Több ezer ember tüntetett Londonban a kormány megszorító intézkedései és a jóléti rendszerben tervezett reformok ellen - számolt be a Bloomberg.
Újabb kutatások mutatnak rá, hogy a Központi Statisztikai Hivatal jövedelmi statisztikáiban sok megmagyaráznivaló akad. A korábbi aggodalmak után most kiderült, hogy sokaknak az adózás előtti jövedeleme alacsonyabb, mint az adózás utáni, ráadásul a problémák még régebbre, egészen 2014-ig nyúlnak vissza.
Az Európai Bizottság friss értékelése szerint Magyarország gazdasági helyzete több területen is jelentős kihívásokkal küzd. A 2025-ös országspecifikus ajánlásokban összefoglalt problémák között említik, hogy a GDP-növekedés lassú, a beruházások drasztikusan csökkentek, miközben az infláció továbbra is magas, különösen az élelmiszer- és alapvető termékek árainál. Súlyos problémaként azonosították a szabályozási környezet kiszámíthatatlanságát, a korrupció magas szintjét, valamint az állam túlzott gazdasági szerepvállalását, amelyek gátolják az innovációt és a versenyképességet. Brüsszel szerint az oktatási rendszer nem termel elegendő szakképzett munkaerőt, ami már most korlátozza a növekedést, és a strukturális reformok hiánya hosszú távon súlyosbítja a helyzetet. További kritikák érik a költségvetési tervezés átláthatatlanságát, az oroszok irányában megmaradt energiaimport-függőséget és az uniós forrásokhoz való korlátozott hozzáférést, amelyeknél késlekedik a kormány a jogállamisági reformokkal. Az uniós szakértők szerint kifejezetten ártanak a magyar üzleti életnek az ágazati különadók is. Bár bizonyos pozitívumokat is kiemeltek – például az alacsony társasági adót és a fejlett infrastruktúrát –, a fenntartható fejlődéshez elengedhetetlennek tartják a strukturális reformokat és a gazdaságpolitikai stabilitás megteremtését.
Lesújtó jelentést tett közzé az Európai Számvevőszék (ECA) a foglalkoztatói nyugdíjrendszerek és a páneurópai nyugdíjtermékek helyzetéről. A szervezet megállapítja, hogy az ilyen típusú megtakarítások elterjesztésére irányuló uniós erőfeszítések nem jártak sikerrel, és a legtöbb országban ezeknek a kiegészítő nyugdíjpilléreknek nincs számottevő szerepük. A számok azt mutatják, hogy a részvétel meglehetősen alacsony, és a befektetési hozamok is elmaradnak a kívánatos szinttől. Magyarország szénája különösen rosszul áll, hazánkban ezek a nyugdíjprogramok nem is elérhetők. Az ECA szerint a növekvő demográfiai és államháztartási kihívások közepette kulcsfontosságú a nem állami finanszírozású nyugdíjpillérek megerősítése, ennek érdekében a jelentés most konkrét javaslatokat fogalmazott meg a döntéshozók felé.
India újra számba veszi a kasztrendszert a népszámlálás során, ami 1931 óta először ad majd átfogó képet a társadalmi rétegződésről. A vitatott döntés mögött politikai és társadalmi feszültségek húzódnak - írta meg a CNN.
89 éves korában elhunyt Uruguay egykori államfője, a szerénységéről ismert José Mujica, aki a latin-amerikai baloldal által mélyen tisztelt politikus volt - jelentette be helyi idő szerint kedden Yamandú Orsi uruguayi elnök.
XIV. Leó pápává választása új irányt vetíthet előre a katolikus egyház társadalmi és gazdasági tanításában. Bár Robert Francis Prevost formálisan még nem hirdetett szociális programot, a Leó névválasztás és több évtizedes perui szolgálata alapján nem megalapozatlan feltételezés, hogy a Rerum Novarum örökségét kívánja továbbvinni. Az amerikai születésű, de latin-amerikai lelkipásztori terepen edződött új pápa eddigi tevékenysége arra utal, hogy közel áll hozzá az egyház decentralizált, közösségalapú, társadalmi részvételre épülő gyakorlata. Ha ez az irány valóban megerősítést nyer, akkor a szociális igazságosság és a gazdasági méltóság kérdése ismét központi helyet kaphat a katolikus tanításban – a 21. század körülményeihez alkalmazva a 19. század nagy fordulatát.
Bill Gates bejelentette, hogy két évtizeden belül szinte teljes vagyonát jótékony célokra fordítja, és a Gates Alapítvány mintegy 200 milliárd dollárt juttat a világ legszegényebbjeinek, miközben számos kormány csökkenti a nemzetközi segélyeket – számolt be a Reuters.
Az ENSZ-nek 160 millió dollárra van szüksége ahhoz, hogy létfontosságú segítséget nyújthasson a Nigéria északkeleti, élelmiszerbizonytalanság és rossz biztonsági helyzet sújtotta részében élő rászorulóknak.
Ferenc pápa halála után a Vatikán szegényeket támogató intézményei és a hajléktalanok aggódva várják, hogy az új egyházfő folytatja-e elődje szociális elkötelezettségét.
Ferenc pápa halálával a világ egy rendkívüli vezetőt veszített el. Öröksége azonban megmarad nemcsak az általa inspirált emberek szívében, hanem azokban a konkrét kezdeményezésekben is, amelyeket egy igazságosabb, humánusabb és fenntarthatóbb világgazdaság megteremtése érdekében indított el.
Széleskörű megbecsülés övezte Ferenc pápa személyiségét és pápai tevékenységét a 16 év feletti magyar társadalomban az Europion legújabb gyorsfelmérése alapján, ami 1300 válaszadó részvételével készült országos reprezentatív mintán április 22-én, a pápa halálának másnapján. A társadalom (relatív) többsége az egyházon belüli progresszív (reformista) szárnyhoz sorolta a pápát és az általa felkarolt témák közül a legtöbben a “társadalmi igazságtalanságokat és szegénységet” említették - közölte az Europion.
A Föld Napját (április 22.) ünnepelve csábító dolog lenne azt hinni, hogy a világ a környezeti összeomlás szélén áll. Folyamatosan elárasztanak bennünket a klímakatasztrófára vonatkozó szörnyű előrejelzések és a bolygó közelgő pusztulásáról szóló figyelmeztetések. Ez azonban félrevezető. Ahelyett, hogy pánikba esnénk, egy pillanatra meg kellene állnunk, és elismerni azt a figyelemre méltó haladást, amelyet a környezetvédelem terén elértünk – és be kellene látnunk, hogy ezen folyamat kulcsfontosságú tényező a jólét.
Az elmúlt évtizedben a vállalatok és a nemzetközi szervezetek vezetői hozzászoktak ahhoz, hogy nagy dicséreteket kaptak azért, mert Davosban és a klímaváltozási csúcsokon nagyszabású, de végeredményben üres zöld ígéreteket tettek. Milyen gyorsan megváltoztak most a dolgok. A Trump-kormányzat felől érkező esetleges bírálatoktól való félelem sok vezetőt kényszerít arra, hogy irányt váltson – legalábbis retorikájában.
Súlyos statisztikai torzulásokra vonatkozó aggályokat fogalmaztak meg a magyar szegénységi adatokban Tátrai Annamária és Gábos András kutatók, akik szerint a KSH 2017 óta olyan eloszlási mintákat közöl, amelyek természetes módon nem jöhetnek létre. Vizsgálataik szerint tömegesen jelennek meg a szegénységi küszöb fölött „egy hajszálnyival” elhelyezkedő jövedelmek, amit más uniós országokban nem tapasztaltak. A KSH szerda esti közleményében visszautasította a manipuláció vádját, és hangsúlyozta: minden adatgyűjtésük nemzetközi standardok szerint zajlik, az Eurostat pedig rendszeresen validálja az eredményeket. A hivatal szerint a jelenlegi revízió a 2022-es népszámlálási adatok miatt történik, és nem érinti az adatok hitelességét.
A brit kormány saját becslései szerint a most bejelentett szociális támogatások csökkentése 250 ezer embert taszít relatív szegénységbe 2030-ig, és családok millióit érinti hátrányosan anyagilag.
És ezredannyi energiát fogyaszt.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Itt van az újabb eszkalációs lépés.
Hatalmas robbanás rázta meg Krasznozavodszkot.
"Meg kell tudni védeniük magukat."
Nagy fába vágta a fejszéjét.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.