Keresett kifejezés: mnb | Találatok száma: 24266 Új keresés

Tabudöntögető írás jelent meg az MNB-től: semmire sem jó a forintgyengülés

2023. július 17. 15:26 | Portfolio

Tabudöntögető írás jelent meg az MNB-től: semmire sem jó a forintgyengülés

Nagyon érdekes tanulmány jelent meg a Magyar Nemzeti Bank honlapján. A jegybank szakértői a forintárfolyam változásának gazdaságra kifejtett hatását vizsgálják, ami már önmagában is pikáns, hiszen az MNB többnyire szemérmes szokott lenni az árfolyam monetáris politikai szerepét illetően, ezért a hatásokat sem szokták mélyebben értékelni - legalábbis nyilvánosan. A tanulmány azonban eredményeit tekintve még érdekesebb a mai helyzetben, amikor a gazdaságpolitikának látszólag az az Európa-rekord infláció letörése és a recesszióban lévő gazdaság élénkítése között kell választani. Balatoni András és Soós Gábor Dániel elemzése ugyanis arra a következtetésre jut, hogy a megváltozott gazdasági környezetben a forint gyengülésének nincs gazdaságélénkítő hatása (sőt), miközben az infláció erősödésére a korábbiaknál fokozottabban hat. Ez akár üzenetnek is tekinthető a gazdaságpolitika másik ága (a kormányzat) felé, miszerint a forint leértékelése nem segít a gazdaságpolitika egyetlen célján sem. Az alábbiakban a tanulmány szerkesztett változatát közöljük, az eredeti itt (pdf) érthető el.

Hol tart most a magyar infláció Európában?

2023. július 17. 06:23 | Beke Károly

Hol tart most a magyar infláció Európában?

Viszonylag csendes hetünk lesz, főleg itthon, alig jelennek meg említésre méltó adatok. Elsősorban Kínára lehet érdemes figyelni a második negyedéves GDP-adat és a kamatdöntés miatt, de Amerikában is érkezik a kiskereskedelem és az ipar friss adata.

Fokozatosan fogyott Amerika lendülete a gyorsjelentések után

2023. július 14. 22:01 | Portfolio

Fokozatosan fogyott Amerika lendülete a gyorsjelentések után

A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adat után tegnap is folytatódott a dollár gyengülése az euróval szemben, eközben a részvénypiacokon továbbra is optimista volt a hangulat, így a hét első négy napjában komoly ralit láthattunk a nemzetközi piacokon. Az elmúlt napok emelkedését követően ma visszafogott hangulatban telik a kereskedés Európa tőzsdéin, Amerikában azonban tovább emelkednek a tőzsdék, a befektetők most főként a remekül rajtoló gyorsjelentési szezonnak örülhetnek, a nagybankok ugyanis kifejezetten jó számokat produkáltak eddig.

Forint? Részvény? Kötvény? Mégis hova tegyem most a pénzem?

2023. július 14. 17:00 | Forrás Dávid

Forint? Részvény? Kötvény? Mégis hova tegyem most a pénzem?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy folyik a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési ciklusa, ami nemcsak a forintpiacra, de a hazai kötvényekre és részvényekre is hatást gyakorol. De milyen irányú mozgások várhatók, vagy másképpen: mibe érdemes most pénzt fektetni? Ezt a kérdést jártuk körbe Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával, aki nemrég egy elemzést is közölt a témában a Portfolio-n. Az adás második részében Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője volt a vendégünk, akivel pedig a családtámogatási rendszer változásainak a héten megjelent részletszabályairól beszéltünk.

Mégis mi történik Magyarország legkisebb bankjánál?

2023. július 14. 12:59 | Palkó István

Mégis mi történik Magyarország legkisebb bankjánál?

Nem tette közzé éves beszámolóját a május 31-ei határidőig Magyarország legkisebb kereskedelmi bankja. A takarékszövetkezeti integrációból utolsóként kimaradó Polgári Bank azért is keltett ezzel kisebbfajta feltűnést a piacon, mert alig telt el fél év azóta, hogy az MNB gyengének találta a hitelintézet „immunrendszerét”, és megbírságolta a társaságot. A 99 magánszemély tulajdonában lévő bank tudomásunk szerint emellett eladás előtt is áll, de stabilitási problémáról nincs szó.

Sorra jönnek a félresikerült aukciók – Miért nem kellenek senkinek a magyar kincstárjegyek?

2023. július 14. 06:00 | Beke Károly

Sorra jönnek a félresikerült aukciók – Miért nem kellenek senkinek a magyar kincstárjegyek?

Érdekes folyamatok látszanak a rövid magyar állampapírok piacán azután, hogy a kormány diszkont kincstárjegyek (dkj) vásárlására kötelezte a befektetési alapokat. Már júniusban sem látszott igazán erős roham, júliusra viszont szinte teljesen elfogyott a kereslet, az eddigi öt aukció mindegyike sikertelen volt, vagyis nem sikerült eladni a tervezett mennyiséget. Finanszírozási szempontból korai lenne aggódni, hiszen a kötvényértékesítések továbbra is erősek, de jogosan merül fel a kérdés, hogy hol van az az 500 milliárd forintos extra kereslet, amiről a kormány beszélt az intézkedés bejelentése után.

Töretlen a lelkesedés a tőzsdéken

2023. július 13. 22:01 | Portfolio

Töretlen a lelkesedés a tőzsdéken

Már a hét korábbi része is pozitív hangulatban telt a tőzsdéken, viszont az igazi lökést a tegnap megjelent amerikai inflációs adat adta, amely azt mutatta, hogy júniusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az infláció az Egyesült Államokban, és ezt a pozitív meglepetést a piacok is kedvezően fogadták, így már tegnap is jelentősen emelkedtek a tőzsdék. Úgy látszik azonban, hogy a lendület még a mai napon is kitarthat, hiszen az ázsiai tőzsdéken komolyabb emelkedést láttunk, Európában pedig a kezdeti bizonytalanság után délutánra  határozott emelkedés alakult ki, valamint az USA-ban is végig kitartott a lendület.

A jelzáloghitelek kényszeríthetik ki az energiahatékony épületeket

2023. július 13. 15:40 | Gyura Gábor

A jelzáloghitelek kényszeríthetik ki az energiahatékony épületeket

Rendszeresen felmerül mind Európában, mind hazánkban a hatalmas klímasemlegességi kihívás az épületek kapcsán. Energiafogyasztásuk miatt kimagasló, a teljes magyar üvegházhatásúgáz-kibocsátás közel 40 százaléka kapcsolódik az ingatlanokhoz, és bár ennek leszorításához már ma is adott a technológia, mindeddig még csak közeledni sem tudtunk a szükséges beruházási volumen eléréséhez. A „megmentő” szerepet egyre többen részben itt is a bankokra osztanák. A Green Policy Center elemzése a lakó- és kereskedelmi ingatlanhitelek mentén összesítette a banki klímasemlegességi célokat és terveket.

Hatalmas a felfordulás a kötvénypiacon – Mi történt Magyarországon?

2023. július 13. 06:00 | Beke Károly

Hatalmas a felfordulás a kötvénypiacon – Mi történt Magyarországon?

Évtizedes rekordok dőlnek meg a világ kötvénypiacain: a feltörekvő és a fejlett országok hozamai között utoljára 2007-ben volt olyan alacsony a különbség, mint az elmúlt napokban – írja a Financial Times. A feltörekvő kötvények hatalmas menetelésben vannak idén, mivel a szakemberek szerint a jegybankok sokkal jobban kezelték az inflációs sokkot, mint fejlett társaik. De mi újság a magyar állampapírokkal? Nálunk is évtizedes rekordokat látunk?

Emelkedtek az amerikai tőzsdék az inflációs adat után

2023. július 12. 22:01 | Portfolio

Emelkedtek az amerikai tőzsdék az inflációs adat után

Kiváló hangulatban telt a kereskedés az európai tőzsdéken, és az USA-ban is pluszban zártak a vezető indexek, miután júniusban éves alapon a várt 3,1 százalék helyett mindössze 3 százalékos volt a fogyasztói árak növekedése az Egyesült Államokban, ami 2021 júniusa óta a legalacsonyabb érték.

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

2023. július 11. 22:03 | Portfolio

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Jó hangulatban telt a kereskedés az európai piacokon, annak ellenére, hogy kedvezőtlen gazdasági adatok érkeztek: több hónapi csökkenés után júniusban ismét emelkedett az infláció Németországban, ezt elsősorban az élelmiszerárak hajtották. Emellett az Egyesült Királyságban rekordmagas volt a bérnövekedés, ez pedig tovább mélyítette a tartósan magas inflációval kapcsolatos aggodalmakat. Alapvetően a holnapi napra várnak a befektetők, szerdán kapunk ugyanis az amerikai inflációval kapcsolatban friss tájékoztatást. Az mai nap során jó hangulatban várta az amerikai piac a holnapi adatot.

Hónapokon belül egy számjegyű lehet az infláció Magyarországon

2023. július 11. 20:23 | Portfolio

Hónapokon belül egy számjegyű lehet az infláció Magyarországon

Nem nyúl a monetáris tanács az alapkamathoz, és nem is gyorsít a kamatpályán – idézi az Infostart Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének az InfoRádió Aréna című műsorában elhangzott szavait. Kijelentette, hogy nem változtatnak a háromszázalékos inflációs célon, amelyet 2025-re lehet elérni, de idén őszre már egy számjegyű lehet itthon a pénzromlás üteme.

Nyugdíjpénzek: évek óta nem látott dolog történt

2023. július 11. 17:00 | Árgyelán Ágnes

Nyugdíjpénzek: évek óta nem látott dolog történt

2019-ben láttunk utoljára olyan hozamadatokat, mint az idei első félévben, az önkéntes- és a magán-nyugdíjpénztári portfóliók is szárnyalnak: csak úgy röpködnek a 10%-os féléves hozamok, de vannak olyan szolgáltatók is, ahol a 12% feletti teljesítmény sem ritka. Kérdés, hogy a jó hozamok mennyire hozzák meg a kedvet a nyugdíjcélú megtakarításokhoz, mivel az eddigi adatok sajnos folyamatosan csökkenő létszámot mutatnak.

Ezt nem fogják kitenni a bankok az ablakba: összeomlottak a lakáshitelek

2023. július 11. 06:05 | Palkó István

Ezt nem fogják kitenni a bankok az ablakba: összeomlottak a lakáshitelek

A lakáspiac 9 éves, a lakáshitelezés 7 éves mélypontra került idén Magyarországon, az élénkülés jelei még nem látszanak. Miközben az MNB irányadó kamata 2 százalékponttal csökkent, az aktuálisan elérhető lakáshitelkamatok nagy átlagban csak 0,4 százalékponttal kerültek lejjebb január óta, és még most is 9% körül járnak. Másfélszer akkora havi törlesztőrészlet vár most a hitelfelvevőkre, mint két éve, a kamatemelések kezdetén. Megnéztük a bankok friss ajánlatait, személyre szabott kalkulációhoz pedig a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.

Pluszba lendült Amerika is, a szerdai inflációs adatok sok mindent eldönthet

2023. július 10. 23:17 | Portfolio

Pluszba lendült Amerika is, a szerdai inflációs adatok sok mindent eldönthet

Több fontos eseményre számíthatunk a héten a tőzsdéken, egyrészt Európa több vezető gazdaságából, valamint az USA-ból is érkezik majd inflációs adat. Emellett elindul majd a második negyedéves gyorsjelentési szezon is, pénteken több Wall Street-i bank közzéteszi a legfrissebb számait. Mindeközben a tőzsdéken vegyes mozgások látszanak a hét elején, az ázsiai piacokon felemás kereskedést láttunk, miután a friss kínai inflációs adat alulmúlta a várakozásokat, ami tovább táplálta azt a narratívát, hogy az ország gazdasága csak nehezen tud talpra állni a zero-Covid politika eltörlése után. Eközben az európai tőzsdéken kisebb esés látszott a nap elején, majd a nyitástól távolodva elkezdett javulni a hangulat, és ez átragadt az amerikai tőzsdékre is.

Nyugdíjemelés: levelet kapott Orbán Viktor

2023. július 10. 17:16 | Portfolio

Nyugdíjemelés: levelet kapott Orbán Viktor

Nyílt levélben kér augusztusra három százalékos rendkívüli nyugdíjemelést a kormánytól a negyedik éve működő, hét szervezetet, 200 ezernél több tagot tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.

Ugrik a forint, hogyan tovább?

2023. július 10. 16:39 | Weinhardt Attila

Ugrik a forint, hogyan tovább?

Amilyen gyors volt a múlt héten a forint esése, olyan gyorsnak tűnik a hétfői mozgás alapján az erősödés is, így megnéztük, hogy most mit üzen a technikai elemzés az árfolyamgrafikonok alapján.

Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C