részvény

Szárnyra kapott a Nike, de a versenytársak részvényeit is tépik

2020. szeptember 23. 10:05 | Portfolio

Szárnyra kapott a Nike, de a versenytársak részvényeit is tépik

Erős negyedévet zárt a Nike, a társaság árbevétele hozzávetőlegesen azonos volt a korábbi évben elérttel, azonban közel 1,5 milliárd dollárral meghaladta az elemzői várakozásokat. Emellett profit soron is sikerült meglepetést okoznia a cégnek, és a 2021-es pénzügyi évre adott előrejelzés is meghaladta az elemzői konszenzust.

Nagy bejelentések a Teslától, mégis zuhan az árfolyam

2020. szeptember 23. 08:07 | Portfolio

Nagy bejelentések a Teslától, mégis zuhan az árfolyam

Tegnap volt a Tesla nagy napja, a vállalat közgyűlést tartott, azt követően pedig a Battery Day-nek nevezett eseményre került sor, ahol a cég vezetői az akkumulátorgyártással kapcsolatban vázolták fel a jövőt. Az eseményen több izgalmas dolog - például 25 ezer dolláros, Autopilot rendszerrel ellátott elektromos autó, drasztikusan csökkenő akkumulátorár, jelentősen növekvő energiasűrűség, saját akkumulátorgyártás - is elhangzott, az új információk azonban nem nyugtatták meg a befektetőket, részben azért, mert vagy több év múlva eredményeket hozó fejlesztésekről, vagy pedig azért, mert túl általánosan megfogalmazott célokról van szó. A befektetők csalódottságát jól mutatja, hogy a Tesla piaci értéke több mint 50 milliárd dollárral csökkent, ami közel akkora, mint a Daimler teljes piaci kapitalizációja, de a Tesla tervei miatt esett az akkumulátorgyártók, így az LG Chem, a CATL és a Panasonic árfolyama is.

Feléledtek a techpapírok, pluszban zárt Amerika

2020. szeptember 22. 22:05 | Portfolio

Feléledtek a techpapírok, pluszban zárt Amerika

A tengerentúlon a vegyes mozgásokat követően egyelőre pluszban tartózkodnak a főbb részvényindexek. A Tesla kifejezetten rosszul teljesít, 4 százalékos mínuszban van. Az európai indexek kifejezetten jó napon vannak túl ezzel szemben: a DAX 0,7 százalékot emelkedett, de ma a BUX-nak is sikerült feljebb mennie 0,23 százalékot, annak ellenére, hogy az OTP esett 1,5 százalékot. Az európai olajipari cégek ma remekül teljesítettek, köztük a Mol is, amely 2,25 százalékot emelkedett ma.

Most kell venni Apple-t, Amazont és Microsoftot a guru szerint

2020. szeptember 22. 15:45 | Portfolio

Most kell venni Apple-t, Amazont és Microsoftot a guru szerint

Egy jelentősebb korrekciót láttunk a világ részvénypiacain szeptemberben, az esést elsősorban a techológiai szektor papírjai vezették. Jim Cramer azonban úgy tartja, hogy az elmúlt hetekben látott esés remek belépési pontokat teremtett az olyan sztárpapírokban, mint az Apple, a Microsoft, vagy az Amazon.

Még nincs vége az esésnek - állítják az elemzők

2020. szeptember 22. 15:30 | Portfolio

Még nincs vége az esésnek - állítják az elemzők

A tengerentúli piacok technikailag már gyengébb képet mutattak, amikor a koronavírus félelmek és a stimulus késlekedése miatt újabb eladási hullám kezdődött. Az utóbbi időben gyengén teljesítő technológiai szektor most stabil maradt, míg a ciklikus és value papírok szenvedtek. A statisztikák alapján a szeptember a leggyengébb hónap a piacokon, és a negyedév végéhez közeledve akár újabb esés is kezdődhet, az S&P 500 célba veheti a 200 napos mozgóátlagot is.

Nagyot zakózott tegnap a Nikola, itt van, hogy mit gondolnak a Wall Street elemzői a vállalat kilátásairól

2020. szeptember 22. 14:17 | Portfolio

Nagyot zakózott tegnap a Nikola, itt van, hogy mit gondolnak a Wall Street elemzői a vállalat kilátásairól

Az elektromos teherautók gyártását tervező Nikola alapító-ügyvezetője nagy meglepetésre azonnali hatállyal lemondott és távozott a vállalat éléről tegnap. A bejelentést követően megütötték a Nikola részvényeit, melyek sokáig 30 százalékos mínusz körül is álltak, míg a nap végén 20 százalékkal lejjebb állapodtak meg végül. A Wall Street elemzői latolgatták ezt követően, hogy merre tovább.

Vízválasztó lehet a szeptember - Véget érhet az őrült rali?

2020. szeptember 22. 13:55 | Portfolio

Vízválasztó lehet a szeptember - Véget érhet az őrült rali?

A világ tőzsdéi az elmúlt napokban látványosan szembementek a már március óta szinte töretlen bikapiaci trenddel. Közel járunk az amerikai indexeknél azokhoz a szintekhez, ahonnan lefelé mozdulva medvepiacba fordulhatnak a tőzsdék, és az elmúlt évek legjelentősebb szeptemberi eladási hullámát élhetjük át ezáltal. A történelmi teljesítményt leszámítva is rengeteg aggasztó eseményt áraznak a befektetők.

Equilor: jöhetnek az új csúcsok a tőzsdéken

2020. szeptember 22. 13:52 | Portfolio

Equilor: jöhetnek az új csúcsok a tőzsdéken

Megosztottak a szakértők azzal kapcsolatban, hogy milyen szinteken zárhatják az évet a részvénypiacok, az Equilor szerint a fontosabb részvényindexek új csúcsokat érhetnek el, azonban a brókercég vezető elemzője szerint óvatosságra inthet, hogy a részvények árazása a piac által várt idei eredmények függvényében magas szinteken tartózkodik. Az általános tőzsdei körkép mellett többek között a magyar piacról, és izgalmas befektetési lehetőségekről is beszámolt a brókercég.

Jöhet a következő mentőcsomag, de most a bankok miatt?

2020. szeptember 22. 10:53 | Portfolio

Jöhet a következő mentőcsomag, de most a bankok miatt?

Alaposan megütötték a pénzügyi szektort tegnap Európában és a tengerentúlon is. Az esések azt követően történtek, miután kiszivárgott egy jelentéssorozat, amelyben bankok ügyfeleik potenciális pénzmosási tevékenységeiről számolnak be az egyik amerikai pénzügyi felügyeleti szervnek, a Fincennek. A pénzügyi szektor azonban ettől függetlenül sem szerepelt jól idén más szektorokhoz képest. Sokakban pedig felmerült a kérdés, hogy vajon mentőcsomag lehet-e a történet vége, ha tovább folytatódnak az esések.

2020. szeptember 22. 09:56 | Portfolio

Közgyűlést tart a Set Group

A Set Group 2020. október 12-én tartja rendkívüli közgyűlését, ahol többek között új felügyelőbizottsági elnököt választanak.

A Tesla vezére üzent a világnak - Megijedtek a befektetők

2020. szeptember 22. 09:33 | Portfolio

A Tesla vezére üzent a világnak - Megijedtek a befektetők

Elon Musk "kedélynyugtató" tweetjeinek hatására jelentőset esett a Tesla árfolyama a tegnapi kereskedés utáni órákban. A cégvezér elmondása szerint a mai Battery Dayen tett bejelentések csak a hosszú távú célokra lesznek hatással, a nagy volumenű gyártással 2022-ig várni kell.

2020. szeptember 22. 09:20 | Portfolio

Saját részvényeket vett az Alteo

A cég a munkavállalói részvénytulajdonosi program keretében részvényt vásárolt vissza a Munkavállalói Részvénytulajdonosi Program Szervezettől.

Jelentősen visszaesett az Appeninn adózott eredménye

2020. szeptember 22. 09:00 | Portfolio

Jelentősen visszaesett az Appeninn adózott eredménye

Az Appeninn közétette társaság első féléves számait. A koronavírus hatásaival kapcsolatban a cég közölte, hogy a bérlői állomány megközelítőleg 5-10 százalékának kellett a veszélyhelyzet alatt hozott kormányrendeletek miatt – döntően átmenetileg – bezárnia. Ezen bérlők túlnyomó többsége esetében átütemezésre került sor, azaz az átmenetileg nem befolyt likviditás nagytöbbségben év végén, kisebb részben jövő év elején a csoport rendelkezésére áll majd. A legjelentősebb négy bérlőt a COVID-19 nem, vagy csak kisebb mértékben érintette.

Csúnya, ami a tőzsdéken történik, lefordultak az amerikai részvénypiacok is

2020. szeptember 21. 22:01 | Portfolio

Csúnya, ami a tőzsdéken történik, lefordultak az amerikai részvénypiacok is

Alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, a koronavírus-járvány terjedésével és a gazdaság lezárásával kapcsolatos aggodalmak miatt szélesebb eladási hullám alakult ki, estek az autóipari, pénzügyi, vegyipari, távközlési vállalatok. A magyar tőzsdén is rossz volt a hangulat, az OTP papírjai az átlagot jóval meghaladó forgalom mellett 6 százalékos mínuszban is álltak. A tengerentúlon a vezető indexek 2 százalékot meghaladó mértékben estek a nyitás után, a Dow Jones Index végül 1,9, az S&P 500 1,2, a Nasdaq 0,1 százalékos eséssel fejezte be a napot.

9000 forintig ütötték le az OTP-t

2020. szeptember 21. 17:17 | Portfolio

9000 forintig ütötték le az OTP-t

A magyar tőzsdén a nap sztorija az OTP, a magyar bankpapír már 10 százalék mínuszban is állt napközben, az alaposan elromlott nemzetközi befektetői hangulat és a hitelmoratórium meghosszabítása együttesen nyomták lefelé az árfolyamot.

Borús kilátások a Lufthansánál, megütötték az európai légitársaságok papírjait is

2020. szeptember 21. 17:08 | Portfolio

Borús kilátások a Lufthansánál, megütötték az európai légitársaságok papírjait is

Mai rövid közleményében tudatta a Lufthansa, hogy a koronavírus-járvány miatt tovább csökkenti flottáját, illetve a harmadik negyedévre nagyösszegű értékcsökkenési leírást fog végrehajtani repülőgépjeire vonatkozóan. A korlátozások nem kímélik a többi légitársaságot sem, ma is meredeken zuhantak a részvényeik az európai kereskedésben.

Részletes keresés