rozsdaövezet

Ilyen tervei vannak a kormánynak a dél-budai Duna-parttal

Ilyen tervei vannak a kormánynak a dél-budai Duna-parttal

A beépítések miatt veszélyben van a dél-budai Duna-part, ezért a megmentésére kezdeményezés is indult - nyilatkozta Németh Zsolt, országgyűlési képviselő hétfőn az MTI-nek. Elmondása szerint a Rákóczi hídtól délre eső tizenkét kilométeres szakaszon már megkezdődött a beépítés, és néhány éven belül rozsdaövezetből egy luxus lakóövezetté fog átalakulni a Duna-part. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük és közkinccsé tegyük a Duna-partot - jelentette ki a politikus, jelezve, erről szól a zöld Duna-part kezdeményezése.

Ez vár a lakásárakra és a lakáspiacra Magyarországon

Ez vár a lakásárakra és a lakáspiacra Magyarországon

Mi lesz a hazai lakásárakkal? Milyen folyamatok hatására folytatódhat a további emelkedés és mi szabhat gátat ennek? Melyek a vásárlók és a lakásfejlesztők szempontjából a legnépszerűbb kerületek?

Megvannak az első rozsdaövezeti fejlesztés látványtervei : képeken az új

Megvannak az első rozsdaövezeti fejlesztés látványtervei : képeken az új "Láng negyed"

A volt Láng Gépgyár területére egymilliárd euró értékű, egy kéthektáros közparkot is magában foglaló városnegyedet tervez az első rozsdaövezeti projekt fejlesztője, amiről most látványterveket is közöltek. Sőt, az is kiderült, hogy hány négyzetméteresek lesznek a lakó-, illetve az irodaprojektek a "Láng negyedben".

Kinek a pénzéből épüljenek a megfizethető árú és bérleti díjú lakások?

Kinek a pénzéből épüljenek a megfizethető árú és bérleti díjú lakások?

Megfizethető lakhatás, de hogyan? Kinek a felelőssége, és kinek a pénzéből lesznek olyan árú lakások, ami egy szélesebb réteg számára biztosítanak megfelelő életkörülményeket? Hogyan tud segíteni ebben a kérdésben a barnamezős területek rendezése és beépítése? Milyen feltételekkel kezdődhetnek el lakásépítések ezeken a területeken? Miért nincsenek bérlakások Magyarországon? - ezekre a kérdésekre válaszoltak a 21. századi barnamezős városfejlesztési konferencián résztvevő szakértők. A Fővárosi Önkormányzat által szervezett esemény, illetve az ehhez kapcsolódó projekt célja, hogy a a szakértők segítségével felmérje, hogy milyen fejlesztések történnek jelenleg a városban, meghatározzon egy egységes jövőképet, és ez alapján szabályozási változtatási javaslatokat fogalmazzon meg.

Hatalmas beruházás indulhat a Váci úti folyosó mentén

Hatalmas beruházás indulhat a Váci úti folyosó mentén

Újabb telket jelölt ki a kormány rozsdaövezeti akcióterületté - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányrendelet szerint a területen megvalósuló beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítandó.

Hamarosan kiderül, hol lehetnek a rozsdaövezeti lakásfejlesztések

Hamarosan kiderül, hol lehetnek a rozsdaövezeti lakásfejlesztések

Több kezdeményezés is érkezett már a Rozsdaövezeti Bizottsághoz, amelyek között azonnali, közép- és hosszú távú, budapesti és fővároson kívüli rozsdaövezeti akcióterület kijelölésére érkeztek javaslatok – tudta meg a Magyar Nemzet. A Bizottság a javaslatokkal kapcsolatban a következő hónapokban hoz majd döntést.

Átrendezheti az erőviszonyokat a rozsdaövezeti lakásáfa visszaigénylés?

Átrendezheti az erőviszonyokat a rozsdaövezeti lakásáfa visszaigénylés?

Aki rozsdaövezetté nyilvánított területen vásárol új lakást, az CSOK-tól és gyerekszámtól függetlenül visszaigényelheti az 5 százalékos áfát. Ez a legújabb lakáspolitikai bejelentés, ami pontot tett annak az évek óta húzódó tervezésnek a végére, amely a rozsdaövezeti területeken való fejlesztéseket volt hivatott bátorítani. Megkérdeztük a hazai fejlesztőket, hogy mit szólnak az új rendelethez és mit gondolnak a jövőbeli hatásairól.

Padlógázzal mehet a betonfalnak jövő év végén a hazai újlakás-piac

Padlógázzal mehet a betonfalnak jövő év végén a hazai újlakás-piac

Mivel az újlakás-építési piacon nem egy megrendelő van, hanem sok, ezért sokkal több figyelmet és gondoskodást igényel egy lakásfejlesztőnek a kivitelezés és az ügyfelek magasszintű kiszolgálása. Emellett viszont olyan piaci folyamatok is kihívás elé állítják a fejlesztőket, mint az építési költségek emelkedése, a megfelelő árazás kialakítása, a jövőbeli projektek ütemezése és a folyton változó szabályozási környezet, ami hatással van minderre. Hogy mit jelent ez a fejlesztők számára, arról Kiss Gáborral, a Metrodom Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatójával és egyben az IFK alelnökével beszélgettünk.

Újabb részletek derültek ki a rozsdaövezeti akciótervről

Újabb részletek derültek ki a rozsdaövezeti akciótervről

Tavaly májusában a kormány meghirdette a rozsdaövezetek fejlesztésére irányuló akciótervet, amely a leromlott állapotú, felhagyott és szennyezett ipari területek helyreállítását, kármentesítését és fejlesztését célozta meg. Az akcióterv sokáig nem jutott egyről a kettőre, mígnem idén márciusban a kormány be nem jelentette, hogy külön "rozsdabizottság" alakul a kapcsolódó akcióterületek kijelölésére. További részletek azóta nem derültek ki, így mi egyenesen az újonnan alakult rozsdabizottságot kérdeztük.

Artistaképző intézet épül a Nyugati pályaudvar mellett

Artistaképző intézet épül a Nyugati pályaudvar mellett

A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola kap helyet a Nyugati pályaudvar melletti, több hajóból álló mozdonycsarnok felújításával létrejövő épületkomplexumban. A 22 ezer négyzetméteres területen közparkot is kialakítanak.

Feltámad a rozsda! - Hivatalosan is jön a hazai

Feltámad a rozsda! - Hivatalosan is jön a hazai "Rozsdabizottság"

Régóta várjuk a hivatalos bejelentést és egy esetleges térképet a rozsdaövezetek kijelölésével kapcsolatban, ám ez az első tervek szerint az 5%-os lakásáfához kötődött volna szorosan. Az 5%-os lakásáfát azóta (meglepetésszerűen) minden új lakásfejlesztésre visszavezették, így a rozsda kérdése háttérbe szorult. Mostanáig! A legfrissebb Magyar Közlönyben ugyanis megjelentek a részletek arról, hogy hogyan, kik és milyen szempontok szerint fogják kijelölni a rozsdaövezeti akcióterületeket. A "bölcsek tanácsa" az 5 tagú Rozsdaövezeti Bizottság lesz. A beszállási limit, legalább 1 milliárd forintos fejlesztés.

Fürjes: odaadja a kormány a 6 milliárdot a Lánchídra

Fürjes: odaadja a kormány a 6 milliárdot a Lánchídra

A kormányoldal értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése - mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

Kedvezményes lakásáfa: ekkora árcsökkenés jöhetne a budapesti új lakásoknál

Kedvezményes lakásáfa: ekkora árcsökkenés jöhetne a budapesti új lakásoknál

Nagyon jelentős változások jöhetnek a hazai újlakáspiacon, miután Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy ismét 5 százalékra csökken a jövőben épülő lakások áfakulcsa. A kedvezményes áfa ráadásul várhatóan nem az egyetlen kedvezmény lesz, hanem a lakásfelújítást segítő és egyéb, a családokat támogató kedvezmények is jöhetnek. Vajon mit fog okozni ez a most épülő lakások árában? Megmutatjuk, és azt is, hogy miért lenne fontos, hogy az új építések mellett a felújításokra is kiterjedjen a kedvezmény.

Új funkciót kap a Józsefváros közepén lévő rozsdazóna

A városmajori közpark zöldítéséről döntött a kormány - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szombaton az MTI-vel. Az is kiderült Fürjes Balázs nyilatkozatából, hogy a parkban lévő ingatlanokból máshová költözik az MTK utánpótlás-nevelési központja.

Így segítheti a rozsdaövezeti lakásáfa a kerületek lakásállományának megújulását

Így segítheti a rozsdaövezeti lakásáfa a kerületek lakásállományának megújulását

Több lakásvásárlást és lakásfejlesztést támogató programot is beharangoztak az elmúlt hónapokban Magyarországon, melyek közül kétségkívül a rozsdaövezeti lakásáfa részleteit várják leginkább a piac szereplői. A pontos helyszínek még mindig nem ismertek, azonban ahogy a Portfolio legutóbbi lakáskonferenciáján is elhangzott, vélhetően nagy átfedés lesz az általunk is barnamezősnek gondolt területekkel. Az alábbiakban a program lehetséges hatásait vizsgáltuk meg az MNB és az Eltinga elemzésének segítségével.

A mennyiség mellett a minőségre is fókuszálni kell az új lakások piacán

A mennyiség mellett a minőségre is fókuszálni kell az új lakások piacán

Az a cél, hogy évente legalább 20 ezer lakás épüljön és ennek egy része legyen bérlakás, de ezt komplexen kell kezelni, városfejlesztési, társadalompolitikai, szociális, politikai szempontból. A rozsdaövezeti program várható hatásairól a Lakás 2020 Konferencián beszéltek a szakértők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.