évosz

ÉVOSZ: fontos lenne az építőipari vendégmunkások foglalkoztatásának szabályozása

ÉVOSZ: fontos lenne az építőipari vendégmunkások foglalkoztatásának szabályozása

A Parlament 2023. május 31-én tárgyalta „A vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról” szóló törvényjavaslatot, melynek hatályba lépése 2023. november 1-je lesz. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) indokoltnak és időszerűnek tartja az újraszabályozást törvényi és végrehajtási szinten, ugyanakkor az általános törvényi szabályon belül, tekintettel az építőipar sajátos foglalkoztatási jellegére és helyzetére, külön ágazati szabályozást, ágazati kikötéseket javasol.

ÉVOSZ: ezért járnának jól a kivitelezők az építményjog bevezetésével

ÉVOSZ: ezért járnának jól a kivitelezők az építményjog bevezetésével

Az építők hosszú ideje várják, hogy a megrendelőjük nemfizetése esetén erősebb jogi eszköz álljon rendelkezésükre a valós teljesítésük mértékéig történő követelésük érvényesítésére. Különösen aktuális ez az árvitákkal terhelt valóságunkban. Erre adhat megoldást az ÉVOSZ szerint az építményi jog újbóli beemelése a magyar Polgári Törvénykönyvbe.

Új érdekképviseletet kaptak a hazai építőanyag kereskedők

Új érdekképviseletet kaptak a hazai építőanyag kereskedők

Az építőipar hatékonyságának javulása elképzelhetetlen a hazai építőanyag-kereskedelem gyors ütemű bővülése, modernizációja nélkül. Erre a helyzetre reagálva az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keretein belül megalakult a Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat.

Az ÉVOSZ a kollektív ajánlásokban bízik a kollektív szerződés helyett

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tárgyalásokat kezdeményezett az Építő-, Fa- És Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével (ÉFÉDOSZSZ) arról, hogy az ágazat munkáltatói és munkavállalói oldalára is kötelező érvényű Építőipari Ágazati Kollektív Szerződést ajánlásokkal váltsák fel - mondta Koji László a szakszövetség elnöke szerdán az MTI-nek.

Ezek akadályozzák most leginkább az építőipar további szárnyalását

Ezek akadályozzák most leginkább az építőipar további szárnyalását

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ismét megkérdezte tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit arról, hogy 2022-ben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2023. évre. Íme az eredmények.

Magyarországot is elérte a lakhatási krízis - Erre sürgősen megoldást kell találni

Magyarországot is elérte a lakhatási krízis - Erre sürgősen megoldást kell találni

Napjainkra Magyarországon is jelentkezik az Európában tapasztalható lakhatási krízis. Ennek magyaros változata a lakásvagyon műszaki állagának gyors romlása, öregedése, ahol a tulajdonos nem költ megfelelően a lakásfelújításra, a lakhatás minőségére. A drasztikus áremelkedések következtében ráadásul ez tovább fokozódhat, a lakosság lakáscélú megtakarítása nem elegendő a feladatok finanszírozásához, mindenképp hitelekre van szükség. Kétszámjegyű kamatok mellett azonban az emberek nem vesznek fel lakáscélú hitelt, kivárás tapasztalható. Ma Magyarországon a lakásgazdálkodásnak elsődlegesen nem szabályozási kérdések és kapacitásszűkösség szabnak korlátot, hanem a forráshiány, ezért az ÉVOSZ a források bővítésére tett javaslatokat.

Oktatás nélkül nincs jövője az építőiparnak

Oktatás nélkül nincs jövője az építőiparnak

Az építőipari szakképzés intézményrendszere továbbra is rendkívül szétaprózódott. A Szakképzési Törvény módosítása lehetővé tette a képzésben érdekelt vállalkozások, képző intézmények és a tanulók szorosabb együttműködését, de az építőipari duális képzésben továbbra sem vesznek részt kellő számban a vállalkozások és a pályaorientáció is gyenge. Ennek javítása érdekében az ÉVOSZ javaslatokat fogalmazott meg.

ÉVOSZ: így kellene megreformálni a hazai építőipart

ÉVOSZ: így kellene megreformálni a hazai építőipart

Az építési beruházások iránti kereslet nagymértékű ingadozását el kell kerülni, mert súlyos gondot okoz és irreális költségeket eredményez a vállalkozási aktivitás gyors csökkentésének, vagy bővítésének piaci elvárása. Az ágazat kapacitáskihasználása és hatékonyságának javítása érdekében beruházásokra, technológiai korszerűsítésekre van szükség a vállalkozási szektor részéről - hívta fel a figyelmet az ÉVOSZ.

Nagyon súlyos problémával néz szembe a hazai építőipar

Nagyon súlyos problémával néz szembe a hazai építőipar

A rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2023-ban a termelés csökkenésére készül. Minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenése várható. Az idén kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani, ami elsősorban az infrastrukturális beruházásokat érinti. A magánszektornak ez ugyanakkor jó hír, hiszen több
lesz az elérhető szabad kapacitás - derül ki az ÉVOSZ legfrissebb, az építési ágazat 2023. évi súlyponti problémáit és lehetséges megoldásait tartalmazó elemzéséből. Ennek ellenére az idei év legnagyobb kihívását is a foglalkoztatási nehézség fogja jelenteni.

Több száz milliárd forintnyi lánctartozás és állandó szakemberhiány - Milyen kihívásokkal néz szembe idén az építőipar?

Több száz milliárd forintnyi lánctartozás és állandó szakemberhiány - Milyen kihívásokkal néz szembe idén az építőipar?

Az építőipar teljesítménye az elmúlt években növekvő szerepet töltött be a magyar nemzetgazdaságban és az európai gazdaságban egyaránt. Az Európai Unióban a GDP 10,6%-át állítja elő. A 27 tagállamban az építési piaci termelési érték a 2020. évi 1402 milliárd euróról 1602 milliárd euróra növekedett a 2021. évben, ami 14,26%-os növekedés folyó áron. A 2021. évben az ágazat az Európai Unióban 13 millió főt foglalkoztatott, melyek 95%-ban mikro-, kis- és középvállalkozásokban találhatók - derül ki az ÉVOSZ legújabb tanulmányából, ami rámutat arra is, hogy melyek most az építőipar legnagyobb kihívásai.

Ekkora összegeket kaphat uniós forrásból a hazai építőipar

Ekkora összegeket kaphat uniós forrásból a hazai építőipar

Az operatív programok és a helyreállítási terv fejlesztései kapcsán érkező 12 100 milliárd forintnyi uniós forrásból mintegy 6200 milliárd forint értékű beruházási volumen jelentkezik az építőipar számára. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Építésgazdasági Kollégiuma közös kibővített ülésén ismertette a 2021-2027-es európai uniós fejlesztési időszak forrásfelhasználásának keretrendszerét az építésgazdaság szempontjából.

Fizetőképességének határához ért a lakosság és ez az építkezéseken is meglátszik

Fizetőképességének határához ért a lakosság és ez az építkezéseken is meglátszik

Bár a tavalyi év is sikeres volt az építőipar szempontjából, az ágazat jövedelmezősége romlott - mondta el Koji László, az ÉVOSZ elnöke a VG-nek adott interjújában. Noha az iparág mintegy 375 ezer embert tudott foglalkoztatni, folyamatosan csökkent a rendelésállomány, így a tavalyi év teljesítménye 4-5 százalékkal alacsonyabb lehetett a 2021-es szintnél.

Több ezer lakásvásárlót érinthet a legújabb döntés

Több ezer lakásvásárlót érinthet a legújabb döntés

A megrendelők tudatosabb döntéseinek támogatása érdekében a készházaknál idén bevezetik a karbonsemlegességi mutatót - mondta az ÉVOSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás Szakmai Tagozatának (MAKÉSZ) elnöke az MTI-nek. Kárpáti József közölte, a mutató azt jelzi, hogy az adott épület milyen karbonlábnyommal rendelkezik.

Ez a legfőbb oka, hogy nem épül elég lakás Magyarországon

Ez a legfőbb oka, hogy nem épül elég lakás Magyarországon

Jelenleg megvannak az építőipari kapacitások az évenkénti 25-30 ezer új lakás megépítéséhez és 250 ezer meglévő lakás energiatakarékos felújításához, hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A lakásügy a következő két évben elsődlegesen nem kapacitáshiány kérdése, hanem finanszírozási kérdés lesz.

Nagy zuhanás előtt az építőipar - Mit lép erre az Építési Minisztérium az új kerettörvényekkel?

Nagy zuhanás előtt az építőipar - Mit lép erre az Építési Minisztérium az új kerettörvényekkel?

Patrióta szabályozásra helyezi a hangsúlyt a kormány az állami beruházásokat szabályzó, és a magyar építésgazdasági kerettörvény létrehozásakor. Részben elkészült már a szabályozás, amelynek kialakítása során, a bürokrácia felszámolásával, a beruházások gyorsításának lehetőségére törekedtek - derül ki Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettesének beszéféből az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén. Decembertől a Minisztérium közlekedésfejlesztési feladatokkal bővült, ami többek között a vidéki mobilitás, az ingázás megfelelő megteremtését is magába foglalja. A szakmai fórumon Koji László, az ÉVOSZ elnöke nehéz 2023-as évet prognosztizált az építőipar számára: bár folyó áron az infláció miatt nem lesznek rosszak az építőipari számok, építési volumenben 20-25%-os visszaesés várható.

ÉVOSZ: kötelező felelősségbiztosítást mindenkinek az építőiparban

ÉVOSZ: kötelező felelősségbiztosítást mindenkinek az építőiparban

Az építőiparban – beleértve a tervezést, lebonyolítást és kivitelezést is – van is, meg nincs is felelősségbiztosítás. A vonatkozó jogszabályokkal 2016-tól több alkalommal léptünk kettőt előre, egyet meg vissza. Sem a lakossági megrendelők, sem a kis-közepes tervező-kivitelező vállalkozások többsége nincs tisztában a felelősségvállalással és nincs felelősségbiztosítása. Az ÉVOSZ nevében Koji László, a Szövetség elnöke újra indítványozza az építésgazdaságban a tervezői, mérnöki és kivitelezői szolgáltatások végzéséhez a kötelező felelősségbiztosítás bevezetését.

Új módszert dolgozott ki az ÉVOSZ, az elszabaduló építőanyagárak kezelésére

Új módszert dolgozott ki az ÉVOSZ, az elszabaduló építőanyagárak kezelésére

Az építési célú beruházások az összértéket tekintve évek óta a közbeszerzéseken belül a legnagyobb részarányú kategóriát teszik ki. Idén október végéig mintegy 2500 milliárd forint értékben folytattak le építési célú közbeszerzéseket, mely a teljes volumen közel kétharmadát jelenti. Az építési célú közbeszerzések szabályszerű lebonyolítása, a beruházások kiszámíthatósága, valamint a prevenció erősítése érdekében szeptemberben indított országos szakmai rendezvénysorozatot a Közbeszerzési Hatóság, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), valamint a Magyar Mérnöki Kamarával (MMK) közösen. A roadshow aktuális állomásának november 11-én Kecskemét adott helyet.

Itt az új javaslat: maximálják 5 százalékban a lakáshitelek kamatát!

Itt az új javaslat: maximálják 5 százalékban a lakáshitelek kamatát!

Komoly visszaeséstől tartanak az építőipar szereplői, ezért azt kérik a kormánytól, hogy maximálja öt százalékban a lakáshitelek kamatát – hangzott el az RTL Híradójában. ha ez nem történik meg, akkor akár munkahelyek tízezrei is veszélybe kerülhetnek.

Most kiderül, mi vár ránk a következő évben a hazai építőiparban

Most kiderül, mi vár ránk a következő évben a hazai építőiparban

Az építőiparban dolgozó cégek 86 százaléka összességében kielégítőnek vagy jónak ítéli meg 2022-es üzleti helyzetet. A 2023. évvel kapcsolatban azonban korántsem ennyire derűlátók. A nemzetközi konfliktushelyzet, a gazdasági kihívások negatív irányba fordítják a kilátásokat, és sok a bizonytalanság. A vállalkozások a 2023. évben a piaci lehetőségük jelentős zsugorodását és az abból adódó nehézségeket, feszültségeket prognosztizálnak. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tagszervezeteit és az építőipar további jelentősebb szereplőit, 400 céget megkeresve felmérte, hogy 2022-ben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2023. évre.

Lenne igény lakásfelújításra, de az emberek egyszerűen nem tudják kifizetni az egyre drágább építőanyagokat

Lenne igény lakásfelújításra, de az emberek egyszerűen nem tudják kifizetni az egyre drágább építőanyagokat

A lakossági megrendelők hamarosan eltűnhetnek a hihetetlen mértékben megemelkedett építőanyagárak miatt - közölte a Növekedés.hu-val Kojii László, az ÉVOSZ elnöke. Noha az emberek építkezési kedve nem szállt el, tartalékaik is vannak erre a célra, a rezsiáraktól való félelem is sokakat ösztönözne energetikai hatékonyságot célzó beruházásokra, az egyre romló hitelkörnyezetben viszont nem akarnak banki kölcsönt, így sokan már most is inkább kivárnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.