válság

Évek óta nem látott rém köszönthet a világra a járvány után – Mi lesz velünk, ha jön az infláció?

Évek óta nem látott rém köszönthet a világra a járvány után – Mi lesz velünk, ha jön az infláció?

Egyelőre kiszámíthatatlan, hogyan hat majd a koronavírus-járvány és annak gazdasági hatása az inflációra, viszont a szakemberek egyre nagyobb része gondolja úgy, hogy véget érhet az évekig tartó korszak, amit alacsony infláció jellemzett. Több dolog is mutat ebbe az irányba az elhalasztott vásárlásoktól a növekvő adósságteherig. Ha pedig tényleg elszabadul az áremelkedés, akkor az a befektetések piacát is teljesen átalakíthatja, már most látszanak annak jelei, hogy elkezdtek az értékálló befektetések felé elmozdulni a piaci szereplők.

A fejlett világ gyorsabban kilábalhat a válságból, mint azt előzetesen vártuk

A fejlett világ gyorsabban kilábalhat a válságból, mint azt előzetesen vártuk

A ma közölt beszerzésimenedzser-indexek gyors felpattanásról árulkodnak Európában, a brit és a francia BMI-k 50 pont felett voltak. Az elemzők sokkal kisebb számokra számítottak. Az Egyesült Államokban szintén a várakozások felett nőtt az index, de csak kis mértékben haladta meg azokat. Japánban pedig még visszaesés volt az előző hónaphoz képest.

Nagy tervei voltak Japánnak az államkasszával, a koronavírus elsöpörheti ezt is

Nagy tervei voltak Japánnak az államkasszával, a koronavírus elsöpörheti ezt is

Japán a hatalmas kiadások ellenére nem mond le a céljáról, hogy költségvetési többletet érjen el 2025-ig, mondta a pénzügyminiszter kedden. A japán GDP-arányos államadósság az egyik legnagyobb a világon, és a koronavírus idején látott költekezés jelentősen megnöveli a hiányt. A japán kormányhoz közel álló források szerint emiatt aligha lesz tartható a költségvetési cél.

Borult a bili: szégyenkeznek a németek a botránycég miatt, pedig már évek óta folyik a susmus

Borult a bili: szégyenkeznek a németek a botránycég miatt, pedig már évek óta folyik a susmus

Néhány nap alatt gyakorlatilag teljesen összeomlottak a legnagyobb német fintechcég, a Wirecard részvényei, bóvlira minősítették a cég adósságát és lemondott a vezérigazgató is. A vállalat majdnem 2 milliárd eurónyi készpénzzel nem tud elszámolni, a pénz jó eséllyel csak papíron létezett, fiktív ügyleteken keresztül fújhatták fel a vállalat profitját. Bár a 80-90%-os leértékelődés látszólag derült égből villámcsapás, a Wirecard körül 2019 eleje óta gyűlnek a viharfelhők.

Szijjártó: a versenyképesség-növelő támogatásban részesülő vállalatok 143 ezer munkahelyet védenek meg

Szijjártó: a versenyképesség-növelő támogatásban részesülő vállalatok 143 ezer munkahelyet védenek meg

A versenyképesség-növelő támogatásokat igénybe vevő 806 vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy 377 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a következő hónapokban, ezzel 143 608 munkahelyet védenek meg, amihez 169 milliárd forint támogatást ad a kormány - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron, a Fehér Ablak Kft. hétfői szerződésátadási ünnepségén.

Rendkívüli áfacsökkentésre készül a brit kormány a válság ellen

Rendkívüli áfacsökkentésre készül a brit kormány a válság ellen

Rishi Sunak brit pénzügyminiszter arra kérte a minisztérium stábját, hogy több lehetséges változatot is dolgozzanak ki az áfa kulcsának csökkenésére – értesült a Sunday Times. A lap információi szerint konkrét bejelentés július elején várható a politikustól.

Orbán Viktor lehet a mai EU-csúcs középpontjában

Orbán Viktor lehet a mai EU-csúcs középpontjában

Pénteken tárgyalnak először az Európai Unió vezetői a közösség új költségvetéséről és a koronavírus-járvány kezelésére tervezett európai mentőcsomagról. A várakozások szerint az ülés központi kérdése lehet a magyar álláspont, a CNBC csütörtökön azzal vezette fel az eseményt, hogy a magyar kormány véleményét mutatta be.

Figyelmeztet az IMF: sokkal nagyobbat zakózhat az amerikai gazdaság

Figyelmeztet az IMF: sokkal nagyobbat zakózhat az amerikai gazdaság

A lezárások a vártnál tovább tartanak az Egyesült Államokban, ami miatt a második negyedévben nagyobbat eshet az amerikai gazdaság, mint becsülték – mondta csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője. A szervezet jövő szerdán frissíti előrejelzését, már korábban figyelmeztettek arra, hogy ronthatják az áprilisi prognózist.

Amerikának összejöhet a bűvös V betű, amiről az egész világ álmodik

Amerikának összejöhet a bűvös V betű, amiről az egész világ álmodik

A koronavírus-járvány kitörése óta szinte minden ország abban bízik, hogy a gazdasági válság lefutása V-alakú lesz, vagyis a hirtelen beszakadás után ugyanolyan hirtelen visszapattan majd a gazdaság. Egyelőre kevés a rendelkezésre álló adat, hogy ezt megítéljük, most úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok áll legközelebb a bűvös V betűhöz még úgy is, hogy a járvány alig akar csillapodni.

Teljesen új világ vár a gazdagokra, 200 éves sikersztorit vágott padlóhoz a koronavírus

Teljesen új világ vár a gazdagokra, 200 éves sikersztorit vágott padlóhoz a koronavírus

Jelentősen felforgatták a 21. század újításai a 200 éve nagyjából ugyanabban a mederben folyó vagyonkezelést, a koronavírus pedig egészen új alapokra helyezi a gazdagok bankárainak munkáját. A BCG friss tanulmánya szerint három lehetséges forgatókönyv is szóba jöhet, ha a világ vagyonának alakulását nézzük a jövőben, de az biztos, hogy teljesen megváltoznak a játékszabályok: új vagyonszegmens tör a felszínre, jövőre pedig Ázsia maga mögé utasíthatja Nyugat-Európát a legvagyonosabb régiók sorában. Van azért, ami nem változik: a leggazdagabbak fognak leginkább tovább gazdagodni. Magyarországon is.

A svéd modell, ahogy még nem láttuk - Lehet, hogy mégis nekik lesz igazuk?

A svéd modell, ahogy még nem láttuk - Lehet, hogy mégis nekik lesz igazuk?

A koronavírusjárvány – becslésünk szerint – szeptember elejére véget ér, amikor a kumulált halottak számának növekedési üteme 1 ezrelékre csökken. A vírusjárvány jelentős második hullámával nem számolunk. Miller és társai (2020) tanulmánya alapján megkülönböztetjük a BCG-vel oltott és nem oltott országok népességét és mindkét csoportból 8-8 országot vizsgálunk meg. Azt találtuk, hogy az egymillió főre eső vírusmortalitást mindkét csoport esetén ugyanaz a három tényező magyarázza: növeli a haláleseteket a 80 éven felüli népesség száma, míg csökkenti az általános technológiai színvonalat reprezentáló robotsűrűség és az egészségügyi kapacitásokat reprezentáló kórházi ágyak száma. A vizsgált nem-BCG országok esetén lineáris, a BCG országok esetén exponenciális összefüggést találunk a fenti magyarázóváltozók és a vírusmortalitás között, a nem-BCG országok esetén a mortalitás a többszöröse a BCG országokénak. A közvetítő tényező a három független változó és a vírusmortalitás között a tesztelési intenzitás (teszt/halott), amit azonban épp a három független változó (idős, robot, ágy) határoz meg. Az adatok 95-97%-osan illeszkednek a trendvonalakra (ekkora a determinációs együttható), amiből azt a következtetést vontuk le, hogy az önkéntes karantén (svéd modell) semmivel sem rosszabb hatásfokú egészségügyi szempontból, mint a kötelező karantén, ugyanakkor – amennyiben a modell általánossá válna – sokkal kevesebb gazdasági bajt okozna. Az alábbiakban Csillik Péter közgazdász írását közöljük.

Miért került a háború szélére Észak- és Dél-Korea? Egy súlyos probléma lehet a háttérben

Miért került a háború szélére Észak- és Dél-Korea? Egy súlyos probléma lehet a háttérben

Több mint egy év tárgyalás után Donald Trump és Kim Dzsongun kezet fogtak, aztán közösen átlépték a demarkációs vonalat Észak- és Dél-Korea közt, ezzel 2019-ben szimbolikusan véget ért a két ország közti konfliktus, elkezdődött a békülés és a közös építkezés. Aztán néhány hete Észak-Korea látszólag teljesen váratlanul meggondolta magát és felhevítette az ellenséges retorikát, megszakították a kapcsolatot a déli szomszéddal és katonai akciók sorozatát kezdték el a határ mentén. Hivatalosan az egész magyarázata néhány észak-koreai dezertőr röplapozása, valójában viszont jó eséllyel az áll a háttérben, hogy Észak-Korea nagyon súlyos gazdasági, egészségügyi és élelmezési válságba került, melyből kiutat egyedül a szankciók feloldásától remélnek.

Az első világháborúnál is nagyobb pusztítást végzett a koronavírus a gazdaságban, de van egy jó oldala is

Az első világháborúnál is nagyobb pusztítást végzett a koronavírus a gazdaságban, de van egy jó oldala is

A JP Morgan friss elemzése szerint jelentős löketet kaphatnak a fenntartható (ESG) befektetések a koronavírustól, a járvány kitörése ugyanis minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyezhet a zöld és társadalmi célú befektetésekre. De nemcsak a befektetések világát, hanem a vállalatvezetési és működési kultúrát is teljesen átírhatják az ESG-szempontok. Ezek a változások már elindultak.

Idén még több bolt tűnhet el, mint tavaly

Idén még több bolt tűnhet el, mint tavaly

A kijárási korlátozás feloldásával nem állt helyre a kiskereskedelmi forgalom, egyes szegmensek esetében durva visszaesést láthatunk most is. Mindez a boltszámok további visszaesését hozhatja.

Közeleg a járvány második hulláma? Vagy ez már az?

Közeleg a járvány második hulláma? Vagy ez már az?

Az elmúlt napokban az emelkedő amerikai és kínai esetszámok miatt felvetődött, hogy már a koronavírus-járvány második hulláma is elkezdődött. A Commerzbank szakemberei szerint a gazdaság szempontjából most az esetleges második hullám hatása a legnagyobb bizonytalansági tényező, de ők azzal számolnak, hogy ha lesz is újabb felfutása a vírusnak, akkor sem jönnek a tavaszihoz hasonló teljes lezárások világszerte.

Figyelmeztet a Fed elnöke: Amerika történetének legrosszabb negyedévében lehetünk

Figyelmeztet a Fed elnöke: Amerika történetének legrosszabb negyedévében lehetünk

Már látszanak az élet jelei az amerikai gazdaságban, de a kibocsátás még mindig messze van a koronavírus-járvány előtti szinttől – figyelmeztetett kedden kongresszusi meghallgatásán Jerome Powell. A Fed elnöke szerint a jelenleg is zajló negyedév Amerika történetének legnagyobb gazdasági visszaesését hozhatja.

Koronavírus: sosem látott hiánnyal számol a német kormány

Koronavírus: sosem látott hiánnyal számol a német kormány

Újabb pótköltségvetésen dolgozik a német kormány a koronavírus-járvány miatt, a hétfőn ismertetett tervek szerint a hiány 200 milliárd euró (70 ezer milliárd forint) fölé, az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó szintre emelkedik idén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.