Újra gondokkal küszködik a First Republic Bank, bár az első negyedévben a vártnál jobb eredményt ért el, ügyfelei mégis 100 milliárd dollárt vontak ki a pénzintézetből három hónap alatt. Most több módszerrel javítaná saját helyzetét a bank, azonban az elmúlt egy hónap tapasztalataiból kiindulva kérdéses, hogy ezek milyen eredménnyel fognak zárulni.
Az amerikai bankrendszer továbbra is stabil, és az amerikai kormányzat "minden szükséges lépést" megtesz annak érdekében, hogy továbbra is a világ legerősebb és legbiztonságosabb pénzügyi rendszere maradjon - mondta csütörtökön Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter.
Az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megszűnése miatt, 2024. január 1-től az USA-ból származó forrásadós jövedelmek – így például az osztalék vagy a kamat – után az USA a saját belső szabályai szerinti mértékű forrásadót vonhat le. Az idei év végéig keletkezett jövedelmek adójogi kezelésében tehát még nincs változás, azonban a mostani ismeretek szerint jövőre már a jelenleginél mintegy háromszor nagyobb adót kell majd fizetniük a hazai befektetőknek az amerikai értékpapírokból származó osztalék vagy kamat után. Ennek ellenére sem kell lemondaniuk a magyaroknak a dolláros befektetésekről, ugyanis a dollárban denominált, de nem amerikai kibocsátású értékpapírokba történő befektetés esetén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény hatálya után sem emelkednek a hazai ügyfelek adóterhei - hívja fel a figyelmet közleményében az SPB Befektetési Zrt., amely szerint több, nem amerikai kibocsátású vállalati és szuverén kötvény is vonzó befektetés lehet manapság.
A márciusi pénzügyi zavarok előtt egyes amerikai regionális bankoknál gyanús mértékben megugrott a bennfentes személyeknek nyújtott kölcsönök állománya – írta meg a Bloomberg.
Jelen elemzésem célja, hogy megvilágítsam három bank, a Silicon Valley Bank (SVB), a Signature Bank és a Credit Suisse márciusi bedőlésének hátterét. Kiindulópontom egy elméleti jellegű bankszakmai bevezető. A makropénzügyi környezet rövid bemutatását követően a bankszakmai áttekintés tanulságait alkalmazom előbb az amerikai SVB-re, majd a svájci Credit Suisse-re. Elemzésemet következtetésekkel zárom a monetáris politika és a bankszabályozás további alakulását illetően.
Nyáron indítják el a közelmúltban bedőlt Signature Bank mintegy 60 milliárd dollár értékű portfóliójának értékesítési folyamatát – jelentette be az amerikai betétbiztosító (FDIC) hétfőn.
Kisebb készpénzállománnyal kezdték az idei évet a legnagyobb amerikai regionális bankok, mint a 2008-as pénzügyi válság óta bármikor, így nem voltak felkészülve a betétesek hasonló rohamára, ami a Silicon Valley Bank és a Signature Bank csődjét hozta – írja a Financial Times.
A Reuters gyűjtése alapján 19 amerikai bankot regulázna meg a Silicon Valley és a Signature bankok bedőlése után a Fehér Ház csütörtök este közzétett javaslata. Lényegében a náluk nagyobb 13 bank szabályozását terjesztenék ki a közepes méretű hitelintézetekre, visszafordítva a Donald Trump idején, 2018-ban végrehajtott lazító intézkedéseket.
Eluralkodott a pánik a bankpiacon, így egyre többen sürgetik a pénzintézetek kötelező likviditási tartalékaival kapcsolatos szabályok szigorítását. A kérdés nemcsak az amerikai bankok esetében kerül elő, hanem a már most sokkal szigorúbb szabályozási környezetben működő európai bankoknál is. Hiába van azonban szándék a pénzügyi szektor rövidebb pórázon tartására, kétséges, hogy mindennek milyen hatása lenne, és valóban megvalósul-e.
Az USA 30. legnagyobb kereskedelmi bankja, az észak-karolinai székhelyű First Citizens vásárolja meg a Silicon Valley Bankot (SVB) annak fizetésképtelenné válása után.
A bankszektorban tapasztalható feszültséget egyaránt szorosan figyelemmel kísérik az Egyesült Államok és az eurózóna monetáris politikai döntéshozói. A helyzet nem csak pénzügyi stabilitási szempontból érdekes, hanem azért is, mert a bizonytalan helyzetre a bankszektor a hitelezés szűkítésével reagálhat, ez pedig egy váratlanul új tényező lehet az infláció elleni harcban.
A komoly piaci aggodalmak ellenére vélhetően nem fajul a jelenlegi bankválság egy szélesebb körű pénzügyi válsággá – válaszolták a Portfolio által megkérdezett közgazdászok, akik szerint a hatóságok megfelelő és határozott választ adtak a felmerülő problémákra. A bankrendszer sokkal ellenállóbb, mint 2008-ban volt, az Silicon Valley Bank és a Credit Suisse helyzete is egyedi volt, egyelőre nincsenek jelei a rendszerszintű problémáknak. A jegybankoknak az infláció elleni harcra kell fókuszálniuk továbbra is, de figyelembe kell venni a pénzügyi rendszer kockázati mutatóit is, a bankrendszer problémáinak továbbterjedése ugyanis mély gazdasági hatásokkal járna.
Jane Fraser, a Citigroup vezérigazgatója szerint a mobilalkalmazások és a fogyasztók azon képessége, hogy néhány gombnyomással dollármilliókat mozgathatnak meg, nagy változást jelentenek a bankroham kockázatának kezelésében – számol be a hírről a Bloomberg.
Veszélybe került Svájc pénzügyi reputációja azután, hogy a 167 éves Credit Suisse-t az egyik legnagyobb riválisának, a UBS-nek kellett megmentenie a csődtől egy svájci hatóságok által összeállított csomag részeként. A Bank of America felmérése szerint a globális befektetői bizalom 20 éves mélypontra zuhant, Ázsiában pedig lakossági befektetők buktak hatalmas összegeket a Credit Suisse AT1 típusú kötvényein. A bankválsággal kapcsolatos keddi híreink egy helyen!
A Silicon Valley Bank (SVB) összeomlása kicsit olyan volt, mint a technológiai szektor Lehman-pillanata – mondta a CNBC-nek Cliff Marriott, a Goldman Sachs telekom, média és technológiai szektorért felelős európai szakembere. Szerinte továbbra is kérdés, melyik pénzintézet veszi majd át az SVB helyét a startupok finanszírozásában.
Az utóbbi hetek bankcsődjei nem jelentenek rendszerszintű pénzügyi válságot és nem fenyegetik recesszióval a német gazdaságot - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter egy keddi nyilatkozatában.
A Credit Suisse felvásárlásának hatásai nélkül is 20 éve nem látott bizalmatlanság jellemzi a befektetőket elmúlt hetek eseményei miatt – írja a Reuters.