Deviza

2014. október 15. 15:30 | Portfolio

Idegesek a befektetők - Ide menekül a tőke

Úgy tűnik, hogy az elmúlt időszakban kialakult részvénypiaci feszültségek közepette a befektetők a biztonságosabb eszközökbe menekülnek át, mint amilyenek például a német vagy az amerikai államkötvények. Ennek hatására pedig jelentősen süllyedtek a hozamok az amerikai állampapírpiac hosszú szegmensében, pedig a jegybankjuk már mindjárt véget vet az eszközvásárlásainak, sőt a kamatok emelését tervezi.

2014. október 14. 21:43 | Portfolio

Nem adja meg magát a forint

A forint az elmúlt egy hónapban külön utat járt be a régiós társaihoz képest: mi ugyanis majdnem három százalékot erősödtünk az euróhoz képest, míg a lengyel zloty és a cseh korona lényegében stagnált. Kedden viszont a továbbra is rossz tőkepiaci hangulat és a rendkívül alacsony állampapírpiaci kereslet mellett már kisebb fordulat bontakozott ki és a forint gyengült.

2014. október 14. 11:43 | Portfolio

Rendkívül kevés befektetőt érdekelnek a rövid papírjaink

Közel egy éve nem láttunk ennyire gyenge keresletet a három hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján. Az Államadósság Kezelő Központ ennek ellenére be tudta vonni a terveinek megfelelő mennyiségű forrást, sőt az aukciós átlaghozam még egy hajszálnyit süllyedt is.

2014. október 13. 16:48 | Portfolio

Inaktív, de erős a forint

Közel három százalékkal erősebb a forint ma az euróval és a svájci frankkal szemben, mint egy hónappal ezelőtt. A dollárhoz képest is erősödtünk az elmúlt héten, de az egyre csak erősödő amerikai devizával szemben még nem tört meg a gyengülő trendünk. Hétfőn kifejezetten inakítv volt a forint, az euróval szembeni jegyzések 305 és 306 között ingadoztak.

2014. október 13. 14:47 | Portfolio

Csak a kötvények érdekelték igazán a magyar lakosságot

Szeptemberben több mint száz milliárd forinttal nőtt a lakossági értékpapír-állomány - derült ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) legfrissebb adataiból. Ezt a növekedést egyedül a kötvények értékesítése adta, a lakossági kincstárjegyek ugyanis lényegében stagnáltak.

2014. október 10. 21:12 | Portfolio

306 forint alatt az euró

Meglepően jól tartja magát a forint, pedig a nemzetközi befektetői környezet távolról sem kedvező. Az euróval szembeni jegyzések már bőven a 306-os szint alatt járnak.

2014. október 10. 10:29 | András Bence

Már megint óriási szerencséje lehet Matolcsyéknak!

Ha az eurózóna tovább hanyatlik, akkor nagyon valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank döntéshozóinak sikerülhet akár jövő év végéig is rekord alacsonyan tartani a hazai kamatokat - pont ameddig szeretnék. A piac ezzel szemben máig nagyon szkeptikus, de mi most azt látjuk, hogy az öreg kontinens lassulása és a dezinflációs nyomása nagyon hosszan kitarthat, az eurózónás jegybank pedig még évekig nulla közelében tartja majd az övezetben a kamatokat. Pontosan ennek a folyamatnak a tovagyűrűző hatása az, hogy Magyarországon - a régiós társainkkal egyetemben - elképesztően alacsonyra süllyedtek az állampapírpiaci hozamok. Nagy szerencsénkre így nem tűnt el a forinteszközök nyújtotta kockázati felár sem, a lengyelek kamatvágásai pedig tovább javítják a relatív vonzerőnket a régióban. Ha pedig enyhülne, vagy netán megszűnne a feltörekvő piacokra nehezedő nyomás, akkor még inkább fellélegezhetnének a monetáris tanácsunkban, sőt akár újra terítékre kerülhetne a kamatok csökkentése.

2014. október 09. 22:40 | Portfolio

A forint is megingott!

A forint továbbra is 1-1,5 százalékos erősödést mutat a vezető devizákhoz képest heti összevetésben, az euróval szembeni jegyzésekben pedig háromhavi csúcs alakult ki csütörtök délelőtt. Hazánk fizetőeszköze ezzel a teljesítményével továbbra is külön utat jár be a régiós devizákhoz képest. Az esti órákban viszont elfogyott a hazai fizetőeszköz lendülete a főbb devizákkal szemben.

2014. október 09. 12:15 | Portfolio

Ilyen alacsony hozamért már nem kellenek a rövid papírjaink

Az Államadósság Kezelő Központ mai aukcióin alig akartak 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket vásárolni a befektetők, míg a változó kamatozású 3 éves kötvényekért valósággal tolongtak. Így az ÁKK az előbbi esetében a tervei alatt, míg az utóbbi esetében messze a tervei felett értékesített.

2014. október 08. 21:08 | Portfolio

Fontos szinthez ért a forint

Még a nagy meglepetést okozó mai lengyel kamatdöntés előtt újabb kísérletet tett a forint a 307-es szint lefelé áttörésére az euróval szemben, de ez nem sikerült, így nem alakult ki újabb bő kéthavi csúcs. Aztán a meglepően nagy, 50 bázispontos lengyel vágás hatására is fennmaradt a forint ereje, ami annak tükrében érthető is, hogy újra alacsonyabb a lengyel alapkamat a magyarnál. Eközben a nemzetközi részvénypiacokon folytatódott az igen borús hangulat, de ez láthatóan nem különösebben zavarja mostanában a magyar fizetőeszközt. A fontos technikai zónán azonban még nem tudott átjutni a magyar fizetőeszköz és ha kitart a borongós környezet, akkor ez korlátozott esélyű.

2014. október 08. 07:15 | András Bence

Újra láthatáron az óriási spekulatív rali

A világ harmadik legnagyobb gazdasága olyan kihívásokkal szembesült, amire nem számított. A japán gazdaságpolitika nem gondolta volna, hogy ennyire elhúzódik majd az áfaemelés negatív hatása a reálgazdaságban, és ezért újra éledezni kezdhet az a vélemény a piacon, hogy további monetáris sitmulussal próbálják majd orvosolni a helyzetet. Amikor tavaly áprilisban előállt a terveivel a Bank of Japan (BoJ), óriásit gyengült a világ harmadik legtöbbet kereskedett devizája, a japán jen. Noha a jegybanki vezetésük még ragaszkodik ahhoz, hogy a jelenlegi intézkedéseik is garantálják az inflációs céljuk teljesülését, egyre több jel gyengíti ezen véleményüket. Ha pedig a jegybank maga is "beismerné" ezt például azzal, hogy a következő negyedéves előrejelzésit érdemben rontja, akkor az még jobban megágyazna a jen elleni spekulációknak, amiket még a dollár általános erősödése is hajt.

2014. október 07. 20:44 | Portfolio

Kifejezetten jó napja volt kedden a forintnak

Határozott erősödést mutatott a délelőtt első felében a forint a vezető devizák között az euróval szemben, és így bő kéthavi csúcsra kapaszkodott. A régiós devizáktól is eltérő menetelés azonban a 307-es technikai szint érintése után éles fordulatot mutatott, majd 308-ig korrigált. A forint pályája egyébként csak az elmúlt néhány napban tért el jelentősen a régiós társaitól, amiben akár szerepet játszhattak Varga Mihály múlt pénteki szavai is. A miniszter az év végi adósságráta kedvezőbb értéke miatt az erősebb forint szükségességére is tett ugyanis célzást.

2014. október 07. 13:45 | Portfolio

Optimista londoni elemzői vélemény érkezett Magyarországról

Magyarországnak jó esélye van arra a jelenlegi fundamentumai alapján, hogy jövőre felminősítsék - vetítik előre legfrissebb jelentésükben a Bank of America Merrill Lynch londoni elemzői. 2015 nyara után akár a befektetésre ajánlott kategóriába is kerülhet hazánk adósbesorolása a szakértők szerint.

2014. október 07. 11:43 | Portfolio

Alig várnak el hozamot a rövid papírjaink esetében

Ma lényegében a múlt hetivel egyező kereslettel szembesült az Államadósság Kezelő Központ a három hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján, de immár csak a terveinek megfelelő 40 milliárdos mennyiséget vonta be rendkívül alacsony átlaghozam mellett.

2014. október 07. 10:25 | Portfolio

Ebbe beletörhet a forint bicskája

Erős támaszzónához ért a forint árfolyama, így a forint további erősödését illetően sokasodnak a kérdőjelek. Videó elemzésünkből megtudja, hol vannak a vételi zónák az EURHUF grafikonon, és egy esetleges fordulat esetén meddig ugorhat az árfolyam.

2014. október 06. 22:01 | Portfolio

Tovább erősödik a forint

A forint erősödéssel indította a hetet és új kéthavi csúcsot is ki tudott alakítani az euróval szemben. A forint erősödésével a 200 napos mozgóátlaga sem szabott gátat, ahol pedig még egy hosszútávú gyengülő trendvonal is húzódik. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy bár az euróval szemben erősödünk, a dollárral szembeni keresztben még mindig töretlen a gyengülő trend.

2014. október 06. 16:00 | András Bence

Undorodnak Putyin Oroszországától a befektetők

Történelmi mélypontból történelmi mélypontra zuhan az orosz rubel, míg a befektetők többsége egyre csak csökkenti az országgal szembeni kitettségét. Az oroszokat ráadásul még az ág is húzza: amellett, hogy Vlagyimir Putyin törekvései taszítják a befektetőket, pechükre még a dollár is éppen erősödik, általánosan rontva a feltörekvő piacok megítélését. Ha pedig azt gondolnánk, hogy ennél már nem lehet rosszabb, akkor itt van még az olajár zuhanása is, ami az exportőr oroszoknak az egyik legnagyobb fegyverét tompítja. Minden jel arra utal tehát, hogy az oroszok ebben a környezetben tényleg a saját országukat vágják csak tönkre a hidegháborút idéző viselkedésükkel.

2014. október 05. 10:10 | Portfolio

295 alá eshet az euró

Szeptemberben erősödött a forint az euróval szemben, és bár pár hónapos időtávon a Portfolio által megkérdezett alapkezelők véleménye nem változott érdemben a hazai fizetőeszköz kilátásait illetően, a 12 hónapos kilátásokkal kapcsolatban nyolc hónapja nem látott mértékben nőtt az optimizmus. A kötvények piacán a profik szerint 1 éven belül már jöhet a hozamemelkedés, azaz véget érhet a MAX-index értékének emelkedése.

2014. október 05. 06:03 | Portfolio

Egy brutális ábra margójára

Ha meg akarjuk érteni, hogy miért zuhan hetek óta megállás nélkül az euró a dollárral szemben, akkor elég csak az alábbi ábrára ránéznünk és rögtön világossá válik az összefüggés.