Deviza

2014. november 07. 16:43 | Portfolio

Visszajött két és féléves mélypontjáról a forint

Délutánra gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében a dollárral szemben 250 fölé került a kurzus. Ezen a héten minden vezető devizával szemben gyengültünk, a legnagyobb mértékben pedig a dollárral szemben.

2014. november 07. 12:30 | Portfolio

Kétmilliárd eurót törlesztettünk

A 2008 őszén az Európai Bizottsággal kötött hitel-megállapodásban meghatározott törlesztőrészletet, két milliárd eurót 2014. október végén Magyarország átutalta az Európai Központi Bank számlájára, a technikai elszámolás után a mai naptól csökken az államadósság - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2014. november 07. 08:44 | Portfolio

Másfél milliárd euróval csökkent hazánk devizatartaléka

Októberben enyhe csökkenést mutatott Magyarország nemzetközi tartaléka: a szeptemberi 35,7 milliárd euróról 34,2 milliárdig. A másfél milliárdos csökkenést leginkább a devizaköveteléseink süllyedésének köszönhetjük, de ez egyáltalán nem nevezhető kiugró mértékűnek.

2014. november 06. 16:17 | Portfolio

Az EKB segített, de máris visszarántották a forintot

Öthetes mélypontról kezdett ma délelőtt óvatos erősödésbe a forint az euróval szemben, míg a dollárral szemben 2,5 éves mélypontról próbált talpra állni a magyar fizetőeszköz. Ebben segített kissé a délutáni EKB-döntés, amelynek keretében további lazító lépést helyezett kilátásba Mario Draghi. Utóbbi az eurót csúnyán megviselte, vele szemben a dollár új 2 éves csúcsra ugrott, és a dollár ereje miatt a dollár-forint kurzus még tovább kapaszkodott a 250-es szint közelébe. A forint az euróval szemben szintén megpróbált erősödni, de ez végül nem bizonyult tartósnak.

2014. november 06. 11:41 | Portfolio

Vissza a rendes kerékvágásba: emelkednek a rövid hozamok

A legutóbbi alkalommal nem sikerült 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket értékesítenie a magyar adósságkezelőnek, de azóta a kereslet-kínálat árrendező anomáliája megszűnt, a rövid hozamok pedig sokat emelkedtek. Így a mai napon már sikerült a terveknek megfelelő mennyiséget bevonni a 12 hónapos kincstárjegyből, míg a szintén most értékesített 3 éves változó kamatozású kötvényből másfélszeres mennyiséget - ezért a papírért ugyanis még mindig rajonganak a befektetők.

2014. november 05. 16:11 | Portfolio

Kétéves mélypontra zuhant a forint az amerikai dollárral szemben

Ma a 200 napos mozgóátlag fölé jutott az euróval szembeni forintárfolyam, míg a dollárkeresztben kétéves forintmélypont alakult ki. A gyengülés meglátásunk szerint nem magyar specifikus esemény, hanem az általános feltörekvő piaci nyomás eredménye.

2014. november 04. 18:57 | Portfolio

A forintot ma az ég világon semmi nem érdekelte

A forint piaca rendkívüli nyugalmat árasztott a nap folyamán, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság kifejezetten pesszimista növekedési előrejelzéseket fogalmazott meg az öreg kontinens kapcsán, ami például a részvénypiacokon rossz hangulatot keltett. Ezt követően a forintosítással kapcsolatos hírek sem hozták lázba a forint árfolyamát, az eurójegyzések makacsul ragaszkodtak a 309-es szinthez, ami nagyjából a 200 napos mozgóátlag értékét jelenti.

2014. november 04. 15:39 | MTI

Több mint kétezer letelepedési kötvényt adtunk el Kínában

A Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) a program tavalyi elindulása óta összesen 2200 letelepedési értékpapírt értékesített Kínában, ebből 2014-ben 1800-at, ezzel eddig közel 500 millió euró közvetlen tőkebefektetést értek el Magyarországnak - mondta Lian Wang, a magyar letelepedési kötvényeket Kínában és Vietnamban forgalmazó cég vezérigazgatója kedden sajtóbeszélgetésen Budapesten.

2014. november 04. 11:48 | Portfolio

Kirobbanó vételi érdeklődés a mai kincstárjegy aukción

Augusztusban láttunk utoljára olyan erős vételi érdeklődést a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek aukciós sorozatában, mint a mai kibocsátásnál, ami nem meglepő annak tükrében, hogy az utóbbi hetekben jókora hozamemelkedés alakult ki. A rövid papírok emiatt már sokkal vonzóbbá váltak a befektetők számára, de a közel négyszeres túljegyzés mellett sem "csábult el" az adósságkezelő, hiszen (a pénzügyi tartalékainak év végi leapasztási terve miatt) csak az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el.

2014. november 03. 21:08 | Portfolio

Fontos technikai szintnél ragadt a forint

A kilenchavi mélypontra süllyedő kínai szolgáltatói beszerzési menedzser index kissé hűtötte hétfő reggelig a nemzetközi befektetői hangulatot, amely múlt pénteken a váratlanul bejelentett japán élénkítés hatására (is) jelentősen javult. Mindez a forinton nem segített, az euróval szembeni jegyzések 309-ig gyengülték a délután folyamán, ami lényegében a 200 napos mozgóátlag újratesztelése.

2014. október 31. 08:55 | Portfolio

A forint is érzi a meglepő japán lépést

Nagyfokú optimizmus mutatkozik ma reggel a nemzetközi pénz -és tőkepiacokon a váratlan és egyúttal újból agresszív japán jegybanki lépés hatására, amit a jelek szerint a régiós devizák is megéreztek: erősödni kezdtek. A fundamentumok mellett a technikai elemzés is most rövid távon a forint ereje irányába mutat.

2014. október 30. 16:54 | Portfolio

Ugrik a forint a többiekkel együtt

Sokéves mélypont felé közelített a forint a dollárral szemben a zöldhasú ereje miatt, ami a tegnap esti Fed-döntéssel függött össze, de ma délelőtt fordulat alakult ki a magyar fizetőeszköz piacán. Ez azonban nem egyedi eset, hiszen a többi régiós devizánál is ugrást láttunk az orosz rubel mellett. Úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán feszültség (remélt) enyhülése most segít a régiós devizáknak és közben ugyanezt teszi a forinttal a kedvező mai magyar kötvényaukciós eredmény is.

2014. október 30. 16:26 | Portfolio

Még 14 milliárdnyi magyar kötvényt vittek el

A délelőtti kötvényaukciót követő nem kompetitív tenderen további 14,4 milliárd forintnyi forrást vontunk be a 3, 5 és 15 éves kötvények értékesítéséből. Ezzel pedig összesen majdnem 80 milliárdnyi kötvényt tudott eladni ma az Államdósság Kezelő Központ (ÁKK), méghozzá a korábbi aukcióknál alacsonyabb hozamok mellett.

2014. október 30. 11:40 | Portfolio

Nagyon keresték ma a magyar kötvényeket (2.)

Intenzív vételi érdeklődés és emiatt a meghirdetettnél érdemben magasabb értékesítés jellemezte a ma megtartott három magyar állampapír aukciót. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a tegnapi, rendkívüli visszavásárlási aukciók arra voltak jók, hogy általuk likviditást gyűjtöttek egyes szereplők, hogy a mai aukciókon több papírt tudjanak venni. Így tehát a magyar adósságfinanszírozás szempontjából kedvezőbb forgatókönyv valósult meg a tegnap általunk vázolt kétféle értelmezés közül.

2014. október 30. 10:25 | MTI

Megállíthatatlanul esik az orosz rubel

Folytatódik az orosz rubel árfolyamának gyengülése a nemzetközi devizapiacokon, az amerikai dollárral szemben történelmi mélypontra jutott, egy dollárért csütörtök reggel már 43,66 rubelt kellett adni.

2014. október 29. 21:09 | Portfolio

Megpofozták a forintot, de több is jöhet még

Az amerikai jegybank kifejezetten optimista hangulatú közleményt tett közzé a mai döntését követően. Az eszközvásárlásoknak vége és jól halad a fellendülés az USA-ban, ez pedig természetes módon további dollárerőt jelent a devizapiacon. Ilyen környezetben szinte mindig nyomás alá kerülnek a feltörekvő piaci devizák, és ez alól a forint sem jelent kivételt. Egyelőre kisebb pofonokat kaptunk, igazán erős gyengülő momentum még nem bontakozott ki.

2014. október 29. 15:09 | Portfolio

Újabb rendkívüli nap! - Mit lépett a Templeton?

A múlt heti akadozó, illetve a tegnapi gyenge diszkontkincstárjegy aukció után ma rendkívül nagy összegű visszavásárlási aukciókra került sor, azaz olyan tranzakciókra, amelyek keretében a befektetők lejárat előtt tudnak megszabadulni a magyar államkötvényekben meglévő kitettségüktől. Utoljára májusban, a Templeton hatalmas lépése miatt volt ennél nagyobb volumenű visszavásárlási aukció Magyarországon, igaz akkor utólag egyértelművé is vált, hogy nem a kitettség leépítéséről, hanem annak más papírokba való átforgatásáról van szó.

2014. október 28. 16:35 | Portfolio

A forintot nem érdekelte az MNB döntése

A forint piacán nem láttunk érdemi reakciót a Magyar Nemzeti Bank döntésére, ahogy más fontos statisztikák közlésére sem. Ettől függetlenül, heti alapon lassú gyengülés látszik a vezető devizákkal szemben, ami múlt hét szerdán kezdődött. Ma közel jártunk ahhoz, hogy háromhetes mélypont alakuljon ki a vezető devizákkal szemben, de ez nem következett be, sőt, délután enyhe erősödést láthattunk.