti a magyar gazdaság bővülését. A potenciális munkaerőtartalék további mobilizálására lenne szükség, valamint a képzési és átképzési programok is segíthetnének a probléma megoldásában.

Ellentámadásba lendültek a bankok a technológiai vezetőkért

A bankok ellentámadást indítanak a technológiai óriások ellen, amelyek elcsábítják tehetséges alkalmazottjaikat. A Citigroup az elmúlt években már több technológiai szektorból érkezett tehetségre lecsapott, hogy jó pozíciót szerezzen Ázsia kereskedelmi banki piacán - írja a Financial Times.

Nincs megállás: dübörög a hazai munkaerőpiac

Augusztus és október között 4 millió 445 ezer foglalkoztatottról számolt be a KSH, ami 5 ezerrel alulmúlja a harmadik negyedévben mért adatot, ugyanakkor 41 ezres növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az elsődleges munkaerőpiac azonban jól teljesít, hiszen a közfoglalkoztatottak száma csökkent és a rövid ideje külföldön dolgozók, illetve ingázók száma is mérséklődött. A munkanélküliségi ráta ezzel párhuzamosan új mélypontra, 4%-ra csökkent, ami 0,1%-ponttal alacsonyabb a július és szeptember között mértnél, valamint 0,7%-ponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.